Győzelemmel búcsúztunk a paksi közönségtől

2024.05.15, 09:26 Kosárlabda
A Körmend elleni meccs már az első negyedben eldőlt.

Tippmix Férfi NB I. A-csoport – Play-out – IX. forduló
Atomerőmű SE – Egis Körmend
99 – 76
(33-16, 23-22, 22-22, 21-16)

Kékesi Kolos duplájával indult a találkozó, majd Konate két büntetője után Kolos egy gólpasszt is kiosztott Mario Ihringnek. Wooten Jr. zsákolása és tempója is jó volt, Ihring triplájával pedig már nálunk volt az előny. (11-8) Újabb Wooten pont érkezett, erre Takács Kristóf válaszolt a túloldalon, majd Ihring kosara után Pajor Dávid talált be a vonalon túlról, időt kért a Körmend. (18-10) Gyors vendég kosárral folytatódott a találkozó, majd Ihring szenzációs passzát követően Nicholson trojkája volt pontos, az amerikai játékosunk ezt megismételte a következő támadásunknál, ezzel a csapat triplamutatója 4/4-re módosult, az előnyünk pedig 10 pontra nőtt. Folytattuk a jó játékot a negyed hátralevő részében is, remek betöréseink és pontos távoli dobásaink voltak, végül az első etapot 33-16-os eredménnyel zártuk.

Kucsora Csaba ziccerével indult a második 10 perc, majd Wooten Jr. 2+1-es akciója volt jó, ezt Kucsora triplája és Kovács kettese követte, ekkor már 25 pont volt az előnyünk. Az találkozó összképe nem változott a folytatásban sem, tartani tudtuk a 18-20 pontos előnyünket, a pontok is szépen oszlottak el a játékosok között. A félidőre 56-38-as állással mehettünk.

Clarance zsákolása nyitotta a harmadik 10 percet, majd Wooten is a gyűrűbe húzta a játékszert, a túloldalon pedig egy gigantikus blokkot osztott ki. Nicholson három pontjára Morgan válaszolt kintről, majd Nicholson és Eilingsfeld voltak eredményesek. (67-42) Másfél perccel a negyed vége előtt Ferencz Csaba triplájával és duplájával, illetve Konate kettesével 20 ponton belülre jöttek a vendégek, a negyed utolsó mozzanata viszont Kovács Ákosé volt. (78-60)

6-0-val indítottuk a záró felvonást, a Körmend három percig nem tudott betalálni, végül Schmera volt eredményes a vendégeknél. Maximálisan felszabadultan tudtunk már játszani, ez tökéletesen látszott Ihring elképesztő gólpasszain és Kenny Wooten Jr. hatalmas zsákolásain, a kémia most jól működött a csapatban. Gyakorlatilag a Körmend már nem tudott érdemben hozzászólni a mérkőzéshez, végig vezetve, kiegyensúlyozott játékkal búcsúztunk a paksi közönségtől. Szeretnénk megköszönni minden szurkolónak az egész éves bíztatást, atz utolsó fordulóban május 18-án, szombaton Kecskeméten lépünk pályára.


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%