Felnőtt kosárlabda szakosztály éves beszámoló

2019.05.23, 20:45 Kosárlabda
2018-as éves beszámoló.

A 2017/18-as szezont az NB I-es férfi kosárlabda csapat a 8. helyen zárta, a Magyar Kupa nyolcas döntőjében bronzérmet szerzett a csapat. 2018. tavaszán váltás történt a csapatnál, Teo Cizmictől Schmidt Béla vette át a „karmesteri pálcát” és a csapat élére visszaérkezett Tóth János. A csapattal a rájátszásba jutott, ahol a Szolnok ellen a negyeddöntőben kiesett. 2018. nyarán edzői posztra Srecko Sekulovic érkezett, vele együtt új légiósok és Székesfehérvárról visszatért Paksra Kovács Ákos. A szezon elején sajnos a csapat nem nyújtott olyan teljesítményt, ami várható volt – sokszor egylabdás meccsen kaptunk ki –, ennek eredményként a vezetőedző lemondott posztjáról. A csapat élére Schmidt Bélát nevezték ki és a váltás új lendületet adott a csapatnak.

 

2019. évben nem tudtuk a jó eredményeket tartani, a Magyar Kupa Nyolcas Döntőjében nem sikerült éremszerzést ismételni, emiatt a vezetőség új edzőváltás mellett döntött. A csapathoz ismét új edző érkezett Dzunic Branislav személyében, akinek a legfőbb feladata a rájátszásba kerülés volt. Az új edzőnek sikerült a feladatát teljesíteni, jelenleg a bajnokság negyeddöntőjében harcol a csapat.