Bekerültünk a legjobb négybe!

2025.04.30, 08:58 Kosárlabda
Utolsó negyedes hajrával sikerült megnyernünk a párharcot!

Tippmix Férfi NB I. A-csoport – Rájátszás – IV. Mérkőzés
Sopron KC – Atomerőmű SE
85 – 87
(18-24, 27-21, 18-15, 22-27)

Meszlényi triplája csorgott le a gyűrűről, ezt Benke kimaradt tempója követte, majd Edwards i hibázott. Végül a találkozó első pontjait Chandler szerezte meg egy gyönyörű step-back duplával, erre Molnárnak volt válasza a túloldalon. Lockett kosarával folytatódott az összecsapás, a másik térfélen Jackson értékesített két büntetőt. (4-4) Chandler és Benke találataival folytatódott az első negyed, azonban nem tudtunk nagyobb előnyt kidolgozni a folyamatosan pontokat szerző soproni alakulat ellen. Az első 6-7 percben csak „kóstolgatták” egymást a csapatok, Lockett triplája után már 7 pontra nőtt az előnyünk, ekkor Csendes volt eredményes a vonalon túlról, kétszer is. (18-19) A negyed utolsó 45 másodpercés Dukes nyitotta egy hárompontossal, majd egy tempót is dobott a légiósunk, így az első pihenőre 18-24-es állással mehettünk.

Eric Lockett trojkája nyitotta a második etapot, majd egy ziccert is értékesített, időt kért Gasper Potocnik. (18-29) Jackson távolijával és két büntetőjével folytatta az SKC a pontgyártást, ezt követően Molnár talált be, majd ismét Jackson duplázott, a 11 pontos előnyünknek gyakorlatilag búcsút inthettünk, időt kértünk. Benkétől érkeztek fontos pontok a folytatásban, a rutinos játékosunk lendületet tudott vinni a játékunkba, a túloldalon ugyanezt Jackson vitte véghez, az amerikai játékos pontjaival egálra zárkóztak a fehér mezesek. (32-32) Nem találtunk magunkra, Mucius viszont szórta a triplákat, a mérkőzésen először az SKC vette át a vezetést, ráadásul Jackson ziccerével növelni is tudták az előnyüket. (40-35) Chandler betörése jókor jött, mint ahogyan Lockett kettese is, másfél perccel a félidő előtt 1 pontra zárkóztunk, időt kért a Sopron. Molnárék hasonló energiával tértek vissza, Jacksontól jött a hármas, Molnár duplázott, a végszó viszont Chandleré volt, a félidőre 45-45-ös állással mehettünk.

Benke kezdte meg a pontgyártást a pihenő után, Jackson azonban ismét betalált. Folytatta a jó játékot a hazai gárda, ha éppen nem Jackson, akkor Edwards és Mucius tudtak előlépni és pontokat gyártani, 8 perc után 6 ponttal ment Gasper Potocnik csapata. (60-54) Dukes középtávolija pontos volt, Garrett azonban három pontot rámolt be a Sopron soronkövetkező támadásánál. (63-60)

Nem kezdtük jól a záró felvonást sem, folyamatosan jöttek a pontok a Soprontól, azonban közel tudtunk maradni Molnárékhoz. 4 perc után 2 pontra zárkóztunk, ekkor Kucsera dobott egy eszméletlenül szerencsés kosarat, ami ismét extra energiát adott a hazaiaknak. Jackson folytatta a menetelést, az utolsó percekre kiélezett mérkőzésre lehetett számítani. Lake zsákolásával indult az utolsó két perc, Jackson viszont kiahyta a tempót a túloldalon, Dukes triplával válaszolt, időt kért Potocnik. (82-81) Garett duplája lecsorgott, Lake két pontjával viszont megfordítottuk a találkozó eredményét, ekkor Eric Lockett pontozódott ki. (82-83) Ismét Lake volt eredményes, a magasemberünk találatával tovább tudtuk növelni az előnyünket, Potocnik ismét időt kért. 12 másodperccel a végső dudaszó előtt Mucius bevágott egy trilpát, ezzel ismét egál lett. Chandler két büntetője pontos volt, ezzel meg is nyertük a mérkőzést és bekerültünk a legjobb négy csapat közé! (85-87)


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%