Győzelemmel tért vissza Európába az Atomerőmű SE!

2009. nov. 26., 08:17 | Kosárlabda

 A játékvezetői hármas magyar volt, de a csarnokban, ténykedésük kapcsán többen boldogabbak lettek volna, ha nem velünk azonos nemzetbeliek… A találkozó első negyede a tapogatózás jegyében telt, védekezés egyik oldalon sem volt, inkább a támadásra helyezték a felek a hangsúlyt. 24-24 lett a nyitó10 perc vége, melyben bemutatkozott az Atom új szerzeménye, az egyhetes próbajátékon levő, 208 centis, amerikai Kevin Martin is, aki négy pontig jutott – összesen 11-ig- ekkor. A folytatásban az előny végig a Dzunics legényeknél volt English, Kiss Zsolt és Clark szórta a kosarakat. A védekezés is stabilabbá vált, így a nagyszünetben 5 ponttal tartott előrébb az ASE a Jicinnél. A fordulást követően előbb egalizáltak a vendégek, aztán újra megléptek a piros kékek. A küzdelem továbbra is óriási volt, minden egyes pontért alaposan megizzadtak a játékosok. A 14-14-es résztáv azt jelentette, hogy továbbra is a hazaiak vezettek 5 egységgel. A végjátékban hamar 10 pont fölé hizlalta a különbséget az ASE, de – a „sípmesterek jóvoltából is- magára talált a cseh csapat és kozmetikázta az eredményt. Végül 77:71-re győzött a CEBL Kupa „B” csoportjának nyitómeccsén az Atomerőmű SE a Miltra Novy Jicin ellen. Az európai kupasorozat következő meccsét Ausztriában játssza az Atomerőmű SE. A Kapfenberg Bulls ellen december 9.-én játszik majd az ASE, mely összecsapást másnap a Paksi Kistérségi Televízióban felvételről megtekinthetik.


Atomerőmű SE – Miltra Novy Jicin

77:71 (24:24, 19:14, 14:14, 20:19)

Paks 600 néző Játékvezetők: Forrai S., Kiss L., Sabáli L., Ellenőr: Faidt M.

ASE: Horváth 11/3, Clark 9/3, Dill 9, Kiss 12/12, Mészáros 3/3,

Cserék: Körtélyesi 5/3, English 11, Martin 11, Kovács 6/6,

Jicin: Pandula 17/9, Steffel 2, Leonard 12/6, De Souza 5, Walker 12,

Cserék: Pelikán 19, Sarovic 4/3, Hájek -, Gavlák -, Jurecka -,

Így látták:

Dzunics Braniszlav: – Sokat dolgoztunk, sok energiánkat felemésztette, amíg megtörtük az ellenfelet. Voltak hibáink is, de a szívünk vitt előre bennünket, és a lényeg, hogy győzni tudtunk.

Zbynek Choleva: – Nyerni szerettünk volna. Hazai pályán megpróbálunk nagyobb különbséggel nyerni és visszavágni.

{mpg}ase{/mpg} 

 

{morfeo 46}

 

 

 

 

 

További hírek

Kosárlabda szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Erődemonstráció az ASE Csarnokban!

2026. ápr. 24., 19:41 | Kosárlabda

Elolvasom »

Atomerőmű SE - Alba Fehérvár

2026. ápr. 23., 14:28 | Kosárlabda

Elolvasom »

Triplaeső zúdult az Albára!

2026. ápr. 21., 19:48 | Kosárlabda

Elolvasom »

Alba Fehérvár - Atomerőmű SE

2026. ápr. 20., 19:53 | Kosárlabda

Elolvasom »