Végig uraltuk a mérkőzést

2018.05.12, 20:08 Kosárlabda
Bent vagyunk a rájátszásban

NB1. Középszakasz – 10. forduló
Atomerőmű SE – Zalakerámia ZTE KK
85-79
(26-23, 19-18, 24-15, 16-23)
Paks, 2018.05.12.

ASE: Ruják 12/6, Tarrant 23/3, Barnies 15/9, Eilingsfeld 13/3, Guinn 13/9.
Csere: Garamvölgyi 4, Medve 5/3, Gulyás -.
Vezetőedző: Schmidt Béla

ZTE: Kinney 6, Vaughn 11/9, Benke 5/3, Szabó Zs. 9/3, Radic 26.
Csere: Horváth Ák. 8/6, Mohácsi -, Mikovic 4, Kis 6/3, Doktor 4/3.
Vezetőedző: Bencze Tamás

Az első támadást a ZTE vihette végig, amit Szabó Zsolt fejezett be sikeresen. Majd Szabó duplázott, így 4 pontra elléptek a zalaiak a mérkőzés elején. Nálunk Tarrant villant, és 2+1-es akciójával 1 pontra zárkóztunk fel. Guinn és Tarrant szép összjátékának köszönhetően a 3. percben fordítottunk is az álláson, azonban Radic-ot nem sikerült megtartanunk, így 5-6-ra változott az eredmény. A negyed hátralevő részében idegesen játszottak csapatok, látszott, hogy mindkét félnek sokat jelentene a győzelem. Nálunk több helyzet is kimaradt, amiből a ZTE könnyű kosarakat tudott szerezni. Schmidt Béla időkérése után, Ruják középtávolija ült, majd Eilingsfeld szerzett két pontot. E közben a vendégoldalon Vaughn talált be többször. A 8. percben 14-21-re álltak a csapatok. A negyed végére feljavult a védekezésünk, több zalai támadást sikerült meghiúsítanunk, majd azokat pontra váltani, és végül átvettük a vezetést. 26-23-as vezetéssel zártuk az első 10 percet.

A második negyedet zalai büntetővel kezdtük, Barnies triplájával folytattuk. Több helyzet maradt ki mind a zalai, mind a paksi oldalon. Medve törte meg a csendet egy duplával a 4. percben, ezzel 32-26-ra módosítva az állást. A ZTE-nél Vaughn és Horváth Ákos találtak be, e közben mi Barnies és Ruják kosarainak köszönhetően tartottuk a 4 pontos vezetést. 8. percben Tarrant csente el a labdát a zalaiak támadása alatt, amiből Eilingsfeld dobott egy ziccert, ezzel 8 pontra növelve az előnyünket. A félidő hátralevő részében folytatódott az adok-kapok, amiből végül, Tarrant és Eilingsfeld kosarainak köszönhetően, mi jöttünk ki jobban. 45-41 -es állásnál vonultak a csapatok az öltözőbe.

A második félidő egy kihagyott zalai, illetve egy sikeres Eilingsfeld triplával indult. Majd nálunk következett Guinn középtávolija, a ZTE-nél Szabó és Kinney voltak sikeresek. Továbbra is tartottuk 5 pontos előnyünket. Aztán egy őrült nagy rohanásba kezdtek a csapatok, amiből rengeteg kihagyott helyzet született. Végül Ruják remek passzából Eilingsfeld dobott kétpontot. A 4. percben Barnies pedig bedobta harmadik trojkáját, ezzel 10 pontra növelve az előnyünket. A zalaiak Radic pontjaival tudtak zárkózni hozzánk, a 6. percben 55-49-re. Közben Ruják is beállt a tripla-dobók sorába. Ismét egy nagy rohanás következett, amiből végül Garamvölgyi duplájával jöttünk ki jól. A ZTE sem váratott sokat magára, Kis szerzett 3 pontot a csapatának. Nálunk pedig Medve és Guinn találtak be távolról, a negyed vége előtt 1 perccel már 12 pontra növelve az előnyünket. És érkezett Tarrant hármasa is, 69-54 nekünk. A hátralevő részben még Kis dobott egy kettest, 69-56 lett a harmadik negyed vége.

Az utolsó játékrész elején Horváth Ákos két triplájával 69-62-re felzárkózott az ZTE. Radic sikeres ziccereivel 3 pontra olvadt az előnyünk. A 10-0-s zalai rohamot követően, Eilingsfeld és Ruják voltak sikeresek. Ruják két trojkájával, bő 5 perccel a lefújás előtt, ismét közte 10 nekünk. A következő pár támadásra bedeszkázták a palánkokat mind a két oldalon. A pech szériát zalai oldalon Radic törte meg, érkezett is Schmidt Béla időkérése. Az utolsó 3 percben felváltva potyogtak a kosarak, nálunk Guinn, Tarrant, Barnies, míg a ZTE-nél Vaughn, Radic és Kinney voltak sikeresek. A végére 6 pontos előnyünk maradt, 85-79-re győztünk. Ezzel az eredménnyel biztosítottuk helyünket az első nyolc csapat között.

Schmidt Béla: A minimális célt teljesítettük. Sajnos nem tudtunk az alapszakaszbeli 50 százalékos teljesítményen javítani. A mai napon nem kezdtünk jól, de voltak jó szériáink, nagyon jól kettő-kettőzött az ellenfél. Szerencsére volt lelkierőnk, tényleg a szívünk vitt tovább minket. Örülünk, hogy sikerült, a Szolnokkal folytatjuk!

Bencze Tamás: Először is gratulálok az ellenfelünknek! Ha a 40 perc teljesítményét nézzük, akkor megérdemelten győztek. Voltak jó periódusaink, 2-3 rossz is, ami annak volt köszönhető, hogy a cserepadról érkező játékosok nem abban a ritmusban vették fel a fonalat, ahogy kellett volna. De mindig vissza tudtunk jönni. Rosszul dobtunk kintről, főleg a hármasokat, és ezekből a Paks általában büntetett. Gratulálunk nekik, hogy ők is a nyolcba kerültek!

Fotó: Molnár Gyula