ASE.hu kosárlabda

Mindössze 11 pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első félidőben.

Alibi KC – Judoplasztika 28-64

A két csapat formája és helyezése alapján nagy csatára lehetett számítani, azonban ezúttal ez elmaradt. Bár az Alibi kezdett jobban, a Judo az első negyed derekára átvette a kezdeményezést (és a vezetést), majd gyakorlatilag megerőltetés nélkül húzott el ellenfelétől. A második etapban hamar 10 pontra nőtt a két csapat közti szakadék, és ez a félidőre még tovább nőtt (11-28)
A fordulás sem hozott változást. Bár a harmadik 10 perc kiegyenlítettebb csatát mutatott, a záró játékrészben az Alibi összes esélye szertefoszlott, egy Judoplasztika által mutatott 19-0-s rohammal.
A Judoplasztika ezzel a győzelmével beérte, és meg is előzte az Alibi KC-t!

 



Ultra Violák – Face Kings 30-79

Már az első negyedben eldőlt a találkozó, hiszen a Face Kings 10 perc alatt annyi pontot dobott, mint az Ultra Violák az egész meccsen összesen. Magabiztos győzelmével a Face Kings továbbra is tapad az első helyezett Puszta 5 Cityre.



Street Boys – Vak Baglyok 59-32

Ez a találkozó sem hozott meglepetést, a Street Boys minden negyedet megnyerve, magabiztosan gyűjtötte be a győzelmet.


A mérkőzések statisztikáját IDE KATTINTVA megtaláljátok!

Tabella: