Győzelmével 3. helyre ugrott a Judoplasztika

2013. febr. 4., 14:10 | Kosárlabda

 

 

 

Ankle City – Alibi KC
49-62

 

Az első negyed, még szoros küzdelmet hozott, ekkor felváltva hulltak a kosarak, és a Citynek sikerült minimális, 2 pontos előnyt kiharcolnia. A második negyedben azonban rákapcsolt az Albi és elhúzott riválisától. A fordulás után ugyan újra kiegyenlítetté vált a játék, de az Ankle City már nem tudott 10 ponton belülre kerülni, így az Alibi KC újabb győzelmet aratva, továbbra is biztosan áll a dobogó második fokán.


 

Ultra Violák – Old Boys
49-84

 

Az „Öregfiúk” szemernyi esélyt sem hagytak az „Ultráknak”. Már a mérkőzés elejétől átvették a kezdeményezést, és fokozatosan növelve előnyüket magabiztosan kosárlabdáztak. Az utolsó negyedre 21-49-es állással fordultak a felek. Innentől már a játéké lett a főszerep, és a védekezés háttérbe szorult, így valóságos pontzuhatag hullott a kosarakba. Az Old Boys győzelmét ekkor már semmi sem veszélyeztette, de azért biztos ami biztos, ezt az etapot is megnyerték, így ezen a héten sem találtak legyőzőre.


 

Space Jam – Judoplasztika
39-54

 

A hét legszorosabb mérkőzése, az utolsó játéknapra maradt.

A „Jam” kezdte jobban a találkozót, az első játékrészt 8 pontos előnnyel zárva, de a „Judo”-s fiúk nem adták fel, így a félidőre már csak 1 maradt a komolynak mondható vezetésből. A fordulás után egy Keszegh büntető újra egalizálta az állást, de a vezetést nem sikerült átvenni. A Space Jam egészen a harmadik negyed közepéig tudta tartani magát (36-31), ekkor azonban elfogyott a muníció, és képtelenek lettek pontot szerezni. A hátralévő másfél negyed már csak a Judoplasztikáról szólt. 23-3-ra nyerték ezt a majd 15 percet, és ezzel a győzelemmel három helyet javítva, felugrottak a dobogó legalsó fokára!

 

A Street Boys – Face Kings mérkőzés későbbi időpontban kerül megrendezésre!

A héten is ketten osztoznak a legponterősebb játékos címen. Most az Alibi KC-ból Somodi Csaba (24), az Ultra Violákból pedig Herman Richárd (24/3) bizonyult a legeredményesebbnek!

A mérkőzések statisztikáit megtaláljátok a kosarlabda.ase.hu/varosi-bajnoksag/program címen!

További hírek

Kosárlabda szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Sportmasszőrt keresünk!

2026. jún. 4., 10:57 | Kosárlabda

Elolvasom »

Gulyás Róbert szezonértékelője

2026. máj. 27., 11:04 | Kosárlabda

Elolvasom »

Negyedik helyen zártuk a szezont

2026. máj. 25., 20:04 | Kosárlabda

Elolvasom »

Szezonzáró szurkolói ankétot tartunk!

2026. máj. 24., 10:19 | Kosárlabda

Elolvasom »