ASE.hu kosárlabda

 

 

 

A lényegi kérdések lassan eldőltek, már csak a negyedik hely kiadó, amiért a Judoplasztika és az Old Boys van versenyben.

 

Bővebben: Végéhez közeledik az alapszakasz

Ugyan a 18. fordulóval be kellett volna fejeződnie az alapszakasznak, a sok elmaradt mérkőzés miatt még további pótfordulók lejátszása vált szükségessé. Ezek a mérkőzések még nagyban befolyásolhatják a végeredményt, hiszen csak az Ultra Violák és a Vak Baglyok helye biztos.

 

Bővebben: Városi Bajnokság, 18. forduló

Nyolc végjátékban elbukott mérkőzés után, a Street Boys először győzött nála előkelőbb helyen álló együttes ellen. Bravúrjával a listavezető 10 mérkőzés óta tartó győzelmi szériáját szakította meg. A Face Kings ráadásul a következő fordulóban is veszített, így újra nyílttá vált a küzdelem az első helyért.

 

Bővebben: Bravúrgyőzelem a Street Boystól

 

 

 

A Face Kings újabb két győzelmével egyre közelebb került az alapszakasz megnyeréséhez, míg az eddig második helyen álló Judoplasztika kétszer is botlott, és már csak az 5. helyen áll.

 

Bővebben: Újabb két fordulót játszottak a Városi Bajnokságban

A héten minden mérkőzés izgalmasan alakult, a legkiélezettebb csatát az Alibi és a Nyenyekek vívták.

 

Bővebben: Ezúttal is szoros küzdelmek a városiban

Több szoros küzdelmet is hozott a Városi Bajnokság, következő két fordulója. A Nyenyekek legyőzték a második és harmadik helyezettet is, míg az Old Boys két vereségét kihasználva, az éllovas Face Kingsnek sikerült kicsit meglógnia a tabella élén.

 

Bővebben: Hatalmas csaták a Városi Bajnokságban