Két győzelem a hétvégén az U18-as versenyeken

2013.10.10, 18:30 Kosárlabda


 

Szombaton a Pestmegyei Junior Bajnokság , vasárnap a kiemelt U18-as Országos Bajnokság vette kezdetét.  Az előjelek nem voltak túl biztatóak, öt sérültünk is volt az elmúlt időszakban, valamint betegség, vizsgák és egyéb elfoglaltságok miatt  is sok volt a hiányzó az edzésekről . Öt-öt ellen nem is nagyon tudtunk gyakorolni és úgy tűnik lassan kezdhetjük elölről az alapozást.

 

A szombati mérkőzésnek nem volt igazán tétje, itt a gyakorlás, a minél több játéklehetőség a cél, főleg azoknak akik kevesebbet játszanak az U18-as mérkőzéseken. Nyolcan sikerült is megjelennünk a Szentendrei KSE ellen, és szoros első félidőt követően sikerült elhúzni és megnyerni a meccset. Az első két negyedben nem sok tudatosság és csapatmunka jellemezte játékunkat, egyedül az indításoknak örülhettünk. A második félidőben ellenfelünk aki szép támadásokat is vezetett elfáradt és  az első két játékrészben nyújtott akcióinknál kicsit pontosabb támadásainkkal nyertük a találkozót. Játékosaink közül Gombos Ádi és Miholics Bence emelhető ki elsősorban ponterősségük miatt, de be kell vallani, ennél több kell mindenkitől, elsősorban a védekezésben és fegyelmezettségben  majd egy U18-as mérkőzésen.

 

Atomerőmű SE – Szentendrei KSE
85:56
(23:23, 16:13, 24:11, 22:11)

ASE: Gombos 22/3, Miholics 17, Fazekas 12, Molnár 6, Bacs

cs.: Lenger 12/3, Sánta 8, Oláh 6,


 

Másnap keményebb diónak tűnt a MAFC  az U18-as kiemelt bajnokság hazai nyitó meccsén, akivel szemben volt mit törlesztenünk a két évvel ezelőtti Országos Döntőn elszenvedett kétpontos, sorsunkat megpecsételő vereségért.( Ráadásul a tavalyi csapatot is ők állították meg az Országos Döntő felé vezető úton. ) Mint kiderült abból a 96-os csapatból csak néhányan maradtak, most zömmel 97-es játékosok alkotják a  gerincet.

Nem indult most sem sziporkázóan a játék, nem csináltuk meg igazán a feladatokat, amit megbeszéltünk az öltözőben. Kapkodtunk, sok labdát eladtunk ( összesen 23-at !!!  a 40. perc alatt), nem találtuk a ritmust az első tíz percben. A második negyedben kicsit összekaptuk magunkat , főleg a védekezésben és a támadásunk is némileg hatékonyabbá vált. A harmadik negyedet is jobb ha elfelejtjük,  itt még volt egy komolyabb fellángolása ellenfelünknek, de a negyedik negyedben már ismét mi domináltunk és fokozatosan nagyon nagyra nőtt a különbség , sőt a cseresor is növelni tudta ezt.  Pozitívum az 58 megszerzett lepattanó ( 43 védő, 15 támadó ) labda, ami  jó teljesítmény.  Ennek ellenére ugyan voltak jó periódusaink, de sajnos csak egyes szakaszokban, és messze nem közelítettük meg azt a játékot, amit már tudtunk 20-25 percig a nemzetközi mérkőzéseken, de most részben tudjuk ennek az okát. A Falco ellen ennél több kell, de az is kérdés lesz sérültjeink milyen állapotban lesznek majd ellenük. Minden esetre a nagyarányú győzelemnek  méltán örülhettünk és ezért dicséret illeti a csapatot.

 

Atomerőmű SE – MAFC
101:53
(17:18, 32:10, 20:14, 32:11)

 

ASE: Papp 24, Antóni 21/3, Miholics 19/9, Sterczer 11/3, Meixner 6

cs.: Fazekas 8, Gombos 5, Sánta 5, Lenger 2, Molnár, Oláh