A túlóra döntött a nyitányon

2021.09.22, 20:49 Kosárlabda
Remek mérkőzésen maradtunk alul az Alba ellen.

Atomerőmű SE – Alba Fehérvár
104 – 106
(22-28, 23-19, 25-31, 23-15, 11-13)

A feldobás után az első támadásunknál Mislav Brzoját faultolták, a horvát légiósunk mindkét büntetőt értékesítette, ezt követően Eilingsfeld hagyott ki egy hárompontost, a kontránál Pongó Marcell ellen szabálytalankodtunk. Ken Brown a sarokból nem hibázott, de a másik oldalon Vojvoda sem. Jó iramban, szezonnyitóhoz méltóan kezdődött a mérkőzés. Két hibánk volt a negyed feléhez közeledve, amit az Alba kis is használt, Takács triplája után gyorsindításból Karosi volt eredményes. 5-0-ás Alba rohanás után már 10 pont volt a vendégek előnye, ekkor kértünk először időt. (8-18) Steele 2+1-es akciójával folytatódott a mérkőzés, majd Melvin egy támadólepattanót pöcizett vissza. Laksa kihagyott triplájából egy gyors támadást indítottunk, ebből Milsav Brzoja szerzett három pontot. Sokáig nem dőlhettünk hátra, hiszen Pongó Marcell ismét triplát értékesített, majd Szabó Zsolt neve mellé jegyezhettünk két pontot. (13-26) Buljevic szerzett labdát, a körpasszok után Ken Brown állt bele a hármasba, a játékszer csont nélkül hullott a gyűrűbe, majd ismét Buljevic került középpontba, ezúttal egy kiharcolt faulttal, majd két bedobott büntetővel. Elkaptuk a fonalat és elkezdtük ledolgozni a tizenhárom pontos hátrányunkat, az akciók végén ebből már csak 6 pont maradt. (22-28)

Álomszerűen indult a második etap, 7-0-val kezdtük és meg is fordítottuk a mérkőzést. Időt kért az Alba és a soraikat ezzel rendezni is tudták, két gyors kosár következett a vendégektől, ezután Kovács Ákos 2+1-es akciójával tudtuk tartani az eredményt, ezt Eilingsfeld utolsó másodperces kettese követte. (34-33) Két gyors fehérvári tripla és egy kétpontos növelte a kék mezesek pontszámát, a negyed felénél jobb játékot mutattak Vojvodáék. A tüzet Eilingsfeld János faulttal együtt szerzett bírkózós kosara hozta vissza, ekkor a rotált egyet Teo Hojc. Az egészpályás védekezésünk megzavarta az Albát, a félidőre 45-47-es állással mehettünk.

Dekoncentráltan kezdtük a második félidőt, 6-0-ás fehérvári futás után Melvin ziccere javított az eredményünkön. Ellépett az Alba, de a negyed második felében ismét partiban voltunk, Mislav Brzoja és Ken Brown pontjaival kiegyenlítettünk. (67-67) Gyors kosarak érkeztek a túloldalon, ráadásul a negyed végét jelentő dudaszó előtt Vojvoda egy elképesztően nehéz hárompontost értékesített, ezzel 8 ponttal lépett meg a fehérvár. (70-78)

Kovács Ákos ziccerével nyitottuk az utolsó felvonást, majd Ken Brown nevéhez jegyezhettünk 5 pontot két akcióból, ezt Eilingsfeld ziccere követte, egy pontra közelítettük meg Szabó Zsoltékat. (81-82) Vojvoda hoszonharmadik pontját is megdobta, ezzel négy pont volt a két csapat között 5 perccel a végső dudaszó előtt. 3:03-at mutatott az óra, amikor Kovács Ákos a büntetővonalhoz lépett, a csapatkapitányunk mindkét büntetőt értékesítette. (91-91) Pongó Marcell az ötödik személyi hibáját is beütötte, a hátralevő két percnek a hármas mezszámú játékos nélkül kellett nekivágnia az Albának. A mérkőzés utolsó támadását hazai időkérés után egálról indíthatta a csapatunk, de nem sikerült kosarat szereznünk, hosszabbítás következett. (93-93)

Vojvoda tripla nyitotta a ráadást, ezt Melvin horog dobása követte, mire Steele válaszolt. Felpörögtek az események. Az utolsópercet szintén egálról kezdtük meg, Vojvoda időközben a harmincadik pontját is értékesítette. Végül Kovács Ákos az utolsó másodpercben hagyott ki egy létfontosságú dobást, így az Alba Fehérvár örülhetett a végén. (104-106)

 

Vojvoda Dávid: Gratulálok mindkét csapatnak, nagyon jó mérkőzésen vagyunk túl, nézők szempontjából soha rosszabb kezdést. Jó mérkőzést játszottunk, igazából mindkét csapat megnyerhette volna a találkozót. Nagyon hullámzó volt a teljesítménye mindkét csapatnak, többször is elmentünk 10 ponttal, de a Paks mindig vissza tudott jönni. A végén a kezükben volt a mérkőzés, de nem éltek vele. Az első mérkőzést a bajnokságban mindig nagyon fontos megnyerni. Várjuk a szombati rangadót a Falcot ellen, nyílván a sérültek hiányoznak, ettől függetlenül aki ma pályára lépett az előtt le a kalappal, mert mindenki odatette magát. Sok sikert a Paksnak.

Dejan Mihevc: Először szeretnék gratulálni a csapatomnak a győzelemhez, egy nagyon kemény meccs volt a mai, megérdemlik a játékosaim a dicséretet, ugyanakkor a hazai csapatnak is szeretnék gratulálni a remek játékért. Ez egy olyan mérkőzés volt, ami a szurkolók számára igazán élvezhető, sok gyors játék és futás jellemezte a találkozót. Egy kicsit úgy éreztem, hogy nem a saját ritmusunkban játszunk, a lepattanózásban mindenképpen fejlődnünk kell még, gratulálok mindkét csapatnak.

Ken Brown: Szeretnék gratulálni az Albának a győzelemhez és a saját csapatomnak is, remekül forgattuk a labdát, úgy gondolom jól játszottunk a nyitómérkőzésen. Jó úton haladunk, sok sikert kívánok mindét csapatnak a szezon hátralevő részére.

Teo Hojc: Vegyes érzéseim vannak a mérkőzés után, az egyik oldalon nem vagyok boldog, hiszen kikaptunk, két olyan dobásunk volt, amivel eldönthettük volna a találkozót, ugyanakkor a másik oldalon abszolút nem panaszkodom a játékosaimra, teljes erőbedobással játszott mindenki, én is úgy gondolom, hogy jó úton haladunk, de van még min dolgoznunk. Pozitívnak kell maradnunk, a nézők számára egy remek találkozó volt a mai.