A gyermek korosztály 2009/2010 idénye Nyomtatás E-mail
Utánpótlás - Gyerek hírek
2010. június 02. szerda, 11:19

2009/2010 -es szezonban ezt a korosztályt a 98-99 -ben született gyerekek alkották. Már augusztusban tudtuk, hogy ebben a korosztályban sajnos nagyon kevés gyerek kosárlabdázik és még kevesebb azon gyerekek száma, akik rendszeresen részt vesznek az edzéseken.Kunszentmiklóssal már évek óta jó kapcsolatot ápolunk és úgy döntöttünk, hogy ebben az évben, ebben a korosztályban közösen versenyeztetjük a gyerekeket. Az évek óta megszokott bajai régió helyett idén Kecskemétet választottuk.

Ez véleményem szerint jó döntés volt, hiszen Bajáról eddig mindig csak egy csapat jutott tovább az országos döntőbe, míg Kecskemétről kettő. Fejlődés szempontjából is hasznunkra vált, hogy nem a megszokott és ismert csapatokkal mérkőzhettünk az év folyamán. Nagyon pozitív folyamat kezdődött ebben az évben, hiszen egyre több gyerek érkezett a csapathoz. Paksi gyerekeken kívül Szekszárdról és Kalocsáról is érkeztek nagyon ambiciózus és ügyes játékosok. Hamar beilleszkedtek és alázatos munkájukkal nagyon hasznos tagjaivá váltak a csapatnak. Bízom benne, hogy ez a folyamat folytatódik és újabb gyerekek csatlakoznak hozzájuk. Fordulóról fordulóra próbáltunk jobb és jobb mérkőzéseket játszani, sok technikai képzés mellett néhány taktikai feladatott is elsajátítani és megvalósítani a pályán. A Kecskemét első számú csapatán és a Szolnok első számú csapatán kívül nem találtunk legyőzőre, sőt volt forduló mikor a Szolnokot is meg tudtuk verni és Kecskeméttel is partiban voltunk. Tavasszal Gulyás Milán csuklótörése nagy érvágás volt a csapatnak, de ennek ellenére nagyon szépen dolgozott a társaság. A régióból Kecskemét csapata jutott tovább, de a közös munkát Kunszentmiklóssal és a gyerekek lelkes munkáját nagyon pozitívnak tartom. Sokat fejlődtünk, dolgozunk tovább és ha a társaság továbbra is ilyen motiváltan tud együtt dolgozni, már a következő szezonban  eredményesebbek leszünk.

Edző: Morgen Frigyes

 

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezzen be

Legutóbbi mérkőzés

Magyar Bajnokság Rájátszás
Negyeddöntő 5. mérkőzés
Fortress Körmend-
Atomerőmű SE
87:82
(15:22, 19:15, 27:21, 26:24)

2011/12-es csapat adatlapjai

Körmend-ASE 87:82

Linkek

MKOSZ
European Basketball

Sportcsemegék

www.telesport.hu
www.telesport.hu legnézettebb cikkei

Élő közvetítés

Magyar Bajnokság Rájátszás

Elődöntők
1. Falco-SZOVA KC Sz.hely
4. Fortress Körmend
3:1 a Falco javára
(76:71, 57:67, 82:75, 63:60)
2. Albacomp-Fehérvár
3. Szolnoki Olaj KK
3:0 a Szolnok javára
(71:79, 74:100, 71:79)
Negyeddöntők
1. Falco-SZOVA KC Sz.hely
8. Soproni KC
3:2 a Falco javára
(84:82, 47:69, 65:67)
(62:59, 79:76)

2. Albacomp-Fehérvár
7. PVSK-Pannonpower
3:0 az Albacomp javára
(90:58, 83:79, 96:62)

3. Szolnoki Olaj KK
6. Kecskeméti KSE
3:0 a Szolnok javára
(72:44, 83:79, 66:64)

4. Fortress Körmend
5. Atomerőmű SE
3:2 a Körmend javára
(105:101, 80:86, 92:88)
(60:75, 87:82)

Magyar Kupa Döntő

Elődöntők
Fortress Körmend
76
Szolnoki Olaj (stat)
88
(25:24, 25:23, 14:18, 12:23)

Albacomp-Fehérvár

81
Atomerőmű SE (stat) 82
(17:27, 19:19, 20:16, 25:20)

Bronz mérkőzés

Fortress Körmend
77
Albacomp-Fehérvár (stat) 75
(19:16, 13:22, 20:17, 25:20)

Döntő
Szolnoki Olaj 85
Atomerőmű SE (stat) 75
(19:20, 24:23, 26:17, 16:15)

Alapszakasz tabella

Csapat

Gy-V
Falco-Szova KC Sz.hely 23-3
Albacomp-Fehérvár 21-5
Szolnoki Olaj KK 21-5
Fortress Körmend 19-7
Atomerőmű SE 18-8
Kecskeméti KSE 14-12
Pécsi VSK Pannonpower 13-13
Soproni KC 12-14

Kaposvári KK 11-15
Factum Sport Debrecen 8-17
Naturtex-SZTE Szedeák 8-18
Marso NYKK 7-19
Jászberényi KSE 7-19
Zalakerámia ZTE KK 1-25

Statisztika - Atomerőmű SE

NB I "A" 2011/2012
Győzelem: 18
Otthon: 11
Idegenben: 7
Vereség: 8
Otthon: 2
Idegenben: 6

Tippjáték eredményei

Játékos Pont
1. alibi11 924
2. Fradi52 915
3. Jokka4 905
4. Saabee 904
5. Pepperpower 898
6. Baros 891
7. Béla 888
8. KisKeru 887

Humesz 887
10. Bannetoth 882
11. Baggio2001 870
12. Keru 865
13. Borisz 856
14. W.I. 848
15. Fercsi81 847
16. pepy 846

Tomo 846
18. Dzsíííí 21 832
19.
bantomi 829
20. Luccy 827
21.
Andris 824
22. Zsike 821
23. Erássss 813
24. mészi 808
25. petike 800
26. BaLa 798

tiger80 798
28. K.K. 787
29. dbeci 760
30. Erzsi 740
31. -Marky- 502
32.
gabby2 453
33. Bika 360
34.
Danciii24 304
35.
Barna89 148

Látványsport

TAO pályázat