Az 5. fordulóval folytatódott a városi bajnokság

2016.03.03, 19:21 Kosárlabda
A tavaszi 5. játékhét két érdekességet tartogatott. Az Alibi újabb vereségével az Old Boys már fél lábbal alapszakasz első, míg az Ultra Violák egy negatív rekorddal hívták fel magukra a figyelmet.  

 

Ultra Violák – Face Kings 18-82

 

Azt hiszem, ha azt írom, hogy ez nem az Ultra Violák napja volt, akkor cseppet sem túlzok. Bár az első negyedet viszonylag erősen kezdték (15-21), azonban a folytatásban mintha a pályán sem lettek volna. A három játékrészben elért összesen 3 pontjuk egészen biztosan negatív rekord a városi bajnokság történetében.

 


 

Vak Baglyok – Old Boys 34-73

 

Az Old Boysnak még tartalékosan felállva sem okozott gondot a Vak Baglyok legyőzése. Minden negyedet nyerve, könnyű győzelemmel növelték siekreik számát.

 


 

ASE Kadett – Zóna-kosár 63-71

 

A Zónások kezdték jobban a meccset, már az első negyedben megnyugtató előnyt tudtak szerezni. A folytatásban a Kadett játéka is feljavult és a félidőre sikerült is 5 pontra csökkenteniük a hátrányukat, sőt a harmadik etap végére már csak 3 pont maradt a felek között. A végjáték azonban újra a vendégeknek sikerült ponterősebben, így végül megérdemelt győzelmet arattak.

 


 

Alibi KC – Puszta 5 City 36-39

 

Az első 10 perc alapján úgy tűnt, hogy az Alibisek visszataláltak a győztes útra (16-9), de hiába a jó kezdés, a folytatás igencsak nehézkessé vált. Mindkét csapat visszavett a tempóból, és főleg a védekezés dominált. A második negyedben elért 5-4-es eredményre egyik csapat sem lehet büszke.

A fordulásra aztán egycsapásra feljavult a City játéka, és mivel a hazaiak támadójátéka továbbra is akadozott a harmadik etap végére lőtávolon belülre kerültek.

A záró negyedre sem tudott játékba lendülni az Alibi, viszont a Puszta 5 City pár extra kosárral ezt a negyedet is meg tudta nyerni, amivel át is vették a vezetést, és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.

 

 

 


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%