Az Alba ellen egy nappal később, a Szolnok ellen pedig egy nappal korábban játszunk. Újabb tévés meccsek jönnek!
Elolvasom »Megőriztük hazai veretlenségünket a rájátszásban, így 3. helyen kerültünk be a kiemelt U18-as bajnokság Országos Döntőjébe!
Elolvasom »Tizenöt ponttal is vezettünk, de végül az Alba örülhetett. A negyedik negyedtől nem találtuk az utat az Alba gyűrűjéig, amely megérdemelten vette el a hazai veretlenségünket.
Elolvasom »Ezúttal a tavaly még Fehérváron, azaz a mai ellenfél színeiben pattogtató erőcsatárt szólaltattuk meg arról, hogy mit vár a mérkőzéstől.
Elolvasom »Az alapszakaszban mindkét csapat megnyerte a hazai meccsét, a szerdán 18.30-kor kezdődő mérkőzésen remélhetőleg folytatódik ez a sorozat.
Elolvasom »Múltidéző sorozatunkban ezúttal egy Alba elleni győzelmet mutatunk be, még pedig nem is akármilyet! A 2003/2004-es bajnokság elődöntőjének harmadik meccsén Smith és Ridl vezérletével hengereltünk, ráadásul ...
Elolvasom »Öt ASE mezt sorsolunk ki a rájátszás kezdetekor, amelyeket bárki megnyerhet, aki kilátogat az hazai mérkőzésekre a középszakaszban! Emellett a születésnaposok számára is meglepetéssel készültünk!
Elolvasom »Összefoglaló a Kecskemét elleni sikerről, edzői nyilatkozatokkal.
Elolvasom »Dzunic-parádé a Vak Baglyok ellen!
Elolvasom »Fekete Zsuzsanna képeiből állítottuk össze az alábbi galériát.
Elolvasom »Copyright © ASE · impressive.hu