| A kenguru és gyermek korosztály féléves beszámolója |
|
|
| Utánpótlás - Kenguru hírek |
| 2011. február 08. kedd, 11:42 |
Mindkét korosztályban a közép-magyarországi régióban, azaz a Székesfehérvári területen versenyzünk. A csapatokat mindkét helyen 3-as csoportokba sorolják. Az első három forduló gyakorlatilag az erősorrend kialakításáról szólt. Ezek után a csoportok jelei úgy mint A, B, C… egyben erősorrendet is jelentenek. Mi mind a két korcsoportban a legerősebb, azaz az A jelű csoportba kvalifikáltuk magunkat az első három forduló után. A bajnokság érdemi része gyakorlatilag a 4. fordulóval kezdődött, ugyanis az országos döntőbe, vagy ahogy itt hívják a BAJNOKOK TORNÁjára való bejutást a 4-8- fordulóban elért eredmények alapján lehet kivívni. Ez a gyermek korosztályban csak a területi bajnoknak jár, míg a kenguru korosztályban - a területen induló nagyszámú csapat miatt bizonyos feltételek teljesülése esetén - a bajnokon kívül még a 2. helyezettnek is sikerülhet. A verseny lebonyolítása a 4. fordulótól úgy történik, hogy az A csoport 3. helyezettje kiesik a B csoportba, míg a B csoport első helyezettje feljut az A csoportba. Értelemszerűen ugyanilyen rendszerrel működik a C, D és E csoport is. Eddig az első 4 forduló került lebonyolításra. A gyermek korcsoportban mi vezetünk a bajnokságban, míg a kenguruknál a székesfehérváriak mögött a 2. helyen állunk. A hátralévő fordulókban célunk, hogy ezeket a pozíciókat minimum megtartsuk, esetleg a fiatalabb korosztályban többször megszorítsuk, vagy esetenként a listavezető csapatot meg is verjük. Ez nem ígérkezik könnyűnek, mivel rendkívül jó erőkből állnak és mindig ők játszanak otthon. Ezekben az évfolyamokban elsődleges célnak még az alapok szilárd elsajátítását tekintem. Úgy gondolom e tekintetben határozottan jó úton járunk. A korosztályokban edző gyerekek között megfelelő számú ügyes és lelkes kosárlabdázó palánta található, akikkel sokszor öröm együtt dolgozni. Amennyiben a munkakedv továbbra is megmarad, még sok szép dolgot érhetünk el együtt. Edző: Nagy László
|
![]() |
Körtélyesi Gergely |
![]() |
Tim Frost 12 pont 6 lepattanó |
![]() |
Kovács Ákos 6 pont |
![]() |
Lorenzo Williams 14/3 pont 4 gólpasz |
![]() |
Morgen Ferdinánd 9/3 pont 4 lepattanó |
![]() |
Vojvoda Dávid 11 pont |
![]() |
Kámán Tamás 10/3 pont 8 lepattanó |
![]() |
Nick Williams 20 pont 7 lepattanó |
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
Bus Iván |
![]() |
|
![]() |
Czinger Zoltán |
![]() |
Illés Máté |
| www.telesport.hu |
| www.telesport.hu legnézettebb cikkei |
|
| Elődöntők | |
| 1. Falco-SZOVA KC Sz.hely | |
| 4. Fortress Körmend | |
| 3:1 a Falco javára (76:71, 57:67, 82:75, 63:60) |
|
| 2. Albacomp-Fehérvár | |
| 3. Szolnoki Olaj KK | |
| 3:0 a Szolnok javára (71:79, 74:100, 71:79) |
|
| Negyeddöntők | |
| 1. Falco-SZOVA KC Sz.hely | |
| 8. Soproni KC |
|
| 3:2 a Falco javára (84:82, 47:69, 65:67) (62:59, 79:76) |
|
|
|
|
| 2. Albacomp-Fehérvár | |
| 7. PVSK-Pannonpower | |
| 3:0 az Albacomp javára (90:58, 83:79, 96:62) |
|
|
|
|
| 3. Szolnoki Olaj KK | |
| 6. Kecskeméti KSE |
|
| 3:0 a Szolnok javára (72:44, 83:79, 66:64) |
|
|
|
|
| 4. Fortress Körmend | |
| 5. Atomerőmű SE | |
| 3:2 a Körmend javára (105:101, 80:86, 92:88) (60:75, 87:82) |
| Elődöntők |
|
| Fortress Körmend |
76 |
| Szolnoki Olaj (stat) |
88 |
| (25:24, 25:23, 14:18, 12:23) | |
|
Albacomp-Fehérvár |
81 |
| Atomerőmű SE (stat) | 82 |
| (17:27, 19:19, 20:16, 25:20) |
|
|
Bronz mérkőzés |
|
| Fortress Körmend |
77 |
| Albacomp-Fehérvár (stat) | 75 |
| (19:16, 13:22, 20:17, 25:20) | |
|
Döntő |
|
| Szolnoki Olaj | 85 |
| Atomerőmű SE (stat) | 75 |
| (19:20, 24:23, 26:17, 16:15) | |
|
Csapat |
Gy-V | |||
| Falco-Szova KC Sz.hely | 23-3 | |||
| Albacomp-Fehérvár | 21-5 | |||
| Szolnoki Olaj KK | 21-5 | |||
| Fortress Körmend | 19-7 | |||
| Atomerőmű SE | 18-8 | |||
| Kecskeméti KSE | 14-12 | |||
| Pécsi VSK Pannonpower | 13-13 | |||
| Soproni KC | 12-14 | |||
|
|
||||
| Kaposvári KK | 11-15 | |||
| Factum Sport Debrecen | 8-17 | |||
| Naturtex-SZTE Szedeák | 8-18 | |||
| Marso NYKK | 7-19 | |||
| Jászberényi KSE | 7-19 | |||
| Zalakerámia ZTE KK | 1-25 | |||
| Játékos | Pont | ||||
| 1. | alibi11 | 924 | |||
| 2. | Fradi52 | 915 | |||
| 3. | Jokka4 | 905 | |||
| 4. | Saabee | 904 | |||
| 5. | Pepperpower | 898 | |||
| 6. | Baros | 891 | |||
| 7. | Béla | 888 | |||
| 8. | KisKeru | 887 | |||
| Humesz | 887 | ||||
| 10. | Bannetoth | 882 | |||
| 11. | Baggio2001 | 870 | |||
| 12. | Keru | 865 | |||
| 13. | Borisz | 856 | |||
| 14. | W.I. | 848 | |||
| 15. | Fercsi81 | 847 | |||
| 16. | pepy | 846 | |||
| Tomo | 846 | ||||
| 18. | Dzsíííí 21 | 832 | |||
| 19. | bantomi | 829 | |||
| 20. | Luccy | 827 | |||
| 21. |
Andris | 824 | |||
| 22. | Zsike | 821 | |||
| 23. | Erássss | 813 | |||
| 24. | mészi | 808 | |||
| 25. | petike | 800 | |||
| 26. | BaLa | 798 | |||
| tiger80 | 798 | ||||
| 28. | K.K. | 787 | |||
| 29. | dbeci | 760 | |||
| 30. | Erzsi | 740 | |||
| 31. | -Marky- | 502 | |||
| 32. |
gabby2 | 453 | |||
| 33. | Bika | 360 | |||
| 34. | Danciii24 | 304 | |||
| 35. | Barna89 | 148 |