| Hat mérkőzést játszott Bécsben a kadet csapat |
|
|
| Utánpótlás - Kadett hírek |
| 2011. május 04. szerda, 10:39 |
|
Az Országos Kadet Bajnokság Alapszakasz Döntője után április 18-23 között a hagyományos Húsvét előtti nemzetközi tornán vettünk részt Bécsben. A férfi és női csapatok Európa számos országából U12, U13, U14, U16, U18, U20-as korosztályokban versenyezhettek a fiúknál a 14-18 évesek két kategóriában is erősebb és gyengébb mezőnybe jelentkezhettek. Nálunk az erősebb kadet mezőnybe végül 35 csapat indult, a gyengébb vonalon 64! Minket az „A” csoportba soroltak két német egy osztrák és egy belga csapattal. Sorsolásunk kedvező volt, hiszen kedden délután egy, szerda délután kettő és csütörtökön délelőtt egy mérkőzésünk volt a műsor szerint, majd pénteken a legjobb 16 csapatnak – minden csoportból az első kettő jutott tovább – a rájátszás. Atomerőmű SE – Tusli (német) Másnap délelőtt megnéztük újabb két ellenfelünket ahol láttuk, hogy a TBMN I nagyon erős, erőszakos csapat, majd ebéd után két mérkőzéssel folytattuk a tornát. A bemelegítés utolsó pillanatában Szabó Gábor és Tóth M. Csaba olyan szerencsétlenül futott össze, hogy Szabó Gabi szemhéja felrepedt, ömlött a vér és a pálya helyett az orvoshoz kellett mennie és számára befejeződött a torna. Sajnos egy kezdő ember kiesett, helyére Veszprémi Zsolt került, és ha helyenként döcögve is de hoztuk a meccset az osztrák csapat ellen. Atomerőmű SE – ASKÖ Atomerőmű SE – Gentson (belga)
Sajnos szerda este kiderült, hogy a csütörtök délelőtt az utolsó csoportmérkőzésre újabb hiányzónk lesz a müncheni csapat ellen, a kezdőből újabb ember esik ki, Antoni Csanád, jobb nagylábujján alig maradt bőr, járni is alig tudott. Mivel már bejutottunk a rájátszásba inkább pihentettük és kezeltük, hogy esetleg pénteken játszani tudjon. A mérkőzésen sajnos csak felvillanásaink voltak a jól és eredményesen játszó ellenfél ellen, aki a végső győzelemre is esélyes volt. (Végül az elődöntőig jutott.) Magasembereink falt problémákkal küzdöttek, pedig nem mi voltunk a keményebbek,Gomola Bencének az első negyed 6.percben 3 faltja volt, Szántó Tomi a félidőre ki is pontozódott. Így a palánkok alatt is gyengültünk és támadásban is korlátozódtak lehetőségeink. Novák Patrik bokája sem volt teljesen rendben, őt is inkább pihentettük és ez már túl sok volt egyszerre. Ellenfelünk remekül játszott és most dobtak a legjobban távolról, így a zóna sem működött ellenük igazán. A vége sima vereség lett, bár nem volt ilyen reális különbség a két csapat között. Atomerőmű SE – TBMN I ( német) A délutánt pihenő után városnézéssel töltöttük, kirándultunk a Schönnbrunni kastélyhoz. Atomerőmű SE – Langen ( német)
A csarnokban a lelátón sziesztáztunk, és „ebédeltünk” majd 14.15-kor kezdődött a négy közéjutásért a mérkőzés. Már a melegítés is sok mindent elárult, miért tartanak jóval előttünk a szerb csapatok - ahol nemzeti sport a kosárlabda és egyben szent ügy is - és miért olyan magabiztosak, odaadóak és erős lelkületűek és kitartóak ezek a játékosok. Bár rajtunk is látszott az akarat és a pozitív hozzáállás, de ellenfelünk igaz magnóról, szerb népzenére (!!!) melegített és sokkal lendületesebben, odafigyelve,kevesebb hibával,elképesztően magabiztosan. Mi pirosban játszottunk és tettem némi célzást a csatakiáltás előtt a magyar huszár hagyományokra, ami talán némileg ránk is hatott, mert az első percek kiegyenlítettek voltak, és a zónánk is jól működött. 6:6. Álltuk a sarat az agresszív emberfogásuk ellen, (sok ilyen mérkőzés kellene) de nemegyszer elvették a labdát a labdavezetőtől, amikor nem fedezte és egy-egy könnyelműbb átadás, után a megszerzett labdából könnyű kosarakat kaptunk. A negyedben 7 eladott labdánk volt, ami szinte mindegyik szerb pontokat eredményezett. 6:16. A gondokat tetézte, hogy a hármason túlról is kezdtek betalálni. A második negyed sem indult túl jól ( 14:26) és úgy tűnt átszaladnak rajtunk, de most mi szedtük össze magunkat és végre jól fejeztük be a támadásokat, tartottuk magunkat 21:30. Ezután sajnos még három triplát kaptunk zsinórban, de volt mindig válasz, de a negyedben azért újabb 5 eladott labdát jegyezhettünk fel. 30:41. A fordulást követően az első három percben aztán újabb labdavesztéseket követően (4) 33:50-re elhúzott ellenfelünk, de dícséretünkre szólva mi is küzdöttünk, és a hibák ellenére 11:4-re nyertük az utolsó 4 percet. 44:55.Körülbelül idáig tartottunk ki, igaz már csak 3 eladott labdát regisztráltunk az utolsó negyedben, de sok dobást rontottunk,míg ellenfelünk nem így 0:10-es kezdést követően a negyed derekánál 50:67 –es állásnál mindenkit becseréltünk ,hogy játsszon és szagolja a puskaport. Végül egy küzdelmes, kemény, de sportszerű mérkőzésen 57:79-re kikaptunk. A 17 eladott labda és a kb.20 pont ajándék ziccert leszámítva mi is jól teljesítettünk. Némi vigasz volt, hogy rajtunk kívül olyan német csapat sem jutott a négyközé (TBMN I verte meg őket szoros mérkőzésen), ahol 5 kétméteres jó alkatú center volt, és aki megverte 3 ponttal a csoportmérkőzésen a KK NIS-t. Végül utolsó ellenfelünk a döntőben kikapott a Ludwigsburg-tól. Atomerőmű SE – KK NIS (szerb)
Összegzésképp elmondhatjuk, hogy a torna jól szolgálta az országos kadet döntőre való felkészülést, és az alapszakasz döntővel együtt egy hét alatt 9 hajtós mérkőzést játszott a csapat nagy része.
|
![]() |
Körtélyesi Gergely |
![]() |
Tim Frost 12 pont 6 lepattanó |
![]() |
Kovács Ákos 6 pont |
![]() |
Lorenzo Williams 14/3 pont 4 gólpasz |
![]() |
Morgen Ferdinánd 9/3 pont 4 lepattanó |
![]() |
Vojvoda Dávid 11 pont |
![]() |
Kámán Tamás 10/3 pont 8 lepattanó |
![]() |
Nick Williams 20 pont 7 lepattanó |
![]() |
|
![]() |
|
![]() |
Bus Iván |
![]() |
|
![]() |
Czinger Zoltán |
![]() |
Illés Máté |
| www.telesport.hu |
| www.telesport.hu legnézettebb cikkei |
|
| Elődöntők | |
| 1. Falco-SZOVA KC Sz.hely | |
| 4. Fortress Körmend | |
| 3:1 a Falco javára (76:71, 57:67, 82:75, 63:60) |
|
| 2. Albacomp-Fehérvár | |
| 3. Szolnoki Olaj KK | |
| 3:0 a Szolnok javára (71:79, 74:100, 71:79) |
|
| Negyeddöntők | |
| 1. Falco-SZOVA KC Sz.hely | |
| 8. Soproni KC |
|
| 3:2 a Falco javára (84:82, 47:69, 65:67) (62:59, 79:76) |
|
|
|
|
| 2. Albacomp-Fehérvár | |
| 7. PVSK-Pannonpower | |
| 3:0 az Albacomp javára (90:58, 83:79, 96:62) |
|
|
|
|
| 3. Szolnoki Olaj KK | |
| 6. Kecskeméti KSE |
|
| 3:0 a Szolnok javára (72:44, 83:79, 66:64) |
|
|
|
|
| 4. Fortress Körmend | |
| 5. Atomerőmű SE | |
| 3:2 a Körmend javára (105:101, 80:86, 92:88) (60:75, 87:82) |
| Elődöntők |
|
| Fortress Körmend |
76 |
| Szolnoki Olaj (stat) |
88 |
| (25:24, 25:23, 14:18, 12:23) | |
|
Albacomp-Fehérvár |
81 |
| Atomerőmű SE (stat) | 82 |
| (17:27, 19:19, 20:16, 25:20) |
|
|
Bronz mérkőzés |
|
| Fortress Körmend |
77 |
| Albacomp-Fehérvár (stat) | 75 |
| (19:16, 13:22, 20:17, 25:20) | |
|
Döntő |
|
| Szolnoki Olaj | 85 |
| Atomerőmű SE (stat) | 75 |
| (19:20, 24:23, 26:17, 16:15) | |
|
Csapat |
Gy-V | |||
| Falco-Szova KC Sz.hely | 23-3 | |||
| Albacomp-Fehérvár | 21-5 | |||
| Szolnoki Olaj KK | 21-5 | |||
| Fortress Körmend | 19-7 | |||
| Atomerőmű SE | 18-8 | |||
| Kecskeméti KSE | 14-12 | |||
| Pécsi VSK Pannonpower | 13-13 | |||
| Soproni KC | 12-14 | |||
|
|
||||
| Kaposvári KK | 11-15 | |||
| Factum Sport Debrecen | 8-17 | |||
| Naturtex-SZTE Szedeák | 8-18 | |||
| Marso NYKK | 7-19 | |||
| Jászberényi KSE | 7-19 | |||
| Zalakerámia ZTE KK | 1-25 | |||
| Játékos | Pont | ||||
| 1. | alibi11 | 924 | |||
| 2. | Fradi52 | 915 | |||
| 3. | Jokka4 | 905 | |||
| 4. | Saabee | 904 | |||
| 5. | Pepperpower | 898 | |||
| 6. | Baros | 891 | |||
| 7. | Béla | 888 | |||
| 8. | KisKeru | 887 | |||
| Humesz | 887 | ||||
| 10. | Bannetoth | 882 | |||
| 11. | Baggio2001 | 870 | |||
| 12. | Keru | 865 | |||
| 13. | Borisz | 856 | |||
| 14. | W.I. | 848 | |||
| 15. | Fercsi81 | 847 | |||
| 16. | pepy | 846 | |||
| Tomo | 846 | ||||
| 18. | Dzsíííí 21 | 832 | |||
| 19. | bantomi | 829 | |||
| 20. | Luccy | 827 | |||
| 21. |
Andris | 824 | |||
| 22. | Zsike | 821 | |||
| 23. | Erássss | 813 | |||
| 24. | mészi | 808 | |||
| 25. | petike | 800 | |||
| 26. | BaLa | 798 | |||
| tiger80 | 798 | ||||
| 28. | K.K. | 787 | |||
| 29. | dbeci | 760 | |||
| 30. | Erzsi | 740 | |||
| 31. | -Marky- | 502 | |||
| 32. |
gabby2 | 453 | |||
| 33. | Bika | 360 | |||
| 34. | Danciii24 | 304 | |||
| 35. | Barna89 | 148 |