A második félidőben teljesen szétestünk
ElolvasomHazai pályán győzőtt le minket a DEAC.
ElolvasomHarmadikként zárták a csoportot.
ElolvasomHasznos tréningen vannak túl a fiatalok.
ElolvasomBíró Miklós beszámolója
ElolvasomRegionális leány kadett bajnokság Kelet „B” csoport
ElolvasomKedden élőben közvetíti Debrecenből a FIBA az eseményt.
ElolvasomRegionális leány kadett bajnokság Kelet „B” csoport
ElolvasomEdwin és Atkinson Jr. dupla-duplája is kevés volt.
ElolvasomCsirke Ferenc vezetőedzőnk nyilatkozata a Szolnoki Olajbányász elleni bajnokink után.
ElolvasomAlapszakasz - VII. forduló
ElolvasomDeon Edwin remek teljesítménye is kevés volt.
ElolvasomAz ASE egykori játékosa, számos magyar klub edzője hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el.
ElolvasomVereséggel folytattuk az alapszakaszt.
ElolvasomAlapszakasz - XXII. forduló
ElolvasomHazai pályás győzelemmel szakadt meg a vereségsorozat.
ElolvasomNehéz döntést kellett meghoznia a fiatal játékosnak.
ElolvasomEgy remek szezon van a csapat háta mögött.
ElolvasomDebrecenben magabiztosan nyertünk
ElolvasomA hazaiak végig vezetve nyerték meg az első forduló rangadóját.
ElolvasomJobban játszottak a vendégek.
Elolvasom2020. április 2-4. között rendezik meg Debrecenben a Főnix csarnokban.
ElolvasomA legfrissebb igazolásunkkal beszélgettünk.
ElolvasomInterjú a fiatal amerikai játékossal.
ElolvasomNagyon fontos mérkőzést húztunk be.
ElolvasomA DEAC a negyedik negyedben megszorongatott minket.
ElolvasomA második negyedben dőlt el igazán a találkozó.
ElolvasomA parádézó Guinn - Eilingsfeld páros vezérletével legyőztük az Albát és éremmel zártuk a kupát! Szép volt fiúk, büszkék vagyunk rátok!
ElolvasomTisztességgel helyt álltunk a jobb erőkből álló Falco ellen, de ez nem volt elég a döntőbe jutáshoz.
ElolvasomNem szép, de küzdelmes meccsen legyőztük a Zalaegerszeget és ott vagyunk a négy között!
ElolvasomEddig döntetlenre állnak a felek idén, szeretnénk megint "megszerezni a vezetést".
ElolvasomA hátvéd Franciaországból teszi át székhelyét Paksra, a kupadöntőn adminisztratív okok miatt még nem léphet pályára.
ElolvasomIdegenben kell kijavítani a hazai blamát!
ElolvasomFolytatódik az együttműködés a csapat és a Scitec Nutrition között, melynek paksi képviseletéről Füller Márk mondott pár gondolatot.
ElolvasomKulcsfontosságú meccs jön a hasonló mérleggel álló ZTE ellen, ezúttal sem hibázhatunk! A szünetben ismét dobóverseny a Scitec támogatásával.
ElolvasomA páratlan negyedeket nagyon megnyomtuk, ennyi elég is volt a tartalékos hajdúságiak ellen.
ElolvasomVissza akarunk vágni a hajdúságiaknak a második fordulóban elszenvedett vereségért. A félidőben dobóverseny is lesz a Scitec támogatásával.
ElolvasomAz elmúlt hetek álomszerű szereplése után csúnyán beleszaladtunk a késbe Szombathelyen
ElolvasomZsinórban háromszor is képernyőre kerülünk, plusz a Debrecen elleni mérkőzés időpontja is megváltozott.
ElolvasomA nagyszünet még a MAFC vezetett, de a második félidőben szigorítottunk a védekezésen és behúztuk a győzelmet.
ElolvasomNehéz dolgunk lesz a veretlen, de az eltiltott Milosevic nélkül játszó Olaj otthonában
ElolvasomAz Egerszegen aratott siker után a Pécset is szeretnénk legyőzni.
ElolvasomBár a második negyedben már majdnem hússzal is mentünk, az utolsó játékrészben mínusz hétről visszakapaszkodva lett meg a győzelem a ZTE otthonában!
ElolvasomAz irányítóját elküldő ZTE otthonában próbálunk javítani.
ElolvasomNyoma sem volt a múlt héten mutatott játéknak, magabiztosan nyerte a meccset a DEAC.
ElolvasomA kiváló kezdés után bízunk a hasonló folytatásban
ElolvasomVégig szoros meccsen, az utolsó negyedben mutatott jó játékunknak és remek lepattanózásunknak köszönhetően húztuk be a győzelmet.
ElolvasomNagyjából öt percen át volt szoros a mérkőzés, ezt követően kijött a két csapat közti különbség. Az eredmény nem túlzó, ilyen különbséggel is megérdemelt volt a MAFC elleni siker.
ElolvasomÖt vereség mellett mindössze egy győzelmet arattunk, ez kevés volt a cél eléréséhez.
ElolvasomCsütörtökön rajtol a Zsíros Tibor magyar kupa nyolcas döntője, amelyben a négy közé jutásért a Falco-Trend Optika KC Szombathely csapatával csapunk össze este hattól. A csapatból mindenki egészségesen várja a megmérettetést. Információk, edzői nyilatkozat, múltidézés, videók!
ElolvasomMindhárom meccset megnyerték fiaink a Regionális Döntőben. Ennek örömére képgalériával és videóval is készültünk a döntőről!
ElolvasomA Honvéd, a Pécs és a Szeged vár ránk a csoportmérkőzések során.
ElolvasomMegőriztük hazai veretlenségünket a rájátszásban, így 3. helyen kerültünk be a kiemelt U18-as bajnokság Országos Döntőjébe!
ElolvasomKlubunk utánpótlásedzője lett a 2013. évi MOL Tehetséggondozásért Díj egyik kitüntetettje!
ElolvasomA Debrecen elleni sikerrel döntőben a csapat!
ElolvasomElolvasom
Elolvasom
Május 4-6 között Budapesten rendezték meg az Országos Kadet Bajnokság Döntőjét Budapesten.
Elolvasom"...eléggé megrázott, hiszen szinte miatta jöttem ide..."
Elolvasom94:61-re győzött az Atomerőmű SE a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén hazai pályán a Szeged ellen
Elolvasom"---Nekem ez annyira nem volt újdonság, mivel én már több nyár óta hozzá vagyok szokva a sorozatos terheléshez..."
ElolvasomElolvasom
A nyári felkészülés kezdetén A nyári felkészülés kezdetén a 2010/2011-es országos kadet bajnokságra kosárlabdában a megfelelő fizikai és technikai (posztképzés kezdete) és taktikai képzést, egy harcos jól küzdő, jól versenyző minden poszton 2-3 azonosképességű ,szerkezetileg magas csapat kialakítását szerettük volna elérni. Eredményesség szempontjából minimálisan az országos döntőbe jutást ill. maximálisan a legjobb négy közé kerülést tűztük ki célként( félhivatalosan az edzői stábon belül a dobogóra kerülést).Ez a játékosállomány és az ellenfelek ismeretében reális és teljesíthetőnek tűnt.Főleg úgy,hogy a Monoron amatőr szinten kosárlabdázó 204 cm-es Gomola Bence leigazolásával és beiskolázásával szerkezetileg sokat erősödtünk, bár látszott sok mindent kell pótolnia a korosztályában játszó kevés magasemberekhez képest.Szakmailag egy kicsit bővebben a zónavédekezések és ellene való támadás, 3:3 elleni játék variációi a korosztályos képzési feladatoknak megfelelően, az egészpályás letámadások és a labdafelvitel ellenük , az életkornak megfelelő fizikai képzés (saját testsúllyal) ill. megfelelő alapállóképesség kialakítása volt a fő cél.Emellett szerettünk volna minél több nemzetközi mérkőzést játszani,hogy olyan sebeséggel és intenzitással találkozzunk és találkozzunk a külföldi mentalitással ami a megfelelő fejlődést biztosítsa és minél több tapasztalatot tudjunk szerezni.( Ebbe már 2010 februárjában Szabadkán sikeresen belekóstoltunk.) Másik feladat volt a 96-os születésű 8.osztályba járó játékosok felvételire való felkészülése, a középiskolásoknak meg a megfelelő tanulmányi szint elérése és megtartása. Az előző év végzős 8.-os tanulók beiskolázása a korosztályos válogatott kerettag Braun Bence kivételével ( aki végül vissza is ment Bajára ) sikerült az ESZI-be ill. a Vak Bottyán Gimnáziumba. A gyenge tanulmányi eredménnyel rendelkező 205 cm-es szintén még kezdő Balogh Dánielt ugyan felvették az I István Szakmunkásképzőbe gázszerelőnek de ő az utolsó pillanatban átiratkozott a Vak Bottyánba német nyelvi osztályba ami már akkor látszott nem fog menni neki,bár fogadkozott összeszedi magát.(Nem sikerült.) A csapathoz érkezett ebben az évben még Dombóvárról Beák Balázs és Dunaújvárosból Veszprémi Zsolt. A felkészülés kezdetére sikerült kialakítani egy olyan társaságot ahol az edzésen is tudtunk egymás ellen ellenállást kifejtő csapatokat kialakítani. Így egy hatéves építkezés után kialakult egy reményteljes a versenykosárlabdához alkatilag alkalmas magasszerkezető csapat amelyből joggal remélhettük és reméljük, hogy a felnőtt csapatba minél többen bekerülhetnek majd. Sajnos a kezdeti induláshoz képest sok paksi gyerek morzsolódott le (mintegy 30 fő fordult meg a 95/96-os korosztályban ) és az „A” csapat 16-os keretében ebben a szezonban 4/12 volt az arány 10 kollégistával egy szekszárdi és egy bonyhádi bejáróssal. Természetesen az évek alatt láttuk,hogy a 3-4 igazán tehetséges paksi gyerek csak úgy tud továbbfejlődni az élsport felé ha hozunk hozzájuk megfelelő társakat és így csapatként is tudunk megfelelően fejlődni. A 95/96-os csoport eredményei: 2004/05 Kenguru verseny Baján,ismerkedés a versenykörülményekkel,játék havi egyszer. 2005/06 Érkezik Gulyás Péter és Illés Máté Bonyhádról (heti 1-2 alkalommal jártak át edzésre). Kenguru verseny Baján -1.hely ,az országos döntőn a Bajnokok Tornáján 16/8.helyezés 2006/07 OGYB mérkőzések, átállás a 6-os labdára ,az Országos Gyerek Bajnokság döntőjében Debrecenben a 16/12. helyezés. 96/97-es csapat a Bajnokok tornáján 16/8.helyezés. 2007/08 Országos Serdülő bajnokságban nem jutottunk a 8-as döntőbe. Debrecenben már látszott a meglévő játékoskeretet fel kell javítani a továbblépés és fejlődés érdekében,hozni kell olyan játékosokat akikkel szerkezetileg és alkatilag is kosárlabda csapat lehetünk.Főleg mert többen elmentek focizni,vagy abbahagyták .Így merült fel ,és került sor a Kunszentmiklósi Kék Rókákkal való együttműködésre (Ők a 11.helyen végeztek előttünk Debrecenben, Pálinkó Gábor edző vezetésével) ahol több olyan játékos is volt akivel ezek a célok megvalósulhattak. A Rókáktól néhány tehetséges játékost más egyesület is le akart igazolni,de az ASE vállalta, hogy a teljes csapatot, az összes gyereket átveszi és két csapatban versenyezteti, majd akik vállalják és hosszú távra is távlat lehet a klubbnak Pakson folytatják tanulmányaikat, ill menet közben az NB II-es helyi csapatban is visszajátszhatnak majd.Így került sor egy nemzetközi húsvéti tornán való részvételre Bécsben ahol két csapatba osztva a gyerekeket versenyeztettük,hogy „összecsiszolódjanak” a nyári táborra ill. a következő átmeneti szezonra ahol változott a labda mérete. Az együttműködés továbblépés volt a Miklósiaknak is hiszen az egyesületi versenyben lemaradtak volna ők is ill. a szakosztályuk további működéséhez az ASE támogatása is nagyban hozzájárult. 2008/09 OSB verseny Nagyon sikeres és jó, két hetet edzőtáboroztunk Kunszentmiklóson és készültünk a serdülő bajnokságra két csapattal.Az ASE által fizetett mikrobusszal minden pénteken amikor lehetett átjöttek Kunszentmiklósról a többi napokon otthon Pálinkó Gáborral edzettek. Ez az egy nap nem volt túl sok de nagyon hasznos és minőségi. A hétvégi versenyeken fokozatosan javulgattunk és végül bekerültünk az országos döntőbe Debrecenbe ahol az 5. helyezést értük el ,bár 1 kosáron múlott a Falco ellen,hogy meglepetést okozva a négyközé kerüljünk. A 2009/10-es szezon ismét a kadet létbe történő beleerősödésről szólt,ismét labdaváltás (most már az utolsó, a 7-es labdára )belépett a zóna és vegyes védekezések formái és az ellene való támadás és előtérbe került a 3:3 elleni játék. Novák Patrik Kunszentmiklósról a paksi Vak Bottyán Gimnázimba került.Tovább erősödött a csapat, Bajáról átjött a jókezű Bereczki Márk (96) és a korosztályos válogatott kerettag 192 cm-es erős testalkatú Braun Bence (95),Medináról bekerült Paksra az akkor 202 cm-es kezdő Balog Dániel (95) és Illés Máté is kollégista lett, hogy itt edzhessen. Ők négyen a II.Rákóczi Ferenc általános iskola 8. osztályaiba kerültek,hogy itt készülhessenek, edzhessenek és majd felvételizzenek Paksra. Kunszentmiklósról az egyeztetéseket követően ebbe a korosztályba már csak Szabó Gábor (heti 1) és Tóth Ádám és Tóth Máté Csaba akasztóról (heti 2) járt át. Kezdett formálódni egy reményteljes csapat. A bajnokságban 16 közé jutottunk de az Országos Döntőbe nem sikerült bekerülni. A szezont és az iskolai tanévet követően alakult ki az a 16-os „A” keret amivel megkezdtük a felkészülést a 2010/11-es kadet bajnokságra ill. elérkeztünk a már bevezetőben leírtakhoz.Akik nem fértek be az „A”-ba azok a „B” csapatban versenyeztek a a kecskeméti körzeti bajnokságban kiegészülve néhány „A”-s játékossal.Szerettünk volna Szerbiában is versenyezni torna rendszerben amire jelentkeztünk. A junior bajnokságban , a junior játékosok kis száma miatt zömmel a kadet csapat játszott ami jó felkészülést jelentett az OKB sorozatra, főleg úgy,hogy végül elmaradt a szerb versenyzés. „A” keret: 95/96 Szántó Tamás 196 Szabó Gábor 180 Gulyás Péter 184 Sterczer Péter ’96 185 Veszprémi Zsolt 183 Antóni Csanád ’96 193 Verli Roland 184 Bereczki Márk ’96 186 Papp Márk ’96 192 Beák Balázs 192 Novák Patrik 196 Illés Máté 186 Tóth Ádám 180 Gomola Bence 204 Balogh Dániel 205 Tóth Máté Csaba 190 „B” csapat Fricska Szabolcs 183 Kiss Krisztián 185 Miholics Bence ’96 185 Veisz Alex ’96 187 Meixner Márk ’96 186 Bárdosi Bence ’96 175 Szendi Csaba ’96 178 Szappanos Tamás ’97 180 A nyári felkészülés közepesre sikerült,a Kiskunfélegyházi edzőtáborban sajnos 3 bokasérülés is történt ( Gomola,Illés,Tóth Máté Csaba), ami megnehezítette a folyamatos munkát.Ennek ellenére augusztus végén a paksi felkészülési torna döntőjében egy nagyon erős szerb csapattal ( KK STAR) szenzációs mérkőzést játszottunk Gomola Bence nélkül és csak kétszeres hosszabbításban maradtunk alul 86:88-ra úgy,hogy az ellenfél kétszer is az utolsó másodpercekben egyenlített. Ezen a mérkőzésen látszott akarattal ,harcosan játszva sokra lehetünk képesek. A dombóvári felkészülési tornát magabiztosan veretlenül nyertük,de itt sajnos elindult egy probléma sorozat,majd lavina ami iszonyúan megnehezítette, hátráltatta és beárnyékolta az egész szezont.(Mint kiderült az előző években összesen nem volt annyi gondunk mint ami a szezon során összejött.) Gulyás Peti nehéz szívvel bejelentette középiskolai tanulmányai miatt nem tudja vállalni a további munkát és a hétközi átjárást Bonyhádról és a hétvégi egésznapos utazásokat és versenyeket, így abbahagyja a versenykosárlabdázást. Sikerült meggyőzni gondolja ezt át, hiszen egy alapembert veszítettünk volna el, aki 3.osztályos korától átjárt az edzésekre egyedül!!! és küzdenitudásával ,atletikusságával,harcos védekezésével pillére volt a csapatnak. Megbeszéltük ne hagyja veszni az elmúlt 6 év munkáját egy sikeresnek tűnő szezon előtt ,rábízzuk akkor jön edzésre és mérkőzésekre amikor tud,otthon amúgy is atlétika edzésre is jár, gondolja át.Végül bevállalta a pénteket és a fontos hétvégi mérkőzéseket és szerencsére jól tette. Igaz volt olyan időszak ,hogy csak egyszer tudott jönni edzésre egy hónapban és mivel főleg atlétizált a kosaras mozgások mozdulatok előfordult ,hogy „nehezen jöttek elő”de amikor egy kicsit többet volt itt és többet tudott játszani (iskolai szünetek,felkészülési tornák,selejtezők) sokat javult, a régi időket idézte.A küzdenitudása is megmaradt a és erre nagyon nagy szükség volt. Az alapszakaszban a területünkön az első két fordulóban októberben és novemberben (! két hónap alatt 4 mérkőzés ) Dombóvárral,Bonyháddal,a PVSK „B” –val kerültünk össze ezeket a mérkőzéseket nagy különbséggel nyertük. Majd az őszi szünet után Gomola Bence nem jött vissza , úgy érezte nem bírja a távollétet otthonról.Megértettük , elfogadtuk,de arra kértük,hogy mivel ebben a szezonban már máshol nem játszhat edzen otthon Monoron ill. Cegléden és jöjjön el a mérkőzésekre. Ez annyiban sikerült,hogy januárban egy junior selejtezőn Budapesten játszott ( jó játékával meglepetésre megvertük az Albacompot és 16 közé jutottunk ) és március végén az OKB 3. paksi fordulójától a kadet csapatban is. Sajnos így nem tudott meghatározó játékos lenni, a csapatjátékban sem találta meg sokszor a helyét, így nem volt olyan ponterős mint lehetett volna de legalább velünk volt, magassága révén a palánkok alatt némi stabilitást adott és a sorozat vége felé szerencsére a lepattanózásban feljavult, amire nagy szükség volt. Megmaradt a remény, hogy mégis csak Pakson sportoljon tovább, mert ha még van is sok pótolni és fejleszteni valója , potenciálisa óriási tehetsége a sportágnak. Október végén kiderült, Antoni Csanád bal térdén egy kis csontszilánk levált (nem a sport miatt ) és ezért fáj a térde. A vizsgálatokon kiderült, előbb-utóbb ezt el kell távolítani .Ezt bármikor meg lehetett műteni akár a szezon után is. Végül úgy döntöttünk közösen ezt a korosztályos válogatott (’96) nyári programja miatt novemberben műtetjük meg.Részben azért,hogy ne fájdalommal kelljen sportolni, ill. úgy ítéltük meg, hogy van olyan erős a csapat, hogy az alapszakaszt biztos továbbjutó helyen zárjuk december közepére . Így az öt hét lábadozást követően majd Csaszi is fokozatosan elkezdheti az edzéseket, a január végi első főtáblás selejtezőre de legkésőbb februárra amikor kezd élessé vállni a bajnokság utoléri magát ismerve akaratát és munkamorálját,fanatizmusát.Ekkor körvonalazódott egy karácsonyi ostravai torna is, amire meghívtak bennünket és a szakosztály engedélyezte a részvételt. Erre a nemzetközi megmérettetésre iszonyúan nagy szükség volt, mert két és fél nap alatt 5 mérkőzést kellett játszani ami jól modellezte egy országos döntő ritmusát, és jó tapasztalatokat nyújthatott, hiszen a nemzetközi mérkőzések irama sokszor más mint amivel itthon találkozunk és az igazán jó magyar csapatokkal csak tavasszal játszunk.(Nem beszélve arról,hogy mivel a szerb lehetőség kútba esett , minden ilyen lehetőséget igyekeztünk megragadni.) November közepétől Papp Márk betegségek miatt mintegy egy hónapot kihagyott, majd bejelentése hogy abbahagyja a kosárlabdázást mindenkit megdöbbentett és sokkolt . Márk is a ’96 –os válogatott keret tagja, mintaszerű edzésmunkája hozzáállása kitartása mindig példaszerű volt. Küzdeni tudása ésszel párosult –kitűnő tanuló -,fantasztikus fizika adottságokkal rendelkezik mindig a maximumra törekedett edzésen és mérkőzéseken is nyerő tipusú játékos aki nem adja fel. Nem véletlenül volt 2009/10-es Országos Serdülő Döntő legponterősebb játékosa 27 pontos átlaggal úgy, hogy szinte egyedül vitte a hátán a csapatot mivel Antoni Csanád megbetegedett és ezért nem játszhatott és nem véletlenül dobott a 95-ös KK Starnak 30 pontot azon az emlékezetes mérkőzésen. Az ALBA Berlin is invitálta miután Bécsben megszórta őket, minden adottsága megvan az élsporthoz.A bejelentés nagyon szíven ütött bennünket, főleg azért mert ilyen játékosokért érdemes dolgozni ,kezdetektől alapember és elfogadott volt a csapaton belül, pláne semmilyen jele sem volt,hogy egyik napról a másikra a szezon közepén így döntsön. Leültünk vele és apukájával megbeszélni a dolgokat. Részben tudtuk elfogadni Márk indokait, de úgy láttuk semmit sem szabad erőltetni , időt kell adni,hogy átgondolja a dolgokat.Megkértük ne döntsön elhamarkodottan ha esetleg csökkentett időtartamban is de sportoljon velünk továb legalább heti 4-szer elhagyva a két reggeli és egy délutáni edzést és csak a kadet versenyeken kell játszania, ez egy hétvégét jelent havonta, így több ideje jut másra.Nála sem szerettük volna, hogy kárba vesszen az eddigi munkája főleg úgy,hogy nem rajta van a teher..( Végül januártól ismét edzésbe állt, de természetesen csökkent a teljesítménye , bár ugyanolyan odaadással dolgozott az edzéseken, főleg a mérkőzéshiány ütközött ki, de így is meghatározó ember maradt, csak a régi önmagához képest esett vissza némileg.A lényeg nála is az volt megmaradt az esély a továbbiakban is hogy velünk sportol, és az idő múlásával változhat még sok minden.) A csapat erősségét mutatja, hogy ilyen körülmények között a junior bajnokságban így is hoztuk a 3. helyet a területi csoportban ( milyen jó volt ,hogy a néhány kadet mérkőzés mellett voltak még mérkőzéseink ), aki verhető volt azt legyőztük csak a PVSK és a Kaposvár előzött meg akik több idősebb játékossal rendelkeztek.( Nálunk egy 94-es születésű Baki Sanyi volt aki hozzá tudott érdemben tenni valamit a kadet csapathoz a 93/94-es junior mezőnyben.) A kadet bajnokságban decemberre került a területi keresztjáték két fordulója ahol a Péccsel és a Kaposvárral játszottunk szintén ,de már más előjellel. Dombóváron hullámzó játékkal de magabiztosan nyertünk a Pécs ( 88:71) és a Kaposvár ellen is (92:83 ), de az utolsó paksi forduló nem igérkezett könnyűnek. Ez így is lett, az első mérkőzésen a Pécs ellen (82:56) 30 percig szoros volt az állás és a Kaposvár is nagyon szívta magát ,jól játszottak,ráadásul az 5. percben Szántó Tamás aki egyre jobban játszott az ősszel bokasérülést szenvedett ( két hónapot ki is kellett hagynia ) ezzel kiesett egy újabb magasember . Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok és ugyan akadozott a 2:1:2-es zóna elleni játékunk de kiküzdött 71:68-as győzelmünk azt jelentette,hogy veretlenül nyertük az alapszakaszt és jó pozicióba kerülve léptünk a 32-es főtáblára. Az ősszel sajnos az említett játékosok kiesésével és egyéb okok miatt előfordult,hogy 8-9 fővel edzettünk , így nehezebben tudtuk gyakorolni egyes csapatjátékainkat, főleg a zóna elleni játékokat. Morgen Frigyes vezetésével elkezdtük a reggeli erősítő edzéseket saját súllyal (TRX) ami kezdetben nagy létszámmal zajlott, majd tavaszra 4-6 főre olvadt akik rendszeresen jártak, majd április közepétől dobóedzésekre váltottunk. A hiányzók miatt többen több lehetőséget kaptak és ezzel néhányan éltek is. Illés Máté és Szabó Gábor vitte a csapatot de Novák Patrik , Tóth Máté Csaba is odatette magát, Beák Balázs védőmunkája kiemelkedett és Szántó Tamás is sérüléséig húzóember volt. A karácsonyi szünetben Ostravára utaztunk egy nemzetközi tornára,nem teljes csapattal, Baki Sanyival kiegészülve, bár kiderült több csapatban is sok 94-es játszott.Antoni Csanád két hete edzett a gyógytornát követően, csak csereemberként vettük számításba és csak korlátotzott ideig, de kiderült mérkőzésről-mérkőzésre többet bírt, és helyenként csereként is döntő pillanatokban nem remegett a keze.Baki Sanyival be is választották végül a torna ALL STAR csapatába (!), míg Illés Máté lett a torna legjobb játékosa. A csoportmérkőzések során jó csapatokkal játszottunk és a helyi BCM Slezska Ostrava ellen aki a cseh extraligában 2. helyen volt és nagyon magas erős jó csapatot alkotott, fantasztikus játékkal tudtuk legyőzni (96:62) amit igen csak nehezen tudtak feldolgozni ,mert első ránézésre minimum 20 ponttal voltak nálunk erősebbek. Talán lesz még egyszer az életben ilyen meccs,hogy agresszív és váltogatott extra védekezésünk mellé kiváló és eredményes támadójáték párosul a magas és testileg erős ellenfél ellen,védekezésváltásainkkal nem tudtak mit kezdeni, zónaletámadásukat könnyen megverve, szinte minden támadásunkból kosarat dobtunk, jól működtek és játszottuk a figurákat (talán itt a legjobban) voltak indításaink és bárkit cseréltünk be nem estünk vissza, sőt.Azt hiszem aki akkor ott volt óriási élmény volt számára a mérkőzés. A döntőbe veretlenül kerültünk be bár már nem játszottunk ilyen jól, főleg a támadójáték eredményessége ,hatásfoka esett vissza ,de szerencsére a védekezés nem, és a küzdenitudás,harcosság sem, ami mindennek az alapja. A döntőben is erős ellenfél ellen játszottunk a JBC Brno (extraliga 4.) csapata ellen. Az első öt percet kivéve mi irányítottuk a mérkőzést de csak a harmadik negyed közepétő tudtunk elhúzni 8-10 ponttal.A siker mindenkit feldobott de sajnos a tavaszra ez a lendület egy kicsit elfogyott, az országos döntőn láttunk belőle újra valamit. Januárban juniorselejtező Pesten amiről már írtam, és az első selejtező forduló Székesfehérváron. Itt könnyen vertük a Pápát ( 116:57) és a Fehérvár „B”-t ( 111:39 ) de az addig ismeretlen Körmend meglepett minket fegyelmezett érett csapatjátékával, jó külső dobásaival,extra magasemberével és mozgékony 1:2:2-es behúzódó zónájával. Nem igazán ment a dobás, helyenként görcsösen pontatlanul támadtunk.Szerencsére az ellenfél centere hamar begyüjtötte a 3. majd 4. személyi hibáját így nem tudott olyan hatékonyan játszani,mert sokat ült,de a mezőnyök pótolták. A 39.percben még ellenfelünk vezetett, de a gyenge és erélytelen játékvezetés következtében , botrányos másfél perc következett ahol részben az ellenfél által kapott technikai hibák nyomán a bedobott büntetőkkel nyerni tudtunk (74:65) bár elmondható végig nagyon küzdöttünk, sokszor fejetlenül. A palánkok alól most igencsak hiányzott Gomola és Szántó, de már csoportgyőztesként a 16 között voltunk. A sorozat Sopronba folytatódott, a kiírás és beosztás szeszélye révén a házigazda Tigriseket ( 110:47), a területünkről ismert PVSK-t (99:50) és a Kaposvárt is (87:58) magabiztosan vertük. A Kaposvárnál a 22. percben szoros állásnál ugyan megsérült az egyik kulcsember, de ennek ellenére is nyertünk volna.Viszonylag jól játszottunk és alaposan felkészültünk a zónájukra. Most is volt hiányzó Beák Balázs ill. Gomola. Az alapszakaszban a legjobb négyközé jutásért végre Pakson hazai pályán tudtunk játszani, ellenfeleink a Szeged (105:73) ismét a Körmend ( 60:57) és a végső győzelemre esélyes Vasas MKBE ( 61:90 ) csapatai voltak. Itt már nem volt gyenge csapat és az első két helyen végző már az utolsó fordulótól függetlenül Országos Döntős és nyugodtan készülhet. Így reálisan a második helyet céloztuk meg de majdnem felborult a papírforma,mert a Körmend az első mérkőzésen lelkes odaadó és fegyelmezett játékkal legyőzte a kényelmes és dekoncentrált pestieket.Így az ellenük való mérkőzés meghatározó volt,pláne úgy,hogy fűtötte őket a visszavágás vágya.Végül hasonlóan küzdelmes fordulatos és botrányos mérkőzésen az utolsó másodpercben dobott hárompontossal tudtunk nyerni.A Vasas ellen játszottunk a legjobban,bár kevésbé eredményesen és már tudtuk továbbjutottunk,mert a Körmendiek a 27.percben levonultak a pályáról a Szeged ellen.Most sem volt teljes a csapat. Hiányzott Beák Balázs. Az áprilisi alapszakasz döntő szintén Pakson volt, és az előző hetekben mindenki beteg vagy sérült volt így nem lehettek túl nagy reményeink a legjobb csapatok ellen.Az első mérkőzésen átgázolt rajtunk kiváló játékkal a Vasas (39:113), a Falco ellen már küzdöttünk és helyenként jól játszottunk a 36.percig egál volt és nyílt a mérkőzés (52:63).Ezeken nem játszott Novák Patrik,Tóth Máté Csaba sérülés,Papp Márk betegség miatt,bár ő az utolsó Kecskemét elleni mérkőzésre beszált,és ahol szintén az első negyedbe elengedtük ellenfelünket és nem tartottuk be a megbeszélteket (89:93)de a lelkes ” cseresor „ majdnem megfordította a mérkőzést. Az előzmények tükrében a Vasas kivételével helytálltunk, tapasztalokat szerezhettünk az ellenfelekről és 6 hetet készülhettünk az Országos Döntőre. Ebbe iktattuk be a hagyományos Húsvéti Bécsi Tornát ahol az erősebb mezőnybe velünk együtt 35 csapat nevezett, a gyengébbe 67 (!).Sajnos nem tudott mindenki eljönni,mert az önrészt nem mindenki tudta vállalni,de arra jó volt,hogy sok mérkőzést játszunk és Gomola Bencét is próbáljuk beépítgetni a csapatjátékba, és a sérülésekből visszatért játékosainkat (Novák,Tóth M.Csaba) felhozzuk. Végül a négyközé jutásért egy szerb csapattól kaptunk ki ,de amiért jöttünk azt maximálisan elértük. Ezután májusban tartottunk még az érettségi szünett alatt egy mini edzőtábort ahova Balog Dániel indokolatlanul nem jelent meg így kikerült a csapatból.Az Országos Döntő előtt amit a Vasas csarnokában a budapesti csapat rendezett játszottunk Pakson még egy edzőmérkőzést a Kecskeméttel majd Budapesten a Pasaréti csarnokban a Vasassal,viszonozva a szeptemberi paksi látogatásukat. Ez jó volt,mert szokhattuk a termet és végre elkészíthettük azt a csapatképet ahol a kizárt Balog Dani kivételével mindenki ott volt a keretből,és ami bekerült a műsorfüzetbe. Az országos döntőre jól felkészültünk.Végigvettük a korosztályos feladatokat a 3:3 elleni játékban,felépítettük az emberfogás elleni 5 alapjátékunkat különböző fellállásból,megismertük a zónavédekezések fajtáit,felépítettünk több letámadásos védekezést,meglepetésnek összeraktunk kétfajta vegyesvédekezést is ami jól jött a döntőn, és ismertük ezek ellen miként kell játszani.Rengeteget gyakoroltuk a zónák elleni játékot. A csapat állóképessége is kiválló volt ,3000 m,volt a Cooperátlag 2800-3400 m-es szórásban.Sokat de nem eleget fejlődtünk technikailag és a sok probléma ellenére sikerült egy jó kis csapatot összerakni. Sajnos a belső összetartás és kohézió viszont nem volt olyan szintű mindig, mint aminek lennie kellett volna. A döntőn, az első mérkőzés előtt eggyel csökkent a csapat létszáma. Tizenhárom játékossal mentünk el,így egy mindig ki kellet,hogy maradjon.Ezt meg is beszéltük és arról is szó volt, aki nem játszik az segít statisztika írásban, a labdák felügyeletében,a vizespalackok rendbent tartásában stb. és ez nem megalázó hanem természetes dolog. Bereczki Márk volt az első kimaradó és 15 perccel a mérkőzés előtt megkértem segítsen videózni,hogy fel tudjuk venni az első mérkőzést. Ő ezt megtagadta és kijelentette, nem ezért jött ide.Sajnos erre azt kellett válaszolnom,hogy amiért viszont idejött arra nekünk már nincs szükségünk és a jelenlevő szüleivel hazamehet. ( Egyébként azt az információt kaptuk tőlük,hogy évekre Németországba mennek és ott kosarazik majd tovább.) Az incidenst követően Márk a tornán ottmaradt és végig csapata ellen szurkolt. Az első mérkőzést követően megköszönte az elmúlt két évet, hogy itt lehetett és leadta a felszerelését ami nála volt. Ezekután a tornán jelentkezett a Falcoba , tudomásom szerint most is ott készül .Mivel évközi edzésmunkája és hozzáállása nem mindig volt megfelelő és a csapattársaival sem találta meg a hangot nem is marasztaltuk nagyon. A döntő első mérkőzésén jól játszva vertük a meglepetésre készülő és megerősödő -reaktiválták egyik jó játékosukat,aki végül a legjobb lepattanózó lett a tornán - Kaposvárt (73:59), majd legyőztük a magas Debrecent (76:55) és szenzációsan jó mérkőzésen a „régi időket idézve” a 32. percig nyílt mérkőzést játszottunk a későbbi bajnok Vasassal (65:79). Sajnos ez főleg a fejekből vett ki sokat és a Falco elleni elődöntőben gyenge játékvezetés mellet a tornán a legjobb mérkőzését játszó és kiválóan védekező ellenféltől kikaptunk,bár a különbség túlzó (43:75), nem a valós erőviszonyokat tükrözi. Aztán a harmadik helyért a Kecskemét ellen fordulatos ,izgalmas mérkőzésen,hatalmas küzdelemmell az első negyedet kivételével (12:29)a sírból visszahozott mérkőzésen 81:80-ra nyertünk és nagyon nagyot küzdve nem érdemtelenül megszereztük a 3.helyet a győztes Vasas és a második Falco mögött. Illés Máté-t teljesítménye révén behívták az U16-os korosztályos keretbe, majd az utazó csapatba is bekerült így résztvehetett Macedóniában a B-csoportos EB-n. Elmondhatjuk ,hogy az éves történések tükrében reális ez a pillanatnyi helyezés, és így is nagyon megdolgoztunk érte. Véleményem szerint a mi csapatunk rendelkezik még a legnagyobb tartalékokkal még messze nincs teljesítő képessége maximumán és több játékos is tud ennél jobb teljesítményt nyújtani mind egyéni mind pedig csapat szinten.Jó alkatú játékosaink még nincsenek túlerősítve és technikailag és dobásbiztonságban is van fejlődési lehetőség. Nem volt még ponterős belső centerjátékunk, és bár sokat gyakoroltuk de az indítások sem voltak olyan szervezettek és hatékonyak mint kellene lenni.(Amikor ez rendben volt akkor meg is látszott a mérkőzések pillanatnyi eredményességén.) Az egyéni védekezéseken is lehet még mit javítani és a zóna elleni játékon is. Csapatvédekezésben sok variációnk volt a vegyessel több csapatot is megleptünk. Sajnos támadójátékunk is májusra állt csak össze. Érződött mint már említettem pl. Gomola Bencénél a közös edzések hiánya és több tapasztalat hiánya az ilyen ritmusú mérkőzéseken. Ennek ellenére a bronzmérkőzésen leszedett 20 lepattanója nagyban hozzájárult a csapat sikeréhez. A védekezésre is kellett volna még legalább két hónap, főleg a fizikai részére, hogy még ütősebb legyen de elmondható,hogy a Falco elleni kevésbé jól sikerült mérkőzésen is odatettük magunkat, sajnos ott fejben voltunk fáradtabbak az előző napi Vasas elleni extra mérkőzést követően. Amiben még erősek voltunk a vasassal együtt, hogy 10-12 játékost tudtunk forgatni, míg az ellenfeleknél ez 3-6 volt. A statisztika is azt mutatta nálunk tett hozzá legtöbbet a mérkőzéshez a kispad. Ennek ellenére volt némi „háttérzaj”,hogy ki mennyit játszott és játszik, de elmondtam az érintetteknek a döntő nem arról szól, hogy kisérletezgessünk, feladatokat kell megoldani és teljesíteni. Pl. a bronzmérkőzésen meg kellett találni az első negyedi összeomlás közben hogyan tudunk talpra állni, kikkel tudjuk az adott pillanatban megfordítani az állást. Szerencsére sikerült. Végül meg kell köszönnöm Antóni József áldozatos és kitartó munkáját az edzéseken,edzőtáborokban és versenyeken. Morgen Frigyes jóhangulatú reggeli edzéseit és Pálinkó Gábor munkáját aki ebben az évben is eljött amikor tudott a versenyekre segíteni. Köszönjuk a szülőknek is a kitartást és az esetleges áldozatokat és segítségüket. Az Atomerőmű Sportegyesület férfi szakosztályának pedig azt az anyagi támogatást ami nélkül nem tartanánk itt ahol most ezzel a csapattal, és reméljük ez nemhiábavaló lesz folytatódik a junior korosztályban is és nemsokára lesz a felnőtt csapatban 2-3 sajátnevelésű játékos a Morgen Ferdi mellett. Paks,2011.augusztus 15. Nagy Gábor edző
Elolvasom"Kimarad az első, a másodika gyűrűre megy, leszedik, kiosztják még két másodperc Fehér, emberről bedobja a triplát 81:80. Időkérés......
Elolvasom"Hazudnék, ha nem lettek volna kétségeim, de mint máskor is inkább a munkába merültünk el"
ElolvasomJan Pavlik már nyert Magyar Kupát az ASE-val
ElolvasomBrendan Winters 15 ponttal zárta az elöző mérkőzést
ElolvasomVajon ki marad ki holnap?
ElolvasomMorgen Ferdinánd
ElolvasomAz Atomerőmű SE U-20-as korosztályú férfi kosárlabda csapatának félévi értékelése
ElolvasomJön a Szolnok!
ElolvasomHorti tavaly a Falcoban pattogtatott.
ElolvasomNehéz, de értékes győzelmet aratott csapatunk
ElolvasomA debreceni székhelyű Alföld Televízió élő, online közvetítést ad a szombat este 18.00-kor kezdődő Factum Sport Debrecen - Atomerőmű SE férfi kosárlabda bajnokiról. A meccs a www.alfoldtv.hu honlapon a sport online sávban a lejátszás gombra kattintva tekinthető meg.
ElolvasomA legfiatalabb labdazsonglőrök is bizonyíthattak.
ElolvasomA Nagy Sportágválasztó alapítói sajtótájékoztató keretében adták hírül, hogy 2010-ben a rendezvény túllép Budapesten határain és 15 vidéki városban is megjelenik. A fővárosban a rendezvényt 2007 szeptemberében indított útjára a Merkapt Maraton Team SE, hogy egy évben kétszer májusban és szeptemberben rendszeresen lehetőséget adjon a sportot „kínáló” és a sportot „kívánók” számára, hogy egymásra találjanak.
ElolvasomMagyar Kupa mérkőzés következik az Atomerőmű SE számára, az Albacomp látogat február 17.-én szerdán a Gesztenyés úti csarnokba. Az „odavágón” 10 pontos hátrányt könyvelhetett el a piros kék gárda, mely csapatot még Dzunics Branislav irányított. Azóta edzőváltás történt az Atomosoknál, a szakmai munkát már Horváth Imre vezeti. „Pipi”-vel szombaton Körmenden ugyan vereséget szenvedett az ASE, de már voltak bíztató jelek.
ElolvasomFutószalagon játssza tétmérkőzéseit az Atomerőmű SE februárban. A keddi Albacomp elleni vereségből még szinte fel sem ocsúdhattak a játékosok, edzők, vezetők, szurkolók, máris itt a következő feladat. Az a Nyíregyháza érkezik a Gesztenyés útis sportcsarnokba, mely együttes a „második” körben még nem szenvedett vereséget. Igaz, az előző fordulóban „csak” 87-78-ra győzték le hazai pályán a Debrecent. A Civis városiakkal szemben az Atomosoknak sem volt sokkal könnyebb dolguk legutóbbi bajnokijukon, mivel az ASE csarnokban 89:83-ra verték a Fodor egyletet.
ElolvasomA Magyar Kupában a 16 között csatlakoznak a sorozat küzdelmeibe az élvonalbeli gárdák. A sorsolás szeszélye folytán az Atomerőmű SE máris rangadóval kezd. Az Albacomppal játszik ugyanis oda-vissza a 8-ba jutásért Dzunics Branislav együttese, mely gárdánál több változás is történt.
ElolvasomAz Atomerőmű SE a harmadik, míg a vendég Debrecen a sereghajtó, vagyis 14. pozícióból várta a szombat esti mérkőzést. A találkozó egyértelmű esélyese tehát az ASE volt, míg a DEKE játékosai teher nélkül kosarazhattak a Gesztenyés úti sportcsarnokban. A tétel az első negyedben máris beigazolódott.
ElolvasomAtomerőmű SE - Debreceni Egyetem KE 79:73 (17:18, 18:12, 25:18, 19:25)Atomerőmű Sportcsarnok, Paks 800 néző,Játékvezetők: Pálla Z., Farkas G., Söjtöry T., Ellenőr: Heisig J.,
ElolvasomAz utóbbi időben hullámzóan teljesítő Atomerőmű a sereghajtó Debrecent fogadja a hétvégén. Szerdán mindkét gárda idegenben lépett parkettre és egyaránt vereséggel tértek haza. Az atomosok Kaposvárott, míg a „civisvárosiak” Dombóváron maradtak alul ellenfelükkel szemben.
ElolvasomElkészült a Magyar Kupa 16 csapatos mezőnyének sorsolása. Az élvonalbeli 14 alakulat mellé csatlakozott a "B" csoport két bajnokaspiránsa, a Hepp Kupa győztes Jászberény, valamint a Bonyhád ezüstérmes csapata. Lássuk az érdekes párosításokat:
ElolvasomAz Uniqa Magyar bajnokság 11. fordulójában a Gesztenyés úti Sportcsarnokban a szombathelyi Falco KC vendégszerepel. A tavalyi szezonban ötször játszott egymással a két csapat. Az alapszakaszban Pakson 98-90-re (lásd:lent), míg idegenben 103:86-ra győzött az Atomerőmű SE, majd a rájátszásban a döntőbe jutásért söpréssel -3:0- lépett túl a piros kék egylet a sárga feketéken. Az Atomerőmű SE győzelemmel hangolt a fontos mérkőzésre, a CEBL Kupában az osztrák Kapfenberg Bulls együttesét – tudósítás a honlapon- idegenben 69:64-re verte.
ElolvasomÉlesedik a bajnokság, egyre komolyabb ellenfelek következnek az Atomerőmű SE számára. A paksi legények az Uniqa Magyar Bajnokság 7. játéknapján a Sopron együttesét fogadják a Gesztenyés úti sportcsarnok parkettjén.
ElolvasomA hatodik forduló után továbbra is vezeti az Uniqa Magyar Bajnokságot az Atomerőmű SE férfi NB I-es kosárlabda csapata. Dzunics Branislav együttese vasárnap Kecskeméten 75:59-re győzött.
ElolvasomA Nyíregyháza első hazai győzelmére, míg az Atomerőmű SE a hibátlan mérleg megőrzésére készül az Uniqa Férfi NB I-es Kosárlabda Bajnokság Alapszakaszának negyedik fordulójában.
ElolvasomAz új szezont két könnyed győzelemmel kezdte az ASE, mondhatni ott folytattuk, ahol tavaly abbahagytuk.
ElolvasomAtomerőmű SE - Salgótarjáni KSE 99:56 (23:12, 27:18, 19:19, 30:7)
ElolvasomJúnius közepén rendezték meg Debrecenben a III. korcsoportos Diákolimpia Országos Döntőjét, amelyen sikeresen szerepelt a paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola kosárlabda csapata. Az ASE serdülő és gyermek csapataiban szereplő játékosokból összeállított csapat meglepetésre veretlenül megnyerte az országos bajnokságot. A csapat a csoportmérkőzéseken egyre jobb teljesítményt nyújtva önbizalommal ment neki az elődöntőnek, ahol a hazai csapatot simán legyőzve bejutott a döntőbe. A döntőben a csoport mérkőzések során már legyőzött Baja csapata várt a fiúkra. A mérkőzésen mindkét csapat bemutatta a kosárlabda szépségeit és óriási csatában hosszabbítás után a paksi csapat győzött 88-82 arányban. Siker értékét növeli, hogy azt a bajai csapatot sikerült legyőzni, amely két gyerek híján IV. helyezést szerzett a Vajdasági bajnokságban. Az egész sorozat folyamán Antóni Csanád kiemelkedő teljesítményt nyújtott és a döntőben szerzett 72 pontjával méltán vivta ki a jelenlévő szakemberek elismerését és megérdemelten részesült különdíjazásban. Gratulálunk a csapat remek teljesítményéhez és reméljük, hogy az elkövetkező időkben az egyesületnél is hasonló sikereket fognak elérni. A csapat tagjai:Antóni Csanád, Bárdosi Bence, Szendi Csaba, Miholics Bence, Meixner Márk, Veisz Alex, Gulyás Milán, Volf Ernő, Kenyeres Ádám, Gombos Ádám, Záborszki Márk, Oláh Gábor és Molnár Balázs. A csapat eredményei: Csoportmérkőzések: -II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Paks - Kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskola 66 - 26 Kosárszerzők: Antóni Csanád 28 pont, Gombos Ádám 15 pont, Veisz Alex 13 pont, Gulyás Milán 5 pont, Miholics Bence 3 pont, Meixner Márk 2 pont. - II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Paks- Bányai Júlia Gimnázium és Általános Iskola Kecskemét 73-43 Kosárszerzők: Antóni Csanád 40 pont, Gombos Ádám 13 pont, Miholics Bence 12 pont, Veisz Alex 5 pont, Meixner Márk 2 pont, Molnár Balázs 1 pont -II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Paks -Eötvös József Főiskola Gyak. Általános Iskolája Baja 58-44 Kosárszerzők: Antóni Csanád 41 pont, Miholics Bence 8 pont, Veisz Alex 5 pont, Gombos Ádám 4 pont Döntőbe jutásért: - II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Paks- Debreceni Református Kollégium Általános Iskolája 78-60 Kosárszerzők: Antóni Csanád 47 pont, Miholics Bence 13 pont, Gombos Ádám 10 pont, Bárdosi Bence 8 pont, Döntő: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Paks - Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolája Baja 88 - 82 /hosszabbítás után/ Kosárszerzők: Antóni Csanád 72 pont, Veisz Alex 8 pont, Miholics Bence 4 pont, Gombos Ádám 4 pont.
ElolvasomSikeresen szerepelt az ASE serdülő csapata a hétvégi országos döntőn Debrecenben A tavaly szeptember óta tartó serdülő bajnokság fináléjában nagyszerűen szerepelt az ASE serdűlő csapata, a két évvel ezelőtti 12. helyről sikerült előre lépni az 5. helyre és egy kis szerencsével még a legjobb négy közé is bekerülhetett volna. A csoport mérkőzések során a Debrecen kivételével nagyon szoros mérkőzéseket játszottunk, de a szerencse elpártolt tőlünk és így az alsó ágra kerülve csak az 5-8 helyért játszhattunk. A csapat mentális és fizikai erejét mutatja, hogy a csoport negyedik helye után felálltunk és a két helyosztó mérkőzést megnyerve az ötödik helyet megszereztük. Az országos döntőn résztvevő szakemberek egyöntetű véleménye volt, hogy a tornán az ASE cspata egyike volt azon kevés csapatnak aki törekedett mind támadásban, mind védekezésben a csapatjátékra. Igazolja mindezt, hogy a 1995-ös, 1996-os válogatott bő keretébe több játékosunk is meghívót kapott. A döntőben a csapat legjobb játékosaként Antóni Csanád különdíjban részesült, de Illés Máté, Szabó Gábor, Tóth Máté Csaba, Gulyás Péter, Szemes Sándor, Tóth Szilárd is nagyon jó teljesítményt nyujtott és természetesen dicséret illeti a csapat többi tagját is. A tavaly nyáron elkezdődött együttműködés a kunszentmiklósi csapattal tehát eredményes volt reméljük, hogy a továbbiakban is hasonlóan sikeres lesz. A csapat edzői: Nagy Gábor, Pálinkó Gábor Eredmények:Csoportmérkőzések:Falco KC Szombathelyi SI – Atomerőmű SE 74 : 73 ASE: Antóni 22, Gulyás 16/3,Illés 8/6 , Tóth Sz.7 , Szántó 6 , Papp 6 ,Novák 4 ,Szemes 2, Tóth M.Cs. 2 , Tóth Á.,Szabó ,Tóth M. Debrecen SC SI - Atomerőmű SE 86 : 73 ASE : Illés 17/9 , Szabó 15/3 , Antóni 13/3 , Tóth M.Cs. 9, Gulyás 7, Papp 6, Szántó 4, Novák 2 , Tóth Sz.,Bábel , Szemes , Tóth Á. Atomerőmű SE – SZTE Szedeák KE 67:69 ASE: Illés 15, Antóni 14/3, Szabó 12/3, Tóth M.Cs. 10, Tóth Sz. 7, Szemes 4, Bábel 2, Papp 2, Gulyás 1, Szántó, Novák, Tóth Á. Helyosztók: Atomerőmű SE- Újbuda MAFC KS 86-74ASE : Illés 22/3 , Antóni 21/6 , Szabó 20 , Tóth M.Cs. 10 , Novák 3, Gulyás 2, Bábel 2, Tóth Sz. 2, Szemes 2, Papp 2, Tóth Á., Szántó Atomerőmű SE- SZTE Szedeák KE 67:48ASE : Gulyás 13/6 , Antóni 12 , Szabó 9, Papp 9, Bábel 6 , Novák 6/3 ,Illés 5/3, Szántó 4, Tóth M.Cs. 3, Kiss, Tóth M.,Tóth Á. G.N.
ElolvasomAlapszakasz végeredménye:1. PVSK-PANNONPOWER 26 19 7 2122–1832 0,865 452. Atomerőmű SE 26 19 7 2201–1927 0,865 453. Albacomp 26 19 7 2338–2076 0,865 454. Zalakerámia ZTE KK 26 17 9 2216–2137 0,827 435. Planet Leasing Dombóvár KC 26 17 9 2152–2044 0,827 436. Falco KC Szombathely 26 16 10 2383–2242 0,808 427. Szolnoki Olaj 26 16 10 2013–1968 0,808 428. Soproni sÖrdögök 26 15 11 2235–2131 0,788 419. Univer-Kecskemét 26 14 12 2047–1970 0,769 4010. Polaroid Lami-Véd-Körmend 26 9 17 2112–2225 0,673 3511. Marso Vagép NYKK 26 9 17 2170–2241 0,673 3512. Kaposvári KK 26 9 17 2061–2127 0,673 3513. Debreceni Egyetem KE 26 3 23 1921–2444 0,558 2914. EnterNet-NTE Hegyvidék 26 – 26 1846–2453 0,500 26Atomerőmű SE kosárlabda alapszakasz 2008/20091. FORDULÓ10.18.,szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–EnterNet-NTE Hegyvidék 116–76 10.21.,kedd PVSK-Panthers–Soproni sÖrdögök 88–85 10.22., szerda Szolnoki Olaj–Zalakerámia ZTE KK 85–60 10.22., szerda Planet Leasing Dombóvár KC–Univer-Kecskemét 74–64 10.22., szerda Atomerőmű SE–Marso Vagép NYKK 82–67 10.22., szerda Falco KC Szombathely–Debreceni Egyetem KE 104–52 10.22., szerda Albacomp–Kaposvári KK 87–70 2. FORDULÓ10.25., szombat Falco KC Szombathely–EnterNet-NTE Hegyvidék 97–64 10.25., szombat Kaposvári KK–Debreceni Egyetem KE 85–54 10.25., szombat Marso Vagép NYKK–Planet Leasing Dombóvár KC 81–85 10.25., szombat PVSK-Panthers–Atomerőmű SE 80–89 10.26., vasárnap Univer-Kecskemét–Albacomp 91–95 10.26., vasárnap Soproni sÖrdögök–Szolnoki Olaj 102–80 11.19., szerda Zalakerámia ZTE KK–Polaroid Lami-Véd-Körmend 90–84 3. FORDULÓ11.18., péntek Szolnoki Olaj–Atomerőmű SE 73–70 10.30., csütörtök Zalakerámia ZTE KK–EnterNet-NTE Hegyvidék 116–86 10.31., péntek Falco KC Szombathely–Kaposvári KK 98–78 10.31., péntek Polaroid Lami-Véd-Körmend–Soproni sÖrdögök 83–69 11.01., szombat Debreceni Egyetem KE–Univer-Kecskemét 68–86 11.01., szombat Albacomp–Marso Vagép NYKK 89–70 11.01., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–PVSK-Panthers 80–76 4. FORDULÓ11.05., szerda Univer-Kecskemét–Kaposvári KK 73–61 11.05., szerda Marso Vagép NYKK–Debreceni Egyetem KE 106–68 11.05., szerda Atomerőmű SE–Polaroid Lami-Véd-Körmend 86–70 11.05., szerda Zalakerámia ZTE KK–Falco KC Szombathely 99–82 11.05., szerda Soproni sÖrdögök–EnterNet-NTE Hegyvidék 98–80 11.06., csütörtök PVSK-Panthers–Albacomp 81–67 11.12., szerda Szolnoki Olaj–Planet Leasing Dombóvár KC 87–61 5. FORDULÓ11.08., szombat Kaposvári KK–Marso Vagép NYKK 105–97 11.08., szombat Atomerőmű SE–EnterNet-NTE Hegyvidék 100–63 11.08., szombat Zalakerámia ZTE KK–Soproni sÖrdögök 78–79 11.09., vasárnap Falco KC Szombathely–Univer-Kecskemét 112–89 11.09., vasárnap Polaroid Lami-Véd-Körmend–Planet Leasing Dombóvár KC 67–70 11.09., vasárnap Albacomp–Szolnoki Olaj 104–74 11.10., hétfő Debreceni Egyetem KE–PVSK-Panthers 84–93 6. FORDULÓ11.15., szombat Soproni sÖrdögök–Falco KC Szombathely 74–83 11.15., szombat Marso Vagép NYKK–Univer-Kecskemét 74–88 11.15., szombat Atomerőmű SE–Zalakerámia ZTE KK 81–64 11.15., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–EnterNet-NTE Hegyvidék 97–70 11.15., szombat Szolnoki Olaj–Debreceni Egyetem KE 98–70 11.15., szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–Albacomp 69–86 11.16., vasárnap PVSK-Panthers–Kaposvári KK 81–68 7. FORDULÓ11.21., péntek Soproni sÖrdögök–Atomerőmű SE 86–96 11.22., szombat Univer-Kecskemét–PVSK-Panthers 75–58 11.22., szombat Kaposvári KK–Szolnoki Olaj 87–61 11.22., szombat Debreceni Egyetem KE–Polaroid Lami-Véd-Körmend 84–90 11.22., szombat Albacomp–EnterNet-NTE Hegyvidék 104–60 11.22., szombat Zalakerámia ZTE KK–Planet Leasing Dombóvár KC 99–90 11.23., vasárnap Falco KC Szombathely–Marso Vagép NYKK 98–88 8. FORDULÓ11.29., szombat Albacomp–Zalakerámia ZTE KK 113–70 12.03., szerda Atomerőmű SE–Falco KC Szombathely 98–90 12.03., szerda PVSK-Panthers–Marso Vagép NYKK 82–55 12.03., szerda Planet Leasing Dombóvár KC–Soproni sÖrdögök 93–82 12.03., szerda Szolnoki Olaj–Univer-Kecskemét 49–63 12.03., szerda Debreceni Egyetem KE–EnterNet-NTE Hegyvidék 91–90 12.03., szerda Polaroid Lami-Véd-Körmend–Kaposvári KK 79–66 9. FORDULÓ12.06., szombat Zalakerámia ZTE KK–Debreceni Egyetem KE 111–65 12.06., szombat Falco KC Szombathely–PVSK-Panthers 86–85 12.06., szombat Atomerőmű SE–Planet Leasing Dombóvár KC 67–70 12.06., szombat Marso Vagép NYKK–Szolnoki Olaj 74–64 12.06., szombat Soproni sÖrdögök–Albacomp 86–75 12.06., szombat Kaposvári KK–EnterNet-NTE Hegyvidék 95–58 12.07., vasárnap Univer-Kecskemét–Polaroid Lami-Véd-Körmend 81–90 10. FORDULÓ12.12., péntek Debreceni Egyetem KE–Soproni sÖrdögök 80–97 12.13., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–Falco KC Szombathely 102–91 12.13., szombat Szolnoki Olaj–PVSK-Panthers 60–81 01.25., szombat Albacomp–Atomerőmű SE 91–78 12.13., szombat Kaposvári KK–Zalakerámia ZTE KK 67–78 12.12., péntek Polaroid Lami-Véd-Körmend–Marso Vagép NYKK 98–85 12.15., hétfő EnterNet-NTE Hegyvidék–Univer-Kecskemét 61–90 11. FORDULÓ12.18., csütörtök Soproni sÖrdögök–Kaposvári KK 91–73 12.19., péntek PVSK-Panthers–Polaroid Lami-Véd-Körmend 81–65 12.19., péntek Univer-Kecskemét–Zalakerámia ZTE KK 95–69 12.19., péntek Falco KC Szombathely–Szolnoki Olaj 111–76 01.03., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–Albacomp 79–87 01.03., szombat Marso Vagép NYKK–EnterNet-NTE Hegyvidék 116–67 01.21., szerda Atomerőmű SE–Debreceni Egyetem KE 94–60 12. FORDULÓ11.29., szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–Szolnoki Olaj 65–66 01.07., szerda Debreceni Egyetem KE–Planet Leasing Dombóvár KC 84–89 01.07., szerda Univer-Kecskemét–Soproni sÖrdögök 83–84 01.07., szerda Kaposvári KK–Atomerőmű SE 89–82 01.07., szerda Zalakerámia ZTE KK–Marso Vagép NYKK 89–74 01.07., szerda Albacomp–Falco KC Szombathely 102–79 01.26., hétfő EnterNet-NTE Hegyvidék–PVSK-Pannonpower 61–93 13. FORDULÓ01.18., vasárnap Szolnoki Olaj–EnterNet-NTE Hegyvidék 89–76 02.14., szombat Albacomp–Debreceni Egyetem KE 108–80 01.10., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–Kaposvári KK 71–73 01.10., szombat Marso Vagép NYKK–Soproni sÖrdögök 79–85 01.22., csütörtök PVSK-Panthers–Zalakerámia ZTE KK 84–63 01.24., szombat Falco KC Szombathely–Polaroid Lami-Véd-Körmend 107–80 02.11., szerda Atomerőmű SE–Univer-Kecskemét 92–68 14. FORDULÓ01.14., szerda Debreceni Egyetem KE–Falco KC Szombathely 85–95 01.14., szerda Marso Vagép NYKK–Atomerőmű SE 97–96 01.14., szerda Kaposvári KK–Albacomp 80–82 01.14., szerda Zalakerámia ZTE KK–Szolnoki Olaj 75–63 01.14., szerda EnterNet-NTE Hegyvidék–Polaroid Lami-Véd-Körmend 74–80 01.24., szombat Univer-Kecskemét–Planet Leasing Dombóvár KC 67–71 02.12., csütörtök Soproni sÖrdögök–PVSK-Panthers 64–73 15. FORDULÓ 11.27., csütörtök EnterNet-NTE Hegyvidék–Falco KC Szombathely 70–119 01.17., szombat Debreceni Egyetem KE–Kaposvári KK 62–96 01.17., szombat Szolnoki Olaj–Soproni sÖrdögök 82–70 01.17., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–Marso Vagép NYKK 82–97 01.17., szombat Atomerőmű SE–PVSK-Panthers 49–84 01.17., szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–Zalakerámia ZTE KK 77–84 01.17., szombat Albacomp–Univer-Kecskemét 102–79 16. FORDULÓ01.30., péntek Univer-Kecskemét–Debreceni Egyetem KE 84–76 01.31., szombat Kaposvári KK–Falco KC Szombathely 89–93 01.31., szombat Soproni sÖrdögök–Polaroid Lami-Véd-Körmend 98–75 01.31., szombat Marso Vagép NYKK–Albacomp 72–83 01.31., szombat Atomerőmű SE–Szolnoki Olaj 85–69 01.31., szombat PVSK-Panthers–Planet Leasing Dombóvár KC 82–75 02.01., vasárnap EnterNet-NTE Hegyvidék–Zalakerámia ZTE KK 73–91 17. FORDULÓ02.14., szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–Atomerőmű SE 71–84 02.16., hétfő EnterNet-NTE Hegyvidék–Soproni sÖrdögök 74–100 02.18., szerda Debreceni Egyetem KE–Marso Vagép NYKK 88–94 02.18., szerda Planet Leasing Dombóvár KC–Szolnoki Olaj 78–82 02.18., szerda Kaposvári KK–Univer-Kecskemét 63–83 02.18., szerda Falco KC Szombathely–Zalakerámia ZTE KK 100–88 02.18., szerda Albacomp–PVSK-Panthers 90–76 18. FORDULÓ02.21., szombat PVSK-Panthers–Debreceni Egyetem KE 104–64 02.21., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–Polaroid Lami-Véd-Körmend 93–65 02.21., szombat Szolnoki Olaj–Albacomp 94–71 02.22., vasárnap Univer-Kecskemét–Falco KC Szombathely 84–78 02.22., vasárnap Soproni sÖrdögök–Zalakerámia ZTE KK 99–90 02.22., vasárnap Marso Vagép NYKK–Kaposvári KK 101–88 02.23., hétfő EnterNet-NTE Hegyvidék–Atomerőmű SE 67–78 19. FORDULÓ02.25., szerda Falco KC Szombathely–Soproni sÖrdögök 75–71 02.28., szombat Zalakerámia ZTE KK–Atomerőmű SE 75–83 02.28., szombat Univer-Kecskemét–Marso Vagép NYKK 77–66 02.28., szombat Kaposvári KK–PVSK-Panthers 74–79 02.28., szombat Debreceni Egyetem KE–Szolnoki Olaj 66–88 02.28., szombat Albacomp–Polaroid Lami-Véd-Körmend 102–92 03.04., szerda EnterNet-NTE Hegyvidék–Planet Leasing Dombóvár KC 53–96 20. FORDULÓ03.13., péntek Szolnoki Olaj–Kaposvári KK 70–65 03.14. szombat Marso Vagép NYKK–Falco KC Szombathely 87–90 03.14. szombat Atomerőmű SE–Soproni sÖrdögök 79–74 03.14. szombat PVSK-Panthers–Univer-Kecskemét 59–64 03.14. szombat Planet Leasing Dombóvár KC–Zalakerámia ZTE KK 92–101 03.14. szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–Debreceni Egyetem KE 91–95 03.12., csütörtök EnterNet-NTE Hegyvidék–Albacomp 65–81 21. FORDULÓ03.18., szerda Marso Vagép NYKK–PVSK-Panthers 81–88 03.18., szerda Univer-Kecskemét–Szolnoki Olaj 71–73 03.18., szerda Zalakerámia ZTE KK–Albacomp 84–83 03.18., szerda Kaposvári KK–Polaroid Lami-Véd-Körmend 87–93 03.18., szerda Falco KC Szombathely–Atomerőmű SE 86–103 03.18., szerda Soproni sÖrdögök–Planet Leasing Dombóvár KC 90–83 03.18., szerda EnterNet-NTE Hegyvidék–Debreceni Egyetem KE 71–76 22. FORDULÓ01.21., szerda EnterNet-NTE Hegyvidék–Kaposvári KK 84–88 03.21., szombat PVSK-Panthers–Falco KC Szombathely 95–66 03.21., szombat Planet Leasing Dombóvár KC–Atomerőmű SE 80–78 03.21., szombat Szolnoki Olaj–Marso Vagép NYKK 85–70 03.21., szombat Albacomp–Soproni sÖrdögök 100–88 03.21., szombat Debreceni Egyetem KE–Zalakerámia ZTE KK 63–100 03.21., szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–Univer-Kecskemét 88–95 23. FORDULÓPVSK-Pannonpower–Szolnoki Olaj 68–50 03.25., szerda Atomerőmű SE–Albacomp 85–58 Marso Vagép NYKK–Polaroid Lami-Véd-Körmend 99–93 Univer-Kecskemét–EnterNet-NTE Hegyvidék 80–75 Zalakerámia ZTE KK–Kaposvári KK 106–93 – kétszeri h.u. Falco KC Szombathely–Planet Leasing Dombóvár KC 77–88 Soproni sÖrdögök–Debreceni Egyetem KE 89–77 24. FORDULÓ04.08., szerda EnterNet-NTE Hegyvidék–Marso Vagép NYKK 82–83 04.10., péntek Debreceni Egyetem KE–Atomerőmű SE 69–87 04.11., szombat Szolnoki Olaj–Falco KC Szombathely 109–81 04.11., szombat Albacomp–Planet Leasing Dombóvár KC 80–92 04.11., szombat Kaposvári KK–Soproni sÖrdögök 98–92 04.11., szombat Zalakerámia ZTE KK–Univer-Kecskemét 72–70 04.11., szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–PVSK-Panthers 83–90 25. FORDULÓ04.15., szerda Szolnoki Olaj–Polaroid Lami-Véd-Körmend 93–55 04.15., szerda Planet Leasing Dombóvár KC–Debreceni Egyetem KE 89–78 04.15., szerda PVSK-Panthers–EnterNet-NTE Hegyvidék 86–57 04.15., szerda Atomerőmű SE–Kaposvári KK 100–57 04.15., szerda Marso Vagép NYKK–Zalakerámia ZTE KK 81–87 04.15., szerda Falco KC Szombathely–Albacomp 100–93 04.15., szerda Soproni sÖrdögök–Univer-Kecskemét 81–78 26. FORDULÓ04.18., szombat Polaroid Lami-Véd-Körmend–Falco KC Szombathely 93–84 04.18., szombat Debreceni Egyetem KE–Albacomp 82–105 04.18., szombat EnterNet-NTE Hegyvidék–Szolnoki Olaj 89–93 04.18., szombat Kaposvári KK–Planet Leasing Dombóvár KC 66–72 04.18., szombat Zalakerámia ZTE KK–PVSK-Panthers 77–75 04.18., szombat Univer-Kecskemét–Atomerőmű SE 69–79 04.18., szombat Soproni sÖrdögök–Marso Vagép NYKK 101–76
ElolvasomDzunics edzőnek és Panta Istvánnak érzelmektől sem volt mentes a szerdai találkozó, hiszen mindketten Kaposváron kezdték a szezont. Előbb a játékos, majd a vezető edző érkezett Paksra. Az alapszakasz utolsó hazai meccsén a somogyi alakulat látogatott a Gesztenyés útra. Krivasevics edző és játékosai biztosan az alsó házban folytatják a rájátszást, ezért már csak egy légiós volt keretükben a fiatalok mellett. A paksiaknál Gulyás már edz, de még nem játszott és a vendégeknél is voltak hiányzók. Négy amerikai egy magyar a négy magyar egy amerikai ellen, így indult az évekkel ezelőtt még rangadónak számító ASE-Kaposvár találkozó. Gyorsan döntésre vitte a dolgot a Williams és Gosa pontjai által támogatott hazai csapat, az első negyedben tízzel a félidőben már tizenhattal tartottak előbbre a fehér mezesek. Kiss Zsolt három triplát dobott a második negyedben, Pantával versenyeztek aki ekkor kettő sikeres kinti dobásnál tartott. Az utolsó tíz perc előtt már 30 pont volt a különbség a csapatok között. Az utolsó negyed Panta-show-t hozott. Az eddig kevesebb lehetőséghez jutó játékos 12 pontot dobott a záró felvonásban, ő szerezte a hazaiak 100. pontját és 22 ponttal fejezte be a találkozót. A dobások értékesítésénél mutatkozott a legnagyobb eltérés a két csapat között, a vendégek 27%-al, míg a paksiak dobásaik majd 60%-át értékesítették és nyertek 100-57-re. Dzunics Braniszlav dicsérte csapatát, nemcsak a szerdai hanem az elmúlt hónapok teljesítményéért is.Dzunics Braniszlav, az ASE trénere{mp3}090417_dzunics{/mp3}Krivasevics Dragoljub fiatal csapata gyenge dobóteljesítményét hangsúlyozta ki a meccs utáni interjújában.Krivasevics Dragoljub, a Kaposvár edzője{mp3}090417_krivasevics{/mp3}Panta István 22 perc alatt 22 pontot dobott. A találkozó egyik üde színfoltját az ő játéka jelentette a paksi szurkolók a meccs végén éltették a paksi 5-öst, akinek lőlapja magáért beszél. 70 %-kal dobott a mezőnyből. Nyilatkozatában már kitért a Kecskeméti vendégszereplésre is.Panta István, a mezőny legjobbja{mp3}090417_panta{/mp3}Az alapszakasz utolsó fellépése vár a paksiakra holnap. Az összes bajnoki találkozót egységesen 18 órától rendezik. Kecskeméten nehéz dolga lesz az ASE-nak, de az már biztos, hazai pályán kezdi a kieséses szakasz első párosítását. Dzunics Braniszlav, az ASE trénere{mp3}090417_dzunics_kecskemet{/mp3}Jól teszik ezt a paksi fiúk, de azért nézzük meg milyen eshetőségek jöhetnek számításba. Ha nyer a Paks Kecskeméten, biztosan második, ha veszít és nyer az Albacomp Debrecenben harmadik. Kivel kerül össze - na ez egy kicsit bonyolultabb... Ezzel várjuk meg a szombat estét, hiszen a variációk széles skálán mozognak. A negyedik Zalaegerszegtől a nyolcadik Sopronig bárki lehet a paksiak ellenfele. Lami-Véd-Körmend - Falco KC 18:00 DEKE - Albacomp 18:00 EnterNet-NTE Hegyvidék - Szolnoki Olaj 18:00 Kaposvári KK - Planet Leasing DKC 18:00 Zalakerámia-ZTE KK - PVSK - PANNONPOWER 18:00 Univer KSE - Atomerőmű SE 18:00 Soproni sÖrdögök - Marso-Vagép NYKK 18:00 Forrás: Fortuna Rádió
ElolvasomA Debrecenben aratott kötelező paksi győzelmet – na meg az Albacomp újabb vereségét – is hozó hétvégi forduló után úgy állunk, hogy akár még másodikak is lehetünk.Ami a mi legutóbbi két meccsünket illeti: fantasztikusan teljesített az ASE a listavezető ellen! Szerencsére nem jött be Baggio jóslata, és zsúfolt ház előtt játszhatott a két együttes a hétközi rangadón. Ez a meccs a mieinkről szólt. Az Albacomp – mely a Szolnok elleni találkozókkal kezdődően mintha nem a régi volna… - 7-5-re vezetett utoljára, onnantól kezdve robbant az Atom: egy 9-0-s rohammal faképnél hagyta a listavezetőt. Williams feledtette dombóvári kisiklását, egész egyszerűen tarthatatlan volt, 28 pontja magasan a mezőny legjobbjává emelte. Nagyszerűen játszott az egyaránt 22 IBM-et gyűjtő Mészáros-English duó, de nem lehetett panaszunk a 20-as értékszámot elérő Gosa szereplésére sem. Jó kimondani: nagyon elvertük a fehérváriakat, és a mutatott forma bizakodásra adhat okot a közelgő rájátszásra nézve.Az Albának dobott 85 pont után hasonlóban bíztunk a Debrecen ellen is. Fodor Péter jelenlegi csapata ellen kezdtük meg januárban a felkapaszkodást, szombaton pedig immár a táblázat élén állókkal való lépéstartás volt a célunk. Ahogyan a Fehérvár elleni meccs Williamsről szólt, úgy a DEKE elleni a szenzációsan játszó Englishről. Mike pazarul kosarazott: 15 (!) asszisztot jegyzett, az addigi 35 után tehát már félszáz, kosarat eredményező átadással segítette kenyéradóját. Emellett dobott ugyancsak 15 pontot. A pontkirály Gosa volt 20-szal a 7-2-vel nyitó hajdúságiak elleni meccsen, és 11 lepattanója is a legtöbbnek bizonyult. Williams és Johnson ezúttal „megelégedett” 18, ill. 17 ponttal.Jó elosztotta tehát a terhek cipelését a csapat, mely ma este az alsóházi rájátszásra készülő, legutóbb a Sopront meglepetésre megleckéztető Kaposvár ellen lép pályára. Vezetőedzőnk az „odavágón” még örülhetett a KKK sikerének, hiszen január 7-én még a somogyiakért tett meg minden tőle telhetőt. Ma már a mieink szakmai munkáját irányítja, s mily kitűnően! A piros−kékek vele mindössze kétszer kaptak ki, ellenben kilencszer nyertek, s ez eléggé beszédes adat. Ma behúzhatjuk a Dzunics-éra tizedik győzelmét is, mellyel továbbra is harcban állnánk az alapszakasz második, egészen a döntőig pályaelőnyt jelentő helyéért.A sikerrel pedig a tar mester ismét örülhetne a Paks−Kaposvár összecsapás után.Ziccer 14. szám,ASE - Kaposvár2009. április 15.
ElolvasomPár hónap alatt nagyot fordult a világ az ASE-val. Az év eleji vergődést látva senki nem gondolta, hogy az elsők közt leszünk az alapszakasz végére. Most pedig szinte meccset meccs után nyerünk. Legutóbbi írásom óta átgázoltunk az Albacompon, a Debrecen legyőzésével pedig karnyújtásnyira kerültünk a 3. helytől!Micsoda meccs volt az Alba elleni! Utólag bevallhatom, hogy egy szoros győzelemben reménykedtem, de sokkal többet kaptam! Az idei szezonban talán még nem is voltak ennyien a csarnokban. Zengett a lelátó, űztük-hajtottuk a fiúkat, akik meghálálták a bizalmat, és extázisban kosarazva esélyt sem adtak a fehérváriaknak!Sok ilyen meccs kellene, és akkor a nagy eredmények is könnyebben jönnének.Ennek pont az ellentéte volt a debreceni meccs. Ha azt írom, kétszázan voltunk a csarnokban, akkor már lehet, nagyot túloztam... Persze hangulatról nem nagyon kell írnom, de a magabiztos ASE-győzelmet így is kb. 30 paksi látta a helyszínen.Most a Kaposvár következik. Bár nekik már nincs tétje a meccsnek, nekünk mindenképpen nyerni kell, mert ha szerencsénk van, és az Alba botlik, akár a második hely sem elképzelhetetlen! Szóval bíztassuk a csapatot rendületlenül!Hajrá, ASE!!!Szombaton szurkolói buszt indítunk Kecskemétre. Az úttal kapcsolatban Babik Róbertnél lehet jelentkezni! Tel.: 20/3666-791."Baggio"
ElolvasomDEKE - Atomerőmű SE69-87(19-17, 14-23, 24-26, 12-21)24. forduló: 2009.04.11. szombat, 18:00Vezette: Ádám J., Király L., Jobbágy I.Ellenőr: VasváriDebrecen, 300 néző. V: Ádám, Király, JobbágyDebrecen: KUTASI 17/9, MAXWELL 17/6, Tóth G. 12/6, Kennerly 7, WARE 10. Cs: Szabó T. 4, Erdei, Takács 2, Kovács I. Edző: Fodor PéterAtomerőmű SE: ENGLISH 15, N. WILLIAMS 18/3, GOSA 20/6, I. JOHNSON 17/3, Csaplár-Nagy E. 4. Cs: Kiss Zs. 6/6, Panta 7/3, Kiricsi. Edző: Dzunics BraniszlavAz eredmény alakulása: 3. p.: 7-2. 7. p.: 16-12. 14. p.: 25-29. 18. p.: 29-38. 23. p.: 42-44. 28. p.: 52-59. 34. p.: 60-72. 37. p.: 60-79Kipontozódott: Takács D. (31. p.), Ware (37. p.)Webszemle:Statisztika - ferfikosar.hu -
ElolvasomSoros ellenfelünk, az Univer-Kecskemét hét idegenbeli találkozón van eddig túl, mérlege felemás. Bár 4-et megnyert ezek közül, tény: egyet-egyet a Debrecen és a Hegyvidék ellen sikerült behúznia. Lényegesen nagyobb fegyvertény ugyanakkor, hogy nyerni tudott két olyan városban, ahol mi nem. Nyíregyházán 88-74-re, Szolnokon pedig 63-49-re diadalmaskodott. (Mennyivel szebben állnánk, ha az a két meccs paksi győzelemmel ér véget.)Vesztes mérkőzéseit első négyben lévőktől szenvedte el. A dombóvári 64-74 még hagyján, ám a Falco (89-112) és az Albacomp (79-102) már méretes zakót szabott rá.A mieink és a kecskemétiek mindig is igen nagy meccseket vívtak egymással, több fájó paksi emlék (pl. elveszített hazai kupadöntő) is fűződik ehhez a közös históriához. Ugyanakkor mi is sok borsot törtünk ellenfelünk orra alá ez idő alatt.Keretükben – a statisztikák szerint – nincsen kimagasló tudású játékos. Danielson 4. helyén kívül, amit a labdaszerzőknél ért el (2,3, de 3,4 eladott lasztival azon a listán is negyedik!) csak Haynes játékideje (37 perc, 4. hely) érdemel említést. Utóbbi persze inkább edzői döntés eredménye. Összességében: nem az elmúlt évek legerősebbje ez a mai Univer, de veszélyes ellenfél. Elég, ha csak az MK-s szereplésükre gondolunk.Legutóbb egymás ellen, Pakson…Atomerőmű SE ― Univer-Kecskemét 76-77 (23-14, 16-14, 22-23, 15-26) Paks, 1600 néző. V: dr. Vígh, Kapitány, Márton.ASE: MÉSZÁROS (12/9), Murry (11/6), TAYLOR (15/3), Mucic (8), GULYÁS (22). Csere: Gray (4), Kiss Zs, Panta (2), Csap-lár-Nagy (2)Vezetőedző: Sabáli Balázs.Univer: SIGURDARSON (8/6), BLAIR (25), Horváth (2), JEFFERSON (16/3), Fiegi (9). Csere: Csorvási (5), Tóth (3/3), Szabó (6), Halmai (3).Vezetőedző: Zsoldos András.Az Univer-Kecskemét kerete:Mez Név Szül. év Mag. Poszt 5 HORVÁTH Ákos 1981 194cm 2-36 KOVÁCS Ákos 1988 184cm 18 Gregory DANIELSON (USA)1981 204cm 4-59 HORTI Bálint 1989 205cm 4-510 TÓTH Péter 1988 201cm 2-111 Michael DALE (USA)1984 196cm 2-3-412 MOLNÁR András 1983 194cm 213 Gordon KLAIBER (GUY)1983 206cm 414 SZABÓ Zsolt1986 202cm 3-415 TÓRNÓCZKY Jean-Claude1986 200cm 3-423 DeAndre HAYNES (USA)1984 187cm 1Vezetőedző: Zsoldos AndrásZiccer 11. szám
ElolvasomNagy változáson ment át a csapat az elmúlt héten.A Debrecen ellen még akadozott a játék, de így is simán nyertünk. Mivel a hangulat elég gyászosra sikerült, talán nem is kell többet írni róla.Annál inkább a fehérvári találkozóról! A győzelem hatalmas bravúrnak számított volna, és hát mint tudjuk, sajnos nem sikerült. A csapat hozzáállásával viszont nem volt gond! Küzdöttünk, harcoltunk, de most ennyire futot-ta. Ha ezen az úton haladunk tovább, akkor az eredmények is jönni fognak!A küzdelem, pedig feltüzelte a szurkolókat! Végig buzdítottuk a fiúkat, pedig szinte egyfolytában 10 pont feletti volt a különbség, és a legvégén is csak a mi hangunk hallatszott! Tehát egy újabb felejthetetlen túrával gazdagodott, aki velünk tartott.Most a Szolnok következik. Ellenük mindig nehéz nyerni, és abban is biztosak lehetünk, hogy a vendégszektor sem lesz üres. Tehát a feladat adott, fel kell állni a padlóról, folytatni a Fehérváron megkezdett utat, és akkor nem lehet gond. Nekünk szurkolóknak pedig ott kell folytatni, ahol vasárnap abbahagytuk! Segítsünk a csapatnak!HAJRÁ, ASE!!!Atomic BoysZiccer 10. szám
ElolvasomAkadozó játékkal is, magabiztosan nyert az ASEAtomerőmű SE- DEKE 94-60Sabáli Balázs lemondását követően, a másodedzőből megbízott edzővé avanzsált Schmidt Béla vezette a paksi sereget, amely egy kissé szárnyaszegettnek tűnt. Darris Nichols csak a nézőtérről figyelhette, hogy a kissé hangulattalan mérkőzésen az ötödik percben kettővel ment az ASE, de már ekkor látni lehetett: nincsenek egy súlycsoportban a csapatok. Az egyetemistáknak eddig csak egy győzelmük volt a bajnokságban, de nem kellett attól félni, hogy a Gesztenyés úton duplázzák meg ezen statisztikai adatukat. Gulyás Róbert megint nem csak termetével magaslott ki a mezőnyből, bár a vendég center Ware is bíztatóan mozgott, de mást nem nagyon dicsérhetett Fodor Péter. Kutasi Gergely gondolta, ideje lesz segíteni: háromszor is jól célzott messziről. A hazaiaknál pedig kiderült, hogy Gosa és Williams sem felejtett el kosárlabdázni. Folyamatos cserékkel próbálta frissíteni csapatát az ideiglenes paksi főnök, ennek következtében mindenki pályára lépett a csapatból és Kiricsi Lászlón kívül mindenki be is talált a gyűrűbe. A legtöbbször Gulyás Róbert, aki 25 pontot termelt, Mészáros Zalán tizenegyszer hozta kihagyhatatlan helyzetbe társait így magabiztos győzelemmel zárta a mérkőzést az "atom". A paksi csapat még messze van az őszi remek formájától, sok dolga lesz az új szakvezetőnek.Atomerőmű: Mészáros Z. 8/3, Williams 14, Gosa 19, Johnson 2, Gulyás 25. Cs: Csaplár-Nagy E. 6, Kiss Zs. 6/6, Medve 6/6, Panta 5, Morgen 3/3, Kiricsi. Megbízott edző: Schmidt BélaDebrecen: Dagostino 7, Kutasi 13/9, Maxwell 6, Kennerly 4, Ware 18. Csere: Tóth G. 2, Takács 2, Kovács I. 3/3, Szabó T. 3, Erdei 2. Edző: Fodor PéterSchmidt Béla a következőképpen értékelte az önbizalom növelő találkozót.Schmidt Béla{mp3}090122_schmidt_bela_1{/mp3}Fodor Pétert sokan ismerősként vállba veregették a mérkőzés után, majd elmondta a Félidőnek sok munka vár még rájuk.Fodor Péter{mp3}090122_fodor{/mp3}A két edzőn kívül Tóth János paksi szakosztályelnök volt még sokak által megkeresett ember a csarnokban. Rendre mindenki egy kérdéssel fordult a "Presidente" irányába: Ki lesz az új edző János?Tóth János, paksi szakosztályelnök {mp3}090122_toth{/mp3}A mai napra ez a kérdés is megválaszolásra került. Dzunics Braniszlav az ASE új trénere, aki már vasárnap az Albacomp ellen dirigálhatja is új csapatát. A székesfehérvári receptről még Schmidt Bélánál érdeklődött a Félidő, aki röviden így foglalta össze a siker titkát:Schmidt Béla{mp3}090122_schmidt_bela_2{/mp3}A feladat adott, a listavezető otthonában kell helyt állnia Gulyáséknak a hét utolsó napján. 18 órakor kezdődik a találkozó. Aki szeretné a helyszínen megtekinteni a mérkőzést, az jelentkezzen Babik Róbertél a 0620/366-6791-es telefonszámon. A túra ingyenes.Forrás: Fortuna Rádió
ElolvasomAtomerőmű SE - Debreceni Egyetem KE94-60(23-14, 23-18, 21-14, 27-14) Az Atopmerőmű SE 34 ponttal nyert Debrecen ellen az UNIQA férfi kosárlabda-bajnokság 11. fordulójában.Paks, 500 néző. V: Vétek, Szabó G., SöjtöryAtomerőmű: Mészáros Z. 8/3, Williams 14, GOSA 19, Johnson 2, GULYÁS 25. Cs: Csaplár-Nagy E. 6, Kiss Zs. 6/6, Medve 6/6, Panta 5, Morgen 3/3, Kiricsi. Megbízott edző: Schmidt BélaDebrecen: Dagostino 7, KUTASI 13/9, Maxwell 6, Kennerly 4, WARE 18. Csere: Tóth G. 2, Takács 2, Kovács I. 3/3, Szabó T. 3, Erdei 2. Edző: Fodor PéterAz eredmény alakulása: 5. p.: 9-7. 15. p.: 38-21. 25. p.: 57-44. 35. p.: 79-52.Kipontozódott: Johnson (32. p.), Takács (37. p.)A PVSK elleni, zsinórban elszenvedett negyedik vereség után lemondó Sabáli Balázs helyett addigi segítője, Schmidt Béla dirigált a partvonal mellől. Ráadásul végre győztes mérkőzésen... Már a találkozó elején érezhető volt, hogy az eddig csupán egy győzelemmel álló DEKE ellen megszakad az ASE rossz sorozata. Az első tíz percben csak elvétve érkezett debreceni válasz a paksi kosarakra, a hajdúságiak sokat próbálkoztak távolról, de eredménytelenül. A hazai csapat próbálta önmagával, s a csekély számú, de annál lelkesebb szurkolóival feledtetni a szombati fiaskót, egyre határozottabban elléptek ellenfelüktől. Gulyás Róbert hozta a kötelezőt, s a legutóbb gyengélkedő légiósok is pontosan céloztak. A Debrecenből Kutasi és Ware igyekeztek lépést tartani, de a 35. percben Medve triplájával már harminc pontosra nőtt a hazaiak előnye (79-49). Napokon belül aláír az új edző, felszáll a füst: már csak az a kérdés, hogy Dzunics Braniszlav vagy Peter Stahl ül le a paksiak kispadjára. MestermérlegSchmidt Béla: - Adott volt a feladat. Érződött a csapaton a hétvége megpróbáltatásai. Megpróbáltuk ezen túltenni magunkat, nem lebecsülve az ellenfelet. Ilyen körülmények között is kötelező volt a győzelem. Fodor Péter: - Szerintem reális az eredmény. Mi csak helyzetkialakításig jutottunk, amikor jól játszottunk.Forrás: TEOL.hu
ElolvasomLemondott a vezetőedzőAtomerőmű SE- PVSK PannonPower 49-85A 2009-es év a paksi kosarasoknál két vereséggel kezdődött, és a vesszőfutás tovább folytatódott a szombati 15. fordulóban is. A PVSK érkezett a Gesztenyés útra akik ugyanúgy álltak a mérkőzés előtt, mint a Paks 7 győzelmet gyűjtöttek és négyszer vereséget szenvedtek, többek között az ASE-tól a 3. fordulóban hazai pályán. Sabáli Balázs dolgát nehezítette, hogy első számú irányítójára nem számíthatott, mert Nichols térde nem volt játékra alkalmas, a vendégeknél Bencze sem tudta vállalni a játékot, ő a szemével bajlódik. Gondolhatta, hogy rosszul lát, mert az első három percben nem esett kosár, aztán csak elkezdtek termelni a játékosok. Főleg a vendégek Wittman és Kapov kintről négyszer volt eredményes testvériesen elosztoztak a triplákon. Hazai oldalon csak Gulyás, Williams és Csaplár-Nagy tudott kosarat dobni, 13 ponttal vezetett is a Pécs. A második negyedben tovább folytatódott a paksi vesszőfutás, Gulyás Róberten kívül, mintha pályán sem lettek volna fehér mezesek. Ivkovics mester folyamatos rotációja célra vezető volt, hiszen öttel azt a játékrészt is megnyerte csapata, így a félidőben 18 ponttal vezetett a Kelley pontjaira építő baranyai egylet. A paksi szurkolók harsány füttyszóval jelezték; nem ilyen produktumhoz szoktak. A félidei öltözői beszélgetés nem hozott változást a meccsben. Az "atomos" játékosok, mintha elfelejtettek volna kosárlabdázni, rendre eladott labdákkal, és sikertelen dobásokkal borzolták az edzők és a közönség idegrendszerét. Medve Máté játéka hozott némi változást, lelkesen, bátran kosarazva szerzett gyorsan hat pontot, ekkor úgy tűnt megváltozhat a játék képe, de az utolsó negyedben tovább mélyült a piros-kékek válsága. Sabáli Balázs tehetetlenül szemlélte az eseményeket, nem tudott belenyúlni a mérkőzésbe, egy-két játékos meg mintha ott se lett volna a pályán.Charles Gosa és Ashante Johnson is nulla ponttal zárt. Előbbi játékos az ősz folyamán rendre 20 pont felett teljesített, a szombati mérkőzésen mindössze háromszor próbálkozott, Johnson ötször. Ami közös, hogy csak próbálkoztak... Nem sokára hallják az interjúk során, hogy Sabáli Balázs a negyedik vereséget már nem tudta feldolgozni és beadta lemondását a vezetőségnek, amit el is fogadtak a tegnapi vezetői értekezleten. Az ASE visszacsúszott a hetedik helyre, a Pécs a második helyre ugrott győzelmével, amihez kétség sem fér hogy megérdemelt, de elég gyanús körülmények között született....Sztojan Ivkovics boldogan beszélt az általa is elismert nem várt győzelemről.Sztojan Ivkovics, a PVSK játékosa {mp3}090119_vkovics{/mp3}Sabáli Balázs letörten ült a kispadon a mérkőzést követően, amikor kértük foglalja össze érzéseit.Sabáli Balázs vezetőedző{mp3}090119_sabali_pecs_lemondas{/mp3}Tóth János szakosztályelnök és az ASE elnökségi ülése elfogadta Sabáli Balázs vezetőedző lemondását. Tóth János szakosztályelnök {mp3}090119_toth_janos{/mp3}A liberális bánásmód, tehát nem vezetett eredményre, és az új szakvezető legfontosabb ismérve a keménykezűség kell hogy legyen a szakmai ismeretek mellett. Sabáli Balázs esetleges munkavállalásáról az utánpótlásban még folytatnak tárgyalásokat, így nem kizárt, hogy marad a fiatal tréner az ASE alkalmazásában. Tóth János a játékosok büntetéséről annyit mondott, hogy a prémiumok a vereségekkel ugrottak, de vannak olyan játékosok akik a hozzáállásuk miatt is számíthatnak szankciókra, mert emellett nem mehet el szó nélkül.Szerdán az utolsó előtti Debrecen csapata látogat Paksra, még a 11. fordulóból elmaradt mérkőzésre kerül sor. Az eddig mindössze egy találkozót nyerő DEKE ellen muszáj lesz összekapnia magát egy-két játékosnak. Egy esetleges szárnyalás azonban sok mindenre választ adhat... Forrás: Fortuna Rádió Képriport: Molnár Gyula{morfeo 22}
ElolvasomAz Atomerőmű Sportegyesület vezetése vasárnap rendkívüli elnökségi ülést tartott, amelyen a férfi kosárlabda csapat szereplése volt napirenden. Egyértelműen megállapították, hogy az elmúlt egy hónapban a csapat mélyen a tudása és a lehetőségei alatt teljesített, nem valósította meg a kitűzött célokat, továbbá a sportszerető paksi közönség és a névadó főszponzor elvárásait. Az utolsó másodpercekben elveszített meccsek után jött a szombati katasztrofális hazai vereség, amely az egyesület történetében példátlan. Az elnökség állásfoglalása szerint az okok a mentális problémákra, az akaraterő, a fegyelem és a vezetés hiányosságaira vezethetők vissza. A csapat irányítása kicsúszott a vezetőedző kezéből, ennek egyenes következménye lett az egyénieskedés, a szervezetlen és eredménytelen játék.Az elnökség felszólította az ülésen megjelent, és a vezetés bizalmát továbbra is élvező Tóth János szakosztály-elnököt, hogy tegyen sürgősen határozott intézkedéseket a sikeres csapatmunka, az eredményes játék érdekében. Tóth János tájékoztatást adott arról, hogy Sabáli Balázs vezetőedző felajánlotta lemondását, amelyet elfogadott. A csapatra egyébként is nehéz időszak vár, szerdán a Debrecen látogat Paksra, vasárnap pedig a listavezető Albacomp otthonában játszanak. Az egyesület elnökség kéri az ASE szurkolóinak további támogatását.Paks, 2009-01-18Süli Jánoselnök
ElolvasomSzerdán a 2009-es év második idegenbeli fellépése következik az Atomerőmű SE kosarasai számára. Az elsőn Kaposváron, nem várt vereséget szenvedtek Mészárosék. Azóta a Pakson is nyerő, és a nem is olyan rég még listavezető Dombóvár is kellemetlen élményeket szerzett Dzunics edző tanítványainak köszönhetően. A 13. fordulóban a somogyi alakulat játékosai egy duplával voltak jobbak Dilléknél. Az ezzel a találkozóval egy időben lejátszott Nyíregyháza-Sopron összecsapáson is vendég siker született, a Sördögök egész országot átszelő kirándulása hat pontos sikerrel zárult. Az ASE-ra is hosszú busz út vár, a győzelemre azonban minden esélye megvan Sabáli Balázséknak. Egy csapat van még, akivel az atomosok nem játszottak az alapszakasz folyamán. A Debrecen elleni találkozóra 21-én kerül sor. A nyírségi alakulat vendégeskedett már a Gesztenyés úton, akkor a 2008/2009-es bajnokság első fordulójában 82-67-re nyertek Williamsék. A táblázaton a hazaiak hátulról a harmadikak, az ASE a második. Savicéknak három győzelmük van, Gulyáséknak ugyanennyi vereségük. Az esélyek jól körvonalazhatóak, de ne feledjük Kaposváron is a vendégek tűntek esélyesnek. Az meg, hogy a futó bajnokságban mindenki megverhet mindenkit, már csak hab a tortán.Sabáli Balázst arról faggattuk, mennyire sikerült túllépnie a csapatnak a kaposvári fiaskón és milyen előjelekkel várja a szerdai összecsapást a csapat. Sabáli Balázs, az ASE trénere{mp3}090112_sabali_1{/mp3}A csapat holnap délután indul a nyírségi városba, győzelmi reményekkel. Valószínűleg Nichols nem tudja vállalni a játékot, az irányító térde egy hónapja rakoncátlankodik, ma utazik MR vizsgálatra, az eredmények nagyban befolyásolják ki kezd egyes poszton Nyíregyházán. Gulyás Róbertnek sincs még 100 %-os állapotban a sérült lába, de ő játszik -mondta még el a Félidőnek Sabáli mester. Sabáli Balázs, az ASE trénere{mp3}090112_sabali_2{/mp3}Forrás: Fortuna RádióWebszemle:Kmézics lelkifröccsel igyekezett felrázni a csapatát -
ElolvasomMagyar Kupa - Négyes döntő - 2005/20062006.04.27-28. Férfi NB I.Történelmi Univer-elsőség Páros évben továbbra sem megy az atomosoknak Rónai G., Medgyesy FerencEllentétes félidőket követően a Kecskemét együttese nyerte a férfi kosárlabda Magyar Kupát, miután a tegnapi paksi döntőben három ponttal legyőzte a címvédő, házigazda Atomerőmű SE gárdáját. Univer KSE–Atomerőmű SE 82–79 (23–26, 18–20, 20–14, 21–19).Paks, 1500 néző. V: Bodnár, dr. Vígh, Földházi.Kecskemét: Jovanovics (10), Bradford (8), CELEJ (19/15), MCCLENDON (25/3), LAPOV (16/6). Csere: Gémes (4), Mérész Cs. (–). Vezetőedző: Meszlényi Róbert.ASE: Pavlík (14/12), MONROE (26/9), Grizzard (9), DJOGO (16/12), Czigler (4). Csere: Mészáros (–), Horváth Z. (10), Kiss Zs. (–). Edző: Zsoldos András, Schmidt Béla. Az eredmény alakulása: 2. perc: 0–6, 4. p.: 8–6, 9. p.: 20–23, 14. p.: 33–32, 28. p.: 59–52, 31. p. 61–62, 35. p.: 66–72, 38. p.: 76–76. Kipontozódott: Mészáros (40.). „Minek játszák el a Himnuszt?” – tette fel a kérdést a mellettem helyet foglaló kolléga, s mi tagadás, volt némi igazságalapja a felvetésnek. A pályán lévő kezdőötösökből ugyanis egyedül Czigler László érezhette át Kölcsey Ferenc versének mondandóját. A légiósoknak persze nem is a magyar kultúra megismerése a feladatuk, sokkal fontosabb, mit tudnak a kosárlabda tudományából. Remek spílerekből márpedig nincs hiány sem paksi, sem kecskeméti oldalon. Mindez be is bizonyosodott az első negyedben: pazar kosarak, látványos blokkok, egyszóval élvezetes meccset vívott a két csapat. Az atomosok 6–0-ás rohama sem rogyasztotta meg az Univert, hol az egyik, hol a másik fél tartott előbbre. Az első tíz percet Djogo dudaszó pillanatában elengedett triplájának köszönhetően zárta előnnyel az ASE.Apropó triplák. Az első felvonásban nem spóroltak a hármasokkal a játékosok – hatszor hullott a labda a gyűrűbe. A színvonal a második tíz percben sem esett, mindkét gárda magas fordulatszámon pörgött. A Kecskemét nem hogy nem szakadt le, de többnyire vezetett is. Hazai oldalon Czigler 15 perc alatt harmadik hibáját jegyezte, pihenője mégsem rengette meg a paksiakat, Horváth Zoltán ugyanis hat ponttal és öt lepattanóval segítette újra előnyhöz a házigazdát. A továbbra is remekül játszó, harmadik tripláját jegyző Djogo mellett Monroe hozta szokott formáját, így a szünetben öt egységgel tartott előbbre a címvédő. A folytatás eleinte nem a paksi közönség szája íze szerint alakult, hiszen hét perc alatt mindössze hat pontra futotta az ASE erejéből, így el is lépett a Kecskemét (59–52). Djogo negyedik hármasa hozta fel újra az atomosokat, ám a jól játszó Univer így is vezetett az utolsó felvonás előtt. Izgalmasnak ígérkezett tehát a záró etap, melyet Czigler első duplájával az Atom kezdett jobban.Ezt követően Pavlík hallatott magáról: a cseh karmester, aki tripláival elévülhetetlen érdemeket szerzett a döntőbe jutásból, három távolit süllyesztett el a záró felvonásban. Öt egységgel vezetett az ASE (71–76), ám itt leragadtak a paksiak, Lapovék pedig egy 10–0-ás rohammal fordítottak, és jó játékkal nem érdemtelenül nyerték a kupadöntőt. Az Univer KSE történetében először. A 2001-ben, 2003-ban és 2005-ben győztes paksiaknak pedig a páros esztendőkben továbbra sem sikerül a bravúr. Meszlényi Róbert: – Végtelenül boldog vagyok, csapatom nagyon jól játszott. Sikerünk értéket növeli, hogy a bajnok és kupagyőztes Paksot saját pályáján vertük meg. Gratulálok a játékosaimnak. Zsoldos András: – Apróságokon múlott a győzelem. Sajnos, mi nem tudtuk megismételni az elődöntőben nyújtott jó játékunkat.A 2006. évi férfi kosárlabda Magyar Kupa végeredménye:1. Univer KSE,2. Atomerőmű SE,3. Debreceni Vadkakasok,4. Albacomp.A kupadöntő legértékesebb játékosának Chad McClendont (Univer KSE) választották.Debrecenbe került a Magyar Kupa-bronzéremA 3. helyért.Debreceni Vadkakasok–Albacomp 97–94 (24–31, 35–17, 18–19, 20–27).Paks, 800 néző. V: Bognár, Cziffra, Győrffy.Legjobb dobók: Andriukaitis (18/3), Horvat (14/12), Powell (13), Williams (11/6), Molnár A. (11/3), Bukva (11), Fodor M. (11), illetve Flowers (17), Spivey (14/3), Horváth Á. (12/6), Bódi (10/9), Soós (10/6).Az Alba kapta el előbb a ritmust, és a 12. perc végén már 11 ponttal is vezetett (24–35). A fehérváriak azonban megtorpantak, a Vadkakasok pedig 41-nél beérték ellenfelüket, majd Horvat és Bukva kosaraival a nagyszünetig tíz pont fölé növelték előnyüket (48–59). A fordulás után sokáig tartotta magát a hét-nyolc egységnyi hajdúsági vezetés, aztán a hajrá újra izgalmasan alakult. Belül az utolsó percen Spivey találatával egyenlített az Alba (94–94), ám az ellentámadás végén Horvat bevágta negyedik tripláját is, így a Debrecené lett a bronzérem. Döntő:3. helyért:2006. 04. 28. 15:30-korDebreceni Vadkakasok – Albacomp 97-94(24-31, 35-17, 18-19, 20-27)1. helyért:2006. 04. 28. 18:00-korUniver KSE – Atomerőmű SE 82-79(26-23, 20-18, 14-20, 19-21)Kupagyőztes a Kecskemét! - Sportfórum online oldalán .... Először kupagyőztes a Kecskemét! - UNO online oldalán .... Kecskemétre az arany, Debrecenbe a bronz került-Samsungsport online oldalán .... Történelmi Univer-elsőség - Tolnai Népújság online oldalán .... Először nyert Magyar Kupát az Univer KSE - [origo] Sport online oldalán .... Kosárlabda-összefoglalók az [origo]-n - [origo] Sport online oldalán .... A Kecskemét nyerte meg a kupadöntőt - Nemzeti Sport online oldalán .... ;Elődöntők:1. mérkőzés:2006. 04. 27. 16:00-korDebreceni Vadkakasok - Univer KSE: 77-102(20-32, 21-23, 16-30, 20-17)2. mérkőzés:2006. 04. 27. 18:30-korAlbacomp - Atomerőmű SE: 91-104(30-33, 22-24, 18-20, 21-27) A Magyar Kupáért szállnak harcba a kosarasok - Sportfórum online oldalán .... ;Döntős a Kecskemét - Samsungsport online oldalán .... ;Paks-Kecskemét döntő lesz - Samsungsport online oldalán .... ;Paks – Kecskemét a kupadöntő párosítása - Nemzeti Sport online oldalán .... ;Atomerőmű - Univer döntő lesz a kosár MK-ban - [origo] Sport online oldalán .... ;Kupadöntős az Univer - Nemzeti Sport online oldalán .... ;Az Univer nyerte a kakasviadalt - Sportfórum online oldalán .... Atombiztosan dobták a hárompontosokat - Nemzeti Sport online oldalán .... ;
ElolvasomBajnoki rájátszás - 2003. Dátum Csapatok Eredmény 2003. április 20. Atomerőmű SE – Albacomp UPC 76-66 2003. április 24. Albacomp UPC–Atomerőmű SE 86-79 2003. április 27. Atomerőmű - Albacomp 69-67 2003. május 01. Albacomp UPC–Atomerőmű SE 65-60 NB I. Bajnoki mérkőzés 2003. május 1. csütörtök 18.00 óra Hatodikként zárt a címvédő Férfi kosárlabda NB I, negyeddöntő: öt pont az ötödiken Nem sikerült a bravúr: a bajnok paksiak szoros csatában ötpontos vereséget szenvedtek Fehérvárott a bajnoki negyeddöntő ötödik felvonásán, s ezzel hatodikként zártak. Albacomp UPC–Atomerőmű SE 65–60 (9–17, 24–14, 11–13, 21–16). Székesfehérvár, 2500 néző. V: dr. Valovics, Király. Albacomp: MATUS (11), Moseley (9/3), Hart (5), Góbi (8), Lapov (9). Csere: BOROS (13/6), BENCZE (10), Theisz (–), Halm (–). Edző: Farkas Sándor. ASE: Mészáros (7/3), DAVIS (12), Smith (6), JURGILAS (11/3), CZIGLER (17). Csere: Sitku (5/3), Érsek (2), Pojbics (–). Edző: Fodor Péter. Az eredmény alakulása: 5. perc: 7–10, 15. p.: 18–22, 25. p.: 40–37, 35. p.: 53–48. Kipontozódott: Moseley a 35., Smith a 36., Sitku a 39. percben. Jurgilas kosarára egy másik erőcsatár, Góbi válaszolt, majd Moseley is betalált. Nem sokáig vezetett a hazai csapat, Jurgilas ugyanis második dupláját jegyezte. A fehérváriak pontatlan dobásaik miatt több támadásukat is kosár nélkül zárták, s ezt ki is használták a vendégek: Smith, majd Jurgilas szórt triplát, aztán Davis és megint csak Jurgilas kosaraival a paksiak a nyitó negyed végére jelentős előnyt szereztek. A folytatásban Matus vezérletével folyamatosan dolgozta le hátrányát az Alba, a csereként pályára lépő Bencze két duplájával Farkas Sándor együttese két pontra megközelítette ellenfelét (17. perc: 24–26). Lapov két kosarával a vezetést is átvette a fehérvári gárda, s Boros kosarával a szünetben az Albacomp térhetett előnnyel pihenőre. A harmadik negyed elején három percen át gólképtelen maradt mindkét csapat. A kosárcsendet Czigler szép találata törte meg, s ezzel ismét egyenlő volt az állás. Boros triplájára Czigler válaszolt két duplával, s újra vezetett az ASE. A fordulatos mérkőzésen ezután Bencze következett, a döntés azonban az utolsó negyedre maradt, hiszen a dudaszó előtt még Smith talált a gyűrűbe. A remekül játszó Boros újabb kosarával indult az utolsó tíz perc, erre Cziglernek még volt válasza, ám a folytatásban a hazaiak a korábban Pakson is szerepelt rutinos játékmester hármasával és Bencze közelijével öt ponttal elléptek. Ellenállhatatlanul kosárlabdáztak ebben a periódusban a fehérváriak, Lapov és Matus találataival már tízzel is mentek a hazaiak. A paksiak egy utolsó rohamra indultak: Mészáros egy tripla után két duplát is bevágott, így már csak három pont volt az Alba előnye (60–57). A végjátékban azonban már felváltva estek a kosarak – többnyire büntetőből –, így az ASE már nem tudott közelebb kerülni ellenfeléhez. Végig szoros mérkőzésen, egyforma erők küzdelméből az utolsó negyedbeli jó játékával az Albacomp került ki győztesen, s ezzel az elődöntőbe jutott, a paksiak pedig hatodikként zártak. Fodor Péter: – Sikerült meglepnünk ellenfelünket az első negyedben, és előnyt szereznünk, a második félidő ki-ki mérkőzést hozott, s hiába védekeztünk jól, ellenfelünk büntetőkből növelte előnyét. Mindent megtettünk, s emelt fővel távozhattunk. (schmidt) A három győzelemig tartó párharcot 3–2-re az Albacomp nyerte. Az elődöntő párosítása: Debrecen–Körmend, Kaposvár–Albacomp. Forrás: Tolnai Népújság Online oldalán 2003. április 27., vasárnap EnterNet-Internet Férfi Liga rájátszás az 1-8. helyért Atomerőmű - Albacomp 69-67 (17-24, 16-18, 17-6, 19-19) (2-2) 2003. április 24. Albacomp UPC–Atomerőmű SE 86-79 (21–17, 24–21, 16–16, 25–25). Székesfehérvár, 2400 néző. V: Szabó, Benczúr. Albacomp: MATUS (17/3), HART (22/6), MOSLEY (15/6), Bencze (3), Lapov (13/3). Csere: Halm (2), Góbi (10), Boros (4). Edző: Farkas Sándor, Tóth Attila. ASE: Mészáros Z. (5), SMITH (30/9), Érsek (7/3), Jurgilas (12/3), CZIGLER (20). Csere: Davis (3), Sitku (2), Lőrincz (–), Pojbics (–), Somodi (–). Edző: Fodor Péter. Az eredmény alakulása: 5. perc: 10–6, 15. p.: 34–26, 25. p.: 50–47, 35. p.: 73–67. Kipontozódott: Lapov a 34., Érsek a 35., Mészáros a 40., Czigler a 40., Davis a 40. percben. Kiállítva: Jurgilas a 35. percben. Rólunk írták: Tolnai Népújság Online oldalán 2003. április 20., vasárnap EnterNet-Internet Férfi Liga rájátszás az 1-8. helyért Atomerőmű SE–Albacomp UPC 76–66 (26–19, 15–14, 21–16, 14–17). A három nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1–1. Paks, 1200 néző. V: dr. Valovics, Király. ASE: MÉSZÁROS (6/3), Davis (13), Smith (5/3), SITKU (21/3), Czigler (5). Csere: JURGILAS (20), Pojbics (–), Érsek (6/6). Edző: Fodor Péter. Albacomp: Boros (3/3), MOSELEY (24/15), Hart (13), Bencze (3), Lapov (15/3). Csere: Theisz (2), Matus (–), Góbi (3), Halm (3). Edző: Farkas Sándor. Az eredmény alakulása: 3. perc: 8–2, 8. p.: 24–14, 12. p.: 31–27, 17. p.: 38–33, 25. p.: 45–43, 28. p.: 58–46, 33. p.: 66–53, 39. p.: 76–66. Rólunk írták: Tolnai Népújság Online oldalán
ElolvasomBajnoki rájátszás - 2004.Dátum Nap Csapat Eredmény 2004. június 2. szerda ASE - Kaposvári KK Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán Origo Online oldalán 67-68 2004. május 29. szombat Kaposvári KK - Atomeromu SE Kosárlabda.Com Online oldalán 70-812004. május 26. szerda Atomerőmű SE - Kaposvári KK Kosárlabda.Com Online oldalán 66-68 2004. május 23. vasárnap Kaposvári KK - ASE Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán Kosárlabda.Com Online oldalán 72-69 2004. május 15. szombat Albacomp - ASE Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán 65-84 2004. május 12.szerda ASE - Albacomp Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán 67-74 2004. május 08. szombat Albacomp - ASE Nemzeti Sport Online oldalán 67-84 2004. május 05. szerda ASE - Albacomp Nemzeti Sport Online oldalán 75-56 2004. május 01. szombat Albacomp - ASE Tolnai Népújság Online oldalán 73-60 2004. április 21. szerda ASE - MARC-Körmend Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán 76-65 2004. április 17. szombat MARC-Körmend - ASE 73-81 2004. április 14.szerda ASE - MARC-Körmend86-79 A bajnokság végeredménye 1. Kaposvári KK 2. Atomerőmű SE 3. Albacomp 4. Debreceni Vadkakasok 5. Marc-Körmend 6. Falco KC-Szombathely 7. Univer KSE 8. Marso-Nyíregyházi KK 9. ZTE KK 10. Mol Szolnok 11. Gunaras KC- Dombóvár 12. PVSK-Panthers 13. MAFC-Újbuda 14. Soproni Ászok-SMAFC 2004. június 2-án, szerda - DÖNTŐ - EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport, Döntő, 4. mérkőzésAtomerőmű - Kaposvári KK 67-68 (21-16, 13-20, 17-18, 16-14) (1-3)Paks, Atomerőmű Sportcsarnok, 1200 néző. Vezette: dr. Valovics, Bognár.Atomerőmű: Mészáros Z. (16/6), Davis (10), Smith (13), Ridl (12/9), Czigler (6). Csere: Kiss Zs. (7/6), Érsek (-), Cseszlai (3/3). VezetoEdző: Zsoldos András. Edző: Nagy László.Kaposvári KK: Simon (29/6), Szoke (2), James (14/3), Filipovics (-), Ivkovics (13). Csere: Sanders (8), Trepák (-), Varga R. (-), Dénes (2). VezetoEdző: Kmézics Zorán. Edző: Monok Tibor.Az eredmény alakulása: 3. perc: 6-2, 8. perc: 19-15, 12. perc: 26-19, 15. perc: 29-26, 19. perc: 31-35, 22. perc: 34-43, 26. perc: 40-50, 35. perc: 54-59.Kipontozódott: Czigler (a 40. percben), illetve Sanders (a 32. percben), Dénes (a 38. percben).A mérkőzésről írták:Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán Origo Online oldalán 2004. május 26-án, szerda - DÖNTŐ - Atomerőmű - Kaposvári KK 66–68 (22–17, 9–23, 17–7, 18–21).Paks, 1200 néző. V: dr. Vígh Péter, Benczur Tamás.ASE: Mészáros (5/3), Davis (12/3), Smith (14/3), Ridl (9/3), Czigler (18).Csere: Érsek (–), Kiss Zs. (8/6), Cseszlai (–). Edző: Zsoldos András.Kaposvár: Simon (21/3), James (23/9), Szoke (3/3), Filipovics (4), Ivkovic (11). Csere: Varga (–), Trepák (–), Sanders (6). Edző: Kmézics Zorán.Az eredmény alakulása: 2. perc: 2–6, 8. perc: 16–13, 14. perc: 25–25, 18. perc: 29–34, 23. perc: 35–40, 28. perc: 44–47, 35. perc: 50–57, 39. perc: 59–63.Kipontozódott: Sanders a 34., Ridl a 36., Czigler a 39., Mészáros a 40. percben.Fotó: PaksNETA mérkőzésről írták:Tolnai Népújság Online oldalán 2004. május 23-án, vasárnap - DÖNTŐ - EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport, Bajnoki dönto, 1. mérkőzésKaposvári KK - Atomerőmű SE 72-69 (18-23, 16-14 , 25-17, 13-15) (1-0)Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 1800 néző. Vezette: dr. Valovics, Bodnár.Kaposvári KK: Simon (21/3), Szoke (2), James (8/3), Filipovics (1), Ivkovics (21). Csere: Trepák (5), Varga R. (-), Dénes (8/6), Sanders (6). VezetoEdző: Kmézics Zorán. Edző: Monok Tibor.Atomerőmű: Mészáros Z. (8/6), Davis (14), Smith (5), Ridl (21/9), Czigler (7). Csere: Kiss Zs. (8/6), Érsek (-), Cseszlai (6/6). VezetoEdző: Zsoldos András. Edző: Nagy László.Az eredmény alakulása: 3. perc: 5-4, 7. perc: 16-16, 12. perc: 20-23, 17. perc: 29-31, 22. perc: 37-42, 25. perc: 44-45, 32. perc: 66-56, 37. perc: 69-65.Kipontozódott: Mészáros Z. (a 30. percben), Kiss Zs. (a 40. percben)A mérkőzésről írták:Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán 2004. május 15-én, szombat - RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ - EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport, elodöntok, 5. mérkozésAlbacomp – Atomerőmű SE 65–84 (17–21, 19–8, 6–21, 23–34).Székesfehérvár, 3000 néző. V: dr. Valovics, Papp.Albacomp: Boros (12/9), Spivey (14/6), Fodor G. (14/3), Góbi (8), Lapov (9/3). Csere: Nyilas (–), Wittmann (3/3), Bencze Z. (5), Mihalics (–). Edző: Farkas Sándor. ASE: Mészáros (14/6), Davis (10), Smith (12/3), Ridl (6), Czigler (21). Csere: Érsek (6/6), Cseszlai (3), Kiss Zs. (2), Csaplár-Nagy A. (4), Rajkó (4). Edző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 11-7, 15. perc: 28-27, 25. perc: 40-31, 35. perc: 51-61. Kipontozódott: Lapov a 32., Boros a 40. percben.A mérkőzésről írták:Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán 2004. május 12-én, szerda - RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ - Képriport a Rájátszás 2004. évi hirei közt.Atomerőmű – Albacomp 67–74 (12–18, 11–14, 16–16, 28–26)Paks, 1200 néző. V: Váradi, Benczúr.ASE: Mészáros (4), Davis (28/12), Smith (16/3), Ridl (11/3), Czigler (8). Csere: Kiss (–), Csaplár-Nagy A. (–), Érsek (–), Cseszlai (–), Rajkó (–). Edző: Zsoldos AndrásAlbacomp: Boros (5/3), SPIVEY (18/9), Fodor G. (13/3), Góbi 2, Lapov (12/3). Csere: Nyilas (6/6), Bencze (15), Walker (2), Wittmann (1), Soós. Edző: Farkas SándorAz eredmény alakulása: 4. perc: 4–5, 9. p: 10–15, 12.p.: 14–23, 25. p: 32–36, 29. p.: 36–46, 33. p.: 41–52, 39. p: 60–70.Kipontozódott: Lapov a 35., Ridl a 38., Fodor G. a 39., Boros a 40., Mészáros a 40. percben.A mérkőzésről írták:Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán 2004. május 8-án, szombat - RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ - Albacomp - Atomerőmű SE 67-84 (10-27, 22-19, 18-27, 17-11) (1-2)Székesfehérvár, 2600 néző. V: Bognár, ÁdámALBACOMP: Boros 5/3, Spivey 15/3, Fodor G. 6, Góbi 21/3, Lapov 10/3 Cs: Nyilas -, Bencze Z. 2, Wittmann 8/3, Soós - Edző: Farkas SándorAtomerőmű: Mészáros Z. 16/12, Davis 6, Smith 16/3, RIDL 22/9, Czigler 7 Cs: Kiss ZS. 14/12., Érsek 3, Cseszlai -, Csaplár-Nagy A. -, Rajkó - Edző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 6. p.: 2–22. 12. p.: 10–29. 14. p.: 14–35. 17. p.: 23–36. 22. p 34-51. 25. p 39-59. 29. p 47-65. 33. p 50-73. 36. p 57-82.A mérkőzésről írták a Nemzeti Sport Online oldalán 2004. május 5-én, szerda - RÁJÁTSZÁS, ELŐDÖNTŐ - Atomerőmű – Albacomp 75–56 (22–16, 18–9, 24–16, 11–15).Paks, 1000 néző. Játékvezetok: dr. Valovics István, Papp Péter. ASE: Mészáros (8/6), Davis (11), Smith (5/3), Ridl (17/3), Czigler (18). Csere: Kiss Zs. (6/6), Érsek (2), Csaplár Nagy (2), Cseszlai (6/3), Rajkó (–). Edző: Zsoldos András. Albacomp: Boros (5/3), Spivey (9/3), Fodor G. (6), Góbi (13), Lapov (6). Csere: Bencze Z. (8), Nyilas (4), Soós (–), Dávid G. (–), Wittmann (5/3). Edző: Farkas Sándor. Az eredmény alakulása: 3. perc: 3–7, 5. p.: 6–11, 8. p: 17–14, 13. p.: 28–21, 16. p.: 35–21, 19. p.: 40–25, 24. p.: 45–32, 29. p.: 56–39, 35. p.: 70–47.A mérkőzésről írták a Nemzeti Sport Online oldalán 2004. április 21-én, szerda - NB I, negyeddöntő, 3. mérkőzés - Atomerőmű - Marc-Körmend 76 - 65 (17-17, 20-22, 17-10, 22-16) (3-0)Paks, 800 néző. V: Szabó Gy., BodnárASE: Mészáros Z. 9/3, Davis 26/3, Smith 19/3, Ridl 15/3, Czigler 4. Csere: Kiss Zs. (-), Érsek (-), Cseszlai 3/3. Edző: Zsoldos AndrásKörmend: Ike 7/3, Kutasi 12/6, Trummer 15/12, Mujanivics 22/12, Lóránt 7. Csere: Ferencz 1, Vavra 1, Keresztes -. Edző: Zsebe Ferenc.Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–9. 8. p.: 15–17. 14. p.: 20–26. 39. p.: 34–37. 22. p.: 41–41. 26. p.: 52–43. 33. p.: 61–58. 37. p.: 65–59A mérkőzésről írták:Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán Fotó: Wollner Pál
ElolvasomRájátszás időpontjai 2005. Dátum Csapat Eredmény május 5. csütörtök 18:00 ASE - Kaposvári KK Tolnai Népújság online .... 100-79 május 8. vasárnap 18:00 Kaposvári KK - ASE Tolnai Népújság online .... 88-76 május 11. szerda 18:00 ASE - Kaposvári KK Sportforum online .... Tolnai Népújság online .... 75-76 május 13. péntek 18:00 Kaposvári KK - ASE Tolnai Népújság online .... 82–89 május 15. vasárnap 18:00 ASE - Kaposvári KK Tolnai Népújság online .... 85–73 május 18. szerda 18:00 Atomerőmű SE – Univer KSE Tolnai Népújság online .... 83–86 május 22. vasárnap 18:00 Univer Kecskemét–Atomerőmű SE Tolnai Népújság online .... 76–84 május 24. kedd 18:00 Atomerőmű SE – Univer KSE Tolnai Népújság online .... 80–64 május 27. Univer KSE – Atomerőmű SE Tolnai Népújság... Sportfórum online .... 78–85 június 02. Bajnoki döntő, 1. mérkőzés Atomerőmű SE–Debreceni Vadkakasok Sportfórum online .... ; Origo online oldalán .... Nemzeti Sport online .... Tolnai Népújság .... 69–49 június 05. Bajnoki döntő, 2. mérkőzés Debreceni Vadkakasok – Atomerőmű SE Sportfórum online .... ; Tolnai Népújság online .... 75–65 június 08. Bajnoki döntő, 3. mérkőzés Atomerőmű SE - Debreceni Vadkakasok Sportfórum online .... ; Origo online oldalán .... ; Index online oldalán .... ; 71-58 június 10. Bajnoki döntő, 4. mérkőzés Debreceni Vadkakasok–Atomerőmű SE Sportfórum online .... ; Tolnai Népújság online .... 72–64 június 12. Bajnoki döntő, 5. mérkőzés Atomerőmű SE - Debreceni Vadkakasok Sportfórum online .... ; Sportfórum online .... ; Nemzeti Sport online .... ; Nemzeti Sport online .... ; Index online oldalán .... ; Origo online .... ; Népszabadság online .... ; Tolnai Népújság online .... 68-58 június 17. Lamperth Mónika sportért felelős belügyminiszter hivatalában fogadta az 1955-ben Európa-bajnok férfi kosárlabda-válogatott tagjait, illetve az A-csoportos férfibajnokságot vasárnap megnyerő Atomerőmű SE csapatát..... 2005.06.17. Lamperth Mónika sportért felelős belügyminiszter hivatalában fogadta az 1955-ben Európa-bajnok férfi kosárlabda-válogatott tagjait, illetve az A-csoportos férfibajnokságot vasárnap megnyerő Atomerőmű SE csapatát..... .... Az ünnepségen Lamperth Mónika a jelen paksi bajnokait méltatta, elárulva, hogy öt napja Ő is a képernyő előtt szurkolt a mindent eldöntő, ötödik meccsen. "Az itt ülő legendák példaképként szolgálhatnak önöknek, hogy egyszer megismétlődhessen az 1955-ös bravúr" - tette hozzá a tárca irányítója, aki díszes Zsolnay vázát adományozott a gárdát képviselő Sitku Ernőnek, továbbá Zsoldos András Edzőnek és Juhász Sándor ügyvezető igazgatónak. Nemzeti Sport online oldalán .... 2005.06.12. A férfi kosárlabda-bajnokságot a Paksi Atomerőmű SE nyerte, miután a döntő utolsó, ötödik mérkőzésén hazai pályán legyőzte a Debreceni Vadkakasokat. NB I, Férfi kosárlabda, bajnoki döntő, 5. mérkőzés: Atomerőmű SE - Debreceni Vadkakasok 68-58 (21-18, 11-13, 17-19, 19-8) Paks, 1600 néző. V: dr. Vígh, Bodnár. ASE: MÉSZÁROS (4), KISS ZS. (16/6), SMITH (12), SITKU (11/3), CZIGLER (11). Csere: Pavlík (3/3), Ridl (–), MÉLICIE (11). Edző: Zsoldos András. Debrecen: ANZULO-VICS (23/12), Lee (3), Horvat (9/6), Szendrei (6), THOMSON (8/3). Csere: Toya (9/3), Lóránt (–). Edző: Horváth Imre. Az eredmény alakulása: 2. perc: 9–2, 8. p.: 19–17, 14. p.: 25–22, 19. p.: 32–27, 24. p.: 38–38, 28. p.: 43–43, 33. p.: 57–53, 37. p.: 62–54. Kipontozódott: Mészáros (38.). A három győzelemig tartó párharcot az Atomerőmű nyerte 3-2-re. Férfi kosárlabda bajnoki döntő menetrendje: Június 2., Paks: Atomerőmű - Debrecen - 69-49 Június 5., Debrecen: Debrecen - Atomerőmű - 75-65 Június 8., Paks: Atomerőmű - Debrecen - 71-58 Június 10., Debrecen: Debrecen - Atomerőmű - 72-64 Június 12., Paks: Atomerőmű - Debrecen - 68-58 A felsőház végeredménye: 1. Atomerőmű SE 2. Debreceni Vadkakasok 3. Albacomp 4. Univer KSE 5. PVSK-Pécs Expo 6. Szolnoki Olaj KK 7. Falco-Swietelsky KC Szombathely 8. Kaposvári KK Sportfórum online .... ; Sportfórum online .... ; Nemzeti Sport online .... ; Nemzeti Sport online .... ; Index online oldalán .... ; Origo online .... ; Népszabadság online .... ; Tolnai Népújság online .... 2005.06.10. Debreceni Vadkakasok–Atomerőmű SE 72–64 (22–15, 15–17, 14–17, 21–15). Debrecen, 1600 néző. V: dr. Valovics, Ádám. Debrecen: ANZULOVICS (12/9), LEE (22/9), Tóth G. (–), Szendrei (11), THOMSON (14/3). Csere: Toya (12/9), Trummer (–), Lóránt (1), Puskás (–). Edző: Horváth Imre. ASE: Mészáros (8/3), Kiss Zs. (1), SMITH (13), Mélicie (13), Sitku (7/3). Csere: Ridl (9/3), CZIGLER (13), Lo-rincz (–). VezetoEdző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. p.: 10–7, 15. p.: 28–28, 25. p.: 46–38, 35. p.: 62–55. Kipontozódott: Czigler (31.), Sitku (35.), Toya (39.). A három gyozelemig tartó párharc állása: 2-2 Sportfórum online .... ; Tolnai Népújság online .... 2005.06.08. Atomerőmű SE - Debreceni Vadkakasok 71-58 (19-19, 20-16, 21-9, 11-14) Paks, 1000 néző. Pontszerzők: Sitku 25, Smith 21, Kiss 10, Czigler 8, Mészáros 3, Melicie 2, Ridl 2, illetve Horvat 13, Thomson 10, Szendrei 9, Lee 8, Bukva 8, Trummer 7, Toya 3 Az állás: 2-1 az Atomerőmű javára, a 4. mérkőzésre pénteken 18 órakor kerül sor Debrecenben. Sportfórum online .... ; Origo online oldalán .... ; Index online oldalán .... ; 2005.06.05. Debreceni Vadkakasok – Atomerőmű SE 75–65 (10-13, 18-16, 24-17, 23-19) Debrecen, 1500 néző. V: dr. Vígh, Benczúr. Debrecen: Lee (13/3), Tóth G. (7/3), HORVAT (23/12), Szendrei (9), Bukva (1). Csere: Toya (9), Thompson (11), Trummer (2), Lóránt (-). Edző: Horváth Imre. ASE: Mészáros (6), Monroe (20), Smith (8), Sitku (6), Czigler (1). Csere: RIDL (12/6), Pavlík (6), Mélicie (6), Kiss Zs. (-). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 6-7, 15. p.: 19-20, 25. p.: 38-34, 35. p.: 64-55. Kipontozódott: Bukva (27.), Monroe (40.) Sportfórum online .... ; Tolnai Népújság online .... 2005.06.02. Kosárlabda bajnoki döntő, 1. mérkőzés. Atomerőmű SE–Debreceni Vadkakasok 69–49 (21–8, 13–15, 23–20, 12–6). Paks, 1200 néző. V: Hartyáni, Földházi. ASE: Mészáros (4), MONROE (24/12), Smith (–), SITKU (11/3), CZIGLER (16). Csere: Pavlík (7/3), Kiss Zs. (–), Ridl (5), Mélicie (2), Lorincz (–). Edző: Zsoldos András. Debrecen: Toya (9), Lee (8/6), Horvat (–), SZENDREI (12), Bukva (8). Csere: Anzulovics (2), Tóth G. (7/3), Lóránt (–), Trummer (3/3). Edző: Horváth Imre. Az eredmény alakulása: 4. perc: 7–2, 8. p.: 18–6, 15. p.: 25–15, 18. p.: 28–23, 24. p.: 43–28, 29. p.: 56–40, 32. p.: 57–45, 38. p.: 66–49. Kipontozódott: Szendrei (40.). Sportfórum online .... ; Origo online oldalán .... Nemzeti Sport online .... Tolnai Népújság .... 2005.05.27. Atomerőmű - Debrecen döntőt rendeznek. A Paksi Atomerőmű SE és a Debreceni Vadkakasok csapata jutott be a férfi kosárlabda NB I döntőjébe, miután előbbi az Univer KSE, utóbbi pedig az Albacomp otthonában nyert. Univer KSE – Atomerőmű SE 78–85 (24–16, 16–22, 20–23, 18–24). Kecskemét, 1600 néző. V: Hartyáni, Földházi. Univer: Boros (2), BRADFORD (21/3), Celej (5), McCLENDON (15), Lapov (15/3). Csere: HORVÁTH Á. (20/9), Mérész (–). Edző: Meszlényi Róbert. ASE: Mészáros (5/3), MONROE (25/9), Smith (7/3), Mélicie (5), SITKU (11/6). Csere: Ridl (3), PAVLÍK (19/15), CZIGLER (8), Kiss Zs. (2). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 3. perc: 4–5, 7. p.: 11–12, 13. p.: 31–21, 18. p.: 40–27, 23. p.: 41–46, 28. p: 52–59, 33. p.: 60–66, 38. p.: 69–77. Kipontozódott: Mészáros (40.) Tolnai Népújság... A párharc három győzelemig tart. Sportfórum online .... 2005. május 24. kedd 18:00 Atomerőmű SE – Univer KSE 80–64 (23–14, 21–22, 13–19, 23–9). Paks, 1200 néző. V: Bodnár, Papp. ASE: Mészáros (1), MONROE (30/6), SMITH (17), MÉLICIE (7), Sitku (8/6). Csere: Ridl (3), Pavlík (7/3), Czigler (7), Kiss Zs. (–). VezetoEdző: Zsoldos András. Kecskemét: Boros (–), BRADFORD (23/15), Celej (12/6), MCCLENDON (13), Lapov (10/3). Csere: Horváth Á. (–), Horváth Cs. (–), Fodor G. (2), Mérész T. (4), Dohány (–). Edző: Meszlényi Róbert. Az eredmény alakulása: 4. perc: 13–4, 13. p.: 31–19, 17. p.: 39–31, 27. p.: 54–52, 34. p.: 64–59, 39. p.: 75–64. Kipontozódott: Bradford (40.). Tolnai Népújság online .... 2005. május 22. vasárnap 18:00 Univer Kecskemét–Atomerőmű SE 76–84 (13–20, 12–18, 20–18, 31–28). Kecskemét, 1800 néző. V: dr. Valovics, Hegedüs. Kecskemét: Boros (5/3), BRADFORD (42/21), McClendon (4), Celej (5/3), Lapov (13/3). Csere: Horváth Á. (7/3), Mérész (–), Vida (–), Horváth Cs. (–). Edző: Meszlényi Róbert. ASE: Mészáros Z. (7/3), MONROE (23/3), SMITH (17), Sitku (8), Mélicie (10). Csere: Czigler (7), Pavlík (12/6), Ridl (–). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 6–6, 15. p.: 21–32, 25. p.: 27–49, 35. p.: 57–62. Kipontozódott: Sitku (36.), Lapov (36.), Boros (37.), Celej (38.), Monroe (39.), Bradford (40.) Tolnai Népújság online .... 2005. május 18. szerda 18:00 Atomerőmű SE – Univer KSE 83–86 (23–20, 24–21, 12–27, 24–18). Paks, 1100 néző. V: Hartyányi, Földházi. ASE: Mészáros (12/6), MONROE (21/9), SMITH (14), Sitku (9/3), Czigler (12). Csere: Ridl (–), MÉLICIE (6), Pavlík (7/3), Kiss Zs. (2). Edző: Zsoldos András. Kecskemét: BOROS (19/12), BRADFORD (22/9), Celej (14/12), McCLENDON (10), Lapov (12/3). Csere: Horváth Á. (7/3), Horváth Cs. (2). Edző: Meszlényi Róbert. Az eredmény alakulása: 2. perc: 8–5, 9. p.: 19–17, 16. p.: 32–34, 19. p.: 43–41, 24. p.: 51–50, 29. p.: 59–65, 36. p.: 69–77, 39. p.: 79–82. Tolnai Népújság online .... 2005. május 15. vasárnap 18:00 Atomerőmű SE–Kaposvári KK 85–73 (23–15, 13–16, 15–19, 34–23). Paks, 1200 néző. V: Hartyányi, Papp. ASE: MÉSZÁROS (10/6), MONROE (16/6), SMITH (22/6), Sitku (10), Czigler (4). Csere: Mélicie (2), Ridl (4/3), PAVLÍK (17/6), Kiss Zs. (–). Edző: Zsoldos András, Nagy László. Kaposvár: STRNAD (16/9), MOSELEY (19/6), Dénes (3/3), KUNC (18/3), Wiley (5/3). Csere: TREPÁK (7/3), Primc (3/3), Szőke (–), Kiss K. (2). Edző: Kmézics Zorán. Az eredmény alakulása: 2. perc: 4–5, 7. p.: 17–10, 12. p.: 29–15, 15. p.: 32–20, 25. p.: 42–39, 29. p.: 51–45, 31. p.: 51–52, 38. p.: 72–64. Kipontozódott: Primc (35.), Sitku (37.), Wiley (40.). A három győzelemig tartó elődöntő párosítása: Atomerőmű SE – Univer Kecskemét, Debrecen – Albacomp. Tolnai Népújság online .... 2005. május 13. péntek 18:00 Kaposvári KK–Atomerőmű SE 82–89 (22–30, 23–20, 10–14, 27–25). Kaposvár, 1700 néző. V: Bodnár, Papp. Kaposvár: Strnad (6/3), MOSELEY (22/6), Dénes (7), KUNC (20/9), Trepák (-). Csere: WYLIE (12), Filipovics (2), Szőke (6), Primc (7/6). VezetoEdző: Kmézics Zorán. ASE: MÉSZÁROS Z. (19), MONROE (20/3), SMITH (21/9), SITKU (14/12), CZIGLER (9). Csere: Ridl (2), Pavlík (2), Mélicie (2), Kiss Zs. (–). VezetoEdző: Zsoldos András. Edző: Nagy László. Az eredmény alakulása: 3. perc: 5-9, 7. perc: 16-20, 14. perc: 30-35, 22. perc: 45-53, 28. perc: 53-62, 32. perc: 57-64, 37. perc: 68-79. Kipontozódott: Melicie (38.). Kiállítva: Moseley (40.), ill. Smith (40.). Tolnai Népújság online .... 2005. május 11. szerda 18:00 Atomerőmű SE–Kaposvári KK 75-76 (24-22, 15-20, 18-17, 18-17). Paks, 800 néző. V: dr. Vígh, Ádám. ASE: Mészáros (7), MONROE (17), Smith (7), Méli-cie (2), CZIGLER (17). Csere: Sitku (2), Kiss Zs. (-), PAVLIK (16/6), Ridl (7). Edző: Zsoldos András. Kaposvár: STRNAD (15/6), Moseley (11/3), DÉNES (11/3), Kunc (12/3), Trepák (3). Csere: Primc (-), Szőke (9), Filipovics (-), WILEY (15). Edző: Kmézics Zoran. Az eredmény alakulása: 3. perc: 5-6, 8. p.: 16-22, 13. p.: 29-29, 16. p.: 31-36, 22. p.: 41-47, 27. p.: 48-54, 33. p.: 62-63, 39. p.: 74-75. Kipontozódott: Czigler (39.) Sportforum online .... ....Tolnai Népújság online .... 2005. május 8. Kaposvári KK–Atomerőmű SE 88–76 (27–21, 22–21, 22–22, 17–12). Kaposvár, 700 néző. V: Hartyáni, Papp. Kaposvár: STRNAD (21/6), MOSELEY (20/9), DÉNES (9/3), KUNC (17/6), Wiley (6). Csere: Trepák (4), Szőke (3/3), Princ (8/6), Filipovics (–), Kiss K. (–). Edző: Kmézics Zorán. ASE: Mészáros (7/3), Pavlík (5/3), Smith (4), SITKU (17/9), Czigler (8). Csere: Ridl (1), MÉLICIE (11), KISS ZS. (23/15). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–4, 7. p.: 20–16, 14. p.: 36–34, 18. p.: 44–36, 22. p.: 52–44, 26. p.: 58–49, 33. p.: 72–69, 37. p.: 77–73. Kipontozódott: Smith (40.) Tolnai Népújság online .... 2005.05.05. Atomerőmű SE–Kaposvári KK 100–79 (23–18, 23–17, 27–24, 27–20). Paks, 700 néző. V: dr. Valovics, Pálla. ASE: Mészáros (8/6), MONROE (22/6), SMITH (21/3), SITKU (16/9), Czigler (8). Csere: Mélicie (7), PAVLIK (15/9), Kiss Zs. (1), Ridl (2), Lorincz (–). Edző: Zsoldos András. Kaposvár: STRNAD (20/9), MOSELEY (18/3), Szőke (–), Kunc (14/3), Wylie (8). Csere: Trepák (6), DÉNES (11/6), Primc (2), Filipovics (–), Kiss K. (–). Edző: Kmézics Zorán. Az eredmény alakulása: 2. perc: 7–2, 9. p.: 23–13, 14. p.: 30–20, 17. p.: 41–27, 23. p.: 52–39, 26. p.: 59–52, 35. p.: 85–65, 38. p.: 96–72. Kipontozódott: Kunc (36.). Tolnai Népújság online oldalán ....
Elolvasom2006.06.06. Férfi NB I. - 3. mérkőzésMegvédte címét az Atomerőmű a férfi kosárlabda-bajnokságban.A paksiak a finálé harmadik mérkőzésén hazai pályán fogadták az Albacompot, és 92-78-as sikerüknek köszönhetően 3-0-ra nyerték a három győzelemig tartó párharcot.Foci után kosarasünnep PaksonMegvédte bajnoki elsőségét az Atomerőmű SE férfi együtteseFekete L., Medgyesy F.Megvédte bajnoki címét az Atomerőmű SE férfi kosárlabdacsapata, miután a bajnoki döntő harmadik összecsapásán is legyőzte az Albacompot.Atomerőmű SE–Albacomp 92–78 (23–18, 16–27, 25–15, 28–18).Paks, 1400 néző. V: Földházi, Ádám, Hegedüs.ASE: MÉSZÁROS Z. (16/6), MONROE (22/9), GRIZZARD (16/3), Djogo (1), Czigler (9). Csere: HORVÁTH Z. (13), PAVLÍK (15/9), Kiss Zs. (–). Vezetőedző: Zsoldos András.Albacomp: Nisavics (5/3), Spivey (–), HORVÁTH Á. (18/12), FLOWERS (25), Bencze Z. (6). Csere: Kámán (8/6), GÓBI (16/3), Brolih (–). Vezetőedző: Fodor Péter. Az eredmény alakulása: 5. p.: 3–6, 9. p.: 19–14, 12. p.: 24–26, 18. p.: 29–36, 23. p.: 47–47, 27. p.: 54–51, 33. p.: 71–63, 36. p.: 75–71, 39. p.: 81–74. Kipontozódott: Kámán (36.). A tétnek megfelelően mindkét gárda idegesen, sok hibával kezdett, öt perc elteltével mindössze 9 pontig jutottak a felek. Zsoldos edző kettőt cserélt, Mészáros és Monroe vágott be egy-egy triplát, s mindjárt helyreállt a rend. A 8. perc elején Czigler egy ütközésnél rázuhant a kezére, így le kellett cserélni a paksi centert. Óriás azért maradt így is a pályán: Pavlík, aki mindjárt az első távoli kísérletét pontokra váltotta, no meg Monroe, aki kétszer is emberrel együtt talált a gyűrűbe.A második tíz percre visszatért Czigler, ám Horváth Á. és Flowers kosaraival egy 8–1-es rohammal fordított az Alba (12. p.: 24–26). Pavlík második triplája ugyan ismét a hazaiakat juttatta előnyhöz, ám ez csak átmeneti állapot volt. Az ASE egyszerűen kiesett a ritmusból, eladott labdák után pedig a fehérváriak büntettek. A gond komolyságát jelezte, hogy Zsoldos mester három percen belül kétszer is időt kért, ám valahogy nem ment az Atomnak. Monroe pontjaival ugyan 36–37-re feljött a címvédő, ám a kinti dobókról újra és újra elfeledkeztek a hazaiak. Fordulás után nem telt el három perc, s egyenlített az Atom. Köszönhetően a két „öreg”, Czigler és Mészáros remeklésének. A fehérvári gárda mintha az öltözőben maradt volna, Fodor Péter időkéréssel igyekezett felrázni tanítványait. Nagy versenyfutás kezdődött, melyben 29 percnyi játék után még döntetlenre álltak a felek (52–59). A zárófelvonásban Monroe és Mészáros kosaraival tíz ponttal megléptek a hazaiak (75–65), ám Kámán két triplája és Flowers közelije után minimálisra csökkent a különbség (75–74).Horváth Z. kosara adott új lendületet a Paksnak, melyben a végén Pavlík és Monroe mutatott néhány extrát, így egy perccel a vége előtt már bajnokcsapatot ünnepelt a csarnok közönsége. A műsorközlő ingyen sörrel kecsegtette az ünnepelni vágyókat, mégsem mozdult senki, hiszen a parketten Magyarország legjobb férfi kosárlabdacsapata ünnepelt.Így látta a döntő harmadik összecsapását a két együttes mestereZsoldos András: – A tavalyi bajnoki cím elnyerésekor már hangsúlyoztam, egy címet sokkal nehezebb megvédeni, mint megnyerni. Ugyanezt említhetem most is, hiszen nagyon nehéz volt a három-nulla ellenére is. Az Albacomp jó ellenfélnek bizonyult. Természetesen nagyon örülök az újabb elsőségnek és gratulálok is csapatom valamennyi játlékosának. Ezen ünnepi pillanatban külön köszönettel tartozom családomnak, akik óriási segítséget nyújtanak munkámban. Fodor Péter: – Az első félidőben jól teljesítettünk, különösen a második negyedben ment a szekér. A folytatásban már nem voltunk elég türelmesek, így egyre többet hibáztunk. Ennek ellenére a második félidőben többször is sikerült talpra állnunk, de a végén nem volt esélyünk. Gratulálok az ASE bajnoki címéhez.AranyszavakHorváth Zoltán: – A kupagyőzelem nem sikerült, de ma már elmondhatom, hogy magyar bajnok vagyok. Óriási öröm ez, bár még igazán fel sem fogtam. Azt hiszem, az első mérkőzésen aratott győzelmünk már előrevetítette végső sikerünket. Mészáros Zalán: – A csapatkapitánynak példát kell mutatnia, hiszen vannak olyan játékosaink, akiknek ez az első bajnoki elsőségük. Nekem ez volt a hetedik aranyam, de ezt nem lehet megunni. Nagyon örülök, úgy gondolom, rá is szolgáltunk. Jan Pavlík: – Második évem és második aranyérmem az ASE csapatával. Mindkettő egyformán szép, ám miután a bajnoki címet megvédeni mindig nehezebb, ezért ezt a mostanit értékesebbnek érzem. Az elődöntőtől jól játszottunk, megérdemelten lettünk újra bajnokok.ASE - Albacomp statisztika ... Foci után kosarasünnep Pakson - Tolnai Népújság online ....Rajt-cél győzelmet arattak a paksiak a bajnokságban - Tolnai Népújság online ....Ismét bajnok lett a Zsoldos-csapat - Nemzeti Sport online oldalán ....A bajnokság végeredménye:1. Atomerőmű SE 2. Albacomp 3. Lami-Véd Körmend 4. PVSK-Pécs Expo 5. Debreceni Vadkakasok 6. Univer KSE 7. Kaposvári KK 8. Szolnoki Olaj 9. Soproni sÖrdögök 10. Nyíregyházi KK 11. Falco KC-Szombathely 12. ZTE KK 13. Dombóvár KC 14. MAFC-ÚjbudaFotóalbumFényképeket készítette: Wollner Pál{morfeo 13}
ElolvasomFérfi kosárlabda szakosztály ALAPSZAKASZ - 2002/2003. Dátum Nap NB I Csapatok Eredmény 2002. szept. 27. péntek 18.00 DEBRECEN - ASE 87:80 2002. október 5. szombat 18.00 ASE - DOMBÓVÁR 103:72 2002. október 12. szombat 18.00 ZTE - ASE 84:77 2002. október 19. szombat 18.00 ASE - SOPRON 100:55 2002. október 26. szombat 17.00 SZEGED - ASE 73:90 2002. november 2. szombat 18.00 ASE - MAFC 78:58 2002. november 9. szombat 18.00 ALBACOMP - ASE 87:77 2002. december 7. szombat 18.00 ASE - KAPOSVÁR 63:54 2002. december 14. szombat 18.00 SZOLNOK - ASE 79:85 2002. december 21. szombat 18.00 ASE - FALCO 83:74 2003. február 1. szombat 18.00 KÖRMEND - ASE 91:80 2003. február 5. szerda 18.00 ASE - DEBRECEN 62:64 2003. február 8. szombat 18.00 DOMBÓVÁR - ASE 81:86 2003. február 15. szombat 18.00 ASE - ZTE 85:70 2003. február 22. szombat 18.00 ASE - SZEGED 84:66 2003. február 26. szerda 18.00 SOPRON - ASE 54:84 2003. március 1. szombat 17.00 MAFC - ASE 66:97 2003. március 8. szombat 18.00 ASE - ALBACOMP 83:78 2003. március 22. szombat 18.00 KAPOSVÁR - ASE 73:66 2003. március 29. szombat 18.00 ASE - SZOLNOK 89:77 2003. április 2. szerda 18.00 FALCO - ASE 103:98 2003. április 5. szombat 18.00 ASE - KÖRMEND 70:77 Győzelmi kényszerben az ASE Az A-csoportos férfi bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában az Atomerőmű SE saját közönsége előtt fogadja a Körmend gárdáját, míg a dombóváriak Debrecenbe utaznak. A címvédő paksiak szempontjából rendkívül fontosnak ígérkezik az alapbajnokság utolsó fordulója, hiszen csak győzelmük esetén biztos a legjobb négy közé kerülésük. Az atomosok ellenfele a már biztos hatodik Körmend – az ASE a tavalyi szezonban is a Körmend ellen játszotta az alapszakasz utolsó mérkőzését –, s nem elképzelhetetlen, hogy az elődöntőbe jutásért majd újból összekerül a két régi rivális. Atomerőmű SE–Marc-Körmend: szombat, 18 óra. Fodor Péter: – Két ellentétes félidő jellemezte a szombathelyi összecsapásunkat. Az első két negyedben pontatlanok voltunk, elsősorban védekezésben hibáztunk sokat, ami a sok kapott pontban (59 – A szerk.) is megmutatkozott. A szünet után felálltunk a padlóról, s a találkozó végén – kis szerencsével – akár mi is örülhettünk volna. Levontuk a tanulságokat, s hiszem, hogy a Körmend ellen ismét igazi arcát mutatja a csapat. A vasiak hozzánk hasonló stílusban kosaraznak, nem lesz könnyű meccs, de győzni akarunk. Gergely fiam sérüléssel bajlódik, de bizonyosan pályára tud lépni a Marc ellen. Forrás: Tolnai Népújság Online oldalán A fényes kupamúlt kötelez 46. belinea férfi kosárlabda magyar kupa négyes döntő, debrecen Az utóbbi tíz év legeredményesebbje (Körmend), a címvédő (Szolnok), a tavalyelőtti győztes (Atomerőmű SE) és a hatezer fanatikus által buzdított házigazda – azaz igencsak kiélezett csatákat, magas színvonalú játékot ígér a 46. belinea férfi Magyar Kupa debreceni négyes döntője. Pénteken az ASE a Körmenddel, a Debrecen pedig a Szolnokkal csatázik a döntőbe jutásért. Nem uralkodik valami jó hangulat mostanában az Atomerőmű SE háza táján, ami érthető is, hisz Cziglerék két nem várt vereséggel zárták az alapszakasz küzdelmeit. Az atomosok előbb a hétközi fordulóban Szombathelyen maradtak alul (98–103), majd szombaton hazai pályán a Körmend okította (70–77) Daviséket. A vereségeken valahogy még túltette magát a csapat, ám mielőtt sínre kerültek volna az atomosok, újra beütött a „krach”. A Magyar Kupa négyes döntőjére készülő ASE három kulcsjátékosa is kiesett a sorból: a vírusos megfázással küszködő Davis csak tegnap kapcsolódott be az edzésekbe, Fodor Gergő a combját fájlalja, Czigler pedig bokasérüléssel küszködik. Nem jó előjelek ezek, de nincs mese, ma este produkálni, és győzni kell. Az elmúlt két évben egy aranyat és egy ezüstöt gyűjtöttek be a Duna-partiak a honi kupasorozatban, s nyilván ezúttal sem szeretnék alább adni Sitkuék. Az ezüst most is minimális elvárás, de persze ha már ott vannak a döntőben, az aranyról sem szeretnének lemondani Fodor Péter tanítványai. – Nem tett túlságosan boldoggá minket, hogy két vereséggel zártuk a bajnokságot, hisz így hátrányos helyzetbe hoztuk magunkat a play-offra – mondja paksiak mestere. – Persze azt sem fogadjuk el, hogy ötödikként kevesebb az esélyünk az elődöntőbe jutásra, nem hiszem ugyanis, hogy a Körmend könynyebb falat lett volna, mint az Albacomp. A saját árnyékunkon kell túllépnünk, hisz idegenben nem nyertünk még nagy rangadót. Ha ezen változtatni tudunk, lesz esélyünk a továbblépésre. – A bajnokság mellett nagyon fontos számunkra a jó kupaszereplés, s mindent megteszünk érte, hogy Debrecenből is minél fényesebb éremmel térjünk haza – latolgatja immáron a kupaesélyeket a bajuszos tréner. – Az elődöntőben azzal a Körmenddel csatázunk, amelytől épp szombaton szenvedtünk vereséget, hamar megadatik tehát számunkra a visszavágás lehetősége. A két csapat tökéletesen ismeri egymást, sok újdonsággal egyik fél sem tud szolgálni a másik számára. Ha ezúttal nemcsak másfél negyeden át kosarazunk jól, döntőbe juthatunk. És ha már ott vagyunk, akkor természetesen a végső sikert sem szeretnénk elszalasztani. A másik ágról várhatóan a Debrecen kerül a fináléba, s bizony van miért törlesztenünk (mindkét bajnoki találkozó a Vadkakasok sikerét hozta – A szerk.) a hajdúságiaknak. Forrás: Tolnai Népújság Online oldalán
ElolvasomFérfi kosárlabda szakosztályALAPSZAKASZ - 2003/2004. Dátum Nap Csapat HírEredmény 2003. október 3. péntek ASE - KECSKEMÉT77-84 2003. október 8. szerda ASE - FALCO 73-61 2003. október 11. szombat ZTE - ASE 79-82 2003. október 18. szombat ASE - ALBACOMP84-79 2003. október 25. szombat MAFC - ASE 67-83 2003. október 31. péntek ASE-NYÍREGYHÁZA 105-58 2003. november 8. szombat DOMBÓVÁR - ASE 76-105 2003. november 19. szerda ASE - SZOLNOK 90-58 2003. november 22. szombat KÖRMEND - ASE 82-88 2003. november 29. szombat DEBRECEN-ASEKosárlabda.Com Online 94-98 2003. december 6. szombat ASE-KAPOSVÁRKosárlabda.Com Online 69-66 2003. december 14. vasárnap PÉCS-ASEKosárlabda.Com Online 78-111 2004. január 10. szombat ASE-SOPRONKosárlabda.Com Online 92-70 2004. január 17. szombat> KECSKEMÉT-ASEKosárlabda.Com Online 79-77 2004. január 31. szombat FALCO-ASEKosárlabda.Com Online 102-92 2004. február 4. szerda ASE-ZTEKosárlabda.Com Online 95-59 2004. február 7. szombat ALBACOMP-ASEKosárlabda.Com Online 80-77 2004. február 11. szerda ASE - MAFCKosárlabda.Com Online 77-49 2004. február 14. szombat NYÍREGYHÁZA-ASEKosárlabda.Com Online 88-79 2004. február 21. szombat ASE - DOMBÓVÁRKosárlabda.Com Online 87-68 2004. február 28. szombat SZOLNOK - ASEKosárlabda.Com Online 65-95 2004. március 5. péntek ASE - KÖRMENDKosárlabda.Com Online 89-69 2004. március 13. szombat ASE-DEBRECENKosárlabda.Com Online 86-83 2004. március 20. szombat KAPOSVÁR-ASEKosárlabda.Com Online 84-75 2004. március 27. szombat ASE-PÉCSKosárlabda.Com Online 94-82 2004. április 3. szombat SOPRON-ASEKosárlabda.Com Online 86-100 Az alapszakasz végeredménye 2003/2004 1. Albacomp 26 24 2 2352–1902 50 2. Debrecen 26 21 5 2405–2073 47 3. Kaposvár 26 20 6 2130–1816 46 4. Atomerőmű 26 20 6 2280–1946 46 5. Körmend 26 15 11 2066–2051 41 6. Falco 26 14 12 2224–2278 40 7. Univer 26 14 12 2063–2046 40 8. Nyíregyháza 26 11 15 2130–2296 37 9. Zalaegerszeg 26 10 16 1933–2091 36 10. Pécs 26 8 18 2089–2340 34 11. Szolnok 26 7 19 1989–2143 33 12. Sopron 26 6 20 2100–2340 32 13. MAFC 26 6 20 1833–2068 32 14. Dombóvár 26 6 20 2143–2341 32 2003.09.08-ánA csapat felkészülési programja: - Szeptember 12-én és 13-án felkészülési mérkőzéseket játszunk a Spartak Szabadka csapata ellen, Pakson mindkét napon 18:00 órai kezdettel.- Jövő héten részt veszünk a Göcsej Kupán, ami szeptember 18-tól 21-ig tart. Minden nap egy mérkőzés a helyosztók vasárnap. Két négyes csoport, az ASE a Körmend a Dombóvár és a cseh Opava csapatai mellé kapott besorolást. A másik csoportban a Zalaegerszeg a Kaposvár a Falco és a horvát Varasd szerepel.- A bajnokság előtti utolsó héten Székesfehérváron szerepel a csapat az LG Kupán, amely szeptember 27-30. között kerül megrendezésre. Ezen a tornán négy csapat szerepel. A házigazda az Albacomp mellett a Németh Istvánt szerepeltető jugoszláv Vojvodina és a szlovén Ljubljana. Ez a torna az erős csapatok részvételével igen színvonalasnak ígérkezik és jól szolgálhatja az utolsó felkészülést a bajnoki rajtra.Egyéb hírek a csapatról:- Czigler László és Terrence Davis bajlódik kisebb sérülésekkel. Egyik sérülés sem tünik súlyosnak, ezért mindketten hamarosan a csapat rendelkezésére állnak.- A csapat megkezdte már a következő szezonra a bérletek árusítását változatlan árakon, melyek a sportcsarnokban megvásárolhatók.- Szándékunkban áll szurkolói ankétot tartani, szeptember folyamán, melynek pontos időpontjáról tájékoztatást fogunk adni. 2003. október 3., péntek EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport: Atomerőmű SE--Univer KSE 77-84 (20-17, 22-13, 18-26, 17-28)Fényképriport 2003. október 18., szombat EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport:Atomerőmű SE - Albacomp 84-79 (26-16, 21-25, 14-17, 23-21)Képriport Atomerőmű SE férfi felnőttcsapatának névsora NévPosztMagasságSúlyÉletkorTerrence Davisbedobó192 cm92 kg28 évZvonimir Ridlcenter204 cm99 kg31 évÉrsek Istváncenter201 cm95 kg35 évRoland Millerbedobó190 cm90 kg26 évCseszlai Ádámhátvéd184 cm80 kg21 évCzigler Lászlócenter215 cm122 kg32 évLőrincz Viktorbedobó192 cm78 kg21 évWayne Smithbedobó200 cm98 kg25 évKiss Zsoltbedobó192 cm83 kg24 évLukács Attilahátvéd185 cm77 kg22 évMészáros Zalánhátvéd190 cm91 kg29 évCsaplár-N. Arnoldcenter212 cm112 kg26 évRajkó Zsolt bedobó192 cm86 kg32 évCsapatkapitány: Mészáros ZalánEdző: Zsoldos AndrásMásodedző: Nagy LászlóGyúró: Hermann jánosOrvos: Dr. Vábró LászlóJátékvezetők: Vígh Péter, Benczúr TamásEllenőr: Földházi György 2004. március 5., péntek EnterNet-Internet Férfi Liga A-csoport:Atomerőmű SE - Marc-Körmend 89-69 (22-18, 16-15, 24-20, 27-16)Online cikkek: (NS Online) [Statisztika] (Tolnai Népújság)Paks, 1200 néző. V: Hartyáni, BognárATOMERŐMŰ: MÉSZÁROS (13/9), DAVIS (16), SMITH (19), RIDL (20/9), Czigler (14). Cs: Kiss Zs. (5/3), Cseszlai (–), Érsek (2). Edző: Zsoldos AndrásKÖRMEND: IKE (38/15), KUTASI (13/3), Trummer (–), Mujanovics (7), Lóránt (2). Cs: Vavra P. (2), Keresztes (5), Ferencz (2), Szlávik (–), Kocsis T. (–). Edző: Zsebe Ferenc Az eredmény alakulása. 4. p.: 12–8. 8. p.: 22–15. 13. p.: 30–20. 16. p.: 32–31. 21. p.: 40–33. 28. p.: 57–49. 33. p.: 68–60. 37. p.: 80–64Kipontozódott: Keresztes (39. p.), Lóránt (39. p.), Smith (40. p.) Képriport Atomerőmű SE férfi felnőttcsapatának névsora NévPosztMagasságSúlyÉletkorTerrence Davisbedobó192 cm92 kg28 évZvonimir Ridlcenter204 cm99 kg31 évÉrsek Istváncenter201 cm95 kg35 évSomodi Csababedobó195 cm75 kg20 évCseszlai Ádámhátvéd184 cm80 kg21 évCzigler Lászlócenter215 cm122 kg32 évLőrincz Viktorbedobó192 cm78 kg21 évWayne Smithbedobó200 cm98 kg25 évKiss Zsoltbedobó192 cm83 kg24 évLukács Attilahátvéd185 cm77 kg22 évMészáros Zalánhátvéd190 cm91 kg29 évCsaplár-N. Arnoldcenter212 cm112 kg26 évRajkó Zsolt bedobó192 cm86 kg32 év Csapatkapitány: Mészáros ZalánEdző: Zsoldos AndrásMásodedző: Nagy LászlóGyúró: Hermann jánosOrvos: Dr. Vábró LászlóJátékvezetők: dr. Hartyányi Zsolt, Bognár TiborEllenőr: Lugossy Norbert
ElolvasomALAPSZAKASZ - 2004/2005.DátumNapNB ICsapatEredmény2004. október 24. vasárnap 18:00 ASE - MAFC Tolnai Népújság Online oldalán Nemzeti Sport Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 94-64 2004. október 30. szombat 18:00 DOMBÓVÁR - ASE Kosárlabda.com Online oldalán Tolnai Népújság Online oldalán 67-93 2004. november 6. szombat 18:00 ASE - ZTE Kosárlabda.com Online oldalán Tolnai Népújság Online oldalán 81-63 2004. november 14. vasárnap 18:00 UNIVER - ASE Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 87-85 2004. november 20. szombat 17:00 ASE - KÖRMEND Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 77-65 2004. november 27. szombat 18:00 ASE - ALBACOMP Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 73-67 2004. december 4. szombat 18:00 EGER - ASE Kosárlabda.com Online oldalán 67-101 2004. december 9. csütörtök 18:00 SZOLNOK - ASE Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 85-82 2004. december 18. szombat 18:00 ASE - PÉCS Nemzeti Sport online oldalán 83-61 2005. január 8. szombat 18:00 ASE - NY.HÁZA Tolnai Népújság Online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 94-68 2005. január 15. szombat 18:00 FALCO - ASE Nemzeti Sport online oldalán Kosárlabda.com - Statisztika Tolnai Népújság online oldalán 85-96 2005. január 22. szombat 18:00 ASE - DEBRECEN Nemzeti Sport online oldalán Tolnai Népújság online oldalán 82-62 2005. január 29. szombat 18:00 KAPOSVÁR - ASE 85-86 2005. február 5. szombat 18:00 MAFC - ASE Tolnai Népújság online oldalán 63–104 2005. február 12. szombat 18:00 ASE - DOMBÓVÁR Tolnai Népújság online oldalán 98 -68 2005. február 19. szombat 18:00 ZTE - ASE Tolnai Népújság online oldalán 78 - 101 2005. február 26. szombat 17:30 ASE - UNIVER Tolnai Népújság online oldalán 82–79 2005. március 5. szombat 18:00 KÖRMEND - ASE Tolnai Népújság online oldalán 76 - 87 2005. március 12. szombat 18:00 ALBACOMP - ASE Tolnai Népújság online oldalán 100 - 80 2005. március 16. szerda 18:00 ASE - EGER Tolnai Népújság online oldalán 78 - 73 2005. március 26. szombat 18:00 PÉCS - ASE Tolnai Népújság online oldalán 83–74 2005. március 30. szerda 18:00 ASE - SZOLNOK Tolnai Népújság online oldalán Kosárlabda.com Online oldalán 87–46 2005. április 2. szombat 18:00 NY.HÁZA - ASE Tolnai Népújság online oldalán 82–84 2005. április 6. szerda 18:00 DEBRECEN - ASE Tolnai Népújság online oldalán 69–51 2005. április 9. szombat 18:00 ASE - FALCO Sportfórum online oldalán 89–60 2005. április 12. ASE - DEBRECEN77–592005. április 16. Debreceni Vadkakasok - ASE60-522005. április 19. kedd18:00 ASE - KAPOSVÁR Tolnai Népújság online oldalán 82–71 Csapat fényképe: Férfi kosárlabda-NB I. alapszakaszának végeredménye H.Csapatokm gy v pk p 1. Atomerőmű SE 26 21 5 2143-1807 47 2. Debreceni Vadkakasok 26 20 6 2111-1809 46 3. Albacomp 26 20 6 2484-2132 46 4. Univer KSE Kecskemét 26 19 7 2214-1986 45 5. PVSK-Pécs EXPO 26 19 7 2161-2042 45 6. Szolnoki Olaj KK 26 18 8 2081-2023 44 7. Falco-Swietelsky 26 13 13 2170-2139 39 8. Kaposvári KK 26 12 14 2110-2038 38 9. Marc-Körmend 26 12 14 1996-1974 38 10. ZTE KK 26 8 18 1953-2135 34 11. Marso-Carmo Suzuki NYKK 26 7 19 1904-2149 33 12. Gunaras KC Dombóvár 26 6 20 1951-2271 32 13. MAFC-Újbuda 26 4 22 1881-2221 30 14. Fenstherm-Vitai Eger* 26 3 23 1360-1793 29 *November 10-e óta az Eger valamennyi mérkőzését 0-20-szal igazolták. Idei mérkőzések: Kosárlabda.com Online oldalán Rövid hírek - NB I. - 2004/2005. ASE -KAPOSVÁR -> 82–71 / 2005.04.19.Alapszakasz-győztes lett a Paks kosárcsapataA férfi kosárlabda bajnokság alapszakaszának utolsó mérkozésén az Atomerőmű SE április 19-én a Kaposvár gárdáját fogadta a Gesztenyés úton. NB I, 26. forduló:Atomerőmű – Kaposvári KK 82–71 (28–14, 20–26, 20–14, 14–17).Paks, 1100 nézo. V: dr. Vígh, Ádám.ASE: MÉSZÁROS (8), MONROE (17/3), Kiss Zs. (8/6), MÉLICIE (15), Czigler (11). Csere: Pavlik (6), Smith (8), Sitku (9/3). Edzo: Zsoldos András.Kaposvár: Strnad (–), MOSELEY (18/3), Dénes (7), Kunc (6), Trepák (7). Csere: Szőke (–), WYLIE (18/6), PRINC (15/9), Filipovics (–). Edzo: Kmézics Zorán.Az eredmény alakulása: 4. perc: 9–8, 9. p.: 23–14, 15. p.: 34–29, 18. p.: 43–35, 22. p.: 52–40, 28. p.: 63–45, 32. p.: 71–59, 38. p.: 76–69.Kipontozódott: Dénes (30.), Mélicie (37.). Tolnai Népújság online oldalán .... Origo online oldalán .... Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó/05.04.16.Debreceni Vadkakasok - Atomerőmű SE 60-52 (6-14, 18-16, 16-10, 20-12)Debrecen, 2000 nézo. V: Szabó Gy., Vígh DEBRECEN: Anzulovic 12, Lee 3, Tóth G. 3/3, Szendrei 2, BUKVA 16/3. Cs: Lóránt 2, Toya 9/3, Trummer, HORVAT 13/6. Edzo: Robert Reid Atomerőmű Mészáros 4, MONROE 15/3, Kiss Zs. 3/3, Mélicie 5, Czigler. Cs: Pavlík 11/3, Sitku 9/3, Smith 5. Edző: Zsoldos András Az eredmény alakulása: 4. p.: 0-7. 9. p.: 4-11. 12. p.: 12-16. 16. p.: 18-28. 19. p.: 22-30. 24. p.: 31-32. 26. p.: 35-32. 33. p.: 48-43. 37. p.: 54-47 Kipontozódott: Szendrei (39. p.) Továbbjutott: az Atomerőmű (129-119-es összesítéssel)Nemzeti Sport online oldalán .... - Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - DEBRECEN -> 77–59 / 2005.04.12.Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzésAtomerőmű SE - Vadkakasok 77-59 (12-13, 14-12, 34-15, 17-19)Sportfórum online oldalán .... Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - FALCO -> 89–60 / 2005.04.09.Atomerőmű–Falco KC Szombathely 89–60 (27–18, 16–16, 22–10, 24–16).Paks, 1100 nézo. V: Ádám, Bognár.ASE: MÉSZÁROS (8), MONROE (20/3), Kiss Zs. (8/3), Mélicie (10), Czigler (14). Csere: Sitku (5/3), PAVLIK (21/15), Lorincz (3/3), Dohar (–), Jilling L. (–). Edzo: Zsoldos András.Falco: Henrik (4/3), GRÁCZER (14/3), PANKÁR (15/6), Reed (7), Crouse (8/3). Csere: Horváth B. (–), Feigl (3), Mándity (–), Borszéki (5/3), Váradi K. (4). Edzo: Váradi Attila.Az eredmény alakulása: 4. perc: 16–2, 9. p.: 24–13, 13. p.: 35–21, 17. p.: 39–27, 24. p.: 51–38, 28. p.: 63–42, 35. p.: 75–48, 39.: 87–55.Kipontozódott: Mélicie a 34. percben.Sportfórum online oldalán .... Tolnai Népújság online oldalán .... DEBRECEN - ASE -> 69–51 / 2005.04.06.Debreceni Vadkakasok–Atomerőmű 69–51 (20–20, 22–8, 10–13, 17–10). Debrecen, 2200 nézo. V: Földházi, Benczúr.Debrecen: Lee (16/6), TOYA (13/3), Horvat (9), Szendrei (–), Bukva (9/3). Csere: Lóránt (6), Tóth G. (8/3), Thomson (4), Trummer (3/3), Simon (1). Edzo: Robert Reid.ASE: Mészáros Z. (3), MONROE (18/3), Smith (2), Melicie (7), Czigler (10). Csere: Sitku (1), Pavlik (4), Kiss Zs. (6/6), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 8–12, 16. p.: 32–24, 27. p.: 44–39, 34. p.: 57–41.Tolnai Népújság online oldalán .... NYÍREGYHÁZA - ASE -> 82–84 / 2005.04.02.Nyíregyháza–Atomerőmű 82–84 (18–20, 24–18, 17–25, 23–21).Nyíregyháza, 700 nézo. V: Bognár, Jobbágy.Nyíregyháza: STAKIC (18/3), Maljkovics (14/6), PAVLOVICS (24/6), SCOTT (18/3), Livajics (3). Csere: Adorján (–), Zsoldos (2), Zácói (3). Edzo: Merim Mehme-dovics.ASE: MÉSZÁROS Z. (7/3), MONROE (21/3), Smith (11), Mélicie (8), Czigler (19). Csere: Pavlik (7), Sitku (11/3), Kiss Zs. (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 6–13, 15. p.: 30–27, 25. p.: 46–51, 35. p.: 68–74.Kipontozódott: Maljkovics (24.), Livajics (25.), Pavlovics (39.), Monroe (39.).Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - SZOLNOKI OLAJ -> 87–46 / 2005.03.30.Atomerőmű–Szolnoki Olaj 87–46 (18–12, 20–10, 32–11, 17–13).Paks, 1200 nézo. V: dr. Vígh, dr. Páli.ASE: Mészáros (10/6), MONROE (25/9), Smith (8), MÉLICIE (8), Czigler (9). Csere: PAVLIK (9/3), SITKU (13/6), Kiss Zs. (–), Lorincz (–), Dohar (5/3). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Szolnok: THOMAS (10), Cziczás (–), Alekszics (6), STROUD (8/3), Frana (6). Csere: Majoros (7/3), Szarvas (3/3), Fülöp (2), Dávid (4), Balogh (–). Edzo: Pór Péter.Az eredmény alakulása: 4. perc: 8–3, 8. p.: 14–5, 16. p.: 28–18, 26. p.: 58–27, 33. p.: 74–35, 37. p.: 80–37.Kipontozódott: Thomas (37.)Tolnai Népújság online oldalán .... PVSK - ASE -> 83–74 / 2005.03.26.PVSK-Pécs Expo– Atomerőmű SE 83–74 (22–15, 20–21, 22–15, 19–23).Pécs, 2200 nézo. V: dr. Valovics, Szabó Gy.PVSK: CSIRKE (7/3), Richardson (13/3), JOVA-NOVIC (9), IVKOVIC (29), HORVÁTH Z. (10). Csere: OROSZ (6), LAKATOS (7/3), Fodor M. (2), Kovács B. (–) Edzo: Fodor Péter.ASE: MÉSZÁROS (14/6), MONROE (22/3), SMITH (13), Sitku (8), Czigler (5). Csere: Mélicie (3), Kiss Zs. (–), Pavlik (9/3), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 3. perc: 6–5, 7. p.: 10–9, 13. p.: 22–21, 16. p.: 33–23, 23. p.: 44–36, 27. p.: 58–39, 33. p.: 64–51, 37. p.: 71–60.Kipontozódott: Richardson (36.), Czigler (37.), Mélicie (39.), Sitku (40.), Lakatos (40.), Smith (40.). Kizárva: Fodor M. (35.).Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - EGER -> 78–73 / 2005.03.16.Atomerőmű–Vitai Eger Fekete Sasok 78-73 (23-17, 20-21, 23-17, 12-18).Paks, 500 nézo. V: Téczely, Pestality.ASE: Mészáros (6/6), MONROE (27/3), Smith (12), Mélicie (-), SITKU (22/3). Csere: Kiss Zs. (2), Czigler (6), Pavlik (3/3), Dohar (-). Edzo: Zsoldos András.Eger: Ughy (5/3), Djokics (10/6), JOSEPH (18/6), Kraidy (8), Stulga (14). Csere: HARTVICH (14/3), Kiss K. (4). Edzo: Farkas Attila.Az eredmény alakulása: 5. perc: 8-9, 13. p.: 29-22, 16. p.: 40-28, 26. p.: 59-50, 28. p.: 61-55, 36. p.: 72-70, 39. p.: 76-71.Kipontozódott: Djokics (29.), Joseph (40.). Tolnai Népújság online oldalán .... ALBACOMP - ASE -> 100–80 / 2005.03.12.Albacomp–Atomerőmű 100–80 (31–20, 27–17, 21–22, 21–21)Székesfehérvár, 2800 nézo. V: Forrai, Földházi.Albacomp: NISAVICS (15/3), SPIVEY (26/3), Bódi (8/3), Younger (12/3), GÓBI (16/6). Csere: Gáspár (3/3), Behr (4), Wittmann (4), Bencze (12), Petrovics (–). Edzo: Farkas Sándor.ASE: Mészáros (5/3), MONROE (26/6), Smith (11/3), Ridl (8), Czigler (11). Csere: Mélicie (6), Pavlik (7/3), Kiss Zs. (2), Dohar (1), Sitku (3/3). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 19–5, 15. p.: 43–28, 25. p.: 68–45, 35. p.: 88–66.Kipontozódott: Mélicie (36.), Gáspár (38.), Smith (40.). Tolnai Népújság online oldalán .... KÖRMEND - ASE -> 76–87 / 2005.03.05.Marc-Körmend–Atomerőmű 76–87 (19–17, 15–23, 16–26, 26–21).Körmend, 2400 nézo. V: dr. Vígh, Bognár.Körmend: Quadri (11/3), Zuniga (4), Ferencz (11/9), VIDACAK (14/3), Vavra (12/3). Csere: Kutasi (9), Grebenár (–), Érsek (–), CUBE-LA (15/6). Edzo: Zsebe Ferenc.ASE: MÉSZÁROS (5/3), MONROE (20/12), Smith (11), Ridl (6), Czigler (13). Csere: Sitku (5/3), Kiss Zs. (6/6), MÉLICIE (16), Pavlik (5/3), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 9–10, 15. p.: 24–29, 25. p.: 41–50, 35. p.: 62–79.Kipontozódott: Vidacak (40.)Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - UNIVER KSE -> 82–79 / 2005.02.26.Atomerőmű – Univer Kecskemét 82–79 (25–23, 11–18, 27–21, 19–17).Paks, 1200 nézo. V: Bodnár, Benczúr.ASE: MÉSZÁROS Z. (12/12), MONROE (22), Smith (6), RIDL (12/3), CZIGLER (18). Csere: Sitku (7/3), Pavlik (5/3). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Kecskemét: BRADFORD (18/6), CELEJ (14/12), HORVÁTH Á. (14/6), McClandon (9), LAPOV (24/3). Csere: Mérész (-), Horváth Cs. (-). Edzo: Meszlényi Róbert.Az eredmény alakulása: 3. perc: 5–5, 8. p.: 20–16, 12. p.: 26–27, 19. p.: 36–38, 25. p.: 44–51, 29. p.: 63–58, 32. p.: 66–67, 38. p.: 80–77.Kipontozódott: Sitku (35.). Tolnai Népújság online oldalán .... ZTE - ASE -> 78–101 / 2005.02.19.ZTE KK – Atomerőmű SE 78–101 (26–21, 23–27, 12–25, 17–28).Zalaegerszeg, 500 néző. V: Váradi, Tóth.ZTE: Simon (4), KOVÁCS (17/9), Wechner (7/3), KÁMÁN (22/6), KERESZTES (21/3). Csere: Tóth (4), Kákonyi (–), Wolf (–), Baki (–). Edzo: Kiss Attila.ASE: Mészáros Z. (5/3), Monroe (14), Smith (16/3), Ridl (6), CZIGLER (43). Csere: PAVLIK (12/9), Kiss Zs. (3), Sitku (2), Dohar (–). Edzo: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 12–9, 15. p.: 33–34, 25. p.: 55–58, 35. p.: 67–83.A szurkolók Zalaegerszeg felé, a befagyott Balaton jegénTolnai Népújság online oldalán .... ASE - DOMBÓVÁR -> 98–68 / 2005.02.12.Atomerőmű – Gunaras KC Dombóvár 98–68 (26–9, 20–21, 23–21, 29–17).Paks, 900 nézo. V: dr. Valovics, Cziffra.ASE: PAVLIK (20/12), MONROE (25/3), Kiss Zs. (3/3), SMITH (26), Ridl (8). Csere: Czigler (7), Lorincz (7/3), Verli (–), Jilling L. (2). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Dombóvár: FORBES (21/3), KRASZNAI T. (23/3), Veréb (2), Radnóti (12/6), Balogh (6/6). Csere: Szente (4), Tamás (–), Klír (–). Edzo: Bálind József.Az eredmény alakulása: 5. perc: 13–7, 9. p.: 21–9, 15. p.: 34–20, 18. p.: 43–22, 24. p.: 54–34, 28. p.: 65–46, 34. p.: 82–57, 38. p.: 93–63.Kipontozódott: Radnóti (36.). Tolnai Népújság online oldalán .... MAFC - ASE -> 63–104 / 2005.02.05.MAFC-Újbuda – Atomerőmű SE 63–104 (15–19, 15–26, 13–33, 20–26). Budapest, 400 nézo. V: Szabó Gy., dr. Szakál.MAFC: SMIGIC (14/6), GREEN (19/9), Kangyal (2), Sajni (5), Kecskés (6). Csere: Balogh (2), Molnár (9/3), Tóth (6), Fisher (–), Pojbics (–). Edzo: Dinnyés Attila. Atomerőmű: Mészáros Z. (2), MONROE (20/3), SMITH (17/3), RIDL (17/9), Sitku (8/6). Csere: CZIGLER (19), Pavlik (9/3), Kiss Zs. (6/6), Dohar (6/6), Lorincz (–). Edző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 2–13, 15. p.: 20–31, 25. p.: 36–57, 35. p.: 48–92. KAPOSVÁRI KK - ASE -> 85-86 / 2005.01.29.Kaposvári KK – Atomerőmű SE 85-86 (21-18, 26-17, 20-19, 18-32)Helyszín: Kaposvár, 1100 nézo.Játékvezetok: Bodnár, BenczurKAPOSVÁR: Strnad 7/3, Moseley 3/3, DÉNES 11/6, WYLIE 26/3, KUNC 28/9. Cs: Varga 3/3, Trepák, Hendlein 5/3, Filipovics 2. Edzo: Kmézics ZoránATOMERŐMŰ: Mészáros 2, MONROE 23/3, SMITH 25/6, Ridl 8, CZIGLER 12. Cs: Pavlík 9, Sitku 7/3, Kiss Zs. Edzo: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása: 5. p.: 15-9. 15. p.: 32-26. 18. p.: 47-30. 24. p.: 58-41. 33. p.: 69-59. 36. p.: 75-69Kipontozódott: Moseley (31. p.), Strnad (40. p.) ASE - DEBRECEN -> 82-62 / 2005.01.22.NB I, férfiak, tizenkettedik forduló: Atomerőmű - Debrecen Vadkakasok 82-62 (22-14, 19-19, 22-8, 19-21)Paks, 1200 nézo. V: Hartyányi, Földházi.ASE: MÉSZÁROS Z. (17/9), MONROE (17/6), SMITH (17), RIDL (13/6), Czigler (6). Csere: Sitku (2), Kiss Zs. (–), Pavlik (10/6). Edzo: Zsoldos András, Nagy László. Debrecen: Toya (7), LEE (16/12), Tóth G. (8/6), Szendrei (8), Bukva (4). Csere: Thomson (4), Horvat (9/3), Simon (1), Lóránt (5). Edzo: Robert Reed.Az eredmény alakulása: 7. perc: 15–13, 8. p.: 19–13, 14. p.: 24–21, 18. p.: 33–27, 24. p.: 54–37, 28. p.: 63–40, 33. p.: 70–45, 39. p.: 78–62.Kipontozódott: Thomson (39.).Nemzeti Sport online oldalán .... Tolnai Népújság online oldalán .... SZOMBATHELY - ASE -> 85-96 / 2005.01.15.Falco-Swietelsky KC Szombathely - Atomerőmű SE 85-96(27-19, 12-25, 28-30, 18-22) Szombathely, 1200 nézo. V: Valovics, PállaFALCO: Kálmán 18/6, Pankár 12/6, Henrik 12/12, BORSZÉKI 10/6, REED 15. Cs: Benítez 6, GRÁCZER 10/6, Feigl 2. Edzo: Váradi AttilaAtomerőmű Mészáros 11/9, Monroe 10/6, SMITH 21/6, RIDL 18/6, CZIGLER 12. Cs: Kiss Zs., Pavlík 11/6, SITKU 13/6. Edzo: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása: 3. p.: 11-10. 8. p.: 20-13. 13. p.: 29-21. 18. p.: 35-36. 23. p.: 48-47. 28. p.: 56-66. 33. p.: 69-80. 37. p.: 77-90Kipontozódott: Czigler (37. p.), Monroe (38. p.)Nemzeti Sport online oldalán .... Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - NYÍREGYHÁZI KK -> 94-68 / 2005.01.08.Atomerőmű – Nyíregyházi KK 94–68 (30–13, 19–21, 20–17, 25–17).Paks, 900 nézo. V: Téczely, Farkas.ASE: MÉSZÁROS (10/3), MONROE (23/3), Kiss Zs. (6/3), Ridl (11/3), CZIGLER (18). Csere: Smith (8), Sitku (14/6), Pavlik (4), Dohar (–), Jilling L. (–). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Nyíregyháza: Ádám (–), KOBALE (25/3), Pavlovics (9/3), Scott (9), Livajic (10). Csere: WALKE (15/3), Boczkó (–), Kollár (–), Zászói (–). Edzo: Horváth Imre.Az eredmény alakulása: 3. perc: 13–0, 8. p.: 26–9, 14. p.: 36–21, 16. p.: 45–22, 23. p.: 56–37, 27. p.: 67–40, 38. p.: 87–59.Kipontozódott: Pavlovics (33.), Livajic (38.) Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - PVSK -> 83-61 / 2004.12.18.Atomerőmű – PVSK-Pécs 83–61 (21–12, 24–15, 17–14, 21–20).Paks, 1200 nézo. V: dr. Vígh, Papp. Az ASE legjobb dobói: Monroe (19/3), Smith (19/3), Czigler (18), Ridl (14/6).Nemzeti Sport online oldalán .... SZOLNOK - ASE -> 85-82 / 2004.12.09.Szolnoki Olaj – Atomerőmű SE 85–82 (30–15, 17–23, 17–22, 21–22).Szolnok, 1800 nézo. V: Földházi, Hegedüs.Szolnok: Cziczás (3/3), THOMAS (17/12), ALEKSIC (33/9), STROUD (16), Frana (9). Csere: Fülöp (5), Majoros (2), Szarvas (2). Edzo: Pór Péter.ASE: Mészáros (2), MONROE (24/3), Smith (14), RIDL (18/12), Czigler (–). Csere: SITKU (19), Pavlik (6), Kiss Zs. (–). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Az eredmény alakulása: 5. perc: 14–7, 15. p.: 38–22, 25. p.: 53–46, 35. p.: 73–71.Kipontozódott: Majoros a 31., Smith a 39., Ridl és Cziczás a 40. percben.Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán .... EGER -ASE -> 67-101 / 2004.12.04.Vitai Eger Fekete Sasok–Atomerőmű 67-101 (20-19, 15-31, 15-27, 17-24)Helyszín: Eger, 900 nézo;.Játékvezetok: Kékesi, CsoszEGER: Ughy 6, Kahrimanovics 14/6, Petrucsik K. 11/3, HARTVICH 21/6, Bajramovics 13/6. Cs: Kollár 2. Edző: Farkas AttilaATOMERÔMU: Mészáros Z. 5/3, MONROE 25/3, Smith 7, RIDL 16/6, Czigler 12. Cs: Kiss Zs. 5/3, SITKU 19/3, Pavlik 7/3, Dohar 5/3, Lorincz. Edzo: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása: 4. p.: 7-6. 8. p.: 18-16. 15. p.: 29-31. 18. p.: 32-40. 25. p.: 41-67. 26. p.: 41-71. 35. p.: 58-84Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - ALBACOMP -> 73- 67/2004.11.27.Atomerőmű SE – Albacomp 73–67 (27–15, 10–12, 20–14, 16–26).Paks, 1100 nézo. V: Bodnár, Bognár.ASE: Mészáros (–), MONROE (19/3), SMITH (14/3), Ridl (6), CZIGLER (13). Csere: SITKU (13), Kiss Zs. (–), Pavlik (5/3), Lorincz (–), Dohar (3). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Albacomp: NISAVICS (11/9), Spivey (8), Cits-kovskis (–), YOUNGER (20), Góbi (6). Csere: BÓDI (9/3), Stulga (2), Gáspár (8/6), Soós (–), Wittmann (3/3). Edzo: Farkas Sándor.Az eredmény alakulása: 4. perc: 8–2, 7. p.: 19–5, 12. p.: 27–20, 14. p.: 31–20, 22. p.: 39–27, 28. p.: 50–39, 32. p.: 57–49, 37. p.: 72–62.Kipontozódott: Spivey (34.), Góbi (37.).Kosárlabda.com - Statisztika.... Tolnai Népújság online oldalán .... ASE - KÖRMEND -> 77- 65/2004.11.20.Atomerőmű–Marc-Körmend 77–65 (22–22, 20–16, 16–18, 19–9).Paks, 1100 nézo. V: Ádám, Pálla.ASE:Mészáros (3/3), MONROE (22/12), SMITH (13), Ridl (6), CZIGLER (17). Csere: PAVLIK (16/9), Kiss Zs. (–). Edzo: Zsoldos András, Nagy László.Körmend:Williams (13/6), QUADRI (30/12), Érsek (5/3), EDMONSON (16), Grebenár (–). Csere: Ferencz (1), Vavra P. (–), Cubela (–). Edzo: Zsebe Ferenc.Az eredmény alakulása: 5. perc: 13–11, 9. p.: 22–20, 13. p.: 31–25, 24. p.: 46–42, 27. p.: 49–53, 35. p.: 68–59, 37. p.: 75–61. ASE - ZTE -> 81- 63/2004.11.06.Atomerőmű SE – ZTE KK 81-63 (20-13, 17-21, 19-10, 25-19)Helyszín: Paks, 1000 nézo.Játékvezetok: Bognár Tibor, Fekete LászlóAtomerőműMészáros 12/9, PAVLÍK 19/6, Monroe 16/3, RIDL 21/12, Sitku 8. Cs: Kiss Zs., Czigler 5, Dohar. Edzo: Zsoldos AndrásZALAEGERSZEG:Cseszlai 11/3, Kováts V. 13/3, Kámán 11/3, Hoffmann 2, Keresztes 2. Cs: CSAPLÁR-NAGY 17/9, Kákonyi, Wechner 7, Tóth Á., Vertetics. Edzo: Kovács LászlóAz eredmény alakulása: 3. p.: 5-0. 8. p.: 15-6. 13. p.: 28-16. 17. p.: 30-27. 27. p.: 54-38. 32. p.: 60-45. 39. p.: 77-57.Kipontozódott: Keresztes (27. p.)Statisztika.... Dombóvár -ASE -> 67- 93/2004.10.30.Gunaras KC - Atomerőmű 67-93 (17-25, 20-14, 20-24, 10-30)Statisztika.... ASE - MAFC -> 94 - 64 /2004.10.24.Elkezdődött a kosárlabda bajnokság. Az ASE NB I.-es csapata első mérkőzését hazai pályán vívta a MAFC együttesével. Képriport az ASE-MAFC kosármeccsről a 2004/2005 Alapszasz cikkei közt ALAPSZAKASZ - 2004/2005Férfi kosárlabda szakosztály - 2004. október A kosárlabda csapat műsorfüzetéből"Az ASE elnökeként immáron másodszor üdvözölhetem Önöket a kosárlabda csapat műsorfüzetének lapjain. A csapat elmúlt évi bajnokságban közel állt a nagy sikerhez. Az ezüstérem szép teljesítmény volt. Bízom abban, hogy a csapatforma stabilitásban még a 2004-2005. évi bajnokságban további fejlődésre lesz képes. A szurkolók az idén is jó mérkőzéseket és főként ASE győzelmeket várnak a csapattól. Úgy gondolom, hogy a főszponzor, a Paksi Atomerőmű Rt. támogatásával a jövőben is biztosítani tudjuk a jó szerepléshez a szükséges anyagi hátteret, tehát ezen nem múlhat a csapat szereplése. Természetesen az ASE elnöksége és én is jó eredményeket remélek, de legalább ennyire fontosnak tartom azt is, hogy a paksi sportszerető emberek hétről hétre találják meg színvonalas szórakozásukat a mérkőzéseken. A hazai mérkőzéseken rendszeresen teljenek meg a lelátók, a szurkolók érezzék magukénak a csapatot, az elért eredményeket. Az ASE 25. születésnapját követő bajnokság fokozott kihívás a csapat számára. Az ASE és a Paksi Atomerőmű hazai és nemzetközi jó hírének javítása érdekében természetesen az erőmű munkavállalói mellett az ASE színeiben versenyző sportoló csapatok tehetik a legtöbbet, különösen a hazai szinten élvonalba tartozó kosárlabda csapat és játékosai. A fegyelmezett, sportszerű játék és a sportemberhez méltó viselkedés jellemzi az igazi, jó csapat játékosait. Sok sikert kívánok az új évadhoz, új reményekkel és remélhetőleg gyakori ASE győzelemmel!"Hetzmann Albert, ASE elnök
ElolvasomAlapszakasz 2005/2006. versenynaptára és rövid hírei2005. augusztus 11.Alakul az ASE kosárlabda csapatának 2005/2006 évi kerete 2005. szeptember 27.Férfi kosárlabdacsapat fényképe 2005-2006. Dátum Nap NB I Csapat Eredmény 2005. október 20. csütörtök 18:00 ASE-SOPRON Sportfórum online.... ; Nemzeti Sport online.... ; Tolnai Népújság online.... Statisztika ..... 103–71 2005. október 30. vasárnap 18:00 NYÍREGYHÁZA-ASE Tolnai Népújság online .... Statisztika .... 68–97 2005. november 4. péntek 18:00 ASE-DOMBÓVÁR Tolnai Népújság online .... Férfikosár online ....... Nemzeti Sport online .... Sportfórum online .... Statisztika: ..... 92–62 2005. november 15. kedd 19:00 MAFC-ASE Tolnai Népújság online .... Férfikosár online ....... Nemzeti Sport online .... Sportfórum online .... Origo online oldalán .... ; Statisztika: ..... 63–84 2005. november 19. szombat 18:00 ASE-ZTE Tolnai Népújság online .... ; Férfikosár online ...... Nemzeti Sport online ... ; Sportfórum online .... ; 104-68 2005. november 26. szombat 18:00 KÖRMEND-ASE Tolnai Népújság online .... Nemzeti Sport online ... ; Sportfórum online .... ; 78–66 2005. december 3. szombat 18:00 ASE-KAPOSVÁR Tolnai Népújság online .... ; Nemzeti Sport online ... ; Sportfórum online .... ; Statisztika: .... 97-80 2005. december 10. szombat 18:00 FALCO-ASE Tolnai Népújság online ... 79–97 2005. december 16. péntek 18:00 ASE-SZOLNOK Statisztika:..... 91-64 2006. január 13. péntek 18:00 PÉCS-ASE Tolnai Népújság online ... 82–86 2006. január 21. szombat 18:00 ASE-UNIVER Sportfórum online .... ; Nemzeti Sport online ... ; Tolnai Népújság online.. ; Statisztika: ..... 83-65 2006. január 28. szombat 18:00 ALBACOMP-ASE Tolnai Népújság oldalán... Statisztika: ... 95–92 2006. február 1. szerda 18:00 ASE-DEBRECEN Magyar Rádió online .... ; Sportfórum online ... ; Tolnai Népújság oldalán... Statisztika: .... 97–79 2006. február 4. szombat 18:00 SOPRON-ASE Sportfórum online ... ; Nemzeti Sport online ... ; Tolnai Népújság oldalán... 96–91 2006. február 11. szombat 18:00 ASE-NYÍREGYHÁZA 95–68 2006. február 18. szombat 18:00 DOMBÓVÁR-ASE Tolnai Népújság oldalán.. 76–87 2006. február 24. péntek 18:00 ASE-MAFC Tolnai Népújság oldalán.. Statisztika: ... 101-77 2006. március 1. Atomerőmű SE–PVSK-Pécs 85–802006. március 4. szombat 17:00 ZTE-ASE [ origo ] online .... 97-92 2006. március 8. szerda 18:00 ASE-KÖRMEND Tolnai Népújság oldalán.. Statisztika: .. ... 87–90 2006. március 11. szombat 18:00 KAPOSVÁR-ASE Tolnai Népújság oldalán.. Statisztika: ... 78–72 2006. március 18. szombat 18:00 ASE-FALCO Tolnai Népújság oldalán.. 86–54 2006. március 25. szombat 18:00 SZOLNOK-ASE Tolnai Népújság oldalán .. 72–59 2006. március 29. szerda 18:00 ASE-PÉCS Tolnai Népújság oldalán... Statisztika: .... 85-75 2006. április 8. szombat 18:00 KECSKEMÉT-ASE Tolnai Népújság oldalán.. 85-92 2006. április 12. szerda 18:00 ASE-ALBACOMP Statisztika: ... Tolnai Népújság oldalán... 88-77 2006. április 19. szerda 18:00 DEBRECEN-ASE Tolnai Népújság oldalán... 98–87 Az alapszakasz végeredménye (azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntenek): 1. Atomerőmű SE 44 pont 2. Debreceni Vadkakasok 44 3. Albacomp 43 4. Lami-Véd-Körmend 42 5. Univer KSE 42 6. Kaposvári KK 40 7. PVSK-Pécs EXPO 40 8. Szolnoki Olaj KK 39 9. Soproni sÖrdögök 39 10. Marso-Carmo Suzuki NYKK 37 11. Falco KC-Szombathely 37 12. EMK-Dombóvár KC 34 13. ZTE KK 34 14. MAFC-Újbuda 31 A negyeddöntő párosítása: Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK Debreceni Vadkakasok - PVSK-Pécs Expo Albacomp - Kaposvári KK Lami-Véd Körmend - Univer KSE Rövid hírek - NB I. - 2005/2006. 2006-04-19 Férfi NB I.Vereséggel is első az ASESchmidt Ferenc Az A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának zárófordulójában egyik Tolna megyei csapat sem tudott nyerni, ám a címvédő Atomerőmű SE ennek ellenére megőrizte első helyét a tabellán.Debreceni Vadkakasok–Atomerőmű SE 98–87 (29–20, 29–23, 15–24, 25–20).Debrecen, 1800 néző. V: Földházi, dr. Vígh, Király.Debrecen: Fodor M. (4/3), WILLIAMS (21/12), Molnár (13/9), HORVAT (28/15), Bukva (3). Csere: TÓTH (11/9), POWELL (18). Edző: Rajko Toroman.ASE: Pavlík (6), MONROE (32/6), GRIZZARD (20), Djogo (3/3), Czigler (4). Csere: HORVÁTH Z. (17/6), Kiss Zs. (5/3), Mészáros (–). Edző: Zsoldos András, Schmidt Béla.Az eredmény alakulása: 5. perc: 12–12, 15. p.: 43–32, 25. p.: 64–55, 35. p.: 78–74.A hazaiak kezdtek jobban, Molnár és Fodor tripláival vezettek, ám Grizzard kosaraival a paksiak néhány perc elteltével fordítottak. A játékrész hajrájában Toroman tripláival, és a csereként beállt Powell találataival kilenc egységgel megléptek a Vadkakasok. Továbbra is jól játszottak a hazaiak, és a Horvat–Tóth duó kosaraival tíz pont fölé hízott a különbség. Az atomosok Monroe találataival még felzárkóztak, ám ezt követően zsinórban négy triplát szórtak a debreceniek, és 15 pontos előny-nyel tértek pihenőre. A nagyszünet után kitűnően kezdtek a vendégek: a csereként pályára lépő Horváth Z. és Monroe vezérletével egy 12–2-es szériát produkáltak, és máris ott loholtak a hazaiak nyakán (60–55). A Vadkakasok időben kapcsoltak, Powell és Williams kosaraival ismét tizenegy pontra hízott a hazaiak előnye. Ismét csak Monroe és Horváth Z. villant paksi oldalon, és újra csak hat egységgel tartottak előbbre a hajdúságiak. Az utolsó negyedben eleinte felváltva estek a kosarak, a Debrecenben Horvat, a Paksban Horváth volt rendre eredményes. Öt perccel a vége előtt még négy pontra felzárkózott az ASE, ám ennél közelebb már nem került ellenfeléhez. A jó napot kifogó, 15 triplát dobó debreceniek megérdemelten nyertek, a paksiak pedig – az Albacomp soproni vereségének köszönhetően – megtartották alapszakaszbeli első helyüket. Zsoldos András: – Az első félidőben a hazaiak akarata érvényesült, és olyan előnyre tettek szert, amit már nem tudtunk ledolgozni.Tolnai Népújság online oldalán .... Az alapszakasz végeredménye(azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntenek): m gy v pkp1. Atomerőmű SE 26 18 8 2311-1996 44 2. Debreceni Vadkakasok 261882277-2137443. Albacomp 261792352-2159434. Lami-Véd-Körmend 2616102164-2041425. Univer KSE 2616102263-2135426. Kaposvári KK 2614122196-2172407. PVSK Pécs-EXPO 2614122117-2014408. Szolnoki Olaj KK 2613131919-1951399. Soproni sÖrdögök 2613132152-21773910. Marso-Carmo Suzuki NYKK 2611152064-22573711. Falco KC Szombathely 2611152159-21953712.EMK-Dombóvár KC 268182134-22903413. ZTE KK 268182032-22353414. MAFC-Újbuda 265211955-2336312006-04-12 Férfi NB I.Megdobbant az Atom-szív Medgyesy FerencAz A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának utolsó előtti fordulójában az Atomerőmű SE szünet után csupa szív játékával rangadót nyert az Albacomp ellen.Atomerőmű SE–Albacomp 88–77 (18–21, 18–24, 27–13, 25–19).Paks, 1200 néző. V: Bodnár, Benczúr, Pálla.ASE: PAVLÍK (18/18), MONROE (32/6), GRIZZARD (20), Djogo (–), Czigler (6). Csere: Horváth Z. (4), Kiss Zs. (–), MÉSZÁROS (8/6). Vezetőedző: Zsoldos András.Albacomp: Nisavics (2), SPIVEY (29/9), HORVÁTH Á. (12/3), Flowers (2), Bencze (6). Csere: KÁMÁN (15/15), Góbi (6), Brolih (5/3). Vezetőedző: Fodor Péter.Az eredmény alakulása: 4. perc. 9–7, 9. p.: 18–16, 12. p.: 24–23, 16. p.: 29–32, 23. p.: 45–47, 25. p.: 51–47, 34. p.: 70–69, 38. p.: 77–76.Kipontozódott: Horváth Á. (40.). Az alapszakasz első helye volt a tét a paksi csúcsderbin, s ennek megfelelően is kezdtek a felek, különösen Spivey és Pavlík. Öt perc után 11–10 volt az állás, a vendégek minden pontját az amerikai jegyezte, míg a paksi irányító két triplát dobott. A rangadóhoz illő iramban és színvonalon kosaraztak a felek, az első negyed utolsó percéig kettő-négy ponttal az Atom vezetett, ám a továbbra is tarthatatlan Spivey révén három pontos előnyt szerzett a Fehérvár, miközben az amerikai már 19 egységnél járt. A folytatásban ismét fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hazai támadások élére Monroe állt. Aztán a 15. perctől még szigorúbban védekezett az Alba, néhány elkapkodott paksi támadás után pedig gyors indításból szerzett kosarakkal büntetett a vendégcsapat (29–36). A kapkodásra a gyógyírt Pavlík triplája jelenthette volna, ám az áttörés elmaradt, egy könnyű Spivey-találat vetett gátat a hazaiak felzárkózásának. A „kegyelemdöfést” Kámán vitte be, amikor a félidő lefújása előtt tizedmásodpercekkel a félpályáról talált a gyűrűbe. A nagyszünet után egy újabb Pavlík-tripla végre felrázta a társakat. Nem telt el négy perc, és egy 11–2-es rohammal egyenlítettek Monroék. Grizzard két fantasztikus zsákolása után pedig kis híján felrobbant a csarnok. Alaposan egymásnak estek a csapatok, mindkét oldalon kiváló egyéni teljesítményekkel. A sérülten pályára lépő Mészáros távolijával indult a záró negyed, ám azonnal erősített a Fehérvár, amelyben ekkor Kámán volt a gólfelelős. A 36. percben ismét szoros volt az állás (73–72), majd egy eladott labda után újra az Alba vezetett. Az utolsó percre fordulva már ismét a hazaiaknál volt az előny (81–77), s innen már nem is engedte ki kezéből a győzelmet a címvédő. Zsoldos András: – A második félidőben a csapat elővette a szívét, és felvette az ilyen rangadó megnyeréséhez szükség hangulatot és küzdőszellemet. Hibákra tudtuk kényszeríteni az Albacompot, a vége pedig kitűnőre sikerült. Fodor Péter: – Játszottunk egy nagyon jó félidőt, a harmadik negyedben viszont ellenfelünk akarata dominált. Úgy gondolom, mindent megtettük a győzelemért.Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: ASE - Albacomp ... ; 2006-04-08 Férfi NB I.Az Atomerőmű SE férfi kosárlabda csapata hét pont különbségű győzelmet aratott a Kecskemét vendégeként a férfi kosárlabda NB I 24. fordulójában.Nem adják az első helyet Továbbra is az Atomerőmű SE áll a tabella tetején Schmidt FerencChris Monroe pazar játékának is köszönhetően értékes győzelmet aratott a bajnoki címvédő Atomerőmű SE Kecskeméten a férfi kosárlabda NB I szombati rangadóján. Univer Kecskeméti SE–Atomerőmű SE 85–92 (24–24, 15–24, 27–21, 19–23). Kecskemét, 1500 néző. V: dr. Vígh, Bognár, Papp.Kecskemét: Jovanovics (2), BRADFORD (26/18), MCCLENDON (25), LAPOV (19/3), Celej (13/9). Csere: Horváth Cs. (–), Vida (–), Mérész (–). Edző: Meszlényi Róbert. ASE: Pavlik (11/3), MONROE (43/9), GRIZZARD (20), Djogo (2), Czigler (6). Csere: Horváth Z. (8), Kiss Zs. (–), Lőrincz (–). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 10–13, 15. p.: 31–37, 25. p.: 51–58, 35. p.: 72–75.Kipontozódott: Celej (32.), Djogo (35.), Czigler (36.), Lapov (37.), Mérész (38.). Jovanovics találatára Monroe egy triplával és egy duplával felelt (2–5), amivel meg is adta a találkozó alaphangját. A kecskemétiek 9–6-ra még fordítottak, de a paksiak kedvence nem hagyta, hogy egérutat nyerjen az Univer: zsinórban szerzett hat pontjával megint a bajnok tartott előbb. Azt, hogy két jó csapat feszül egymásnak, mi sem bizonyította jobban, mint hogy az első felvonás végéhez egállal értek a felek.A második tíz percben az ASE gyorsan döntésre akarta vinni a dolgot: Grizzard, Monroe és Czigler kosaraival tíz egység is volt már a vendégek előnye. Az alföldieket Lapov és Celej találatai tartották versenyben, de az atom a csereként beállt Horváth Zoltán kosarainak köszönhetően így is 9 pontos előnnyel térhetett pihenőre. A szünet után felpörgették a játékot a kecskemétiek, a két hazai center volt az úr a palánkok alatt. Fel is jöttek a Meszlényi-fiúk, de előzniük nem sikerült. A címvédő továbbra is vezetett: az utolsó felvonást három pontos fórral várta.A mindent eldöntő negyedben McClendon kosaraival két pontra feljött az Univer, de Grizzard gondoskodott róla, hogy ne kergessenek hiú ábrándokat a hazaiak. A záró tíz percben Monroe még megvillant: ebben a negyedben dobott tucat pontja azt jelentette, hogy a Paks roppant értékes győzelmet aratott, s továbbra is első helyen áll az alapszakaszban. Zsoldos András: – Fantasztikusan küzdöttek és nagyon jól játszottak a fiúk. Szeretni kell ezt a csapatot. Tolnai Népújság online oldalán .... 2006-03-29 Férfi NB I.Atomerőmű SE - Pécs EXPO 85-75 (29-10, 8-20, 27-18, 21-27)A Pécs ellen feledtette korábbi kisiklásait az AtomMedgyesy FerencBiztos győzelemmel feledtette szurkolóival szolnoki vereségét az Atomerőmű SE a férfi NB I-ben.Atomerőmű SE–PVSK-Pécs EXPO 85–75 (29–10, 8–20, 27–18, 21–27).Paks, 800 néző. V: Földházi, Ádám, Hegedüs.ASE: MÉSZÁROS (18/9), MONROE (31/6), Grizzard (8), Djogo (12/6), Horváth Z. (6). Csere: Czigler (2), Lőrincz (1), Panta (–), Kiss Zs. (7/3). Edző: Zsoldos András.Pécs: Csirke (6/6), ALEKSZICS (23/6), Dénes (7/3), Ivkovics (9), Orosz (6). Csere: Grebenár (4), Varga (6/6), LAKATOS P. (11/3), Tóth N. (3). Edző: Völgyi Péter. Kipontozódott: Lakatos (40.). A kínos szolnoki vereség után nemcsak fogadkoztak a paksiak, de látható bizonyítási vággyal is kezdték a Pécs elleni rangadót. A 8. percben Völgyi Péter már második idejét kérte ki, csapatát ugyanis állva hagyta az ASE, Mészárosék 26–5-re vezettek ekkor. A másik oldalon leginkább a tanácstalanság volt a jellemző, Ivkovicsék sem védekezésben sem támadásban nem jeleskedtek. A magabiztos előny birtokában sorra cseréltek a hazaiak, ám ezzel egyidejűleg tova is tűnt a kezdeti lendület. A pécsiek Alekszics jóvoltából megkezdték a felzárkózást. Leginkább a második negyedre volt ez igaz, amikor az atomosoknál hiába jöttek vissza a kezdők, a korábbi magabiztos, ponterős támadójáték nem tért vissza velük. Ebben a szakaszban a baranyaiak domináltak, a bajnoki címvédő különösen centerben gyengélkedett, sem Horváth, sem Czigler nem szerzett kosarat az első félidőben. A szünet után kapitányhoz méltóan Mészáros állt a paksi sereg élére. Szükség is volt erre a 20–8-ra elveszített második negyed után. A válogatott irányító nemcsak remekül mozgatta társait, de ezúttal a pontgyártásban is vitézkedett. Akárcsak Monroe, így aztán a 23. percre ismét tíz pont fölé nőtt a hazai előny. Ezúttal már megmaradt a lendület: jöttek is a pontok. Egyre többet reklamáltak a vendégek, főként Ivkovics nem bírt az idegeivel. A rutinos center a záró negyed előtt ott is hagyta társait, és berohant az öltözőbe. A vezér nélkül maradt pécsiek az utolsó tíz percben már nem veszélyeztették a hazai győzelmet: a 37. percben már húsz pont volt az Atom előnye (82–62). A könnyed végjátékban – bár közelebb férkőzött a Pécs – igazából megszorítani nem tudta a címvédőt. Zsoldos András: – Nem forgott veszélyben a győzelmünk. Remélem a következő mérkőzésen felszabadultan tudunk játszani a biztos helyzeteket bedobjuk, és akkor a nézők is jobban élvezik majd játékunkat.Statisztika: ASE - Pécs EXPO ... Tolnai Népújság online oldalán .... 2006-03-25 Férfi NB I.Mélyponton az Atomerőmű - KosárlabdaSchmidt FerencAz A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság 22. fordulójában mindkét Tolna megyei gárda idegenben szenvedett vereséget. Közülük a címvédő Atomerőmű SE szolnoki botlása a meglepőbb, de csak annak, aki nem látta a mérkőzést.Szolnoki Olaj KK– Atomerőmű SE 72–59 (13–14, 12–17, 22–12, 25–16).Szolnok, 2000 néző. V: Hartyá-nyi, Kóthay, Király.Szolnok: Cziczás (2), DAVIS (15/9), KELLEY (17/3), JURKUNAS (12/6), KURASOV (13). Csere: Fülöp (5), Hartvich (4), Sabaliauskas (4), Puskás (–). Edző: Pór Péter.ASE: Mészáros (5), Monroe (13/3), Kiss Zs. (6/3), Djogo (8/3), Czigler (7). Csere: Horváth (7), Lőrincz (3/3), Grizzard (4), Panta (6/3). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 5–7, 15. p.: 17–22, 25. p.: 34–39, 35. p.: 57–49. Kipontozódott: Fülöp (35.). A 2. percben Czigler szerezte a találkozó első kosarát, erre a korábbi paksi kedvenc, Terren-ce Davis öt ponttal, közte egy triplával válaszolt. A negyed közepén ugyan még a paksiak vezettek, ám később Kelley kosaraival négy ponttal meglépett a Szolnok. A játékrész hajrájában aztán Monroe és Djogo találataival fordított az ASE. A folytatásban Horváth Zoltán zsinórban három duplát jegyzett, ezzel a paksiak négy egységgel megugrottak. Az Olaj az ugyancsak csereként pályára lépő Hartvich kosaraival tapadt ellenfelére. Mészáros és Monroe találataival továbbra is az atomosok tartottak előbbre, és a nagyszünetig hatpontos előnyt gyűjtöttek. A fordulás után a hazaiak Davis és Kurasov vezérletével két pontra megközelítették a paksiakat, ám a vendégek Kiss és Horváth kosaraival még visszaverték a támadást (34–39). A harmadik negyed második felében aztán a szolnokiaknak szinte minden bejött, míg paksi oldalon csak Czigler és Griz-zard talált a gyűrűbe, így a záró-felvonást már a hazaiak kezdhették négypontos előnnyel.A különbség az utolsó tíz perc elején Kurasov találataival gyorsan tíz pont fölé hízott, ám az atomosok nem adták fel. Djogo és Monroe kosaraival a negyed közepén öt pontra felzárkózott a Paks, ám az Olaj Kelley és Davis vezérletével újra ellépett, és biztosan nyertek. Második félidei jobb teljesítménye alapján a Szolnok megérdemelten nyert a sok hibával tarkított, alacsony színvonalú mérkőzésen. Vereségével az ASE visszacsúszott a tabella harmadik helyére. Zsoldos András: – Az első félidőben okosan játszottunk, a másodikban bután.Tolnai Népújság online oldalán .... 2006-03-18 Férfi NB I.Magához tért az AtomerőműMedgyesy FerencA férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján a címvédő Atomerőmű SE elsősorban remek védekezésének köszönhetően három vereség után nyert ismét, a dombóváriak viszont nem tudtak mit kezdeni a debreceniek zónavédekezésével.Atomerőmű SE–Falco KC Szombathely 86–54 (18–13, 15–10, 27–19, 26–12). Paks, 1000 néző. V: Benczúr, Szilas, Farkas. ASE: MÉSZÁROS (6/6), MONROE (24/6), GRIZZARD (24/3), KISS ZS. (9/3), Horváth Z. (11). Csere: Djogo (7/3), Lőrincz (2), Panta (3/3), Jilling L. (–). Edző: Zsoldos András.Falco: Kálmán (13/9), Glavinics (3/3), Pankár (9/3), BORSZÉKI (13/9), Kalvelis (2). Csere: Feigl (6/3), VÁRADI K. (5/3), Henrik (3/3), Jarosevics (–), Szabó Zs. (–). Edző: Váradi Attila.Az eredmény alakulása: 4. perc: 9–6, 9. p.: 15–11, 13. p.: 24–14, 18. p.: 28–21, 22. p.: 39–23, 32. p.: 68–45, 34. p.: 76–45. A legutóbbi három fordulóban egyaránt vereséget szenvedett bajnoki címvédő baljós előjelekkel, csapatra való sérülttel a soraiban készülődött a Falco ellen. A maródiak közül Czigler és Pavlík le sem vetkőzhetett, Horváth Z., Panta és Djogo legalább ott volt a melegítő játékosok között. Grizzard és Monroe látható elszántsága mellett jól is védekezett az ASE, egymás után kétszer is dobás nélkül zárult a vendégek támadóideje. Ezt követően távolról Borszéki és Kálmán is átdobta a paksi blokádot. Az első negyed ezek után öt pontos hazai előnnyel zárult.Továbbra is jól védekeztek Mészárosék, ennek szembetűnő jele volt, hogy a vasiak legjobbját, Kálmánt kivették a játékból, ha kellett, egymást segítve, de dobóhelyzetig sem nagyon engedték a válogatott irányítót. Nyolc pont körüli volt az Atom előnye a második tíz perc nagy részében, s hogy nem több, ez főként a nem túl acélos – a félidőben 21 százalékos – távoli kísérleteknek volt köszönhető. Ezzel együtt is jobb volt a házigazda, s ha nem is utcahosszal, ám a sikeres folytatásra jó alapot adó 10 pontos előnynyel vonulhatott pihenőre. Monroe két duplájával indult a második játékrész, ezt Grizzard toldotta meg, ám jött a válasz: Pankár, majd Kálmán és Váradi egyaránt a hárompontos vonalon túlról talált be. Nagy rohanás kezdődött, ám ebben is az ASE volt eredményesebb, így a 26. percben már 48–32 állt a táblán. A vendégek továbbra is távoli dobásokkal igyekeztek lépést tartani, ám az ASE őrizte előnyét, sőt a záró tíz percre tovább növelte a különbséget (60–42).Kálmán továbbra sem jelentett komoly veszélyt, miközben Grizzardék időnként már a közönségnek is játszottak. Jóval húsz pont fölé hízott az ASE előnye. A hazaiak felszabadultan, a vereségek okozta feszültségtől mentesen kosárlabdáztak. Ezzel párhuzamosan teljesen szétesett a Fal-co, sportszerűtlen hibája után Kálmánt le is cserélte edzője. Zsoldos András: – Jól védekeztünk, és főként a második félidőben sok helyzetünkből pontokat is dobtunk. Sok sérültünk miatt is fontos volt a siker, és csapatunk megmutatta, a bajban is van tartása. Váradi Attila: – Elemi hibákat követtünk el sorozatban, így aztán más nem is lehetett a találkozó végeredménye.Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: ASE - Falco KC ... A bajnokság állása: 1. Atomerőmű SE 21 mérkőzés/0.857/36 pont 2. Albacomp 21 mérkőzés/0.857/36 pont3. Debreceni Vadkakasok 20 mérkőzés/0.850/34 pont 2006-03-11 Férfi NB I.Gödörben a címvédő AtomSchmidt FerencZsinórban harmadik vereségét szenvedte el a címvédő Atomerőmű SE, amely a férfi kosárlabda NB I 20. fordulójában maradt alul Kaposvárott. Kaposvári KK–Atomerőmű SE 78–72 (16–13, 16–17, 23–19, 23–23).Kaposvár, 1200 néző. V: dr. Valovics, Papp, dr. Páli.Kaposvár: Gráczer (3), Szőke (–), Green (3/3), Sanders (–), Trepák (3). Csere: MARCIULIONIS (21/3), Hendlein (6), MAXEY (22/6), KONARE (14/3), Filipovics (6). Edző: Dzunics Braniszlav.ASE: Mészáros (6/3), MONROE (27/9), Grizzard (7), Djogo (12/6), Czigler (3). Csere: Kiss Zs. (5/3), Horváth Z. (1), Pavlík (6/6), Panta (–), Lőrincz (5/3). Edző: Zsoldos András.Kipontozódott: Green (31.).Az első percek játékára rányomta bélyegét a tét, s ez az eredményen is megmutatkozott: Czigler a 3. percben büntetőből szerezte a találkozó első pontjait. Green egy triplával nyitotta a kaposvári gólzsákot, ám erre Monroe zsinórban három duplával válaszolt, s máris ellépett az ASE (4. p.: 3–8). A folytatásban a csereként pályára lépő Marciulionis pontjaival felzárkózott a KKK, Maxey kosaraival pedig hárompontos előnnyel zárta a nyitó negyedet a házigazda.A második felvonásban is csak a harmadik perc hozta meg az első kosarat: ekkor Pavlík távolról talált be. A hazaiak litván játékosa és Konare pontjaival újra a hazaiak tartottak előbbre. Felváltva találtak a gyűrűbe a csapatok, aztán Monroe és Mészáros hármasaival átvette a vezetést az ASE, ám Marciulionist nem tudták tartani a paksiak. A nagyszünet előtt Pavlík második triplájával két pontra csökkentette hátrányát az ASE.A fordulás után Konare pontjaival ismét ellépett a Kaposvár, majd Maxey hármasainak köszönhetően először a mérkőzés során tíz pont fölé hízott a különbség. Zsoldos edző időt kért, s a folytatásban Monroe találataival folyamatosan dolgozta le hátrányát a vendégcsapat, ám a negyed végén Filipovics kosaraival ismét hat pont volt a somogyiak előnye.A záró felvonásban is a légiósok vitték a prímet a hazaiaknál, akik a 32. percben már 61–49-re is vezettek. Néhány perccel később azonban már ismét ott lihegett ellenfele nyakán az ASE (63–61), ám a vezetést már nem tudták visszavenni a paksiak, a végjátékban büntetőkből őrizte előnyét a KKK.Zsoldos András: – Nagyon harcoltunk, de nem sikerült jól játszanunk. Sok szabálytalanságot követtek el ellenünk, ilyen felfogásban pedig nehéz kosárlabdázni.Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Kaposvári KK–Atomerőmű SE ..... 2006-03-08 Férfi NB I.Elveszítette hazai veretlenségét a címvédő PaksMedgyesy FerencTolna megyei szempontból felemásra sikerült az NB I-es férfi kosárlabda-bajnokság hétközi fordulója, hiszen amíg a Dombóvár magabiztosan verte a Szolnokot, addig az Atomerőmű SE hazai pályán is kikapott a Körmendtől.Atomerőmű SE– Lami-Véd Körmend 87–90 (16–23, 15–21, 30–22, 26–24).Paks, 900 néző. V: Hartyáni, Pálla, Cziffra.ASE: Mészáros (10/3), Monroe (16/3), Griz-zard (13), Djogo (5/3), CZIGLER (23). Csere: Horváth Z. (6), Kiss Zs. (5/3), Pavlik (9/3). Edző: Zsoldos András.Körmend: Archie (12/6), FERENCZ (18/15), Trummer (–), Vavra P. (9/3), LOPATKA (23/9). Csere: HUNTER (20), Mujanovics (8/3), Kutasi (–). Edző: Sabáli Balázs.Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–8, 8. p.: 12–18, 19. p.: 31–44, 23. p.: 38–48, 28. p.: 55–62, 33. p.: 68–69, 38. p.: 78–82.Kipontozódott: Vavra P. (33.), Monroe (40.). Nagy iramban és kimaradt hazai támadásokkal kezdődött a találkozó. Miközben Monroe-ék sorra rontottak, addig előbb Archie, majd kétszer Ferencz talált be távolról. Zsoldos András cserélt, ám továbbra sem történt változás: gyengélkedett a bajnok. Aztán Kiss végre egy triplával csökkentette a hátrányt (12–15), ám Ferencz azonnal válaszolt. Támadásban, de főként védekezésben gyermeteg hibák sorát követték el a hazaiak, így hét pontos hátrányt szedtek össze az első negyedben. Másfél perc alatt aztán ez további három egységgel növekedett. Nem talált rá játékára az ASE, a körmendiek könnyű kosarakat dobtak (14. p.: 37–22). A távolról máskor oly eredményes Pavlik is hiába tüzelt, semmi sem sikerült. A vasiak az első negyedbeli előnyükhöz további nyolc pontot ragasztottak.Látható elszántsággal kezdték a második félidőt a paksiak, Czigler is ponterősebbé vált, de nem sikerült felzárkózniuk. A 3. felvonás közepére visszaállt a félidei különbség (42–55). Letámadott az ASE, és szívós munkával a 29. percre öt pontra zárkóztak fel (57–62). A záró negyedben két Grizzard-zsákolás után 65–66-ot mutatott az eredményjelző, ám Vavra egy hármassal lefékezte az atomos rohamot.A negyed közepén újra öt ponttal vezetett a Körmend (70–75), s ez a különbség tartotta magát az utolsó perc elején is. Hiába próbálkoztak a hazaiak triplákkal, ezen az estén ez is nagyon gyengén ment, így végig kitartott a vasiak előnye. A Sabáli-csapat Körmend után Pakson is nyerni tudott, s ezzel az atomosok közel egy éve tartó hazai veretlenségüknek mondhattak búcsút.Zsoldos András: – Az első félidőben nagyon rosszul játszottunk, nagy előnyt adtunk a Körmendnek. A fordulás után felzárkóznunk, de ellenfelünk bravúrkosarakkal mindig újítani tudott, és nyert.Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Atomerőmű SE - Lami-Véd Körmend ..... 2006-03-04 Férfi NB I.Férfikosárlabda-bajnokság, 18. forduló: ZTE KK - Atomerőmű SE 97-92 (29-25, 26-17, 21-22, 21-28) Zalaegerszeg, 600 néző; v.: Dr. Vígh, Papp, Szilas legjobb dobók:Hart 37/15, Cseszlai 19/6, Simmons 12/3 illetve Monroe 27, Grizzard 24, Horváth 10, Czigler 10[ origo ] online .... A bajnokság állása:1. Atomerőmű SE 18 14 4 1655-1367 0,889 2. Debreceni Vadkakasok 17 12 5 1468-1378 0,853 3. Albacomp 18 12 6 1632-1457 0,833 4. Univer Kecskemét SE 18 11 7 1551-1469 0,806 5. PVSK-Pécs EXPO 17 10 7 1362-1266 0,794 6. Körmend 18 10 8 1459-1380 0,778 7. Falco KC Szombathely 18 9 9 1554-1542 0,750 8. Kaposvári KK 18 9 9 1539-1506 0,750 9. Soproni sÖrdögök 18 9 9 1480-1513 0,750 10. Szolnoki Olaj 18 8 10 1287-1389 0,722 11. Gunaras KC Dombóvár 18 6 12 1471-1556 0,667 12. Marso Nyíregyháza KK 18 6 12 1417-1601 0,667 2006-03-01 Férfi NB I.Férfi Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágóPavlik most is jókor villant Megszenvedett a kupasikerért az Atomerőmű SE Medgyesy FerencBejutott a négyes döntőbe az ASE a férfi Magyar Kupában. Három perc kosárlabdázás már elég is volt a sikerhez. Atomerőmű SE–PVSK-Pécs 85–80 (17–16, 24–22, 25–31, 19–11).Paks, 700 néző. V: Földházy, Hegedüs, Király.ASE: Mészáros (4), MONROE (23), Grizzard (–), Djogo (16/6), Horváth Z. (–). Csere: Czigler (9), KISS ZS. (11/9), Panta (–), PAVLIK (22/9). Vezetőedző: Zsoldos András.PVSK: Csirke (–), Alekszics (14/9), Dénes (5/3), Grebenár (3), OROSZ (14). Csere: Lakatos (7/3), TÓTH N. (14), Varga (–), JOVANOVICS (18/12), Hosszú (5/3). Vezetőedző: Völgyi Péter.Az eredmény alakulása: 2. perc: 3–5, 12. p.: 27–18, 18. p.: 39–31, 26. p.: 53–58, 36. p.: 70–76, 38. p.: 76–80.Az első mérkőzésen 16 pontos előnyt szerző paksiak kényelmesen kezdtek, a sérült Ivkovicsot nélkülöző vendégek így partiban voltak. A langyos hangulat csak a gyakori játékvezetői tévedések hatására pezsdült meg időnként, leginkább ez hozta lázba a szurkolókat. Ahogy összeszedettebb lett az ASE teljesítménye, úgy kezdett elhúzni a házigazda: főként Kiss Zsolt villogott, zsinórban három triplát is bevágott. A pécsiek részéről Jovanovics is elsüllyesztett két távolit, ám Monroe-ék így is kényelmesen tartották előnyüket. Egészen a 18. percig. A hajrában felzárkózott a Pécs: előbb a fiatal Hosszú talált be, majd Orosz ziccerezett, így szorosabb lett az állás. Alekszics és Tóth révén két hármassal kezdett a Pécs, ettől aztán be is lelkesedtek a látogatók. Állva maradt az Atom, a 26. percben 58–53-ra vezetett a PVSK, vagyis jó öt perc alatt 20 (!) pontot kapott a bajnok. Törvényszerű volt a paksi időkérés, ám ez sem lendített a szombati bajnokira tartalékoló hazaiak játékán.Nem sikerültek a dobások, sok volt az eladott labda is, nem csoda, hogy a harmadik negyedet a vendégek nyerték, s a zárófelvonás előtt vezettek is (66–69). Az ASE Pavlik révén egyenlített, ám az utolsó két percre fordulva is a Pécsnél volt az előny. Ekkor Czigler egalizált, majd fontos lepattanót szerzett, amiből Pavlik dobott pontosan távolról. Megmaradt a hazai veretlenség, a Paks kettős győzelemmel jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Zsoldos András: – A mérkőzés egyetlen pozitívuma volt, hogy továbbjutottunk. Három percnyi kosárlabdázással csak ma lehetett mérkőzést nyerni. Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Atomerőmű SE - PVSK-Pécs ..... 2006-02-24 Férfi NB I. Atomerőmű SE - MAFC-Újbuda 101-77 (34-13, 23-12, 24-24, 20-28)Paks, 1000 néző. V: dr. Páli, Téczely, Kapitány.ASE: Mészáros (–), MONROE (23/3), GRIZZARD (12), Djogo (8/6), Czigler (6). Csere: HORVÁTH Z. (13), PAVLÍK (24/15), Kiss Zs. (7/3), Panta (8/3), Lőrincz (–). Vezetőedző: Zsoldos András. MAFC: Pojbics (–), TOROMAN (21/3), Madison (2), Kaukenas (13), FISHER (18/3). Csere: Faragó (2), MISIAKOS (17/3), Tóth Sz. (2), Wehner (2). Vezetőedző: Dinnyés Attila. Az eredmény alakulása: 5. perc: 16–7, 15. p.: 44–18, 25. p.: 64–35, 35. p.: 93–69. Kipontozódott: Madison (31.), Mészáros (34.).Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Atomerőmű SE - MAFC-Újbuda ..... 2006-02-18 Férfi NB I.Jan Pavlik mindig a legjobb pillanatban szórt be egy triplát, így az ASE nyerte a férfi kosárlabda NB I megyei rangadóját.Dombóvár KC–Atomerőmű SE 76–87 (22–27, 24–12, 16–27, 14–21).Dombóvár, 1200 néző. V: Szabó Gy., Sabáli, Tóth K.DKC: Harper (14/3), Rudzitis (19/9), IVERSEN (18/3), Ocitti (16), Lisauskas (8). Csere: Simon (–), Dávid (1), Balogh L. (–), Varga (–). Vezetőedző: Bálind József.ASE: Mészáros Z. (2), MONROE (22/9), Grizzard (5), Djogo (15/3), Horváth Z. (9). Csere: Czigler (7), PAVLIK (27/21), Kiss Zs. (–). Vezetőedző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 17–20, 15. p.: 37–33, 25. p.: 52–56, 35. p.: 72–77.Kipontozódott: Simon (34.). Tolnai Népújság online oldalán .... 2006-02-11 Férfi NB I.Akadozott a csapatjátékMedgyesi FerencAz A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság hét végi fordulójában az Atomerőmű SE közepes teljesítménnyel is biztosan nyert a Nyíregyháza ellen.Atomerőmű SE - Marso-Carmo Suzuki NYKK 95-68 (20-19, 24-11, 28-23, 23-15)Paks, 1100 néző. V: Benczúr, Fekete, Farkas.ASE: Pavlik (8/6), MONROE (19), Grizzard (12/3), DJOGO (22/15), Czigler (11). Csere: Horváth Z. (8), Panta (5/3), Lőrincz (10/6), Kiss Zs. (–). Edző: Zsoldos András.Nyíregyháza: SAVIC (19/6), Dasic (3/3), Petrovic (3), SITKU (20), Marek (10/6). Csere: Kecskés (6), Gáspár (7/3), Bocz-kó (–). Edző: Horváth Imre. Az eredmény alakulása: 4. perc: 6–9, 9. p.: 18–17, 13. p.: 27–24, 18. p.: 39–28, 21. p.: 49–30, 27. p.: 66–45, 32. p.: 75–57, 38. p.: 91–62.Kipontozódott: Gáspár (38.).Csapkodóan kezdett mindkét csapat. A vendégek két perc alatt négy személyi hibát gyűjtöttek, többet, mint ahány pontot. A folytatásban aztán már támadásra is futotta erejükből, a 4. percben már a nyírségieknél volt az előny. A sérült Mészárost nélkülöző hazaiaknál kevesebb volt ekkor a csapatjáték, az egyéni próbálkozásokba pedig gyakran hiba csúszott. Egy korábbi paksi azonban sorra betalált: természetesen Sitku Ernőről van szó, aki sok atomos sikernek volt részese.Felváltva vezettek a csapatok, az első negyed lefújásakor éppen a hazaiaknál volt az előny. A folytatásban kezdett felpörögni a bajnok, ez pedig nemcsak a játék képét formálta át, de pontokban is megmutatkozott. Legfőképp Monroe pontjaiban. A paksiak leggólképesebb játékosát alig-alig tudták tartani, sorra dobta a büntetőket: az első félidőben tízből egyet rontott. A második negyedben már a többiek is jobban céloztak, és visszatért a pályára a január közepe óta sérült Horváth Zoltán, aki ráadásul jól is lepattanózott. A nagyszünet után Djogo-show következett: a légiós öt perc alatt tíz pontot jegyzett – ebből két távolit – azután megtoldotta még kettővel. Ezzel jelentős érdemeket szerzett abban, hogy a 27. percre húsz ponttal (66–46) meglépett a bajnok. Pavlik négy személyije miatt a folytatásban igazi irányító nélkül játszott az ASE, s bár akadozott a csapatjáték, a különbség nem csökkent. Öt perccel a vége előtt Lőrincz két kosarával 25 pontra növelte csapata előnyét, amikor visszajött Pavlik is, s így a záró percekre ismét gördülékenyebb lett az Atomerőmű SE játéka. A paksiak, ha közepes teljesítménnyel is, de magabiztosan nyertek. Zsoldos András: – Csapatjátékban sokat kell még fejlődnünk, hogy majd a rangadókon is sikeresek legyünk. Ezt a mai mérkőzés is megmutatta. Horváth Imre: – Helyenként elégedett voltam a játékunkkal, ám az ASE így is megérdemelten nyert. További sikereket kívánok neki a bajnokság során.Nemzeti Sport online oldalán .... ; Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: Atomerőmű SE - Marso-Carmo Suzuki NYKK ..... 2006-02-04 Férfi NB I.SOPRONI sÖRDÖGÖK - ATOMERŐMŰ SE 96–91 (30–14, 19–32, 20–18, 27–27)Sopron, 600 nézô. V: Földházi, Hegedus, FrányóSOPRON: CARR 14/3, DUSCAK 11/9, PORZINGIS 16/3, VULETA 18/3, BOWMAN 15. Cs: PALOTAI 17/12, Boldizsár 5/3. Edzô: Sterbenz LászlóATOMERŐMŰ: Mészáros 6, MONROE 28/9, GRIZZARD 28/9, Djogo 5, Czigler 7. Cs: PAVLÍK 14/12, Panta 3/3, Kiss Zs. Edzô: Zsoldos AndrásAz eredmény alakulása. 3. p.: 7–2. 9. p.: 24–10. 11. p.: 30–20. 16. p.: 35–34. 23. p.: 55–48. 26. p.: 58–58. 34. p.: 75–71. 38. p.: 84–84. 39. p.: 87–84Kipontozódott: Grizzard (40. p.)Sportfórum online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán .... ;Férfikosár online oldalán .... .. ; Tolnai Népújság online oldalán .... ; Ha nincs Grizzard, akár az első negyedben eldőlhetett volna a meccs, a vendégek védekezése ugyanis csődöt mondott, az amerikai pedig egyedül igyekezett versenyben tartani csapatát. A második negyedben sebességet váltott az ASE: Pavlik és Grizzard pontjaival egy 16–0-ás rohanást produkálva a 24. percben beérte ellenfelét. A folytatásban kiegyenlítettebb lett a játék. A hazaiaknál Palotai, a vendégeknél az ugyancsak csereként pályára lépő Pavlik felelt a pontokért. A nagyszünet után a Paks Monroe találataival fordított, de továbbra is akadozó védekezése, és pontatlan játéka miatt nem tudott ellépni riválisától. Sőt, a hazaiak kihasználták az atomosok hibáit, és öt pontos előnnyel várhatták az utolsó felvonást. Az atomosok Grizzard és Monroe kosaraival a 33. percben egyetlen pontra csökkentették hátrányukat (72–71), ám a fordítás elmaradt, sőt ismét megugrott a Sopron, és a végső dudaszóig megőrizte előnyét. Közepes színvonalú mérkőzésen a soproniak akarata érvényesült az ezúttal tudása alatt teljesítő ASE ellen. Sterbenz László: – Merítenünk kell a jövőben ebből a nagy győzelmünkből. Zsoldos András: – A Sopron megérdemelte a győzelmet, mi megérdemeltük a vereséget.--- Schmidt Ferenc --- 2006-02-01 Férfi NB I.Az A-csoportos férfi kosárlabda-bajnokság hétközi fordulójában az Atomerőmű SE újabb rangadót nyert hazai pályán: Monroék ezúttal a Debrecent verték magabiztosan. Atomerőmű SE–Debreceni Vadkakasok 97–79 (28–16, 23–18, 25–21, 21–24).Paks, 1200 néző. V: dr. Vígh, Ádám, Cziffra. ASE: MÉSZÁROS (6/3), MONROE (31/12), GRIZZARD (10), DJOGO (14/6), Czigler (6). Csere: Pavlik (15/3), Panta (6/3), Kiss Zs. (9/3). Edző: Zsoldos András.Debrecen: Fodor M. (10), Williams (16/12), Molnár A. (9/9), Andri-ukaitis (6), POWELL (16). Csere: Tóth G. (5/3), HORVAT (17/6), Bukva (–). Edző: Rajko Toroman.Az eredmény alakulása: 3. perc: 10–5, 7. p.: 22–14, 14. p.: 41–20, 24. p.: 62–38, 28. p.: 72–53, 37. p.: 93–72.Tolnai Népújság online oldalán .... ; Sportfórum online oldalán .... ;Magyar Rádió online oldalán ..... ;Statisztika: Atomerőmű SE - Debreceni Vadkakasok ..... 2006-01-28 Férfi NB I.A férfi NB I 12. fordulójának rangadóján parádés játékot hozott a két legjobb formában lévő honi gárda csatája, melyből az utolsó fél percben jobban összpontosító Albacomp került ki győztesen az ASE ellen.Albacomp–Atomerőmű SE 95–92 (19–23, 32–27, 19–24, 25–18).Székesfehérvár, 2800 néző. V: Valovics, Bognár, Pálla.Albacomp: Nisavics (13), SPIVEY (13), HORVÁTH Á. (13/9), FLOWERS (18), BENCZE (19). Csere: Góbi (9), Brolih (–), Kámán (10/6), Bódi (–). Edző: Fodor Péter.ASE: Mészáros Z. (6/3), MONROE (24/3), Kiss Zs. (–), Djogo (13/9), CZIGLER (20). Csere: Pavlik (12/3), GRIZZARD (17), Lőrincz (–). Edző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 7–7, 15. p.: 28–37, 25. p.: 62–64, 35. p.: 84–84.Kipontozódott: Pavlik (40.).Tolnai Népújság online oldalán .... ; Statisztika: Albacomp - Atomerőmű SE ..... 2006-01-21 Férfi NB I.Atomerőmű SE–Univer KSE 83–65 (18–20, 23–14, 20–14, 22–17).Paks, 1200 néző. V: Bodnár, Földházi, Frányó. ASE: Mészáros (3/3), MONROE (16), Kiss Zs. (5/3), Djogo (7/3), CZIGLER (16). Csere: GRIZZARD (12), PAVLIK (22/18), Panta (2). Edző: Zsoldos András, Schmidt Béla. Kecskemét: BRADFORD (16/6), JOVANOVICS (13/3), Mérész Cs. (3/3), McClendon (8), LAPOV (15/3). Csere: Celej (8/3), Gémes (2). Edző: Mesz-lényi Róbert. Az eredmény alakulása: 2. perc: 6–2, 6. p.: 8–16, 14. p.: 25–24, 18. p.: 36–33, 26. p.: 53–39, 32. p.: 65–53, 38. p.: 77–64.Kipontozódott: Czigler (40.). Sportfórum online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán ... ; Tolnai Népújság online oldalán .... ; Statisztika: Atomerőmű SE–UNIVER KSE..... 2006-01-13 Férfi NB I.PVSK-Pécs Expo–Atomerőmű SE 82–86 (19–19, 15–20, 21–23, 27–24).Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 2000 néző. V: Hartyányi, Ádám, Király.PVSK: Csirke (7/6), ALEKSZICS (23/9), DÉNES (9/6), Orosz (12), IV-KOVICS (9). Csere: JOVA-NOVICS (14/6), Lakatos (–), Tóth (8). Vezetőedző: Völgyi Péter. Atomerőmű SE: MÉSZÁROS (12/6), MONROE (25/3), GRIZZARD (11), Djogo (10/3), Horváth Z. (6/3). Csere: Czigler (10), Lőrincz (–), Panta (–), Kiss Zs. (8/6), Pavlik (4/3). Vezetőedző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 3. perc: 8–6, 13. p.: 26–31, 17. p.: 31–33, 25. p.: 42–51, 27. p.: 48–52, 33. p.: 62–67, 35. p.: 66–69, 36. p.: 71–72, 38. p.: 73–78, 39. p.: 79–78. Kipontozódott: Grizzard a 33., Lakatos a 34., Djogo a 35., Ivkovics a 36., Dénes a 37., Czigler a 40. percben. Tolnai Népújság online oldalán .... Statisztika: PVSK-Pécs Expo–Atomerőmű SE..... 2006-01-10 Férfi NB ISzakadéknyi volt a különbségA nagyszünetig eldöntötte a mérkőzést a címvédő A férfi kosárlabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének második mérkőzésén 36 ponttal nyert az Atomerőmű SE a dombóváriak ellen, s ezzel a címvédő kettős győzelemmel jutott tovább.Atomerőmű SE–EMK-Dombóvár KC 98–62 (27–10, 28–12, 19–20, 24–20).Paks, 500 néző. V: Bognár, dr. Páli.ASE: Mészáros (6/6), MONROE (18), Grizzard (8), DJOGO (14/12), Czigler (13). Csere: Pavlik (10), HORVÁTH Z. (17/6), Panta (3/3), Kiss Zs. (6/6), Lőrincz (3/3). Vezetőedző: Zsoldos András.Dombóvár: Varga (–), Harper (5), Ocitti (4), Iversen (13/3), Lisauskas (7). Csere: RUDZITIS (18/9), DÁVID (15), Krasznai T. (–), Simon (–), Balogh L. (–). Vezetőedző: Bálind József. Az eredmény alakulása: 5. perc: 9–2, 16. p.: 45–16, 25. p.: 64–34, 36. p.: 88–56. Kipontozódott: Harper (29.). Statisztika: Atomerőmű SE–EMK-Dombóvár KC..... 2005-12-16 Férfi NB I.Az év útolsó mérkőzésén a bajnokság 9. fordulójában végig kézben tartva a mérkőzést magabiztosan győzte le a Szolnok gárdáját az Atomerőmű SE kosárlabda csapata. A játékosok és a vezetőség ezzel a győzelemmel kíván Békés Boldog Karácsonyt és Sikeres Újévet a csapat szurkolóinak és támogatóinak.ASE - Szolnoki Olaj 91-64 (19-16, 21-18, 22-14, 29-16)Statisztika: Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj..... 2005-12-10 Férfi NB I.Falco KC Szombathely – Atomerőmű SE 79–97 (22–17, 15–18, 23–27, 19–35).Szombathely, 1400 néző. V: Hartyáni, Király, Frányó.Falco: KÁLMÁN (33/6), Glavanics (11/3), PANKÁR (14/6), Borszéki (4), Kalvelis (9). Csere: Jaro-sevits (5), Mándity (2), Henrik (–), Szabó (–), Váradi (–). Edző: Váradi Attila.ASE: MÉSZÁROS Z. (14), MONROE (32/21), Djogo (11/6), Kiss Zs. (–), HORVÁTH Z. (22). Csere: GRIZZARD (12), Pavlik (4), Czigler (2), Lőrincz (–). Edző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. perc: 9–10, 15. p.: 30–25, 25. p.: 45–40, 35. p.: 71–77.Kipontozódott: Borszéki a 33., Glavanics a 38. percben.Tolnai Népújság online oldalán .... 2005-12-03 Férfi NB I.A hazai pályán megrendezett 7. forduló eredménye:Atomerőmű SE - Kaposvári KK 97-80 (25-16, 23-22, 20-14, 29-28)Paks, 1000 néző. V: Földházi, Cziffra, Gorka.ASE: Mészáros (10/6), MONROE (26/15), Kiss Zs. (5/3), DJOGO (14), Czigler (2). Csere: HORVÁTH Z. (11), GRIZZARD (21/6), Pavlik (8), Lőrincz (–), Panta (–). Vezetőedző: Zsoldos András.Kaposvár: Marciulionis (7/3), GRÁCZER (15/12), GREEN (23/3), Hendlein (11/3), Kona-re (2). Csere: MAXEY (16/3), Trepák (–), Filipovics (6), Varga (–), Tömösváry (–). Edző: Farkas László.Az eredmény alakulása: 4. perc: 8–2, 9. p.: 21–16, 12. p.: 36–18, 18. p.: 45–33, 23. p.: 58–41, 27. p.: 64–43, 34. p.: 77–63, 37. p.: 88–68.Kipontozódott: Maxey (36.). Tolnai Népújság online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán ... ; Sportfórum online oldalán .... ; Statisztika: Atomerőmű SE - Kaposvári KK..... 2005-11-26 Férfi NB I, 6. forduló:Marc-Körmend–Atomerőmű SE 78–66 (24–20, 7–17, 22–10, 25–19)Férfi NB I. Körmend, 1800 néző. V: dr. Valovics, Hegedűs, Papp.Körmend: Archie (13/6), FERENCZ (20/15), Trummer (6/6), Mujanovics (7/3), LO-PATKA (24/3). Csere: VAVRA (8), Kutasi (–). Vezetőedző: Sabáli Balázs.ASE: Pavlik (15/15), Mészáros (4), Monroe (18/3), Djogo (18/9), Czigler (2). Csere: Horváth (6), Griz-zard (3), Kiss Zs. (–). Edző: Zsoldos András, Schmidt Béla.Az eredmény alakulása: 5. perc: 13–8, 15. p.: 30–26, 25. p.: 40–43, 35. p.: 61–55.Kipontozódott: Mészáros Z. (40.).Tolnai Népújság online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán ... ; Sportfórum online oldalán .... 2005-11-19 Férfi NB I, 5. forduló:Az V. fordulójában hazai pályán megérdemelt győzelmet aratott az ASE és ezzel egyedüliként tartja veretlenségét a Magyar Bajnokságban!Atomerőmű - ZTE 104-68 (30-15, 26-19, 27-19, 21-15)Paks 1000 néző V.: Dr. Vígh Péter, Kapitány Gellért, Farkas GáborASE: Monroe 22/6, Djogo 16/6, Pavlik 12/12, Czigler 9, Grizzard 2, Cserék: Horváth 14/3, Lőrincz 5/3, Kiss 15/15, Mészáros 2, Panta 7/6ZTE: Simon 7/3, Hofmann 7, Keresztes 11/3, Edmondson 21, Patton 11/9Cserék: Kováts -, Stárics -, Furjan -, Baki 11/6, Tóth -,Tolnai Népújság online oldalán .... ; Férfikosár online oldalán ....... Nemzeti Sport online oldalán .... ; Sportfórum online oldalán .... ; Statisztika: Atomerőmű SE - ZTE..... 2005-11-15 Férfi NB I, 4. forduló:MAFC-Újbuda - Atomerőmű SE 63:84 (11-22, 20-19, 17-29, 15-14)Budapest, 400 néző. V: Hegedűs, Papp, FrányóMAFC: Memics (3), HILL (17), POJBICS (14/6), KAUKENAS (12), Fisher (4). Csere Wehner (9), Kolarics (2), Dohar (2) Edző: Dinnyés AttilaASE: Pavlik (7/3), MONROE (26), Grizzard (10), DJOGO (10/9), Czigler (6). Csere: HORVÁTH Z. (13), Mészáros (4), Kiss Zs. (2), Lőrincz (2), Panta (4). Vezetőedző: Zsoldos AndrásTolnai Népújság online oldalán .... ; Férfikosár online oldalán ....... Nemzeti Sport online oldalán .... ; Sportfórum online oldalán .... ; Origo online oldalán .... ; Statisztika: MAFC-Újbuda - Atomerőmű SE ..... 2005-11-04 - PaksMagyar Bajnokság III. forduló - Paks 1000 néző.Atomerőmű SE - Dombóvár KC 92-62 (24-20, 16-8, 33-21, 19-13)Paks, 1000 néző. V: Földházi, Benczur, Makovsky.ASE: PAV-LIK (14/12), MONROE (26/12), GRIZZARD (12/9), DJOGO (11/3), HORVÁTH Z. (8). Csere: Czigler (6), Kiss Zs. (–), Panta (4), Mészáros (3/3), Lőrincz (8/6).Vezetőedző: Zsoldos András. Dombóvár: Harper (12/6), Krasznai T. (–), Ocitti (8), IVERSEN (19/9), LISAUSKAS (12). Csere: Balogh L. (–), Dávid (9/3), Simon (2). Vezetőedző: Fodor Péter.Az eredmény alakulása: 4. perc: 14–4, 8. p.: 24–13, 13. p.: 31–22, 16. p.: 36–28, 24. p.: 52–37, 26. p.: 64–43, 31. p.: 75–49, 36. p.: 82–57. Tolnai Népújság online oldalán .... ; Férfikosár online oldalán ....... Nemzeti Sport online oldalán .... ; Sportfórum online oldalán .... ;Statisztika: Atomerőmű SE - Dombóvár ..... 2005.10.30.Nyíregyháza–Atomerőmű SE 68–97 (26–20, 9–19, 17–29, 16–29).Nyíregyháza, 1000 néző. V: Kóthay, Ádám, Pozsonyi.Nyíregyháza: Savics (15), Gáspár (–), CVETKOVICS (16/6), SIT-KU (17/6), Marek (9/3). Csere: Petrovics (8/3), Boczkó (3), Kecskés (–), Zácói (–). Edző: Horváth Imre.ASE: PAVLIK (21/12), MONROE (27/12), GRIZZARD (18/3), Djogo (14/9), Horváth Z. (6). Csere: Czigler (4), Mészáros (1), Panta (6/3), Kiss Zs. (–), Lőrincz (–). Vezetőedző: Zsoldos András.Az eredmény alakulása: 5. p.: 6–12, 15. p.: 33–27, 25. p.: 46–56, 35. p.: 59–77.Statisztika Nyíregyháza–Atomerőmű ..... Tolnai Népújság online oldalán .... 2005.10.20.Hazai pályán játszotta az alapszakasz első mérkőzését az ASE NB-I-es férfi kosárlabda csapata csütörtökön 18 órakor. Vendég a Sopron együttese volt.Atomerőmű SE–Soproni sÖrdögök 103–71 (28–13, 23–21, 27–19, 25–18).Paks, 900 néző. V: dr. Valovics, Cziffra, Kapitány. ASE: PAVLIK (18/6), MONROE (32/6), GRIZZARD (14), Djogo (11/3), Czigler (4).Csere: Lőrincz (5/3), HORVÁTH Z. (7/3), Panta (5/3), Kiss Zs. (6), Jilling L. (1). Vezetőedző: Zsoldos András.Sopron: Carr (4/3), Körtélyesi (4/3), PORZINGIS (21/6), Vule-ta (9/3), BOWMAN (17). Csere: Palotai (12/3), Csaplár-Nagy A. (2), Boldizsár (2), Balogh G. (–). Vezetőedző: Sterbenz László. Az eredmény alakulása: 3. p.: 9–3, 5. perc: 13–9, 15. p.: 37–27, 25. p.: 65–40, 28. p.: 72–49, 32. p.: 85–57, 35. p.: 91–64, 38. p.: 98–68Statisztika ASE-Sopron ..... Sportfórum online oldalán .... ; Nemzeti Sport online oldalán .... ;Tolnai Népújság online oldalán .... 2005.09.27.Férfi kosárlabda, csapatkép 2005 - 2006. Klikkelj a képre!Névsor (balról-jobbra):Alsó sor:Verli Róbert, Chris Monroe, Jan Pavlik, Hermann János (gyúró), Mészáros Zalán, Kiss Zsolt, Lőrincz ViktorKözépső sor:Juhász Sándor (ügyvezető igazgató), Tóth János (szakosztályvezető), Schmidt Béla (másodedző) Zsoldos András (vezetőedző), Somodi András (intéző), Schmidt Ferenc (intéző), Plézer Gábor (technikai vezető)Felső sor:Panta István, Horváth Zoltán, Czigler László, Djordje DjogoA képről hiányzik Jilling László! 2005.08.11.Alakul az ASE kosárlabda csapatának 2005/2006 évi kerete Az idei nyáron a szokásosnál tovább tart az ASE kosárlabda csapatának a kialakítása. Ennek oka, hogy az előző szezon befejezése után a korábbiaknál nagyobb változás körvonalazódott a csapat összetételében. Volt olyan játékos, aki családi körülményekre hivatkozva a távozás mellett döntött. Voltak olyanok, akikkel a megállapodás létrehozása húzódott el. A cél most is az volt, hogy egy ütőképes, előkelő bajnoki helyezés elérésére alkalmas csapat jöjjön létre.Ez alapján a mai napig kialakult keret a következő:Czigler LászlóHorváth ZoltánKiss ZsoltLőrincz ViktorMészáros Zalán,Monroe ChrisPanta IstvánPavlik JanVerli RóbertJilling LászlóA felkészülés megkezdéséig még két külföldi játékos szerződtetése van betervezve, egy magas bedobó (3-as), míg egy erőcsatár (4-es) posztra.A vezető edzői feladatokat továbbra is Zsoldos András látja el, míg segítője Schmidt Béla lesz, aki egyben a junior csapat edzője is. A csapat a felkészülést augusztus 22-én kezdi meg.
Elolvasom2006/2007. Férfi NB I-es kosárlabda bajnokság A férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszának végeredménye 1. Szolnoki Olaj 26 18 8 1987-1768 0.846 44 2. Atomerőmű SE 26 18 8 2057-1829 0.846 44 3. Albacomp 26 17 9 2162-2073 0.827 43 4. PVSK-Expo Center 26 17 9 2160-2054 0.827 43 5. ZTE KK 26 16 10 2087-1928 0.808 42 6. Lami-Véd-Körmend 26 16 10 1958-1807 0.808 42 7. Falco KC 26 16 10 2152-2030 0.808 42 8. Marso Nyíregyháza KK 26 14 12 2086-2010 0.769 40 9. Univer KSE 26 12 14 2077-2141 0.731 38 10. Kaposvári KK 26 12 14 1944-1937 0.712 37 11. Dombóvár KC 26 9 17 2236-2318 0.673 35 12. Soproni sÖrdögök 26 9 17 2122-2186 0.673 35 13. Hódmezővásárhely 26 5 21 1972-2234 0.596 31 14. Debreceni Vadkakasok 26 3 23 1586-2271 0.558 27 ALAPSZAKASZ - VÉGEREDMÉNY, MÉRKŐZÉSEK- Nemzeti Sport - .... 2006/2007. NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA 1. mérkőzés 2007. április 28. szombat 18.00 ASE-Falco 2. mérkőzés 2007. május 1. kedd 18.00 Falco-ASE 3. mérkőzés 2007. május 3. csütörtök 18.00 ASE-Falco 4. mérkőzés 2007. május 6. vasárnap 18.00 Falco-ASE 5. mérkőzés 2007. május 9. szerda 18.00 ASE-Falco
ElolvasomFérfi NB I. A-csoport. 2007. április 18., 26. forduló Albacomp - Atomerőmű SE 72–63 Második helyen zárta az alapszakaszt az ASE, így a hetedik helyezettel játszhat a felsőházi rájátszásban. Albacomp-Atomerőmű SE 72-63 (16-22, 17-11, 22-19, 17-11). Székesfehérvár, 2500 néző. V: Bodnár, Benczur, Frányó. Albacomp: MARCIULIONIS (22/6), LOWE (16/3), Phillips (8), Brigitha (5), BENCZE (11). Csere: Horváth Á. (2), Kámán (6), Góbi (2). Edző: Matus Gábor. ASE: Mészáros Z. (-), WALTERS (14/6), Grizzard (12/6), Balazic (2), HORVÁTH Z. (16). Csere: Czigler (5), Kiss Zs. (5/3), Zuzak (3), Stewart (6/3). Edző: Zsoldos András. Az eredmény alakulása: 5. perc: 8-6, 15. p.: 25-28, 25. p.: 40-38, 35. p.: 59-58. Kipontozódott: Czigler a 35. percben. Egészen a 37. percig úgy alakult a mérkőzés, ahogy az ASE eltervezte, az utolsó percekben azonban érthetetlenül fegyelmezetlenné, pontatlanná váltak a paksiak, így az Alba nyerte meg az alapszakasz utolsó nagy rangadóját. Pedig a Sopron legyőzte a Szolnokot, azaz az ASE egy sikerrel első is lehetett volna. Zsoldos András: - Amíg fegyelmezetten, csapatként játszottunk, kézben tartottuk a meccset. A végén sok apró hibát elkövettünk, ez pedig végzetesnek bizonyult. 26. FORDULÓ. Mindkét éllovas idegenben szenvedett vereséget, így az utolsó fordulóban nem változott az első három sorrendje. A férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszának végeredménye 1. Szolnoki Olaj 26 18 8 1987-1768 0.846 44 2. Atomerőmű SE 26 18 8 2057-1829 0.846 44 3. Albacomp 26 17 9 2162-2073 0.827 43 4. PVSK-Expo Center 26 17 9 2160-2054 0.827 43 5. ZTE KK 26 16 10 2087-1928 0.808 42 6. Lami-Véd-Körmend 26 16 10 1958-1807 0.808 42 7. Falco KC 26 16 10 2152-2030 0.808 42 8. Marso Nyíregyháza KK 26 14 12 2086-2010 0.769 40 9. Univer KSE 26 12 14 2077-2141 0.731 38 10. Kaposvári KK 26 12 14 1944-1937 0.712 37 11. Dombóvár KC 26 9 17 2236-2318 0.673 35 12. Soproni sÖrdögök 26 9 17 2122-2186 0.673 35 13. Hódmezővásárhely 26 5 21 1972-2234 0.596 31 14. Debreceni Vadkakasok 26 3 23 1586-2271 0.558 27 2006/2007. NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA 1. mérkőzés 2007. április 28. szombat 18.00 ASE-Falco 2. mérkőzés 2007. május 1. kedd 18.00 Falco-ASE 3. mérkőzés 2007. május 3. csütörtök 18.00 ASE-Falco 4. mérkőzés 2007. május 6. vasárnap 18.00 Falco-ASE 5. mérkőzés 2007. május 9. szerda 18.00 ASE-Falco Webszemle: Ha robban az Atom, első helyet érhet - Sportfórum - .... Férfikosár online, statisztika - .... Kosárlabda-összefoglalók az [origo]-n - videók - [origo] - .... Nem éltek a lehetőséggel - Tolnai Népújság online - .... A Szolnok zárta az élen az alapszakaszt, az Albacomp a harmadik - NS - .... Kosárlabda-archívum - [origo] - .... Szolnokra került a kosarasok kupája - [origo] - ....
ElolvasomFérfi NB I. A-csoport. 2007. április 07., 25. forduló ATOMERŐMŰ SE - LAMI-VÉD KÖRMEND Atomerőmű SE - Lami-Véd-Körmend 91–63 (24–23, 29–20, 17–13, 21–7) Paks, 1200 néző. Vezette: Vígh P. dr., Kiss L., Farkas G. Ellenőr: Lugossy ASE: Mészáros 5/3, Walters 7/3, GRIZZARD 19/3, Balazic 12, Horváth Z. 10. Cs: KISS Zs. 13/9, STEWART 11/9, Zuzak, Czigler 10, Panta 4, Lőrincz. Edző: Zsoldos András KÖRMEND: Fodor M. 2, LESLIE 17, FODOR G. 13/3, Ledoux 2, Vavra 11. Cs: Ferencz 5/3, Mujanovics 8/6, Trummer 2, Metelski, Máté 3, Tóth G., Szlávik. Edző: Sabáli Balázs Az eredmény alakulása: 5. p.: 14-7. 15. p.: 37-33. 25. p.: 57-51. 35. p.: 79-58 Statisztika: A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Szolnoki Olaj 24 18 6 1849-1596 0,875 2. Atomerőmű SE 24 17 7 1903-1694 0,854 3. Albacomp 24 16 8 2003-1917 0,833 4. Lami-Véd-Körmend 24 15 9 1809-1656 0,813 5. PVSK-Expo Center 24 15 9 1959-1905 0,813 6. ZTE KK 25 15 10 1996-1887 0,800 7. Falco KC 24 14 10 1969-1885 0,792 8. Marso Nyíregyháza KK 25 13 12 1997-1934 0,760 9. Univer KSE 24 11 13 1898-1959 0,729 10. Kaposvári KK 25 12 13 1868-1848 0,720 11. Dombóvár KC 24 9 15 2091-2107 0,688 12. Soproni sÖrdögök 25 8 17 2034-2117 0,660 13. Hódmezővásárhely 24 4 20 1810-2084 0,583 14. Debreceni Vadkakasok 24 3 21 1481-2078 0,563 Webszemle: Férfikosár online - .... A legfrissebb kosárlabda-eredmények - [origo] - .... A második hely már biztos az ASE-nak - Tolnai Népújság online - .... Képriport: www.PaksNET.hu
ElolvasomFérfi NB I: 2007. március 24., 23. forduló Atomerőmű SE - Debreceni Vadkakasok-UPC Atomerőmű SE - Debreceni Vadkakasok-UPC 111-40 (31-8, 35-13, 30-10, 15-9) Paks, 500 néző. Vezette: Kiss L., Szakáll I. dr., Szabó G. Ellenőr: Weidinger Atomerőmű: Mészáros Z. 4, Walters 10, Grizzard 4, Balazic 11, Czigler 11. Cs: KISS ZS. 16/6, ZUZAK 16/6, Panta 11/3, HORVÁTH Z. 16/3, Stewart 4, Lőrincz 8. Edző: Zsoldos András Debrecen: Erdei, Kungler 7/6, MOLNÁR M. 15/6, Takács D. 7/3, Kollár 5. Cs: Gorácz 2, Nagy M., Ambrusz, Becsky, Szunyoghy 4. Edző: Walke Károly Az eredmény alakulása: 5. p.: 9-2. 15. p.: 50-18. 25. p.: 79-26. 35. p.: 102-37 Kipontozódott: Ambrusz (27.) Statisztika: A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: H. Csapat M. Gy. V. D. K. 1. Szolnoki Olaj KK 23 17 6 1756 - 1517 2. Atomerőmű SE 23 16 7 1827 - 1628 3. Albacomp 23 15 8 1906 - 1833 4. PVSK-Expo Center Pécs 23 15 8 1893 - 1829 5. Lami-Véd Körmend 23 14 9 1705 - 1613 6. Zalakerámia-ZTE KK 23 13 10 1824 - 1735 7. Falco KC-Szombathely 23 13 10 1887 - 1818 8. Marso-NYKK 23 13 10 1855 - 1774 9. Kaposvári KK* 23 12 11 1727 - 1685 10. Univer KSE 23 11 12 1816 - 1862 11. Dombóvár KC 23 9 14 2012 - 2014 12. Soproni sÖrdögök 23 7 16 1879 - 1954 13. Bodrogi-Bau Vásárhely 23 3 20 1731 - 2018 14. Vadkakasok-UPC** 23 3 20 1438 - 1974 * 1 büntetopont levonva Webszemle: Atomjaira hullott a Debrecen Pakson - Sportfórum online - .... Férfikosar online - ....
ElolvasomFérfi NB I: 2006. január 27., 15. forduló Könnyedén nyert a Paks A-csoport, alapszakasz ATOMERŐMŰ SE - DOMBÓVÁR KC 93–58 (21–17, 24–9, 23–12, 25–20) Paks, 1000 néző. Vezette: Vígh P. dr., Cziffra Cs., Makovsky Sz. Ellenőr: Bukta ATOMERŐMŰ: WALTERS 21/6, Kiss Zs. 11/6, GRIZZARD 14, BALAZIC 14/6, Horváth Z. 4. Cs: Czigler 7, STEWART 6/6, Zuzak 4, Panta 9/3, Lőrincz 3. Edző: Zsoldos András DOMBÓVÁR: Thomas 12/3, Forbes 6, Kukielka 9/3, DeGroat 7, Metelski 5. Cs: Hartvich 5, Deák, TÖMÖSVÁRY 12/3, Balogh 2. Edző: Kis Attila Az eredmény alakulása: 5. p.: 8–9; 15. p.: 28–21; 25. p.: 54–28; 35. p.: 79–48 Mestermérleg Zsoldos András: – Örülök, hogy magabiztosan nyertünk. Sajnálom, hogy a Dombóvár hamar megadta magát, de persze nem sajnálom a könnyed győzelmet. Kis Attila: – Olyanok voltunk, mint a nyuszi, amelyet kihúztak a cilinderből. Statisztika: Webszemle: Tolnai Népújság online - Kétesélyes a megyei derbi - .... Férfikosár.hu - Atomerőmű SE - Dombóvár KC 93-58 - ... NemzetiSport online - ... Tolnai Népújság online - Az ASE-ról szólt a megyei rangadó - Tabella, a bajnokság állása a 15. forduló után: 1. Szolnok 15 12 3 1145: 976 0.900 2. Pécs 15 11 4 1268:1200 .867 3. Atomerőmű 15 10 5 1189:1091 .833 4. Albacomp 14 9 5 1168:1147 .821 5. Zalaegerszeg 14 8 6 1109:1032 .786 6. Körmend 14 8 6 1084:1033 .786 7. Nyíregyháza 15 8 7 1192:1137 .767 8. Kaposvár 15 8 7 1131:1090 .767 9. Szombathely 15 8 7 1216:1220 .767 10. Univer 14 6 8 1091:1159 .714 11. Dombóvár 15 6 9 1269:1289 .700 12. Sopron 15 3 12 1183:1276 .600 13. Vásárhely 14 2 12 1013:1191 .571 14. Debrecen* 14 3 11 952:1169 .571 * A Debrecentől egy büntetőpont levonva * A Kaposvár csapatától 2 büntetőpont levonva Azonos pontszám esetén az alapszakasz zárásáig a kosárarány határozza meg a sorrendet.
ElolvasomFérfi NB I: 2006. december 08., 10. forduló A problémákkal küszködő Vadkakasokat korán elhallgattatta az ASE Debreceni Vadkakasok-Atomerőmű SE 63-84 (15-25, 14-17, 12-19, 22-23). Debrecen, 600 néző. V: Bodnár, Benczur, Frányó. Debrecen: VRANJICS (15), FODOR (16/3), Molnár A. (12/3), Bukva (6), Tóth (3/3). Csere: Ádám (3/3), Molnár M. (1), Likár (7/6), Papp (-). Edző: Rajko Toroman. ASE: MÉSZÁROS Z. (24/6), Walters (10), Czigler (5), Horváth Z. (11/3), SOMMERVILLE (19/6). Csere: Pavlík (4), Kiss Zs. (10/6), Lőrincz (1), Panta (-). Edző: Zsoldos András Az eredmény alakulása: 5. perc: 12-16, 15. p.: 24-31, 25. p.: 35-53, 35. p.: 55-71. Kipontozódott: Fodor (37.). Nemigen tudta megnehezíteni a bajnok dolgát a hazai csapat, amikor néhány pontra felzárkózott a vendéglátó, akkor paksi oldalon mindig akadt egy játékos, aki tudott újítani. A gondokkal küszködő debreceni együttes ezen az estén nem volt egy súlycsoportban az ASE-val, s bár voltak fellángolásai, nem tudták megnehezíteni a Paks dolgát. Jan Pavlík a 25. percben komoly térdsérülést szenvedett, ám ez sem zökkentette ki a címvédő paksiakat, akik végig vezetve biztosan nyerték a mérkőzést. Zsoldos András: - A mai meccset a megsérült Jan Pavlíknak ajánljuk. Webszemle: Férfikosár online - .... Tolnai Népújság online - - A problémákkal küszködő Vadkakasokat korán elhallgattatta az ASE - .... - A paksiakat nem tévesztik meg a gondok - ....
ElolvasomMAGYAR KUPA, FÉRFIAK, NÉGYES DÖNTŐ A férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjének programja:Április 04. péntek15.30 Atomerőmű SE - Polaroid Lami-Véd Körmend18.00 Falco KC Szombathely - AlbacompFalco KC-Szombathely - Albacomp 83-70 (20-11, 19-20, 27-21, 17-18). Legjobb dobók: Doyne Jara 25, Kálmán 22, Draughan 13, Aljakszejev 11, illetve Bradford 24, McClendon 21
ElolvasomTámogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17