U20: 6. helyen zártuk az alapszakaszt

2024.04.08, 14:42 Kosárlabda
Óriási siker a fiataloknál!

Az U20-as csapatunk az előkelő hatodik helyen zárta az alapszakaszt, így keresztjáték révén jogosultak lehetünk a nyolcas döntőre, amire ezen korosztály kapcsán 13 éve nem volt példa!

Ebből az alkalomból Morgen Frigyes vezetőedző osztotta meg a gondolatait:

"Nagybetűs CSAPATRÓL beszélünk, elképesztő szezont produkáltak a fiúk! Egyéni és csapat teljesítményben is sokat léptünk előre. Kialakult egy rendszerünk mind támadás mind védekezés kapcsán amiben mindenki megtalálta és elfogadta a helyét. Olyan győztes mentalitás jellemzi ezt a közösséget, amelyet minden edző ki akar alakítani és amelyben minden sportoló szeretne dolgozni és versenyezni. Állandó kerettel azt gondolom előrébb is lett volna helyünk a tabellán azonban a huszonöt U18-U20-as játékosunk mindegyike 2-3 országos bajnokságban szerepel, ami gyakran a versenynaptár sűrűsége (heti 2-3 mérkőzés) miatt, illetve a felnőtt csapatbéli kerettagság végett nem valósulhatott meg. Aki követi a B-csoportos csapatunkat és az U20 mérkőzéseit láthatta milyen fejlődés jellemezte ezt a szezont. Természetesen van 2-3 domináns játékosunk, akik egész szezonban extrát nyújtottak, azonban minden héten volt 2-5 játékos, akik szintén hatalmasat játszva, előtérbe tudtak kerülni és pluszban hozzá tudtak járulni ahhoz, hogy a csapat győzni tudjon. Az U20 az utánpótlás piramis csúcsa, mindig az a kérdés Magyarországon, hogy 18-23 éves korára a játékosok kik lehetnek a magyar kosárlabdában. Ennek megválaszolása egy olyan sokismeretlenes egyenlet, ami inkább jóslásnak tűnne, így mi csak a jelennel foglalkozunk és mindnyájan tesszük a dolgunkat játékosok, edzők. A mi társaságunk azt gondolom bebizonyította, hogy olyan egyénekből áll, akikkel lehet és kell különböző szinteken számolni, rendkívül fiatal társaságról van szó tele lelkesedéssel és ambícióval.
Bár U20-ról beszélünk, fontosnak tartom kiemelni, hogy ez a siker minden játékos sikere azoké is, akik az edzés munkában segítettek és nem kerültek be mindig a keretbe, sikere minden korosztályos edzőnek, akik eljuttatták eddig a korosztályig a srácokat, képezték és nevelték őket. Szeretném ezen kívül megköszönni Pintér Tamás, Hornyák István kollégáim odaadó munkáját és természetesen nagy köszönet jár a szülőknek, akik ilyen feszített tempó mellett támogató háttérként ott álltak, hogy a tanulás mellett ilyen eredményesek legyenek a fiúk!
Nincs vége a szezonnak, harcolunk az országos döntőért, szeretnénk minden lehetőséget megragadni annak érdekében, hogy tovább tartson a lendület és a fejlődés! HAJRÁ ASE!"
-Morgen Frigyes, edző


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%