
Férfi NB I. A-csoport – IV. forduló
Atomerőmű SE – Endo Plus Service-Honvéd
112 – 81
(30-14, 31-20, 24-27, 27-20)
Az első öt perc abszolút a mi elképzelésünk szerint alakul, a remek védekezés pontos kinti dobásokkal társult, Joseph és Eilinsgfeld is betaláltak a vonal mögül. Folyamatosan hibázásra kényszerítettük a vendégeket, megállítottuk a gyorsindításaikat, az első honvéd pontokat Moss szállította két és fél perc után, Joseph azonban erre is triplával válaszolt. Az első fővárosi időkérés Benke akcióját követően érkezett, azonban Keller Ivánék ezután sem tudták rendezni a sorokat. (17-2) A negyed második felében is főként a mi akaratunk érvényesült, a gyors kontráinkkal és ponterős játékunkkal nem tudott mit kezdeni a piros mezes gárda. (30-14)
Labdaszerzéssel és Géringer triplával indult a második etap, majd Daniels is betalált kintről. Hiába kezdtük jól a negyedet, a Honvéd is kezdte felvenni a ritmust, de az első öt percben nem tudtak közel kerülni hozzánk, Eilingsfeld harmadik trojkája után 21 pontra nőtt az előnyünk. (45-24) A folytatásban Joseph a negyedik hármasát is bevágta, az iszonyatos tempónkkal nem tudott mit kezdeni a Honvéd, gyakorlatilag teljes sebességgel vezényeltünk minden támadást. (61-34)
Az első félidőben csapatunk 55%-os pontossággal értékesítette a kinti dobásokat, a lepattanózásban és a szerzett labdákban is jobb mutatót hoztunk, plusz a gólpasszok számában is felül múltuk a vendégeket. Ez a „gépezet” ma ismét jól működött, szervezetten, kiváló intenzitással folytattuk a mérkőzést, miközben a rotációból egyre több játékosunk kapott értékes perceket. (85-61)
A záró felvonás már nem tartogatott sok meglepetést, öt játékosunk is 10 pont feletti teljesítménnyel járult hozzá ehhez a fontos hazai pályás sikerhez, ráadásul idén harmadszorra sikerült 100 pont fölé jutnunk. A következő fordulóban Kaposvárra látogatunk, Branislav Dzunic gárdája a mai napon az Alba Fehérvár otthonában elszenvedte az idei első vereségét, így 3-1-es mérleggel fogadnak minket a somogyiak.






