ASE.hu kosárlabda


A hétvégén már pénteken pályára léptünk Szombathelyen a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia ellen akik két éve Falco néven nyerték a korosztályos bajnokságot.

Az előjelek nem voltak bíztatóak, mert az elmúlt hetekben több boka és egyéb sérültünk is volt. Az edzésmunkánkat sem lehetett dicsérni, a sok hiányzó miatt nem tudtunk megfelelően dolgozni és az intenzitás sem volt a csúcson. Szerdán több volt a játékos a gyógytornásznál, mint a parketten. Ennek ellenére abban bíztunk, fel tudjuk szívni majd magunkat arra a szintre amely szükséges ahhoz, hogy egy szoros mérkőzést vívjunk. Sajnos ez csak részben sikerült és most is kiderült nincsenek csodák  ( vagy csak nagyon ritkán ).

Az első két negyedet minden szinten elvesztettük. Fizikálisan, mentálisan, egyéni és csapatjátékban, mind védekezésben, mind támadásban. Figyelmetlenek és pontatlanok voltunk és sajnos fejben is nagyon gyengék.  Az történt a pályán, amit ellenfelünk akart és amikor végre megvoltak a kicsikart helyzeteink nem egyszer hibáztunk a befejezésekkor. Igencsak bosszantó volt, hogy többször kivédekeztük ellenfelünk támadását, majd könnyen - részben asszisztálásunkkal - visszaszedték a lepattanókat. Így teljesen reális volt a 14:27, 15:24-es negyedek ill. a 29:51-es félidei állás. „A második  félidőben  már az önbecsülésünkért kell játszanunk”- közöltem a csapattal és ezt játékosaink többsége átérezve, a harmadik negyedre elszántabban futott ki. Ez főleg a védekezésben történő  némi  javulásunkban mutatkozott meg, így a harmadik negyedben már csak 11 pontot kaptunk és 18:11-re nyertük a játékrészt. Sajnos amikor sikerült volna jobban felzárkózni pl. 15 pontos különbségnél, mindig sikerült bosszantó hibákat elkövetni  és ezekből könnyű kosarakat kapni, így az igyekezetünk nem fizetődött ki , ellenfelünk visszalendült a húszpontos vezetése megnyugtató tudatába és biztonságába. Hét (!) eladott labdánk sem felzárkózásunkat segítette, mindig a legrosszabbkor sikerült ezt megtenni. Az utolsó negyedben is viszonylag jól küzdöttünk, itt sajnos dobásokat, létszámfölényes helyzeteket, ziccereket hibáztunk és ismét hét (!) eladott labda került a statisztikákba (összesen 22 !!!!, ilyen szintű ellenfél ellen ez megengedhetetlen!). A vesztett mérkőzés után megkaptuk a kék jegyzőkönyvet, és a tanulságok levonása után 16-án szerdán Pakson lehet javítani és bebizonyítani, ennél talán többre vagyunk képesek.

 

 

Atomerőmű SE – Szombathelyi Kosárlabda Akadémia

57:80
(14:27, 15:24, 18:11, 10:18)

 

ASE: Miholics 16/9, Papp 13, Antóni 10 , Sterczer 4, Fazekas -,

cs.: Gombos 7, Meixner 7, Sánta, Veisz -,


Vasárnap Budapesten a Pestmegyei bajnokságban a Tehetséges Fiatalok Budapest csapatával játszottunk küzdelmes mérkőzést.

Ellenfelünk folyamatosan agresszív játékával próbálta némi fizikai fölényét érvényesíteni, de három negyeden át álltuk a sarat. Váltott vezetés mellett ( egyik csapat sem tudott 6-8 pontnál messzebbre ellépni ) a harmadik negyed végén még mi vezettünk 55:52-re. A mérkőzés fő célja, hogy lehetőleg mindenki tudjon játszani akár az eredményesség rovására is. Cseréltünk is,  de ez sem indokolta az utolsó játékrész 1:20-as eredményét, az 1 pontot is büntetőből sikerült szereznünk. A palánk alatt sajnos sok közeli kosarat kaptunk és kintről is többször betalált fellelkesült ellenfelünk. Most is kiütközött a mérkőzés irama és az edzésen nyújtott egymás elleni játék sebessége közti különbség. Amíg ezt nem vagyunk hajlandók közelíteni, sok babér csak a gyengébb csapatok ellen teremhet, de értéke ennek igazán nincs. Szeretném néhány játékosunk hozzáállásán és edzésmunkáján látni, hogy  jobban felkészült, feladatokat tud megoldani  a pályán és bátran be lehet tenni a kiemelt bajnoki mérkőzésekre. Így egy-két dobó teljesítménynek  némileg örülhettünk, de most is kék jegyzőkönyvet  tehettük a mappába.


Atomerőmű SE – Tehetséges Fiatalok Budapest U19
56:72
(14:12, 15:20, 26:20, 1:20)

 

ASE: Sterczer 19/3, Gombos 16/6, Miholics 12, Veisz 7, Sánta -,

cs.: Dávid 2, Lenger -, Oláh -, Bacs -,