Papírforma győzelem Salgótarjánban

2010. jan. 18., 05:42 | Kosárlabda

A több sérült játékosát nélkülöző, hazai pályán játszó SKSE az első negyedben nem tudta megállítani a száguldó paksiakat. A piros kékek tetszés szerint érték el pontjaikat, a remek védekezés mellé pazar támadójáték párosult. 32:17-re nyerte a kezdő 10 percet Dzunics Barnislav együttese. A folytatásban is az atomosok akarata érvényesült, a 13. percben már 22 pont volt a két csapat közt. A nagyszünetben „csak” 19, így gyakorlatilag az első félidőben eldőlt a mérkőzés. A fordulás után sem tudott a Salgótarján közelebb kerülni a legutóbbi bajnokhoz. 18:18-cal zárult a harmadik negyed, tehát maradt a tetemes előny az ASE javára. A záró felvonásban 10 pont körülire faragta hátrányát a vendéglátó, az Atom azonban ismét megrázta magát és lehűtötte a tarjáni reményeket. Mint ahogy az, az edzői nyilatkozatokból is kitűnik, az SKSE „küzdött becsülettel”, de nem tudta megszorítani a jobb játékosokból és nagyobb játékerőt képviselő paksi egyletet. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a Dzunics egyletben pályára lépett az új szerzemény Ibrahim is, aki 9 pontig jutott. Salgótarjáni KSE- Atomerőmű SE 72:94.

Salgótarjáni KSE – Atomerőmű SE 72:94 (17:32, 20:24, 18:18, 17:20)

Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 1200 néző
Játékvezetők: Ádám J., Gál J., Fodor A., Ellenőr: Farkas Z.,

Salgótarján: SEBŐK 17/12, SIRUTAVICIUS 21/15, Gorszkij 13/6, Balikó 7/3, Bajramovics 14/9,

Csere: Gál -, Szabó -,

ASE: ENGLISH 10, Kiss Zs. 12/12, HORVÁTH Á. 20/12, Clark 8, Ibrahim 9,
Csere: Körtélyesi 3, GULYÁS 16/3, Kovács Á. 4/3, Panta -, Medve 9/9, Mészáros -, Morgen 3/3,
Mestermérleg :

Walke Károly: Tisztességesen helytálltunk. A lehetőségekhez mérten mindent megvalósítottunk, amit előre elterveztünk. Úgy tűnik, hogy amennyiben kiegészül a keret, az átalakított játékforma működni fog. Köszönöm a szurkolók támogatását.

Dzunics Braniszlav: Nagyot küzdöttünk a győzelemért, minden játékosunk odatette magát a pályán. Úgy érzem, megérdemelten nyertünk.   

További hírek

Kosárlabda szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Erődemonstráció az ASE Csarnokban!

2026. ápr. 24., 19:41 | Kosárlabda

Elolvasom »

Atomerőmű SE - Alba Fehérvár

2026. ápr. 23., 14:28 | Kosárlabda

Elolvasom »

Triplaeső zúdult az Albára!

2026. ápr. 21., 19:48 | Kosárlabda

Elolvasom »

Alba Fehérvár - Atomerőmű SE

2026. ápr. 20., 19:53 | Kosárlabda

Elolvasom »