Keith Wright is az Atomváros felé tart!

2023.08.14, 15:04 Kosárlabda
Tapasztalt magasember a negyedik légiósunk.

34 éves, 203 cm magas és 109 kg-os négyes/ötös posztos játékost igazoltunk, Wright Suffolk, Virginiában született, a középiskolát a Norfolk Collegiate School intézményében végezte el, majd a Harvard Crimson egyetemi csapatát erősítette az NCAA-ben. Profi pályafutását a 2012/13-as szezonban a svéd bajnokságban szereplő Uppsala Basket gárdájánál kezdte meg, majd Lengyelországban folytatta az európai karrierjét, ahonnan a G-leaguebe igazolt, szerepelt az Austin Spurs és a Westchester Knicks csapatában is. Később megfordult a Fülöp-szigeteken, Görögországban, Argentínában, Kanadában, Németországban és a francia másodosztályban is, legutóbb az Alm Evreux Basketet erősítette, ahol 21 mérkőzésen lépett pályára, 10 pontot, 6.7 lepattanót és 1.3 gólpasszt átlagolt.

“A két magasember kiválasztásánál szempont volt, hogy az egyik tapasztalt játékos legyen. erős felépítésű, aki mind a két magas poszton megállja a helyét, de én elsősorban 5-ös poszton számítok a játékára. Mozgékony, akivel több védekezést is meg lehet oldani. A 40 százalék körüli triplamutató is jónak mondható, ezt is megpróbáljuk kihasználni.”
-mondta Csirke Ferenc vezetőedző

“Izgatottan várom, hogy az ASE színeiben léphessek pályára. Készen állok arra, hogy mindenben segítsem a csapatot és ezáltal elérjük a kitűzött céljainkat is.”
-tette hozzá Wright

Érdekesség, hogy Wright egyetemi csapattársa volt Jeremy Lin, aki később remek karriert futott az NBA-ben.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%