Nehéz dolgunk lesz a remek formában lévő listavezető otthonában.
ElolvasomZsinórban háromszor is képernyőre kerülünk, plusz a Debrecen elleni mérkőzés időpontja is megváltozott.
ElolvasomA nagyszünet még a MAFC vezetett, de a második félidőben szigorítottunk a védekezésen és behúztuk a győzelmet.
ElolvasomA fővárosiak ellen folytatjuk a harcot a kuparészvételért.
ElolvasomEgyüttműködési szerződést kötött a KSC Szekszárd és az Atomerőmű SE, kezdésként ingyen tekinthetik meg egymás decemberi meccseit a szurkolók.
ElolvasomRuják András kiváló teljesítményére nem volt válasza a hazai csapatnak.
ElolvasomNincs mese, győzni kell Jászberényben!
ElolvasomHarmincnyolc percig vezettünk, ám a végére az Alba ki tudta használni, hogy teljesen elkészültünk az erőnkkel és megnyerte az edzőmeccset.
ElolvasomKétszer is zárt kapuk mögött csapunk össze az Albával.
ElolvasomAz Alba kihasználta a bővebb rotáció nyújtotta a lehetőségeket és szinte végig vezetve nyerte meg a mérkőzést.
ElolvasomAz elmúlt hetekben remek formába kerülő fehérváriak ellen maximum kell a győzelemhez.
ElolvasomAz első perctől kézben tartottuk a Sopron elleni mérkőzést, a játék képe alapján húsz pont fölötti különbség sem túlzó.
ElolvasomVégre teljes kerettel készülhettünk a soron következő találkozóra, melyen mindkét fél számára égetően fontos a győzelem begyűjtése.
ElolvasomAndrija Ciric és társai oktatást tartottak nekünk a kosárlabda nevű sportágról
ElolvasomPéntek este 20.15-től az M4 Sport is közvetíti a két, ötven százalékos mérleggel álló csapat összecsapását.
ElolvasomÚjdonsült igazolásunk korábban a Panathinaikos színeiben görög bajnoki címet is nyert
ElolvasomA Derasimovic vezérelte vendégcsapat szenzációsan dobott távolról, egy percig sem hagytak esélyt nekünk.
ElolvasomKevés pont és kemény védekezés várható a Kecskemét elleni meccsen
ElolvasomAllen extrája is kevés volt az Olaj ellen, de így is maximális dicséret illeti a csapatot
ElolvasomNehéz dolgunk lesz a veretlen, de az eltiltott Milosevic nélkül játszó Olaj otthonában
ElolvasomNehezen indult a mérkőzés, de miután megtaláltuk a ritmust, már nem volt kérdéses a vége.
ElolvasomAz Egerszegen aratott siker után a Pécset is szeretnénk legyőzni.
ElolvasomKözös megegyezéssel bontottak szerződést a felek, Williams Finnországban folytatja karrierjét
ElolvasomBár a második negyedben már majdnem hússzal is mentünk, az utolsó játékrészben mínusz hétről visszakapaszkodva lett meg a győzelem a ZTE otthonában!
ElolvasomAz irányítóját elküldő ZTE otthonában próbálunk javítani.
ElolvasomNyoma sem volt a múlt héten mutatott játéknak, magabiztosan nyerte a meccset a DEAC.
ElolvasomA kiváló kezdés után bízunk a hasonló folytatásban
ElolvasomRemek játékkal, elsősorban kiváló védekezésünknek köszönhetően fektettük két vállra az ezüstérmest.
ElolvasomA tavalyi ezüstérmest fogadjuk az első fordulóban
ElolvasomAz amerikai magasember nélkül fogadjuk a Falcot
ElolvasomAz első negyedben még vezettünk, de aztán szép lassan felőröltek minket a hazaiak, az utolsó negyedben pedig örömjátékkal duplázták meg a különbséget és megérdemelten nyerték meg a VIII. Horváth Zoltán Emléktornát.
ElolvasomA második félidőben elöl-hátul kiváló teljesítményt nyújtva léptük le a Komarno csapatát.
ElolvasomAz utolsó negyedre ismét teljesen szétestünk, így végül a negyedik helyen zártuk a tornát.
ElolvasomHiába a visszatérő Barnies és Eilingsfeld jó teljesítménye, a Svitavy jobbnak bizonyult. Vasárnap fél ötkor a Zadar ellen mérkőzünk a harmadik helyért.
ElolvasomA cseh Svitavy lesz az ellenfelünk a döntőbe jutásért, a Kaposvár a Zadarral mérkőzik.
ElolvasomJabarie Hinds parádés játékára nem volt ellenszere az eszéki csapatnak.
ElolvasomA kisebb sérüléssel bajlódó Barnies, illetve az EB-n szereplő Ruják - Eilingsfeld duó nélkül is az utolsó pillanatig partiban voltunk Zalában.
ElolvasomSzombaton, a Cibona elleni meccsen megkezdődik a bérletárusítás, melyekhez immáron negyedik éve ugyanazon az áron lehet hozzájutni
ElolvasomA 32 pontos Hinds vezérletével ismét magabiztosan győztük le a Bonyhádot.
ElolvasomHuszonöt ponttal nyertük első felkészülési mérkőzésünket.
ElolvasomMinden, amit a horvátok elleni két mérkőzésről tudni kell
ElolvasomA szakvezetés döntése alapján a nézők nélkül kerül megrendezésre az első edzőmeccsünk
ElolvasomMolnár Gyula képriportja a rajtról
ElolvasomA Williamshez hasonlóan mindkét magas poszton bevethető játékos Pakson kezdi meg profi karrierjét.
ElolvasomTíz mérkőzéssel hangolunk a szeptember 30-án rajtoló idényre, többek között a Cibona Zagrebbel is összecsapunk.
ElolvasomEgy év szünet után ismét van ASE játékos a nemzeti csapatban, Eilingsfeld János és Ruják András személyében ráadásul rögtön kettő. Lássuk, hogy értékelik eddig a felkészülést!
ElolvasomAz újonc Tim Williams személyében négyes és ötös poszton is bevethető légióssal bővült a keret.
ElolvasomAz egy éves szolnoki kitérő után visszatérő Troy Barniest faggattuk döntésének hátteréről.
ElolvasomEilingsfeld János után újabb játékos tért vissza Szolnokról.
ElolvasomAz NCAA legerősebb konferenciájából érkező játékos két évre kötelezte el magát hozzánk.
ElolvasomFriss igazolásunk, Jabarie Hinds Magyarországra is nyerni érkezett.
ElolvasomEgy évvel meghosszabbítottuk erőnléti edzőnk szerződését, így a litván Mantas Valciukaitis a 2017/2018-as idényben is Teo Cizmic munkáját segíti majd.
ElolvasomAz irányító poszton bevethető Jabarie Hinds bajnoki címmel a zsebében érkezett Paksra.
ElolvasomA Vasastól érkező magasember egy szezonra kötelezte el magát Pakson.
ElolvasomNem élt opciós jogával a játékos, máshol szeretné folytatni pályafutását.
ElolvasomA két válogatott játékos egyaránt két szezonra kötelezte el magát. Egy új csarnok építésének előkészítéséről is beszámolt a klubvezetés, melyet néhány éven belül birtokba vehet a csapat.
ElolvasomKovács, Will, Illés és Sömenek is távozik a csapattól, Bagó sorsa még kérdéses. A már korábban hosszabbító Medve mellett Gulyás és Kalmár a két biztos maradó.
ElolvasomNegyedszer is legyőzött minket a Jászberény, de ettől függetlenül is tizenegyedik helyen fejeztük be a bajnokságot. Kalmár Viktor megszerezte első élvonalbeli pontjait.
ElolvasomVégig vezetve, megérdemelten húztuk be az idei utolsó hazai mérkőzést.
ElolvasomMedve Máté újabb két éven át az Atomerőmű SE játékosa lesz!
ElolvasomA félidőben még tizenhét ponttal vezettünk, a fordulás után azonban teljesen összezuhantunk, a Jászberény pedig kihasználta a lehetőséget.
ElolvasomAz újabb fordulóban mindhárom dobogós csapat nyert, így 4 fordulóval a vége előtt, már nem szólhat bele más csapat az alapszakasz első három helyébe.
ElolvasomAz újabb héten, folytatódtak a sima mérkőzések. Az Old Boys továbbra is megállíthatatlan, a Street Boysnak pedig sikerült megszakítania negatív szériáját. Harmadikként a Puszta 5 City is magabiztosan nyert.
ElolvasomElkezdődött az alapszakasz harmadik fordulója, melyben az Old Boys és a Face Kings könnyed győzelmekkel folytatta, míg az ASE Kadett nagy csatában diadalmaskodott.
ElolvasomEgy végig szoros, az utolsó másodpercig izgalmas találkozót sikerült megnyernünk a Vasas otthonában, nem kis részben a 19 darab sikeres hármasunknak köszönhetően.
ElolvasomA klubok közti egyeztetések után a Jászberény és a Vasas elleni hazai találkozó időpontja is módosult, így a két hátralévő mérkőzésünk a következő időpontban kerül megrendezésre: Atomerőmű SE - JP Auto-Jászberényi KSE 2017.04.12. 16:00 (szerda)Atomerőmű SE - Vasas Budapest 2017.04.25. 18:00 (kedd) A mérkőzésre továbbra is 600 forintért vásárolható meg a teljes árú jegy, míg a diák/nyugdíjas belépő 300 forintba kerül majd.
ElolvasomHarminc perc után még egál volt az állás, ám az utolsó negyedben Battle extraklasszis teljesítményének köszönhetően tizenhatot vertünk rájuk.
ElolvasomA klubvezetés úgy döntött, hogy az alsóházban vívott három hazai találkozónkra csökkenti a jegyárakat. Ez alapján már a MAFC elleni, szombaton 16 órakor kezdődő mérkőzésre is 600 forintért vásárolható meg a teljes árú jegy, míg a diák/nyugdíjas belépő 300 forintba kerül majd. A hátralévő hazai mérkőzések Atomerőmű SE – MAFC 2017.04.01. 16:00 (szombat)Atomerőmű SE - JP Auto-Jászberényi KSE 2017.04.19. 18:00 (szerda)Atomerőmű SE - Vasas Budapest 2017.04.26. 18:00 (szerda)
ElolvasomAz érintett csapatok közti egyeztetések lezárultát követően kialakult az alsóház végleges menetrendje, ami a következőképpen néz ki: 1 Atomerőmű SE – MAFC 2017.04.01. 16:00 (szombat)2 Vasas Budapest - Atomerőmű SE 2017.04.06. 18:00 (csütörtök)3 Atomerőmű SE - JP Auto-Jászberényi KSE 2017.04.19. 18:00 (szerda)4 MAFC - Atomerőmű SE 2017.04.22. 16:00 (szombat)5 Atomerőmű SE - Vasas Budapest 2017.04.26. 18:00 (szerda)6 JP Auto-Jászberényi KSE - Atomerőmű SE 2017.05.03. 19:00 (szerda)
ElolvasomNagy meccset játszottunk a Zalaegerszeg ellen, melyen felváltva vezettek a csapatok, végül azonban a Zalaegerszeg örülhetett.
ElolvasomKecskeméti vereségünkkel matematikailag is elúszott a középszakasz. Köszönjük a szurkolóink támogatását, ma is szenzációsak voltak! Csak a piros-kék!
ElolvasomAz utolsó öt mérkőzéséből négyet megnyerő ASE vezetőedzőjével beszélgettünk az elmúlt időszakban megfigyelhető változásokról, győzelmekről, esélyekről, valamint a csapat és a szurkolók közti kötelékről.
ElolvasomElőbb távoli dobásokkal megtörtük ellenfelünket, majd a végjátékban higgadtan büntetőzve bebiztosítottuk a győzelmet, ezzel továbbra is versenyben maradtunk a középházért! Szép volt fiúk!
ElolvasomA harmadik negyedben átrobogtunk a vasi csapaton, végül 18 triplát dobva, teljesen megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
ElolvasomBár egy rendkívül hasznos mérkőzést játszottunk a Szolnokkal azonban a fizikális fölénnyel még mindig nem sikerült mit kezdenünk. A 4. negyedben sajnos akarati tényezőkkel is voltak problémák és ez megmutatkozott a lepattanók arányában is (ASE 33 - Szolnok 55).ASE - Szolnok 64:84Csobán 4, Pupp 17, Plézer 13 Varga -, Major 7, Bérces 2, Dorogi 3, Kalmár 2, Kling 3, Szalai 8, Krasznai 52017.03.02. Paks ifj. Morgen Frigyes
ElolvasomVéget ért a Paksi Városi Kosárlabda Bajnokság tavaszi fordulója, miután lejátszották a halasztott mérkőzéseket. Az élen továbbra is az Old Boys áll, ám a harmadik extra kör még hozhat meglepetéseket.
ElolvasomA Face Kings nagy csatában tudott nyerni, míg a hét további két meccsén könnyed Alibi KC és Puszta 5 City győzelem született
ElolvasomAz újabb fordulóban elmaradtak a kiélezett küzdelmek, hiszen minden mérkőzés már az első félidőben eldőlt.
ElolvasomA héten három mérkőzés is izgalmasan alakult, az Old Boys, a Face Kings és a Zóna-kosár is nagy küzdelem árán tudott nyerni.
ElolvasomA 11. fordulóban újra találkozott a két „Boys”, ám ezúttal az Old Boys örülhetett, a Zóna-kosár pedig izgalmas találkozón múlta felül az ASE Kadettet. A játékhét harmadik mérkőzésén a City diadalmaskodott az Alibi felett.
ElolvasomA Városi Bajnokság 10. fordulójában három mérkőzést játszottak és mindhárom találkozón sima győzelmek születtek.
ElolvasomMolnár Gyula galériája a piros-kék sikerrel végződő Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK mérkőzésről.
ElolvasomAz első perctől uraltuk a meccset, melyet Kovács és Battle extrájára támaszkodva, igazi csapatjátékkal nyertünk meg.
ElolvasomKiváló negyedik negyedünknek köszönhetően a MAFC után a Vasas otthonából is győztesen távoztunk!
ElolvasomHarminc percen át tíz pont körül volt a különbség, majd a vendégek egy 10-0-ás sorozattal eldöntötték a meccs sorsát.
ElolvasomA mezőny legerősebb csapata ellen is győzelemre kell törnünk.
ElolvasomÚj tételek érkeztek az ajándékboltba, mostantól hangszóró, fülhallgató és egyéb kiegészítők is beszerezhetők a meccsek alatt.
ElolvasomAz őszi akcióhoz hasonlóan ezúttal is a Tűzoltó utcai Gyermekgyógyászati klinika számára szervezett gyűjtéshez csatlakozott klubunk, a gyűjtődoboz az Alba elleni találkozón kerül kihelyezésre.
ElolvasomAz első félidőben még jól tartották a lépést a vendégek, de a másodikban kijött a különbség.
ElolvasomAz Atomerőmű SE előkészítő kosárcsapata a Szekszárd Gemenc Nyuszi Kupa 5.fordulóján vett részt hétvégén. PVSK Fehértigrisek – Atom Manók 44:15 (16:6; 8:0; félidei büntetők:6:2; 3:3; 11:4) Atom Manók: Rikli Barnabás 6, Vranyák Gergő 4, Vértes Bernát 2, Mihálovics Kristóf 1, Nagy Roland 1, Rostási Balázs, Zámbó Dávid 1, Darnai-Szabó Ákos, Hernádi Gréta, Pach Gábor, Balogh Bence, Pach Péter. Atom Manók – Tamási Dámocskák 20:34 (3:0; 6:15; félidei büntetők:5:3; 4:6; 2:10) Atom Manók: Vértes Bernát 5, Nagy Roland 4, Pach Péter 3, Rikli Barnabás 2, Balogh Bence 2, Mihálovics Kristóf 1, Rostási Balázs 1, Vranyák Gergő 1, Pach Gábor 1, Zámbó Dávid, Darnai-Szabó Ákos, Hernádi Gréta.
ElolvasomWatkins 21 pontja és 15 lepattanója is kevés volt a fővárosiak ellen.
ElolvasomA két hetes bajnoki szünetet kihasználva csapatunk két felkészülési meccset is vív az elkövetkezendő napokban. Holnap, azaz 02.16-án 18:45-kor a MAFC lesz a vendégünk, míg hétfőn (02.20) este hattól a Bonyhád vizitál a Gesztenyés úton. A belépés mindkét találkozóra díjtalan.
ElolvasomŐsszel Bagó Martinnal sem sikerült a Kaposvárt elkapnunk most pedig végig domináltak a vendégek. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy az U18 éjfélkor ért haza Szolnokról és igen csak látszott a fiúkon a fáradtság. Ettől függetlenül sokkal több egyéni jó teljesítményt szeretnénk látni ami jó néhány játékosban benne van de elengedhetetlen, hogy megfelelő mentális állapotban játszák le a játékosok a másfél órát ami a héten a számukra - sport tekintetében - a legfontosabb másfél óra.ASE - Kaposvári KK 65:84Pupp -, Plézer 7, Major 3, Gulyás 18, Dorogi -, Kalmár 4, Illés 25, Szalai 2, Krasznai 62017.02.11. Paks ifj. Morgen Frigyes
ElolvasomSajnos Bagó Martin a szezon végéig kiesett a rotációból ( fáradásos csonttörés ), így kicsit más szerkezetben és felfogásban játszik az U20. Ennek ellenére az elmúlt két mérkőzést sikerült megnyerni úgy is, hogy nagy szerepet kaptak az U18 játékosok.ASE - Sopron KC 106 : 91Csobán 2, Pupp 10, Plézer 23, Major 10, Gulyás 24, Kalmár 12, Bérces -, Illés 16, Szalai 2, Krasznai 72017.02.01.Jászberény - ASE 52 : 75Csobán 4, Pupp 11, Plézer 9, Major -, Gulyás 6, Dorogi -, Kalmár 16, Bérces 4, Illés 19, Szalai 4, Krasznai 22017.02.04. ifj. Morgen Frigyes
ElolvasomKiemelt bajnokságban szerepel az U18 ami egy rendkívül jó eredmény a csapat számára. Ebben a szezonban a csapatjátékon kívül a legfontosabb küldetés, hogy a játékosak ( egyénként ) sok játékelemben mutassanak jó statisztikai számokat és megfelelő koncentrációval játszanak a kapott játékperceikben. Persze jó lenne minden mérkőzést megnyerni de a legfontosabb, hogy a potenciális játékosaink fejlődjenek ha már sikerült kiharcolni, hogy a legjobb csapatokkal játszunk.Szolnokon voltak jó teljesítmények és voltak amik kicsit elmaradtak a vártnál de bízom benne, hogy hazai pályán ennél szorosabb mérkőzést sikerül játszanunk.Szolnoki Olaj KK - ASE 94 : 62Csobán 16, Pupp 5, Plézer 2, Major 10, Bérces -, Dorogi 4, Kalmár 25, Szalai -, Krasznai -2017.02.10. Szolnok ifj. Morgen Frigyes
ElolvasomSzeretnénk megköszönni minden kedves szurkolónak, aki kilátogatott és támogatta a csapatot a Kaposvár elleni meccsen. Hosszú idő óta nem látott létszámban voltunk jelen, hálásak vagyunk nektek, hogy odaálltatok a fiúk mögé. Sajnos a győzelem nem jött össze, de nem adjuk fel, amíg van esély rá, hogy ott legyünk a középházban, addig mindent meg fogunk tenni!
ElolvasomHiába Battle kiváló bemutatkozása, a Kaposvár az első negyedben mutatott jó játékával nyerni tudott a Gesztenyés úton.
ElolvasomVezetőedzőnk avatott be minket a Hill - Battle csere részleteibe, illetve bemutatta új igazolásunkat.
ElolvasomP.J. Hill helyét Talor Battle veszi át a szezon hátralévő részére.
ElolvasomA két csapat együtt harmincöt hármast jegyzett, ebből Stamenkovic egymaga nyolcat.
ElolvasomSajnos sem a Falco ellen sem a Mafc ellen nem sikerült izgalmas mérkőzést játszanunk. A tabella alapján a csapatok közötti helyezések teljesen reálisak, jelen esetben a mi keretünk szinte az U18-as csapatra hagyatkozik így viszont fizikálisan sem tudtuk tartani a lépést az U20ban is Top csapatként számon tartott két ellenfelünkkel szemben.ASE - FALCO KC 57:83 2017.01.21.Pupp 4, Plézer 14, Major 5, Gulyás 12, Bagó 14, Kalmár 8, Krasznai -MAFC - ASE 119:862017.01.28 ifj. Morgen Frigyes
ElolvasomA regionális bajnoki cím után a Szeged legyőzésével jutott főtáblára a csapat.
ElolvasomAz MKOSZ döntése értelmében első körben klubokon keresztül lehet több mérkőzésre szóló csomagokat igényelni. Az Atomerőmű SE irányába történő igénylések leadásának határideje 02.07. kedd 16 óra.
ElolvasomSokáig jól tartottuk magunkat, de végül Samenas és Will kiesését már nem bírtuk el. A csapat nem adta fel, az utolsó pillatig harcolt, de ez csak egy tisztességes vereségre volt elég ezúttal.
ElolvasomHazai pályán, közvetlen rivális ellen folytathatjuk a felzárkózást.
ElolvasomFolytatódtak a küzdelmek a városi bajnokságban. Az újabb fordulóban megint vesztesen hagyta el a parkettet a City és az Alibi csapata, míg a Zóna már most több győzelmet gyűjtött, mint az első körben.
ElolvasomA városi bajnokságban megkezdődtek a második kör küzdelmei. Az Old Boys és a Zóna-kosár sima győzelemmel kezdett, míg a Kadett szoros mérkőzésen diadalmaskodott.
ElolvasomMagabiztosan játszva, végig vezetve nyertünk és hoztuk el a két pontot a MAFC otthonából.
ElolvasomUtoljára idegenben épp a MAFC otthonában sikerült nyernünk, most is csak ez lehet a cél.
ElolvasomTovábbra is Pakson edz a sérüléséből éppen felépült játékos, de mérkőzéseken a Bonyhádot erősíti majd.
ElolvasomHarmadik nekifutásra meglett az új esztendő első győzelme, az "áldozat" a Falco volt. Molnár Gyula fotói segítenek felidézni a mérkőzés legszebb pillanatait. {gallery}2017_01_21_ase_falco{/gallery}
ElolvasomParádés játékkal rohantunk át a szombathelyieken a második félidőben!
ElolvasomParádés játékkal rohantunk át a szombathelyieken a második félidőben!
ElolvasomNagyon meggyőző játékkal végig kontrollálva a mérkőzést vertük a zalaiakat az U20-as bajnokságban.Zalakerámia ZTE KK - ASE 83 : 100Plézer 11, Gulyás 16, Bagó 14, Kalmár 9, Illés 39, Szalai 8, Krasznai 3 ifj. Morgen Frigyes
ElolvasomSérülésektől és betegségektől hátráltatva is győzelemre törünk a Falco ellen.
ElolvasomMindkét csapatnak több alkalma volt eldönteni a két hosszabbítást hozó találkozó sorsát, végül a Zalaegerszeg örülhetett a győzelemnek.
ElolvasomA sérülések és problémák ellenére sem feltartott kézzel lépünk pályára Egerszegen.
ElolvasomFrissen kinevezett vezetőedzőnk mesélt szerződtetéséről, illetve értékelte a csapat helyzetét.
ElolvasomA csehországi túra után kicsit fáradtan kezdtünk a Kecskemét ellen de az U20 alapemberei tartották a lépést ellenfelünkkel. A második félidőben aztán mindenki magára talált és a hosszabbításban megérdemelten nyertünk a jó erőkkel felálló Kecskemét ellen.ASE - KTE-Duna Aszfalt 94:91ASE: Pupp 8, Plézer 19, Illés 19, Gulyás 19, Bagó 25, Szalai -, Krasznai 42017.01.07. ifj. Morgen Frigyes
ElolvasomMásfél szezonra írt alá a horvát szakember, kedden kezdi meg a munkát Pakson.
ElolvasomA szakvezetés és a litván mester egyaránt úgy értékelték, hogy változásra van szükség. A Kecskemét elleni vereséget követően összeült a szakmai vezetés, és a vezetőedzővel közösen arra a döntésre jutottak, hogy változásra van szükség. Az elmúlt időszak eredményeinek fényében mindenki úgy érezte, szükség van a megújulásra, így Gediminas Petrauskas számára véget ért a paksi szerepvállalás. Ami az utódlását illeti, a szakvezetés egyelőre értékeli a helyzetet, felméri a lehetőségeket és megpróbálja a lehető legjobb döntést hozni.
ElolvasomRyan Watkins visszatért, de ez sem segített rajtunk, a Kecskemét is győztesen távozott a Gesztenyés útról.
ElolvasomWatkins már bevethető, Medve ellenben kiesett - a helyzet továbbra sem rózsás, de győzni kell!
ElolvasomMiután lejátszották az utolsó elmaradt mérkőzéseket is, véget ért a városi bajnokság őszi fordulója. Hatalmas meglepetésre a Street Boysnak sikerült legyőznie a még veretlen Old Boys együttesét!
ElolvasomRyan Watkins is megkezdte a munkát a társakkal, Medve Máté - térdműtétje után - azonban még hosszú hetekig nem lesz bevethető.
ElolvasomHosszan tartó, súlyos betegség után, 38 éves korában elhunyt korábbi játékosunk, Jerome LaGrange. Az amerikai irányító 23 mérkőzésen lépett pályára piros-kékben a 2009/10-es szezon során, melynek végén ezüstérmet akasztottak a nyakába. Nyugodj békében, Jerome!
ElolvasomA Gemenc Nyuszi Kupa 3.fordulójában ismét "óriásokkal" játszottak az Atom Manók, mivel az előző fordulóban mindkét meccsüket megnyerték, így egy csoporttal feljebb kerültek. A Dienes Cicák és a Széchényi Malamut is nagy falatnak bizonyult a paksi apróságoknak. Eredmények: Dienes Cicák - Atom Manók 38:7(7:0; 4:2; félidei büntetők:6:5; 3:0; 18:0)Atom Manók: Hernádi Gréta 3, Pach Gábor 1, Rikli Barnabás 1, Vértes Bernát 1, Kis Panka 1, Mihálovics Kristóf, Mihálovics Bálint, Balogh Bence, Vranyák Gergő, Nagy Roland, Nagy Laura, Darnai-Szabó Ákos, Zámbó Dávid.Atom Manók - Széchényi Malamut 7:36(0:2; 2:1; félidei büntetők:5:3; 0:1; 0:18)Atom Manók: Nagy Roland 3,Nagy Laura 1, Darnai-Szabó Ákos 1, Vértes Bernát 1, Kis Panka 1, Hernádi Gréta, Pach Gábor, Rikli Barnabás, Mihálovics Kristóf, Mihálovics Bálint, Balogh Bence, Vranyák Gergő, Zámbó Dávid.
ElolvasomTúl nagy előnyt adtunk a Pécsnek az első félidőben, így hiába szedtük össze magunkat a nagyszünet után, már nem tudtuk megfordítani a meccset.
ElolvasomMindenképpen győzelemmel zárnánk, de nem lesz könnyű dolgunk.
ElolvasomA városi bajnokság őszi fordulójában lejátszották az utolsó két kört is. Azonban a tabella még nem végleges, hiszen rengeteg mérkőzés maradt el korábban, így a félidei sorrendre még várni kell.
ElolvasomAz első negyedben jól játszottunk mind védekezésben mind támadásban, a második negyedben azonban sok eladott labdánk volt és miután mezőny poszton nem tudtuk tartani a körmendieket váltottunk zona védekezésre. Pár percig tudtunk csak ebből előnyt kovácsolni és visszajönni a meccsbe mert a 3. negyedben extrán dobott a Körmend és a kialakult 15-20 pontos különbséget a meccs végéig meg tudta tartani.Egis Körmend - ASE 84:67Csobán -, Pupp -, Plézer 14, Gulyás -, Bagó 27, Kalmár 10, Fazekas -, Illés 13, Szalai 3, Krasznai -1016.12.10. Körmend ifj. Morgen Frigyes
ElolvasomBaján 1 ponttal kaptunk ki bő egy hónapja ezért nagyon szerettünk volna győzni itthon.A bajaiak közül hiányzott 2 játékos mi pedig teljes kerettel tudtunk kiállni. Végig vezetve - bár védekezésben elég sok hibával játszva - magabiztosan győztünk hazai pályán.ASE - Bajai Bácska 123:65 ifj. Morgen Frigyes 2016.12.06.
ElolvasomÖt percen át tudtunk méltó ellenfelei lenni a Körmendnek, azt követően teljesen szétestünk, így a körmendi mester kiütéses sikerrel zárta utolsó vasi mérkőzését.
ElolvasomTeo Cizmic utolsó körmendi meccsére készül ellenünk, hétfőtől már nem ő vezeti a vasiakat.
ElolvasomÚjabb győzelmet gyűjtöttünk be hazai pályán, ezúttal a Szeged volt az "áldozat".
ElolvasomAz első félidőben még végig vezettünk a mérkőzésen, de sajnos a 3. negyedtől a Szeged átvette az irányítást és a mérkőzés végéig meg is tartotta azt. Sajnálatos, hogy szerkezeti fölényünket nem tudtuk kihasználni kellőképpen.ASE - Naturtex-SZTE-Szedeák 54:60Csobán -, Pupp -, Plézer 6, Major -,Illés 16, Bagó 20, Kalmár 7, Fazekas 0, Szalai 3, Krasznai 22016.12.03. ifj. Morgen Frigyes
ElolvasomAz utolsó negyedben fordítva, Hill és Medve extra védekezésével hoztuk a mérkőzést.
ElolvasomJó a hangulat a csapat háza táján, az elmúlt két hétben fizikálisan is előre léptünk. A Szeged ellen már nem fér bele a hiba, be kell gyűjteni a győzelmet.
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17