Vereséggel zártuk az alapszakasz első etapját

2023.12.21, 08:37 Kosárlabda
A Kecskemét sima győzelmet aratott.

Tippmix Férfi NB I. A-csoport – XIII. Forduló
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Atomerőmű SE
92 – 75
(23-17, 27-18, 20-22, 22-18)

Ihring triplája csorgott le a gyűrűről, a túloldalon Ivkovic Milán zsákolt és szerezte meg a mérkőzés első pontjait. Termékeny első perceket hozott a találkozó, folyamatosan érkeztek a pontok mindkét oldalról, a negyed feléhez közeledve Nicholson tempójával és zsákolásával már nálunk volt az előny, időt is kért Stojan Ivkovic mester. (9-13) Jót tett a hazai csapatnak az „elbeszélgetés”, sokkal agresszívabban jöttek fel a parkettára Wittmannék, a hibáinkat kihasználták és a negyed végére egy 14-2-es rohanással 8 pontos előnyre tettek szert. (23-15) Végül Nicholson két büntetője után állt be az első etap végeredménye.

Wooten Jr. zsákolása után Bogues triplázott, majd Sinik két büntetője után Wright Jr. volt eredményes. Dramicanint nehezen lehetett megállítani a második negyedben, a „hátán” cipelte a csapatot, a palánk alatt hibátlan mutatót produkált és védekezésben is hasznos is volt. Nálunk Nicholson lépett először 10 pont fölé a csapatból, a negyed utolsó másfél percére Tóth Barna triplája után már 13 pontos hátránnyal fordulhattunk. (46-33) White kettese lecsorgott a túloldalon viszont Sinik büntetői jók voltak, tovább „nyílt az ólló”. Dorogi hárompontosával még szépíteni tudtunk a félidő előtt, de Bogues elvégezte a piszkos munkát a palánk alatt, így a félidő eredménye 50-35 lett.

Wright Jr. hármasával indult a második félidő, a válasz azonban hamar jött Simic jóvoltából. Sokszor kényszermegoldásokba vittük bele magunkat, rengeteg hibát követtünk el támadásban és védekezésben egyaránt. Kucsora triplájával 10 ponton belülre sikerült kerülnünk a negyed közepén, ez azonban nem tartott sokáig, ugyanis Tóth Barna is beköszönt a sarokból, ez volt a magyar játékos tizenharmadik pontja. Dorogi Gergő az ötödik személyi hibáját is megszerezte a negyed végén, így ő a mérkőzés hátralevő részét a kispadról volt kénytelen végig nézni. (70-57)

Wittmann triplája nyitotta a záró felvonást, majd Karahodzic zsákolt egy hatalmasat. Felvettük a ritmust, Keith, White és Kucsora pontjainak köszönhetően 10 pontra zárkóztunk fel, ekkor azonban ismét rákapcsolt a hazai gárda és pillanatok alatt ismét 16 pont volt a két csapat között. Innen már nem tudtunk felállni, a KTE végül sima hazai pályás győzelmet aratott. (92-75)


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%