ASE 3x3: IV. hely Pécsett

2025.04.02, 08:30 Kosárlabda
Baranya Vármegyei 3x3 Bajnokság - VI.forduló

"A hétvége folyamán vasárnap került megrendezésre az utolsó „alapszakasz” forduló a bajnokságban Pécsett. Csapatunk ebben a fordulóban abba a csoportba került, ahol csak 2 csapat van (mindegyik fordulóban van egy ilyen csoport), így a Komló csapatával játszottunk 2 mérkőzést. Az első mérkőzésen a Komló 3 triplával az elején ellépett, de ez után szigorítottunk a védekezésen és szép csapatjátékokkal és egyéni akciókkal is végül simán nyertük a mérkőzést. A második összecsapáson már az elejétől kezdődően a kezünkbe vettük az irányítást és végül hasonló eredménnyel zártuk azt a mérkőzést is. A csoportkör után az elődöntőben ismét a Kozármisleny csapatával találkoztunk. Az elmúlt 1 hónapban igyekeztünk javítani az állóképességünkön, ez szerintünk érződött is a játékunkon, mivel a mérkőzés végeztével se éreztük magunkat annyira fáradtnak, mint korábban, amikor ellenük játszottunk. Valamint megakadályoztuk, hogy elérjék a 21 pontot és igazából az utolsó percekben bedobott 2 triplájuknak is köszönhetően lett több pont a különbség. A harmadik helyért a PVSK Öregfiúk csapatával kellett megmérkőznünk, ami már csak azért is egy fontos mérkőzés volt, mivel ha nyerünk, akkor megelőzzük őket az összesített ranglistán. A mérkőzés ennek megfelelően szorosan is alakult, olyannyira, hogy a idő lejárta után 9-9-et mutatott az eredményjelző. Hosszabbítás következett, ahol a cél az, hogy az a csapat nyer, amelyik 2 pontos előnyre tesz szert. Ennek az utolsó játékrésznek már mind a két csapat 6-6 faulttal futott neki, ami azért is fontos, mert a FIBA szabályzata szerint a 7 fault után 2 büntetőt dobhatnak a csapatok. A hosszabbításban sikerült kidolgoznunk egy helyzetet, de sajnos a triplakísérletem kimaradt és a lepattanóért való küzdelemben ítéltek ránk egy faultot. Az Öregfiúk pedig nem hibázták el a büntetőket így megnyerték a mérkőzést. Egyetlen egy forduló maradt, ami a Szuperdöntő, eddig összesítésben a negyedik helyet sikerült megszereznünk, így az ötödik helyezett PEAC csapatával fogunk először megmérkőzni április 26-án Pécsen a Nemzeti Kosárlabda Akadémián, majd következnek a negyeddöntő mérkőzések. Azt már tudjuk tavalyról, hogy a Szuperdöntőn bármi megtörténhet, szóval továbbra is igyekezni fogunk meglepetést okozni!"
-Krasznai Iván


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%