A 24/25-ös évad utolsó alapszakasz mérkőzésén jótékonysági gyűjtéssel készülünk, a csapatunk által gyűjtött összeg mellett a főbejáratnál lévő jótékonysági dobozba várjuk a szurkolók adományait, amit természetesen 100%-ban a Gyermekemért Alapítványnak juttatunk el.
Az egészséges emberek világától merőben eltérő azoknak a családoknak az élete, amelyek tartós beteg, fogyatékos, sajátos nevelési igényű gyermeket, gyermekeket nevelnek. A nehézségek ellenére ezek a gyermekek szeretetükkel alázatra, türelemre, érzékenységre, empátiára és odaadásra tanítják környezetüket minden nap. A Gyermekemért alapítvány őket segíti, a paksi járásban élő tartós beteg, fogyatékos, sajátos nevelési igényű gyerekek testi és lelki fejlődését támogatja, mégpedig három módon: egy közösségi fejlesztőház üzemeltetésével, a terápiák költségeit fedező ösztöndíjrendszerrel és egy nyári intenzív fejlesztőtáborral.
A közösségi fejlesztőház célja, hogy ne a családok utazzanak a terapeutákhoz pénzt és időt nem kímélve, hanem a fejlesztő szakemberek jöjjenek Paksra – és heti egy-egy napot itt töltve kezeljék a helyi és környékbeli gyermekeket. Az önkormányzati támogatással működő fejlesztőházban jelenleg Dévény-, TSMT-, SSP-, Törteli Stabilizáló, konduktív és kutyával asszisztált terápia, gyógytorna, valamint iskolaelőkészítő korrepetálás elérhető.
Az alapítvány a fejlesztőház fenntartása és a szakemberek szervezése mellett ösztöndíjrendszert működtet a rászoruló sérült gyerekek számára, ennek keretében kifizetik az ösztöndíjat nyert gyerekek óradíjait is. Tavaly – a támogatóknak, 1%-os felajánlásoknak köszönhetően – 15 kisgyerek fejlesztő óráit finanszírozta folyamatosan. Az alapítvány látókörében jelenleg úgy 45-50 család van, akik sérült, illetve fejlesztésre szoruló gyereket (vagy gyerekeket) nevelnek, és számuk folyamatosan emelkedik.
Az alapítvány idén nyáron hetedik alkalommal rendezi meg a TarkaBarka nyári tábort, amelynek során egy hetes intenzív fejlesztést nyújt ingyenesen a jelentkező, fogyatékkal élő gyermekeknek. A nyári szünet ideje alatt az iskolai, óvodai fejlesztések szünetelnek, ami nagy kiesés, ennek enyhítésére jött létre a tábor. Az egész megyéből, sőt Kalocsáról is érkeznek ilyenkor gyógytornászok, terapeuták, hogy a több mint 30 gyermekkel foglalkozzanak. A kemény munka mellett szórakozás is várja a résztvevőket: állatsimogató, ringató foglalkozás például.
Természetesen van lehetőség közvetlenül az alapítványnak is segíteni, az utaláshoz szükséges adatokat itt találjátok:
Név: Gyermekemért Alapítvány
Bankszámlaszám: 11746012-20018353-00000000
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17