Győzelmet követő edzőváltás

2009. nov. 22., 14:23 | Kosárlabda

A tétel az Olaj- ASE meccs után beigazolódott, bár a harmadik negyedik igazán élvezetes, látványos, izgalmakban bővelkedő összecsapást láthattak a nézők a helyszínen és a televízió képernyői előtt ülők egyaránt. Az első 10 percben az Atomerőmű kezdett jobban (12-17), de még mielőtt megléphetett volna Dzunics Branislav együttese, a Tisza-parti alakulat rendezte sorait és átvette a vezetést is. A második negyedre már 6 pontos hazai előnnyel készülhettek a felek. A Szolnoknál Rice és Frazier, míg az ASE pontjait Dill és English gyűjtögette. A folytatásban sokáig tartotta az 5-8 egységnyi különbséget az Olaj, de a félidő végjátékát a piros kékek bírták jobban és megközelítették a vendéglátókat. Szabó Péter triplája volt az első 20 perc utolsó kosara, mely azt jelentette, hogy a legkisebb differenciával ugyan, de még mindig a Szolnok vezetett (43:42). A folytatásban fej-fej mellett haladtak a felek, egyik csapat sem tudta leszakítani ellenfelét. Frazier és Gulyás támadta ekkor leghatékonyabban a gyűrűket, de Rice és Dill is pontosan célzott. A harmadik etapot 25:19-re nyerte az ASE, így a záró 10 perc előtt 67:65 volt a Duna-parti alakulat javára. Az addig tomboló csarnok egy pillanat alatt elhallgatott, köszönhetően Kiss Zsolt hárompontosainak, valamint az egyre javuló védekezésnek. Az erőnlétbeli különbség egyre jobban kiütközött, a hazaiak szinte csak vergődtek a pályán, míg az ASE játékosai tetszés szerint szórták a kosarakat. 25:9-re nyerte a negyedik negyedet az Atomváros gárdája, így végül teljesen megérdemelten 18 ponttal győzött. Szolnoki Olaj KK- Atomerőmű SE 74:92. A találkozót követően Horváth Imre – engedve a nép akaratának – lemondott vezetőedzői posztjáról.

Horváth Imre:- Az elején jól játszottunk, vezettünk. Még a harmadik negyedben is partiban tudtunk lenni, de aztán az utolsó negyedben olyan eladott labdáink voltak, amik meghatározták azt, hogy elbuktuk ezt a mai mérkőzést. Nem tudtunk a végén olyan támadásokat vezetni, amivel igazi dobóhelyzeteket tudtunk volna kialakítani.

Braniszlav Dzunics: – Az első félidőben nem tudtuk azt a kosárlabdát játszani, amit szerettünk volna. A védekezésben rendre hibáztunk. A második félidőben csapatom megmutatta, hogy meg tudja találni a megfelelő ritmust védekezésben. Szerencsére támadásban is mindig akadt valaki, aki hozzá tudott tenni a játékhoz valami extrát.

 

 

Szolnoki Olaj KK – Atomerőmű SE

74:92 (29:23, 17:19, 19:25, 9:25)

Szolnok 1500 néző Játékvezetők:
   Bodnár P. Benczur T. Györffy P. A.

Szolnoki Olaj KK: Fodor 11/9, Barro 9, Fraizer 13, Grebenár 6, Rice 17/6 Cs: Vesztergom -, Aleksic 8/6, Szabó 10/6,

Atomerőmű SE: Mészáros -, Clark 10, Dill 25/9, Kiss 12/12, Horváth 11/3 Cs: English 18, Medve -, Gulyás 9/3, Körtélyesi 6, Kovács 1,

 

További hírek

Kosárlabda szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Erődemonstráció az ASE Csarnokban!

2026. ápr. 24., 19:41 | Kosárlabda

Elolvasom »

Atomerőmű SE - Alba Fehérvár

2026. ápr. 23., 14:28 | Kosárlabda

Elolvasom »

Triplaeső zúdult az Albára!

2026. ápr. 21., 19:48 | Kosárlabda

Elolvasom »

Alba Fehérvár - Atomerőmű SE

2026. ápr. 20., 19:53 | Kosárlabda

Elolvasom »