24 pontos előnyt szúrtunk el Debrecenben

2024.02.11, 10:09 Kosárlabda
A második félidőben teljesen szétestünk

Tippmix Férfi NB I. A-csoport – XX. Forduló
DEAC – Atomerőmű SE
87 – 85
(23-28, 17-31, 27-14, 20-12)

Elijah Clarance gigantikus zsákolása nyitotta az első negyedet, majd Kassim Nicholson kétszer is betalált. Williamson hárompontosával folytatódott a találkozó, majd Clarance is eredményes volt, jól kezdtük a mérkőzést. Géringer Gergő remekül kezdte az összecsapást, az első negyedben két triplát is berámolt, mellette Kassim Nicholson is jól szállt be a játékba.  Knowles érkezett a pályára és hamarosan az első pontjait meg is szerezte ASE mezben, azonban a DEAC folyamatosan dolgozta le a hátrányát, végül az utolsó mozzanat a hazaiaké volt, Tadic triplájával 23-28-ra zártuk az első etapot.

Kucsora hármasával indítottuk a második 10 percet, majd Nicholson találata után Mócsán, Drenovac és Tadic voltak eredményesek. Clarance és Wooten pontjaival tartani tudtuk a 6-8 pontos előnyünket, a DEAC nem tudott közelebb férkőzni a negyed feléig. (36-44) Géringer labdaszerzéséből Nicholson zsákolt, majd Kovács Ákos triplája is jó volt, időt kért a DEAC. (38-49) Edwin dobása csorgott le a gyűrűről, majd Ihringet szerelte Deon Edwin. Nicholson tripla, Kovács dupla, 16 pont volt az előnyünk az első félidő utolsó percére kanyarodva. Végül Ihring hármasával zártuk az első 20 percet, 19 pontos előnnyel mehettünk pihenőre.

Elijah Clarance hárompontosával nyitottuk a második félidőt, Drenovac nem tudott erre válaszolni, Nicholson viszont igen, az amerikai játékos már 17 pontnál járt. Mócsán triplája után Clarance adta el a labdát, a túloldalon Edwin büntetői jók voltak, majd Buljevic és duplázott. Kovács Ákos tempójával folytatódott a találkozó, majd ismét Buljevic talált be, amit Mócsán triplája követett, a debreceniek folyamatosan dolgozták le a hátrányukat. (55-66) Krasovec mester időkérése után Wooten Jr. hibázott, Mócsán ismét kintről talált be, ez volt az ötödik triplája a magyar válogatott játékosnak. Clarance és Ihring „tartották a lelket a csapatban”, azonban a fehér mezeseknél Mócsán megállíthatatlan volt. (62-70) Másfél perccel a negyed vége előtt Clarance talált be, ezt követően ismét Mócsán és Buljevic szépítettek, mindösszesen 6 pont maradt az előnyünkből. (67-73)

Drenovac és Buljevic közelijével tovább csökkent az előnyünk, teljesen leblokkoltunk, ráadásul Ihringnek 4 személyi hibája volt. Tadic büntetői hibátlanok voltak, kiegyenlített a DEAC, majd a következő támadásnál át is vették a vezetést. Nem változott a játékunk a folytatásban sem, egyéni megoldásokból próbáltunk pontokat szerezni, a hazaiak viszont okosan és koncentráltan játszottak. Négy perccel a végső sípszó előtt Clarance zsákolásával jöttünk vissza ismét két pontra, időt kértek a hazaiak. Ihring triplájával egy pontra zárkóztunk, Mócsán középtávolija viszont csont nélkül hullott a gyűrűbe, majd Buljevic zsákolt Edwin remek passzából, az utolsó percre 5 pontos hátránnyal mentünk, időt kért Krasovec mester. Clarance hármasa pontos volt, de ez már kevés volt, a DEAC 24 pontos hátrányról nyerte meg a mérkőzést.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%