Nem jött össze a bravúr Fehérváron

2019.10.06, 10:38 Kosárlabda
Nick Faust elképesztő formában volt, de ez is kevés volt a győzelemhez.

NB I. – Alapszakasz – II. forduló
Alba Fehérvár – Atomerőmű SE
88 - 83
(21-17, 28-15, 20-22, 19-19)
Székesfehérvár, 2019.10.05.

 

Keller Iván triplájával indult a találkozó, amire Lóránt Péter válaszolt egy visszapöcizett kétpontossal. Két gyorsindításal sikerült 4 ponttal meglógnia az Albának, de ezt a hátrányt sikerült hamar ledolgoznunk és Kis Raul, majd Kovács Ákos hárompontosával átvettük a vezetést. (12-16) Döcögősen indult a mérkőzés a hazaiak számára, a jó védekezésünkkel és az eredményes támadásainkkal fél perccel az első etap vége előtt 6 ponttal vezettünk. Végül Shannon egy Steve Nash-féle mozdulttal az utolsó másodpercben még betalált a büntetővonalról elrugaszkodva, így az első negyedet 21-27-re nyertük meg.

Sok eladott labdával kezdte a második játékrészt az Alba, és folyamatosan kinti dobásokra kényszerítettük a fehér mezeseket, jól védekeztünk a festékben. A negyed felénél feléledtek a hazaiak és elképesztő sorozatot produkáltak, 15-0-ás rohammal magabiztosan vették át a vezetést. A kosárcsendünket Lóránt Péter törte meg, de a másik oldalon egyből jött rá a válasz. Nagy erőket mozgósított az Alba ebben a negyedben, a mi játékunk őedig végig akadozott, így a félidőben 49-42-es állással mehettünk az öltözőbe.

A második félidő első percei a fehérvárról szóltak, de megtaláltuk a ritmust és sikerült 4 pontra zárkóznunk Nick Faust sarokból bedobott triplájával. Pillanatok alatt 12 pontos előnyt varázsolt magának az Alba, nem tudtunk lépést tartani a hazai gárdával. A negyed végén Nick Faust lendült meg és egymás után szórta a triplákat, amivel 2 pontra sikerült felzárkóznunk. (66-64) A negyedet végül egy utolsó másodperces alba tripla zárta le, 69-64-es állással kezdhettük meg az utolsó felvonást.

A negyedik negyed elején is folytatódott a szoros küzdelem, majd 4 perccel a vége előtt Nick Faust bevágta a 8. tripláját is, amit Trey Porter zsákolása követett, majd a kissé megzavarodott fehérvár eladott labdájával ismét Nick indulhatott meg, aki egy kétpontost értékesített, ezzel átvettük a vezetést. Pillanatok alatt jött egy Govens hármas és 1 perccel a vége előtt Dzunic mester időt is kért, de a mérkőzést nem tudtuk már innen megfordítani.

Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ilyen szép számban kísértek el minket Székesfehérvárra. A következő mérkőzésünk október 12-én a Jászberény ellen lesz az ASE Csarnokban. Ne feledjétek, hogy ezen a napon 16:00 és 18:30 között irányított véradásra lesz lehetőség az ASE Csarnok tárgyalójában Gereben Lívia részére.

 

Jan Pavlík : Aki látta ezt a mérkőzést megbizonyosodhatott arról, hogy minőségi játékot nyújtottak a csapatok. Megérdemelten nyert az Alba, mert nem szabad megengedni magunknak azokat a hibákat, amelyeket gyors indításoknál vétettünk. Higgadtabbnak kell maradnunk ilyen helyzetekben, és akár meglehetett volna a meccs. Igaz nem mi voltunk a favoritok, de nagyon nagy energiával játszottunk, és csak tényleg csak egy pici, néhány jó döntés hiányzott a győzelemhez.

Nicholas Faust : Két nagyon jó csapat találkozott, két olyan gárda amely győzelemmel kezdte a bajnokságot. Közel voltunk a győzelemhez, egységesek voltunk, jó csapatmunkát végeztünk, de ez most nem volt elég a sikerhez, szoros végjátékban kaptunk ki.