Bronzérem a bajnokságban is

2013.05.26, 18:56 Kosárlabda


 

Harmadik helyen végzett az Atomerőmű SE a férfi kosárlabda bajnokság 2012/13-as szezonjában. A piros kékek a bronzéremért zajló párharc második mérkőzésén 96:88-ra győztek Kaposváron, így 2:0-s összesítéssel végeztek a dobogó legalsó fokán.

A Kaposvári KK az életben maradásért, az Atomerőmű SE a párharc lezárásáért küzdött a bronzcsata második mérkőzésén. A KKK ennek megfelelően kezdte az első felvonást. Fekete Ádám fiai pár ponttal ugyan vezettek, de az ASE mindvégig látótávolságon belül maradt. Vojvoda triplájával, valamint Körtélyesi duplájával alakult ki az első periódus vége. 26:26-ról kezdődött a második etap, melyben fej-fej mellett haladta a csapatok. Hol az egyik, hol a másik gárda tartott előrébb, a meccs ezen szakaszában a küzdelem dominált. A hajrában hat egységgel meglépett ugyan a Kaposvár, de a paksiak nem estek kétségbe. A nagyszünetben 51:48-at mutatott a tábla.

Vojvoda, Tóth Ádám és Kámán vezérletével sikerült magához ragadni az előnyt az Atomosoknak, 7 pont volt ekkor a legnagyobb differencia. A házigazda nem adta fel, Spica, Swanston és Hendlein révén egyenlített a KKK. Lorenzo Williams viszont ezúttal is jól játszott, így 68:71 állt a táblán 30 perc után. A kék fehérek az egyenlítést követően nagy erőfeszítések árán kis előnyre tettek szert, de a piros kékek újítani tudtak. Egy sebességi fokozattal feljebb kapcsolt az ASE, a végjátékban már 10 pont is volt közte javukra. Eldőlt tehát a mérkőzés és ezzel a bronzérem sorsa is,
melyet a szezonban nyújtott teljesítményéért teljesen megérdemelt a paksi alakulat. A végeredmény: Kaposvári KK- Atomerőmű SE: 88:96.

A kettő nyert mérkőzésig tartó párharcot az Atomerőmű SE 2:0-ra nyerte a Kaposvári KK ellen.

 

Kaposvári KK - Atomerőmű SE
88-96
(26-26, 26-23, 16-22, 20-25)
Kaposvári Városi Sportcsarnok
Vezette: Papp P., Török R., Tőzsér D. (Téczely)

Kaposvári KK: Dunn 12, SWANSTON 24/6, Szőke 2, HENDLEIN 16, SPICA 18 Csere: Drahos 4, Dávid G. 6, Kiss K. 6/6

Atomerőmű SE: WILLIAMS 18/3, Levy 11, Vojvoda 20/9, Körtélyesi 10/3, TÓTH 15 Csere: Kámán 8/3, Kovács Á. 8/3, Eilingsfeld 4, Idlet 2

Kipontozódott: Hendlein (40. perc)