Alapaszakasz - VIII. forduló
ElolvasomNem sikerült idegenben javítanunk.
ElolvasomSzinte végig vezetve nyerték meg a találkozót a vendégek.
ElolvasomSzinte végig vezetve vertük meg a hazai csapatot.
ElolvasomFantasztikus játékkal vertük meg a Körmendet.
ElolvasomVezetőedőznk nyilatkozata a Sopron KC elleni mérkőzés után.
ElolvasomElszenvedtük a harmadik vereségünket a szezonban.
ElolvasomAz első és a negyedik negyedben nem tudtunk mit kezdeni a Szolnokkal.
ElolvasomRemek mérkőzésen maradtunk alul az Alba ellen.
ElolvasomSzerb játékossal teljes a keret.
ElolvasomEgy hét van a szezonrajtig.
ElolvasomA PVSK és a Honvéd ellen játszunk.
ElolvasomHármas és kettes poszton is bevethető horvát játékost igazoltunk.
ElolvasomA Graz is jobbnak bizonyult a bronzmérkőzésen.
ElolvasomA harmadik helyért játszunk pénteken.
ElolvasomA Brno-i torna első mérkőzése következik.
ElolvasomA kosárarány döntött.
ElolvasomJó iramú találkozóval indult a IX. Morgen Ferdinánd Emléktorna.
ElolvasomCsütörtökön kezdetét veszi a IX. Morgen Ferdinánd Emléktorna.
ElolvasomA horvát magasemberrel egy éves szerződést kötöttünk.
ElolvasomSok fiatal játékos kapott lehetőséget.
ElolvasomA harmadik negyedben húztak el a “vendégek”.
ElolvasomSzlovén túránk első mérkőzése következik.
ElolvasomMindenki lehetőséget kapott az idei szezon első felkészülési mérkőzésén.
ElolvasomEdzőmeccset játszunk a Tiszaligeti Városi Sportcsarnokban.
ElolvasomKettes poszton lesz bevethető az amerikai légiós.
ElolvasomLovro Buljevic hétfőn érkezik az Atomvárosba.
ElolvasomAz Alba Fehérvárral kezdjük a bajnokságot.
ElolvasomÖsszefoglaltuk röviden a történéseket.
ElolvasomKülföldi és hazai rendezésű tornákon is részt fogunk venni.
Elolvasom26 éves horvát szakember fogja segíteni a csapatot.
ElolvasomKen Brown is csatlakozik a 2021/22-es kerethez.
ElolvasomTapasztalt amerikai játékossal erősítettünk.
ElolvasomEilingsfeld jános és Hermann János is a válogatottal tartott a Nissay kupára.
ElolvasomNehéz döntést kellett meghoznia a fiatal játékosnak.
ElolvasomFiatal magyar játékosokkal erősítettünk.
ElolvasomSzlovén szakember érkezik Dzunic Branislav helyére.
ElolvasomFiatal játékosunk bokaproblémája régóta húzódott.
ElolvasomEgy remek szezon van a csapat háta mögött.
ElolvasomMenedzserként marad a sportágban.
ElolvasomElérhető a 2021/22-es jóváhagyó határozat.
ElolvasomElérhető a 2021/22-es jóváhagyó határozat.
ElolvasomDr. Kovács Antal és Jan Pavlík beszélt a múltról, jelenről, jövőről.
ElolvasomIdegörlő szünet után folytattuk a meccset.
ElolvasomDjordje Dzeletovicot 40 pontot dobott.
ElolvasomIdegenben kezdjük a rájátszást.
ElolvasomEilinsgfeld János 20 pontot dobott.
ElolvasomHétfőn zártkapus edzőmeccset játszunk.
ElolvasomSzerdán 20:30-kor kezdjük a negyeddöntőt.
ElolvasomDebrecenben magabiztosan nyertünk
ElolvasomA második negyedben 17 pontos hátrányból jöttek vissza.
ElolvasomVisszatekintés képekkel és interjúval.
ElolvasomPénteken az ASE Csarnokban csapunk össze.
ElolvasomÁprilis 14-én kezdjük a hajrát.
ElolvasomLóránt Péter klasszis teljesítményt nyújtott.
Elolvasom20:30-kor fog kezdődni a mérkőzés.
ElolvasomKedden élőben lehet követni az MKOSZ youtube csatornáján!
ElolvasomA harmadik negyedben még megfordítottuk az állást.
ElolvasomAlapszakasz - XXIII. forduló
ElolvasomLóránt Péter volt a csapat motorja.
ElolvasomKis Raul ziccerével nyertük meg az edzőmeccset.
ElolvasomÖt nap alatt négy mérkőzést játszik a nemzeti együttes
ElolvasomVálogatott játékosunk családja bővült.
ElolvasomJan Pavlík foglalta össze az U16-os alapszakasz történéseit
ElolvasomA vasiak tudtak először nyerni a Gesztenyés úton ebben a szezonban.
ElolvasomLóránt Elizabet január 21-én látta meg a napvilágot.
ElolvasomFiatal játékosunk már túl van a varratszedésen is.
ElolvasomIzgalmas és szoros meccset húztunk be.
ElolvasomNem javult az idegenbeli mutatónk
ElolvasomNem tudtunk javítani az idegenbeli mutatónkon.
ElolvasomA klub szerződést bontott a játékossal.
ElolvasomTovábbra is veretlenek vagyunk hazai pályán.
ElolvasomÖt játékosunk is 10 pont felett dobott, de ez is kevés volt a győzelemhez.
ElolvasomAlapszakasz - XVIII. forduló
ElolvasomA végletekig kiélezett mérkőzésen maradtunk alul Gasper Potocnik együttese ellen.
ElolvasomMegvan a kilencedik győzelmünk is.
ElolvasomZsinróban a negyedik meccsünket nyertük meg.
ElolvasomTovábbra is veretlenek vagyunk az ASE Csarnokban
ElolvasomA lepattanócsatát azonban a Szeged nyerte.
ElolvasomNovember utolsó napján lépünk ismét pályára.
ElolvasomBuglyó Barnával, Kékesi Kolossal és Pavlík Botonddal készítettünk interjút.
Elolvasom21 pontos hátrányt dolgoztunk le.
ElolvasomA Jászberény csapatában is van fertőzött játékos.
ElolvasomRendkívül nehéz helyzet után húztuk be a győzelmet az ASE Csarnokban.
ElolvasomVégig a vendégek uralták a találkozót.
ElolvasomVégig mi uraltuk a meccset a KTE ellen.
ElolvasomA Falco KC helyett érkeznek Wittmannék.
ElolvasomA hazaiak végig vezetve nyerték meg az első forduló rangadóját.
ElolvasomJegyértékesítés, a mérkőzések látogatása, stb...
ElolvasomÚjabb felkészülési mérkőzést játszottunk.
ElolvasomA Szegeddel és az Oroszlánnyal is megmérkőzünk a héten.
ElolvasomInterjú a fiatal tehetségünkkel, Valerio-Bodon Vincenttel.
ElolvasomA VIII. Morgen Ferdinánd Emléktorna képzeletbeli dobogójának legfelső fokára állhatott a csapatunk.
ElolvasomA VIII. Morgen Ferdinánd Emléktorna szombati napján Winston Shepard remek teljesítményével diadalmaskodtunk a Szolnoki Olajbányász felett.
ElolvasomAz Alba Fehérvár csapata lemondta a Morgen Ferdinánd Emléktornán való szereplést.
ElolvasomÚj információk az emléktornával kapcsolatban.
ElolvasomA Falco KC helyett a Kaposvári KK vesz részt a tornán.
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17