Megkezdtük a felkészülést a 2023/24-es szezonra!

2023.08.10, 09:42 Kosárlabda
Edzőmérkőzések és tornák várnak a csapatunkra.

Csirke Ferenc és az edzői stábunk vezérletével csapatunk hétfőn megkezdte az alapozást a soron következő bajnoki évadra – egyelőre a magyar játékosokkal. Az ASE Csarnok felújításának a második üteme miatt a tréningeket a strand melletti futópályán, a Rákóczi Ferenc Általános Iskolában és az ESZI Sportcsarnokban tartjuk, az állóképesség fejlesztése mellett már labdás edzések is voltak, erről bővebben vezetőedzőnk nyilatkozott:

“Augusztus 7-én kezdtük a felkészülést, az első héten a magyar játékosokkal. Túlnyomó részt állóképességet javító edzések voltak, de már labdás egyéni képzések is szerepeltek a programban. Reményeink szerint a második hétre Duda Sanadze-t leszámítva minden légiósunk csatlakozni fog, és egy tüzetes állapotfelmérés után szinte teljes csapattal tudunk készülni a szezonra. Sűrű lesz az előszezon, sok mérkőzést fogunk játszani, de ez fontos, hogy éles szituációban is összecsiszoljuk az új játékosokat.”

A felkészülési programunkban összesen két torna és öt edzőmérkőzés található, játszani fogunk többek között a Budapest Honvéddal, a Basket Brno és az Inter Bratislava csapatával, elutazunk Szegedre és az NKA Pécs is vendégül lát minket. Szeptember 9-10. között ismét megrendezzük a Morgen Ferdinánd Emléktornát, amin a Kometa-Kaposvári KK, az MVM-OSE Lions és a Basket Brno vesz részt. A tornának az ESZI Sportcsarnok ad otthont, bővebb információk hamarosan.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%