NYKK - ASE beharangozó

2009.10.20, 17:46 Kosárlabda
A Nyíregyháza első hazai győzelmére, míg az Atomerőmű SE a hibátlan mérleg megőrzésére készül az Uniqa Férfi NB I-es Kosárlabda Bajnokság Alapszakaszának negyedik fordulójában.

 Ferenczi Tamás csapata a legutóbbi fordulóban, idegenben 79:63-ra verte a Debrecent, míg a mieink hazai parketten 94:75-re múlták felül a Kaposvári KK-t. „Voltak kimagasló egyéni teljesítmények, de mindenki, így a cserepadról érkezett három játékos is kivette a részét a sikerből. Bízom benne, hogy szombaton a bajnok Paks ellen nem térünk le erről az útról, mert az idegenbeli győzelemnek akkor lenne igazán értéke, ha itthon is fel tudnánk mutatni egy bravúrt.”- olvashatjuk az NYKK honlapján. Az ASE nyugodtan készülhet, bár a legutóbbi mérkőzésen a második negyed derekától kisebb hullámvölgybe került a piros kék együttes. „Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, aztán a 4. negyedben helyre állt a védekezésünk.”- fogalmazott akkor szakvezetőnk. Az összecsapás október 24.-én szombaton 18 órakor kezdődik a Bújtosi Szabadidő Csarnokban.

Legutóbb egymás ellen, Nyíregyházán…
2009. január 14.

Nyíregyháza– Atomerőmű SE 97–96 (27–19, 19–35, 23–22, 28–20). A legjobb dobók: Booker (26/3), Sitku (22), Vujacic (18/12), Farkas A. (13/3), Savic (10/3), illetve Johnson (30/12), Gulyás (22), Williams (16), Gosa (13), Mészáros Z. (12/6)

Marso-Vagép NYKK kerete:

 Mez                                Név       Szül.  Dátum    Mag.     Poszt
  4   GENNIE Donte          1983.  04. 02.   183 cm               1
  5   LEKLI József             1987.  09. 26.   206 cm               5
  6   SISKA János             1976.  03. 18.   190 cm               2
  7   MAKRAI Márton         1989.  07. 15.   186 cm              1
  8   NAGY Krisztián          1984.  08. 05.   201 cm               1-2
10   HÁJER Ádám            1991.  05. 01.   195 cm               2-3
14   FERGUSSON Jeffrey   1981.  12. 18.   210 cm               5
15   SITKU Ernő              1972.  01. 09.   208 cm               4-5
18   MOHÁCSI Máté         1990.  05. 18.   192 cm               3
-   DASIC Jugoslav           1980.  01. 03.   196 cm               2-3
-   SZARVAS Gábor          1981.  01. 09.   187 cm               1-2
-   PAVLOVIC Marko         1986.  09. 12.   207 cm              5
-   MOHÁCSI Máté            1990.  05. 18.   192 cm             3
-   HORVÁTH Bence         1990.  05. 23.   201 cm             4-5