Kötelező győzelem

2011. febr. 24., 09:10 | Kosárlabda

A sereghajtó otthonába utazik a hétvégén a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes. Ezzel a mondattal talán mindent el is mondtunk, ami az esélyeket illeti… A Salgótarján a hét közben a Sopron ellen búcsúzott a Magyar Kupa küzdelemsorozatától, míg az Atomerőmű SE a Szegedet verte, így a „Final Four”-ba jutott. A mostani vendéglátó mindössze egy győzelemmel szerénykedik a legutolsó pozícióban, az ASE jelenleg 14-6-os mutatóval a negyedik helyen áll. Az előző játéknapon, a Salgótarján Szolnokon kapott méretes zakót – 119:71-, az Atom pedig hazai pályán verte 26 egységgel a Debrecent. A ranglistákat böngészve hazai játékosokkal csak elvétve találkozhatunk. Vavra a lepattanó és eladott labda listán szerepelt, míg társa Sebők, a szerzett és eladott labda rangsor első 20 kosarasa között szerepel. Horváth Imre együttese lényegesen jobb játékosokból áll, Sales, Hodges, Johnson, Kovács és Morgen neve több felsorolásban is felbukkan. A szezon 15. győzelmének megszerzése reményében lép tehát parkettre a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban az Atomerőmű SE, a mérkőzés február 26.-án szombaton 18 órakor kezdődik. A meccset a tervek szerint a Paksi Kistérségi Televízióban vasárnap 19 órától láthatják felvételről, ismétlés március 1.-én kedden 17.30-tól.   

 

További hírek

Kosárlabda szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Sportmasszőrt keresünk!

2026. jún. 4., 10:57 | Kosárlabda

Elolvasom »

Gulyás Róbert szezonértékelője

2026. máj. 27., 11:04 | Kosárlabda

Elolvasom »

Negyedik helyen zártuk a szezont

2026. máj. 25., 20:04 | Kosárlabda

Elolvasom »

Szezonzáró szurkolói ankétot tartunk!

2026. máj. 24., 10:19 | Kosárlabda

Elolvasom »