43 pontos előny

2012. febr. 22., 06:55 | Kosárlabda

 

43 pontos előnye birtokában utazik Szombathelyre szerdán Magyar Kupa mérkőzésre az Atomerőmű SE kosárlabda csapata. A negyeddöntő második meccse már- már tét nélkülinek tűnik, de ahogy mondani szokták, az ördög nem alszik.

A Falco- Szova KC játékosai és edzője Bencze Tamás bízik a csodában, remélik, még egyszer nem fordulhat velük elő az, ami egy hete Pakson történt. Az Atomvárosban ugyanis valósággal lesöpörte a parkettről a sárga feketéket az ASE. Minden piros kék kosaras hatalmas lendülettel, elszántsággal és nem utolsó sorban pontosan játszott, míg a vasi alakulat (a bajnoki listavezető) megszeppenve álldogált a pályán.
Ha az utóbbi napok bajnoki eredményei nézzük, az Atom magabiztos győzelmet aratott a Körmend és a Jászberény ellen, míg a Falco is hozta meccseit, de már korántsem oly’ magabiztosan, mint tette ezt korábban. A két együttes összevetéséből kitűnik Gutierrez Garcia Enriqe gárdája jobb formában van riválisánál, de a fent említett szempontok nem szabad, hogy elaltassák a paksi legényeket.
Az Aréna Savaria-ban minden bizonnyal kemény összecsapásra számíthatnak a szurkolók, a Bencze tanítványok utolsó leheletükig küzdeni fognak majd. A Falco- Szova KC- Atomerőmű SE találkozó február 22.-én szerdán 18 órakor kezdődik, melyet a Paksi Kistérségi Televízióban csütörtökön 17.30-tól felvételről láthatnak.

További hírek

Kosárlabda szakosztállyal kapcsolatos legfrissebb hírek

Sportmasszőrt keresünk!

2026. jún. 4., 10:57 | Kosárlabda

Elolvasom »

Gulyás Róbert szezonértékelője

2026. máj. 27., 11:04 | Kosárlabda

Elolvasom »

Negyedik helyen zártuk a szezont

2026. máj. 25., 20:04 | Kosárlabda

Elolvasom »

Szezonzáró szurkolói ankétot tartunk!

2026. máj. 24., 10:19 | Kosárlabda

Elolvasom »