Távol a hazánktól, avagy amerikaiként boldogulni Magyarországon - 2.

Wow, mindössze ezt tudom mondani arra, hogy mennyi pozitív visszajelzést kaptam az első blog bejegyzésemmel kapcsolatban, egyszerűen hihetetlen. Ráadásul a blogomat megosztotta egy helyi újság itt Pakson, valamint egy országos weboldal is. Ettől szinte otthon érzem magam, egyszerűen imádom! Fantasztikusak vagytok, még egyszer nagyon köszönöm!

A legutóbbi bejelentkezésem óta játszottunk pár újabb meccset, és ismét csak el kell mondanom, egyszerűen szenzációsak az itteni szurkolók. Látszik, hogy mindannyian nagyon szenvedélyesen szeretitek a csapatotokat. Volt két hazai meccsünk, ahol az ellenfél szurkolói is eljöttek és támogatták csapatukat, valamint Pécsre is elutaztunk az idegenbeli mérkőzésre, ahol ugyanezt tapasztaltam. Számomra fontos a sportok iránti szenvedélyes elkötelezettség, ez egy olyan tulajdonság, amit nagyra értékelek az emberekben, így látni, hogy mennyire szeretitek a kosárlabdát, boldoggá tesz engem. Épphogy túl vagyunk egy három hosszabbításban kivívott győzelmen a Szolnok ellen, és meg kell, hogy mondjam, ez volt a legőrültebb mérkőzés, amit valaha láttam. Egész meccs alatt csak sikítoztam, pont úgy, ahogy a többi szurkoló a csarnokban! Annyira jó, hogy ti is ennyire szenvedélyesek vagytok, így senki nem néz őrültnek, hogy fel-le ugrálok és sikítozok.

Véget ért a kávé utáni kutatás! Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek a kereséshez adott tanácsokat! Annyira édesek vagytok, és ezzel el is érkeztünk a következő mondanivalómhoz. Amerikainak lenni egy idegen országban manapság egy kicsit ijesztő. Lényegében olyan, mintha egy célkereszt lenne a hátadon, mintha kívülálló lennél. Ennek ellenére nekem semmilyen rossz tapasztalatom nem volt ezzel kapcsolatban, egyetlen goromba emberrel sem találkoztam. Egyszerűen imádom, ahogy például a konditeremben mindenki köszön mindenkinek, nagyon kedves gesztusnak tartom, azonban én túl szégyenlős vagyok ahhoz, hogy megpróbáljak magyarul beszélni, így félénken csak annyit mondok: „Hi!”.

A hideg idő hozott néhány drasztikus változást az életemben, például hogy bezártak a fagyizók. Nagy szomorúság ez számomra. Az egyik dolog, amit nagyon szeretek Troyban, hogy egyszer csak hazajön, és kijelenti, hogy most fagyi-idő van, és ez akár többször is megtörténhet egy héten. A derékbőségem persze hálás ezért, de belül azért szomorú vagyok. Szerencsére a helyi konyha annyira ízletes, hogy már meg is találtam, mivel fogom pótolni a fagyit. Nagyon tetszik amúgy az egész életstílusotok, sokkal jobban, mint azt előzetesen gondoltam.

Végül egy utolsó dolog: Elolvastam minden kommentet, a helyi és az országos médiában egyaránt (köszönet a google fordítónak) és el szeretném mondani, hogy soha nem beszélnék negatívan a hazátokról. Troy miatt vagyok itt, és nagyra értékelem mindazt, amit ez az ország, és az emberek értünk tesznek. Alapvetően mindenre pozitívan tekintek, egyszerűen így szoktam, ilyen vagyok. Tudom, hogy mennyire szeretitek, ha jóindulattal szólnak a hazátokról, kérlek, tiszteljetek meg ezzel engem is. Ez egy pozitív hangvételű, mókás blog, nem lenne szabad negativitással elrontani.

Ha szeretnétek jobban képben lenni a fotóinkkal és magyarországi tapasztalatainkkal kapcsolatban, kövessétek az instagram profilomat: @abby_tardiff

XOXO Abby

WOW is all I have to say from the amount of positive feedback I have gotten from my first blog entry, truly it is humbling and amazing. My blog was shared with the local newspaper here in Paks, and then even shared on the nation’s website!! This just makes me feel at home and I love it! You are all amazing and thank you so much!

Since my last blog there have been some games here and I gotta say it again, the fans are awesome here! You all seem extremely passionate about your teams. We had home games where the other team’s fan showed up and cheered and then I even went to an away game is Pecs and that was quite the experience. Being passionate about sports is something so important to me, a quality I enjoy in people, so seeing how you all love basketball makes my heart happy. We just an an amazing win in triple overtime against Szolnok and it was by far the craziest game I have ever attended. I was screaming the whole game and the fans were screaming too! So nice to have fans who are passionate and who won’t look at me like I’m crazy for jumping up and down and screaming.

The search for coffee is over! I want to thank everyone for the advice on where to go! You are all so sweet which brings me to my next point. Being an American in any foreign country is actually something pretty scary. It’s essentially having a target on your back, being the odd person out, but I have not experienced any person being rude to me so far! And I absolutely love how everyone in the gym says hi and bye to one another, it’s very endearing and I’m way too shy to try to speak any Hungarian so I just always shyly say hi.

The colder weather has made some drastic changes here, like no more ice cream shops open! Heartbreak is real, and I feel it everywhere. One of my favorite things Troy will do is just come home and decide it’s ice cream time, which happens multiple days a week. My waistline will be thanking me, but I’m just a little sad on the inside. But the food here is so delicious that I’ve already found replacements to eat. I’m loving the culture here much more than I thought I originally would.

I would also like to bring up my last point, I read all the comments, both in the local and national media (thanks to google translate) and I just want to say I will never speak negatively about your country. I’m here for Troy and I appreciate everything this country has done for us so far! I look at everything with positive thinking, that’s just the way I was taught! What I would like to ask of you all is how you love the positive speak of your country I would like to same respect for mine! This blog is something fun and should not be bogged down with any negativity.

If you want to keep up with my pictures and fun experiences here in Hungary please follow my Instagram account @abby_tardiff

XOXO Abby