UP: Atomerőmű GYKSE U16/A- NKA Pécs U16/C:
51 - 85
(20-22, 12-17, 11-22, 8-24)
Papp 21/3, Molnár 9/3, Fodor 6, Tuboly 5, Knapp 4, Kajsza 2, Szabolcski 2, Doszpod 1, Zack 1, Dési
"Nem sikerült sajnos hazai pályán visszavágni a Pécsett elszenvedett szoros vereségért az Akadémiának. Elsősorban azért, mert a második félidőre elfáradtunk, elfogytunk mind fizikailag, mind fejben, mind emberben. Ez több dolog miatt alakulhatott így. Elsősorban azért, mert jóval kevesebbet tudunk edzeni, mint az akadémia és ezeken az edzéseken is ritka, hogy az alap csapatból egyszerre mindenki ott lenne. Másod sorban pedig az akadémia kérésére már kétszer halasztott meccset harmadikra egy olyan időpontra sikerült tenni kényszerből, amely napon a csapatból 3 meghatározó játékosom Diákolimpián szerepelt aznap és 3 meccset lejátszott, köztük egy hosszabbításosat, így nem a "legideálisabb" fizikai állapotban estek be erre a meccsre. Így természetesen egyikük sem tudta megközelíteni sem a valódi tudását, pedig a szívük vitte őket, de még egy súlyosnak tűnő sérülés is lett ennek sajnos a következménye... Az már csak a hab volt a tortán, hogy a kezdés fél órát csúszott, mert az NKA új igazolása Sanchez Rodriguez igazolásával valami probléma akadt és hát nélküle nem lehetett elkezdeni a mérkőzést, nehogy gond legyen... Ez kimondottan jót tett főleg azoknak, akik a negyedik meccsüket játszották volna aznap és így is nehezen tudtak bemelegedni a kezdés rendes időpontjára is. Szakmáról így nem nagyon látom értelmét beszélni. Pedig jó lett volna egy jó meccset játszani, de ez sajnos így esélytelen volt. Gratulálunk az Pécsnek a győzelemhez. A csapatom előtt pedig emelem a kalapomat az első félidei teljesítményük és a sportemberi hozzáállásuk miatt!"
-Rutkai Péter, edző
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17