Első sikerét aratta Pakson az NYKK

2010. febr. 5., 15:20 | Kosárlabda

Ennek köszönhetően fokozatosan meglépett az Atom, az NYKK vergődött a Dzunics egylet szorításában. 18:7-re nyerte a nyitó szakaszt a hazai gárda. A második 10 percben szellősebb lett a védekezés, és Doyne révén zárkózni kezdett a vendégcsapat. Wiley két hárompontossal jelentkezett odaát, míg a legutóbbi bajnoknál mindenki egyformán tett a közösbe. Őrizte vezetését az ASE, de már korántsem volt annyira meggyőző a játéka, mint az első negyedben. A nagyszünetben 37:33-ra vezettek Mészárosék. A fordulást követően szinte azonnal megfordította az állást az NYKK. Doyne ebben a szakaszban egymaga 16 pontot szórt, de Wiley és Gennie is sokat segített övéin. Feltűnő volt, hogy a hazai oldalon senki sem vállalkozott, aki mégis, az hibázott. Ferenczi Tamás alakulata magabiztosan tartotta 5-7 pontos előnyét. A harmadik etap után 62:54 volt oda. A végjátékban mindkét gárda küzdött becsülettel, de sok hiba tarkította ekkor a meccset. Az Atom sehogy sem tudott közelebb férkőzni. A vendégek Doyne-t tömték labdával, aki alig hibázott, míg a vendéglátóknál Horváth Ákos vitte hátán csapatát, de ő sem tudta megakadályozni a vereséget. Összességében, ahogy a nyilatkozatokból is kitűnik, megérdemelten nyerte a pénteki összecsapást az NYKK. Atomerőmű SE- Marso-Vagép Nyíregyháza 70:76.   

 
Atomerőmű SE MarsoVagép NYKK 70:76 (18:7, 19:26, 17:29, 16:14)
Paks, Atomerőmű Sportcsarnok, 600 néző
Játékvezetők: Földházi T., Kapitány G., Márton L., Ellenőr: Pázsitka F.
ASE:   NYKK:  
Körtélyesi G. 10/6       Gennei D. 13/3
Horváth Á. 17/3 Siska J.
Dill A. 6 Doyne J. R. 35/12
Kiss Zs. 2 Sitku E. 8
Mészáros Z. 7/3 Henderson K. 7
Cserék:   Cserék:
 
Clark I. 13/3 Szarvas G. 3/3
LaGrange J. 7 Wiley D. 10/9
Panta I.    
Medve M. 2    
Gulyás R. 6    
       
Edző: Dzunic B.   Edző: Ferenczi T.  
 

Braniszlav Dzunics: – Gratulálok a Nyíregyházának, megérdemelten nyertek!

Ferenczi Tamás: – Óriási bravúrt értünk el, nagyon büszke vagyok a srácokra. Ez edzői pályafutásom legnagyobb sikere, köszönöm a csapatnak.

 

{morfeo 55}

További hírek

Kosárlabda szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Sportmasszőrt keresünk!

2026. jún. 4., 10:57 | Kosárlabda

Elolvasom »

Gulyás Róbert szezonértékelője

2026. máj. 27., 11:04 | Kosárlabda

Elolvasom »

Negyedik helyen zártuk a szezont

2026. máj. 25., 20:04 | Kosárlabda

Elolvasom »

Szezonzáró szurkolói ankétot tartunk!

2026. máj. 24., 10:19 | Kosárlabda

Elolvasom »