Nem sikerült legyőznünk a sereghajtó Körmendet

2025.10.20, 10:53 Kosárlabda
Pattanásig feszült a hangulat az MTE otthonában.

Tippmix Férfi NB I. A-csoport - IV. forduló
Egis Körmend – Atomerőmű SE
100 – 97
(27-20, 25-25, 22-20, 26-31)

Körmendi triplával indult a találkozó, majd Edosomwant faultolták zsákolás közben, az amerikai center egy büntető értékesített. Ivosev triplája lecsorgott, ahogyan Hicksé is, a túloldalon viszont Avery volt eredményes, ráadásul az eladott labdánkból Ivosev akciójával tovább növelte előnyét az MTE. A sérüléséből frissen visszatérő Benke Szilárd találatával szépítettünk, a válasz azonban hamar érkezett a fehér mezesektől. Jobban elkapta a fonalat a hazai gárda a meccs elején, az már ekkor látszott, hogy fizikális találkozó lesz. A gyorsindításainkat folyamatosan limitálták Ferencz Csabáék, az eladott labdáinkból sorra kaptuk a kontra kosarakat, időt kértünk. (11-5) Benke triplájával folytatódott a mérkőzés, a körmendiek támadását Blondin váltotta pontokra, majd Ivosev és Avery is eredményesek voltak. Hicks könnyű ziccere után Blondin szerzett három pontot, majd Deon Edwin is „beköszönt”, a tempóra és a hangulatra nem lehetett panasz. Avery triplája után már 10 pontra nőtt az MTE előnye, ekkor Edwin is betalált kintről, a negyedet végül Avery büntetői után Krivasevic kettesével zártuk. (27-20)

Halmai kosarával indult a második etap, majd a körmendi eladott labdát követően Krivacevic is betalált, ezzel 3 pontra csökkentettük a hátrányunkat. Eilingsfeld két pontja következett, erre már jött a válasz Ferencz Csaba részéről, majd Kiss Benedek labdaszerzését követően két pontot pakolt a körmendi „közösbe”. Pillanatok alatt visszavette a mérkőzés irányítását a fehér mezes gárda, Ivosev két pontja után ismét 9 pont volt a hazaiak előnye. Folyamatosan a hátrányunk ledolgozásán voltunk, azonban sok hiba csúszott be, amiket meg is büntettek a körmendiek, időt kértünk. (43-37) Avery büntetői után Eilingsfeld ziccerével folytatódott az összecsapás, ezt újabb körmendi gyors kosár követte, amivel visszaállt a 10 pontos különbség. A félidőre végül 52 – 45-ös állással mehettünk.

Ismét jobban kezdték ezt az etapot is a hazaiak, mint mi, ráadásul Ivosev és Edosomwan folyamatos összetűzésbe keveredett a pályán, aminek a vége egy technikai hiba volt az ASE magasemberének, ezzel a negyedik személyi hibáját is feljegyezték az asztalnál. (66-56) Benke 2+1-es akciója a lehető legjobbkor jött, abban reménykedtünk, hogy ez felébreszti a csapatot, ezt Eilingsfeld két pontja követte, időt kért a Körmend. Ferencz Csaba hármasa rövid volt, Hicks viszont bevágta a trojkát, ezzel két pontra zárkóztunk. Sajnos Hicks a túloldalon egy faultot és egy technikai hibát is összeszedett, ezzel faultproblémába került és egyelőre csak a kispadról tudta bíztatni a csapatot, nehogy kipontozódjon a végjáték előtt. Az utolsó negyedre 74 – 66-os állással fordultunk.

Eilingsfeld két pontjával indult az utolsó felvonás, majd Ferencz Csaba vágott be egy gigantikus hárompontost, amire először ismét Eilingsfeld tudott válaszolni, majd Révész is betalált, 5 pontra jöttünk fel, időt kért az MTE. Hansen gyors közelijével folytattuk, majd Ivosev Tamás a 21. pontját is megszerezte, ezzel ismét nagyot lendített az egész meccsen fókuszáltan játszó vasiakon, Aleksandar Jonchevski időt kért. (81-72) Nem változott sokat a meccs összképe a folytatásban sem, sajnos sorra jöttek a hibák a mi oldalunkon, a körmendi gyorsindításokkal pedig nem tudtunk mit kezdeni. Az újabb időkérésünk után Eilingsfeld és Benke is betaláltak, majd a Körmend hibájának köszönhetően Benke három büntetőt is értékesített, gyakorlatilag pillanatok alatt két pontra jöttünk vissza. (87-85) Négy perc maradt az órán, ekkor Avery zsákolt, de mérkőzés nyílt maradt Eilinsgfeld ziccere után. Innentől kezdve ez az idegek csatája volt, amit jobban bírtak a hazaiak, a sereghajtó otthonában szenvedtük el az idei harmadik vereségünket.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%