Valahogy így képzeltük el a rajtot

Rájátszás - negyeddöntő, 1. mérkőzés
Atomerőmű SE - Sopron KC
95-70
(25-14, 21-16, 28-19, 21-21)
(25-14, 46-30, 74-49, 95-70)
Vezette: Kapitány G., Török R., Praksch P. (Faidt M.)

 ASE: Dunn 13/3, Robinson 14/3, Barnies 8/6, Eilingsfeld 15/6, Tóth Á. 8.
Csere: Kovács 11/3, Watkins 10/3, Will 5/3, Medve 6/6, Fomin 3/3, Illés 2, Meixner -.
Vezetőedző: Schmidt Béla

SKC: Laroche 10, Bán 5/3, Tiggs 11, Dénes 3/3, Taylor 7.
Csere: Rancic 13/9, Ruják 6, Bavcic 9, Takács 2, Tóth G.2 , Molnár M. 2, Élő -.
Vezetőedző: Sabáli Balázs

 Kipontozódott: - ill. -

Elkezdődött hát végre a rájátszás, vártuk már nagyon, meg kell hagyni. És ami külön külön örömteli, jól is kezdtük a Sopron elleni párharcot, legalábbis az első két percben mutatott játék, és a táblán lévő 7-0 alapján a nézőtéren már százat pontot követeltek a kék-fehér gyűrűbe a vérmesebb lelkivilágú szurkolók. Panasz a folytatásra sem lehetett, újabb két perc elteltével még mindig csak három dobott pontnál járt a vendégcsapat, nem is csoda, hogy Sabáli Balázs időt kért. Volt is némi haszna a pauzának, elkezdett eredményesebben támadni a Sopron, ám védekezés terén elég komoly kihívásokkal küzdöttek, így közelebb kerülni nem igazán tudtak. Főleg azok után nem, hogy Elingsfeld és Barnies révén a triplatermelés is kezdetét vette, aminek hatására tíz fölé szökött az előnyünk, ami meg is maradt a negyed végéig.

A második negyedben aztán ott folytattuk, ahol korábban befejeztük, Will és Watkins kosaraival tovább növeltük az előnyt, majd Eilingsfeld is beszállt egy bravúros, palánk alatt átvitt és alulról bedobott duplával. Itt aztán kicsit megtorpantunk, két támadást is sikerrel fejezett be az SKC, jött is Schmidt Béla időkérése, mielőtt nagyobb lett volna a baj. Az húzás jókor jött, a soproni lendület megtört, mi pedig újra nekiláttunk az előny növelésének, ami a negyed derekára egy híján elérte a húsz pontot. Egy dolog miatt aggódhattunk mindössze, a centereink ugyanis nem álltak túl jól faultokkal, kettőjük neve mellett már öt állt összesítésben. Szerencsére a játékosok formaidőzítésével úgy tűnt, nincs gond, bárkit cserélt be Schmidt Béla, egy-két percen belül eredményes volt. Kosárral szállt be például Fomin is, aki Chris Dunn gólpasszából dobott szép hármast. A húsz pont végül nem lett meg a nagyszünetre, de azért a tizenhatra sem panaszkodhattunk, ráadásul a játék képe is biztató volt.

Robinson betöréséből, majd passzából Watkins szerzett kosarat, melyet Eilingsfeld fejelt meg esz szép zsákolással, jól kezdtünk, na! Persze a történtekhez a Sopronnak is volt némi szava, Rancic be is termelt pikk-pakk öt pontot, mondjuk azt addig is tudtuk, hogy dobni szeret és tud is. Szerencsére ez is csak szépségtapasznak volt jó, illetve arra, hogy egy kicsit felpörgesse a mienket, akik Barnies triplájával áttörték a húsz pontos határt. Ekkor már nagyjából minden, a meccsre kilátogató szurkoló látta, hogy a lényegi kérdések eldőltek, a győztes már megvan, a kérdés mindössze annyi volt, hogy a tisztességes vereség kategóriába bele fog-e férni az, amit itt ma a Sopron kap.

A végére, ahogy az ilyenkor törvényszerűen benne van, kicsit leeresztettünk, de csak annyira, hogy a harmadik negyed végére megszerzett előnyünket még meg tudtuk tartani, így a magabiztos győzelmünk így sem forgott veszélyben egyetlen percig sem. Persze azért érdemes volt lejátszani az utolsó játékrészt is, hiszen akkor rengeteg szép megmozdulásról, közte Watkins hármasáról is lemaradtunk volna, amiért pedig igazán nagy kár lett volna.

Összességében remekül kezdtük a rájátszást, minden edző egy ilyen koncentrált, jó játékot szeretne látni a csapatától, mint amit ma bemutattunk. Az előny megvan, a kérdés már csak az, hogy a nem túl fényes idegenbeli szereplésünkön is tudunk-e változtatni, és el tudjuk-e hozni a második meccsen a győzelmet Sopronból.

Fotó: Molnár Gyula