Tippmix Férfi NB I. A-csoport – XXI. Forduló
Atomerőmű SE – Zalakerámia ZTE KK
88 – 71
(18-18, 22-19, 23-15, 25-19)
Atomerőmű SE: Dukes 4, Chandler 35/15, Lockett 12/3, Eilingsfeld 28/6, Révész 4
Csere: Kékesi -, Oduro 2, Géringer 3/3, Halmai -, Kucsora -
Zalakerámia ZTE KK: Takács Ma. 1, Garrett 19, Bigelow 13/6, LeDay 10/3, Tóth Á. 10
Csere: Csizmadia -, Szalay 5/3, Csátaljay 3, Keller I. 7/3, McGowens 3
Tóth Ádám találatával indult a találkozó, ezt Lockett két pontja követte, majd Chandler is betalált. A negyed első fele szorosra sikerült, mindkét gárda pontosan játszott, Eilingsfeld két találatával 12-9-re vezettünk az első 5 perc után. A vendégek hamar kiegyenlítettek, a fizikalitás pedig kezdett kibontakozni a pályán, ebben a periódusban sok hiba becsúszott, majd a ZTE át tudta venni a vezetést is, az utolsó percre 16-18-as állással fordulhattunk Kostas mester időkérése után. Kucsora hárompontosa csorgott le, de a támadólepattanót Oduro szerezte meg, majd értékesített két pontot, ezzel egálra módosult az első negyed végeredménye.
Keller triplájával, majd ziccerével indult a második 10 perc, a mi oldalunkon abszolút nem jöttek a kosarak, két és fél percnyi eredménytelenséget követően végül Dukes zseniális gólpasszából Eilingsfeld tudott zsákolni. Kemény védekezésre váltott a ZTE, Dukes csapdázásával elérték, amit akartak Tóth Ádámék, a félidő előtt 8 pontra nőtt a különbség, ekkor Eilingsfeld 2+1-es akciója jött nagyon jókor. A pontokat egy jó védekezés követte, amiből Révész szerzett egy kosarat, másodpercekkel később Garrett büntetőzhetett, majd Chandler neve mellé jegyezhettünk előbb kettő, majd három pontot. Újabb zalaegerszegi kosár maradt ki, a túloldalon ismét Chandler brillírozott, kosár jó plusz fault, a büntető is a helyén volt, átvettük a vezetést. (33-30) Folytatódott a „chandler-show”, az amerikai légiósunk ismét eredményes volt, egy labdazerzést követően Jay Jay hatalmasat zsákolt, a következő egerszegi támadást ráadásul ki tudtuk védekezni, a túloldalon a büntetővonalhoz ki más, mint Jay Jay Chandler állhatott. (37-30) Gyors vendég tripla, majd dupla következett, Eilingsfeld viszont pontos volt a hárompontos vonalán állva. A fordulatos második etap azonban Garrett két pontjával ért véget, a félidőre 40-37-es állással mehettünk.
Chandler hármasával indult a harmadik felvonás, majd egy labdaszerzés utáni tranzíciós játékot követően Lockett is betalált. Folytattuk a jó játékot, Chandler egészen egyszerűen megállíthatatlan volt, zsinórban két tripla érkezett a légióstól, ezzel már 25 pontot jegyezhettünk a neve mellett, csapatunk pedig 15 pontos előnyre tett szert a kapkodó, sokat hibázó és látszólag fáradó ZTE ellen. (53-38) Keller Iván kozmetikázott az eredményen, ezt Eilingsfeld gigantikus zsákolása követte, majd ismét Chandler trojkájára hördült fel a közönség. A harmadik negyedre teljesen más energiaszinttel jöttünk ki, ezzel meg is tudtuk lepni az egerszeget, nem erre számítottak Zollner tanítványai. A negyed utolsó perceire azonban teljesen más lett a meccs képe, a kék mezesek le tudták dolgozni az előnyüket és még 10 ponton belülre is benéztek, az utolsó 10 percre 63-52-es állással mehettünk.
Lockett hármasát Garrett közelije váltotta, majd Eilingsfeld is betalált a vonalon túlról. A ZTE Szalay hárompontosával és Bigelow büntetőjével zárkózott, Chandler azonban nem hibázott a túloldalon. (72-60) A negyedik negyedben gyakorlatilag végig jó játékot mutattunk, mi tudtuk irányítani a találkozót és látványos megmozdulásokkal szerzetünk értékes pontokat. A kupahétvégére végül győzelemmel hangolódtunk! (88-71)
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17