Tóth Ádám kidőlt a sorból

2016.03.31, 14:26 Kosárlabda
Válogatott centerünk a ZTE ellen szenvedett agyrázkódást, egyelőre nem lehet tudni, meddig nem állhat a csapat rendelkezésére.

Mint azt Tóth Ádám a bb1.hu-nak elmondta, a tegnap esti kórházi ellátást újabb konzultáció követi majd, egyelőre saját felelősségre hagyta el a kórházat:

- Köszönöm, ma már jobban vagyok. A tegnapi meccs második percében egy kétes szituációban lekönyököltek, amelynek következtében csontig szétnyílt a bőr a fejemen, valamint agyrázkódást szenvedtem. Az öt-hat centis nyílást a kórházban összevarrták, és az agyrázkódás miatt bent akartak tartani, de saját felelősségre elengedtek. Később lesz még konzultáció, de első körben az orvos megtiltotta, hogy a következő egy-két meccsen pályára lépjek. Ez azonban még nem végleges.

Az esetről, valamint annak a csapatra gyakorolt hatásáról vezetőedzőnket, Schmidt Bélát is megkérdeztük:

Természetesen nagyon megéreztük Ádám hiányát, belső poszton kevésbé voltunk hatékonyak, kettő kettő és alsó poszt játékokban egyaránt. Ez nagy hátrány volt számunkra, persze csak is és kizárólag ezzel nem lehet magyarázni a történteket. A meccs során Ryannal Watkins-szal próbáltuk helyettesíteni Ádámot, és a jövőben is az ő, valamint a remélhetőleg a hétvégére meggyógyuló Eilingsfeld Jani feladata lesz a pótlása.Nem ismeretlen a centerposzt számára sem, még ha nem is ugyanaz amit mostanában játszott, de hiszem, hogy megoldja a feladatot. A centik természetesen hiányozni fognak, az nem könnyen kompenzálható, de az a fizikai erő és energia, amivel ő rendelkezik, segíteni fog megoldani a szituációt.

Fotó: bb1.hu


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%