Injury report

2023.12.12, 09:47 Kosárlabda
Tájékoztatás a sérült játékosainkról

Kedves Szurkolóink!

Mint, ahogyan azt már korábban többször megtettük, most is szeretnénk tájékoztatni titeket a sérült játékosaink állapotáról:

-Eilingsfeld János a közel féléves kihagyást követően hétfőn megkezdte a fokozatos visszatérését a csapatedzésekbe. Fontos a fokozatosság elvének a megtartása, reményeink szerint a terhelésekre nem jön vissza a fájdalma és mihamarabb a csapat rendelkezésére tud állni.

-Pajor Dávid átesett a kontroll vizsgálaton, ahol megállapították, hogy a rehabilitációja megfelelő ütemben halad, várhatóan a két ünnep között elkezdheti a fokozatos terhelést.

-Gulyás Milán szintén átesett a kontroll vizsgálaton, a játékos visszatérése a két ünnep között várható.

-Kovács Ákos csapatkapitányunk a múlt héten átesett egy kontroll vizsgálatokon, majd megkezdte a visszatérést, azonban a mérkőzés előtti bemelegítéskor jelezte, hogy a vádlija még nem alkalmas a játékra, bízunk benne, hogy a hétvégén már pályára tud lépni.

-Duda Sanadze továbbra is megfelelő körülmények között tölti a rehabilitációját Grúziában.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%