Bajnok az Alibi KC!

2016. jún. 27., 15:33 | Kosárlabda

 

Alibi KC – Face Kings 43-41

 

Kiélezett, nagy csatát hozott az aranycsata első felvonása, sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat. Hol a hazai, hol vendég oldalon volt pár pontos előny, de egyik fél sem akarta elengedni a másikat. A nagy csatában pillanatok alatt elröpült a félidő, melynek végén 26-26 állt a jegyzőkönyvben.

A fordulás sem hozott különösebb változást, tovább élesedett a küzdelem, a harmadik etap vége pedig az Alibinek sikerült jobban, így 4 ponttal „elléptek” ellenfelüktől. A záró játékrészben is a hazaiaknak ment jobban, akik már 6 ponttal is vezettek, ám a hajrában a Face Kings is „feltámadt”, így csupán két pontos előnnyel várhatta a visszavágót az Alibi KC.


 

Face Kings – Alibi KC 45-59

 

Az előző összecsapás kiélezett küzdelme, ezúttal nem igazán látszott. Az Alibinek sikerült jobban a rajt, 10 perc után már 5 ponttal tartottak előrébb, sőt a félidőig ezt meg is tudták duplázni. Ezalatt a túloldalon semmi sem sikerült, a Face Kings csak árnyéka volt előző mérkőzésen mutatott önmagának.

A fordulás sem hozott változást. Az Alibi egy percre sem engedett ki és még növelni is tudta előnyét, majd végül minden negyedet megnyerve, biztosította be győzelmét, ezzel elhódítva a paksi városi bajnokság 2015/2016-os bajnoki címét!

 

A bajnokság győztese kettős győzelemmel, az Alibi KC!

 


 

Street Boys – Zóna-kosár 49-60

 

A bronzmérkőzés már közel sem alakult ilyen szorosan. A Zónások már az első negyedben megmutatták ki a jobb, 10 perc után 9 pontos előnyt harcoltak ki. A Street Boys ugyan mindent megtett, és a második negyed derekára 1 pontra is felzárkózott, azonban ez csak pillanatnyi siker volt, hiszen a félidőre ismét visszaállt a 9 pontos vendég előny.

A térfélcsere sem hozott igazi változást, a hazai pontokra mindig volt válasz vendég oldalon is, de csak két pontot sikerült faragni a harmadik negyed végére. A Street Boys még egy nagy rohamot indított ugyan a záró etapban, és ekkor sikerült is 2 pontra megközelíteni ellenfelüket, de a Zóna-kosár erre egy 12-0-val válaszolt, amivel be is biztosította a győzelmét.

 


 

Zóna-kosár – Street Boys 39-36

 

11 pontos előnyének tudatában a Zóna-kosár nyugodtan kezdhette a mérkőzést, és gyorsan 9-3-ra elhúzott. A Street Boys viszont ezúttal gyorsan rendezte sorait, és 9-0-as etapjukkal már ők vezettek. Innentől egy sokkal kiegyenlítettebb mérkőzést játszottak a felek, de a Zónások nagyon figyeltek, hogy a bronzérmük ne kerüljön veszélybe. A szinte végig szoros mérkőzésen végül már csak az volt a kérdés, hogy melyik csapat zárhatja győzelemmel a szezont, ami a Zóna-kosárnak sikerült.

 

A bronzmérkőzés győztese, kettős győzelemmel a Zóna-kosár!

 


 

ASE Kadett – Puszta 5 City 48-57

 

A Kadett kezdett jobban, az első játékrész végére 10 pontos előnyt gyűjtöttek, amit a félidőre is meg tudtak tartani. A fordulás után viszont feltámadt a City is, és szigorítva védekezésén visszajöttek a meccsbe. Mivel a Puszta 5 City meg tudta tartani a lendületét, az ASE Kadett viszont nem tudott újjítani, az utolsó negyed is a vendégeké lett, akik így 9 pontos előnnyel várhatták a visszavágót.

 


 

Puszta 5 City – ASE Kadett 61-45

 

A visszavágó már teljesen más mederben zajlott. A City ezúttal a meccs elejétől jobban koncentrált, így már az első 10 percben vezetést szereztek, amit a folytatásban folyamatosan növeltek. Ugyan a fordulás után sikerült némileg feljavulnia a Kadettnak is, és faragtak is 3 pontot hátrányukból, a záró játékrészben teljesen összeomlott a védelmük. A Puszta 5 City pedig az utolsó 10 percet 11 ponttal megnyerve, végül sima győzelmet aratott.

 

5. helyezett, kettős győzelemmel a Puszta 5 City!

 

 

Mivel az Old Boys már nem tudott volna kiállni a Nyenyekek ellen, ezért a felek megegyeztek, hogy a 7. helyért folytatott mérkőzéseket már nem játsszák le. A végső rangsort végül a két csapat, alapszakaszban elért helyezése alapján határozták meg.

 

 

A PAKSI VÁROSI KOSÁRLABDABAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE:

 

  1. Alibi KC
  2. Face Kings
  3. Zóna-kosár
  4. Street Boys
  5. Puszta 5 City
  6. ASE Kadett
  7. Old Boys
  8. Nyenyekek
  9. Ultra Violák
  10. Vak Baglyok

 

 

 

További hírek

Kosárlabda szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Berkics Bence lesz Ivica Skelin segítője

2026. jún. 24., 10:26 | Kosárlabda

Elolvasom »

Horvát szakember érkezik a csapatunk élére!

2026. jún. 24., 09:33 | Kosárlabda

Elolvasom »

Fiatal játékosainkkal hosszabbítottunk!

2026. jún. 19., 08:12 | Kosárlabda

Elolvasom »

Sportmasszőrt keresünk!

2026. jún. 4., 10:57 | Kosárlabda

Elolvasom »