Legjobb 16 között a kadet csapat az abnormális alapszakasz után Nyomtatás E-mail
Utánpótlás - Kadett hírek
2011. december 20. kedd, 07:21

 

Hétvégi győzelmeivel bejutott a kadet csapat a 16-os tavaszi főtáblára. Igaz mi már menet közben „ott éreztük magunkat”, mert az alapszakaszban jártunk Marcaliban, Békéscsabán és Szombathelyen , is - Pécsen lehet, hogy csak tévedésből  - míg más csapat nem hagyta el a városjelző táblát. ( Az eddigi években általában tavasszal kezdődött a főtábla, ill. selejtezők tornáira az utazások, most kaptuk rendesen az illetékesektől. Azt hiszem a klub fennállása óta nem fordult elő, hogy pl. serdülő csapatunk nem játszhatott hazai mérkőzést az alapszakaszban, a kadet is csak ezt az utolsó fordulót.)

Az első mérkőzésen a Kanizsa csapatában serdülő játékosok is játszottak, a két csapat között nagy fizikai, magasságbeli és játéktudásbeli különbség volt, behúzódó ill. félpályás védekezésünk ellenére is 30:0-s első negyedet produkáltunk. A továbbiakban volt némi üresjáratunk pl. az utolsó játékrész 8. percében 4:3-ra vezettünk a negyedben, de alapvetően biztosan nyertünk. ( A Kaposvár  ellen, ellenfelünk  szoros mérkőzést játszott, 50:56 ).

 

Atomerőmű SE – Kanizsa KK
103:23
(30:0, 24:8, 35:11, 14:4)

ASE: Papp 23, Antóni  19, Meixner 10, Miholics 6, Sterczer 6
cs.: Veisz 21, Szappanos 12, Villányi 8, Fazekas 2, Bacs, Sánta , Szemes

 

A másik ágon a zömében 97-es születésű Albacomp, 103:58-ra nyert a KASI ellen. Egyik játékosuk sajnos bokasérülést szenvedett, betegség és a 97-es válogatott miatt volt több hiányzójuk, bár 8-an játszottak akkor is. Nálunk Gombos Ádám volt Romániában a válogatottal. Szeptember elején 89:60-ra kaptunk ki tőlük felkészülési tornán 4:32 es kezdést követően, igaz nálunk akkor nem játszott Papp, Antóni, Szemes, Szappanos. A héten nálunk is voltak betegek sérültek és csak két edzésen volt együtt a meghatározó mag. Reméltem jó mérkőzésen nyerünk, de a lendületes kezdés most is hamar mindent eldöntött a javunkra 34:7. Ezután kiegyenlítettebb negyed következett 22:19. Jól játszott az egész csapat kisebb periódusokat leszámítva ahol bizony mi is sok labdát eladtunk és kapkodtunk ( 24 eladott labda !!! ) A második félidőben nem volt különösebb hullámvölgy és Papp Márkó falt problémái és a különböző ötösök ill. az ellenfél zónavédekezése ellenére folyamatos volt a pontgyártás és uraltuk a légteret ( 43 védő, 17 támadó lepattanó ) és az utóbbi időszakban nem igazán tapasztalt jó védekezést láthattunk. A vártnál végül könnyebben győztünk és örültem a sok jó egyéni teljesítménynek ( Papp, Antóni, Miholics, Szappanos, Fazekas, Sánta, Veisz, Meixner,  de mindenki dicséretet érdemel ). Azért halkan jegyzem csak meg  a csapatmunkán a 119 pont ellenére bőven van mit javítani, de rég dobtunk ilyen sok pontot és ránk fért már egy ilyen siker is.

 

Atomerőmű SE – Albacomp
119:49
(34:7, 22:19,29:5, 34:18)

ASE: Papp 28 , Antóni 24, Miholics 16, Szappanos 8, Fazekas 6
cs.: Veisz 13/3, Sterczer 9, Meixner 7/3,Szemes 4, Bacs, Sánta 2, Villányi

 

A bajnokság február végén folytatódik, addig sok munka vár még ránk. Addig is mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok és a téli szüneti edzőtábort követően    Boldogabb Új Évet !

 

Edző: Nagy Gábor

 

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezzen be

Legutóbbi mérkőzés

Magyar Bajnokság Rájátszás
Negyeddöntő 5. mérkőzés
Fortress Körmend-
Atomerőmű SE
87:82
(15:22, 19:15, 27:21, 26:24)

2011/12-es csapat adatlapjai

Körmend-ASE 87:82

Linkek

MKOSZ
European Basketball

Sportcsemegék

www.telesport.hu
www.telesport.hu legnézettebb cikkei

Élő közvetítés

Magyar Bajnokság Rájátszás

Elődöntők
1. Falco-SZOVA KC Sz.hely
4. Fortress Körmend
3:1 a Falco javára
(76:71, 57:67, 82:75, 63:60)
2. Albacomp-Fehérvár
3. Szolnoki Olaj KK
3:0 a Szolnok javára
(71:79, 74:100, 71:79)
Negyeddöntők
1. Falco-SZOVA KC Sz.hely
8. Soproni KC
3:2 a Falco javára
(84:82, 47:69, 65:67)
(62:59, 79:76)

2. Albacomp-Fehérvár
7. PVSK-Pannonpower
3:0 az Albacomp javára
(90:58, 83:79, 96:62)

3. Szolnoki Olaj KK
6. Kecskeméti KSE
3:0 a Szolnok javára
(72:44, 83:79, 66:64)

4. Fortress Körmend
5. Atomerőmű SE
3:2 a Körmend javára
(105:101, 80:86, 92:88)
(60:75, 87:82)

Magyar Kupa Döntő

Elődöntők
Fortress Körmend
76
Szolnoki Olaj (stat)
88
(25:24, 25:23, 14:18, 12:23)

Albacomp-Fehérvár

81
Atomerőmű SE (stat) 82
(17:27, 19:19, 20:16, 25:20)

Bronz mérkőzés

Fortress Körmend
77
Albacomp-Fehérvár (stat) 75
(19:16, 13:22, 20:17, 25:20)

Döntő
Szolnoki Olaj 85
Atomerőmű SE (stat) 75
(19:20, 24:23, 26:17, 16:15)

Alapszakasz tabella

Csapat

Gy-V
Falco-Szova KC Sz.hely 23-3
Albacomp-Fehérvár 21-5
Szolnoki Olaj KK 21-5
Fortress Körmend 19-7
Atomerőmű SE 18-8
Kecskeméti KSE 14-12
Pécsi VSK Pannonpower 13-13
Soproni KC 12-14

Kaposvári KK 11-15
Factum Sport Debrecen 8-17
Naturtex-SZTE Szedeák 8-18
Marso NYKK 7-19
Jászberényi KSE 7-19
Zalakerámia ZTE KK 1-25

Statisztika - Atomerőmű SE

NB I "A" 2011/2012
Győzelem: 18
Otthon: 11
Idegenben: 7
Vereség: 8
Otthon: 2
Idegenben: 6

Tippjáték eredményei

Játékos Pont
1. alibi11 924
2. Fradi52 915
3. Jokka4 905
4. Saabee 904
5. Pepperpower 898
6. Baros 891
7. Béla 888
8. KisKeru 887

Humesz 887
10. Bannetoth 882
11. Baggio2001 870
12. Keru 865
13. Borisz 856
14. W.I. 848
15. Fercsi81 847
16. pepy 846

Tomo 846
18. Dzsíííí 21 832
19.
bantomi 829
20. Luccy 827
21.
Andris 824
22. Zsike 821
23. Erássss 813
24. mészi 808
25. petike 800
26. BaLa 798

tiger80 798
28. K.K. 787
29. dbeci 760
30. Erzsi 740
31. -Marky- 502
32.
gabby2 453
33. Bika 360
34.
Danciii24 304
35.
Barna89 148

Látványsport

TAO pályázat