Elkezdődött a rájátszás

2013. ápr. 2., 14:35 | Kosárlabda

 

Elkezdődtek a rájátszás első körének küzdelmei, de sajnos rögtön az első napon közbeszólt a havazás. A meglehetősen mostoha időjárás miatt, a Judoplasztika – Street Boys meccset el kellett halasztani. Mivel a Face Kings – Space Jam összecsapás már korábban új időpontra került, ezen a héten csak két találkozó került megrendezésre.

 

Ankle City – Alibi KC
44-65

 

Már a meccs elején látszott, hogy az Alibi nem bízza a véletlenre, és megpróbálja már az első mérkőzésen kicsikarni a továbbjutást. Ennek megfelelően hamar komoly előnyre tettek szert, hiszen a második negyed derekára már 10 pont fölé nőtt a különbség. A City – pár apróbb fellángolástól eltekintve – a folytatásban sem tudott komolyabban beleszólni az eredmény alakulásába. A végére kialakult 21 pontos különbséggel pedig az Alibi nyugodtan várhatja a visszavágót.


 

Old Boys – Vak Baglyok
80-54

 

Izgalmasabban indult a hét másik összecsapása. A Vak Baglyok másfél negyeden keresztül tudták tartani a lépést, a sokkal esélyesebb riválisukkal. Ezután viszont érvényesült a papírforma, és az Old Boys magára találva, faképnél hagyta a Baglyokat, majd a különbséget még tovább növelve, gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás sorsát is.

 

A mérkőzések statisztikáit megtaláljátok a kosarlabda.ase.hu/varosi-bajnoksag/program címen!

További hírek

Kosárlabda szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Sportmasszőrt keresünk!

2026. jún. 4., 10:57 | Kosárlabda

Elolvasom »

Gulyás Róbert szezonértékelője

2026. máj. 27., 11:04 | Kosárlabda

Elolvasom »

Negyedik helyen zártuk a szezont

2026. máj. 25., 20:04 | Kosárlabda

Elolvasom »

Szezonzáró szurkolói ankétot tartunk!

2026. máj. 24., 10:19 | Kosárlabda

Elolvasom »