Az első perctől utaltuk a mérkőzést, egy pillanatig sem volt kérdéses, ki lesz a győztes. A csapat a közönséget is igyekezett kiszolgálni, szebbnél-szebb kosarakkal örvendeztették meg a szurkolókat. ...
Elolvasom »Miután az Old Boys is begyűjtötte első vereségét, már csak a Judoplasztika veretlen a városi bajnokságban.
Elolvasom »Videó-csokor a legutóbbi két NB1-es meccsünk, az egyaránt győzelemmel végződő Jászberény és MAFC elleni találkozók összefoglalóiból, valamint a mérkőzéseket követő sajtótájékoztatóból és edzői nyilatkozatokból. ...
Elolvasom »Jól kezdtük a meccset, de már az első negyed végére rendezte sorait a Trabzon, amely ezt követően már nem is engedte közel magához a mieinket. A csoportfavorit jól használta ki magassági fölényét, és ...
Elolvasom »A Jászberény ellen Antóni extrájával nyertünk, a MAFC ellen viszont nem jött össze a siker
Elolvasom »A jó játék elmaradt, de így is meggyőző fölénnyel nyertünk a MAFC otthonában
Elolvasom »Molnár Gyula képeiből állítottuk össze galériánkat
Elolvasom »Az első félidőben tripláira építve jól és veszélyesen játszott a Dramicanin vezette Jászberény, ám a szünet után elfogyott a lendület, és végül magabiztosan gyűjtöttük be a győzelmet.
Elolvasom »Az első félidőben dőlt el a meccs.
Elolvasom »Ezúttal a Kaposvár otthonában arattak újabb két győzelmet a fiatalok.
Elolvasom »Copyright © ASE · impressive.hu