ASE.hu kosárlabda

Hazai pályán, közvetlen rivális ellen folytathatjuk a felzárkózást.

 NB1 - Alapszakasz, 16. forduló
Atomerőmű SE - Sopron KC
2017.02.01. 18:00
Paks, ASE csarnok
V: Török R., Vida B., Kovács N. (Farkas Z.)

Várható kezdőcsapatok:

ASE: Hill - Kovács - Samenas - Gilbert - Tiby

SKC: Johnson - Ruják - Takács - Dufault - Spica

Teo Cizmic érkeztével mondhatni paradigmaváltáson esett át a csapat, melynek eredményei már rövid távon is megmutatkoztak. Szoros, két hosszabbításos vereség a ZTE ellen, majd sorozatban két győzelem, legutóbb idegenben a MAFC ellen. Pedig a csapat szemernyivel sincs könnyebb helyzetben, mint korábban, sőt ugye az őszi időszakhoz képest Medve Máté sem bevethető, immáron hetek óta. A fiúk ennek ellenére szárnyalnak, ami leginkább feljavult védekezésünknek és a teljesen megváltozott hozzáállásunknak köszönhető. Na nem mintha korában nem akarták volna a győzelmet, de mintha hiányzott volna az a szilárd támasz, amit Teo nyújt nekik. 

Ma ismét komoly feladat elé nézünk, a hozzánk hasonlóan a várakozásoknál gyengébben szereplő és velünk egy időben edzőt váltó Sopron a lesz a vendégünk. Igazi rangadóra lehet számítani, a Sopron ugyanis pont annyira kapar minden egyes pontért Dragan Aleksic vezérletével, mint a mieink. Ami a keretüket illeti, valamivel jobb helyzetben vannak, hiszen amellett, hogy van öt egészséges légiósuk, négy bevethető magyar is rendelkezésükre áll, köztük Ruják és Tóth személyében két jelenlegi, illetve Dénes Gábor révén egy volt válogatott játékos. Kemény meccs lesz, de nincs más választásunk, nyernünk kell!

A két vezetőedző így nyilatkozott a bb1.hu portálnak:

Teo Cizmic: Olyan helyzetben vagyunk, hogy minden egyes győzelemre szükségünk van. Nem számolgathatunk, keményen kell dolgoznunk, és minden meccset meg kell nyernünk, amit csak lehet. Természetesen a Sopron ellen is az a célunk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. A Sopron is edzőt váltott nemrég, és Dragan Alekszics egy remek tréner, aki jól ismeri a magyar bajnokságot. Ellenfelünk kiváló kerettel rendelkezik, és két siker után biztosan jó hangulatban vannak a játékosai. Kifejezetten nehéz mérkőzésre számítok, mert a soproniak mély kerettel, öt kiváló légióssal és négy-öt remek hazai játékossal készülhetnek. Abban biztos lehet mindenki, hogy száz százalékot fogunk nyújtani. Watkins és Medve játékára biztosan nem számíthatok, de nehezíti a dolgomat, hogy Hill nem edzett az elmúlt két napban. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ő játszani fog szerdán.

Dragan Aleksic: A Paks játéka az edzőváltás óta teljesen megváltozott, az utóbbi meccsein nagyon agresszívan lép fel, ráadásul zsinórban két győzelem után hazai környezetben magabiztosan játszhat. Mi is próbáltunk változtatni néhány elemen, és két siker után természetesen mi is remek hangulatban várjuk a szerdai mérkőzést. A hazai pálya előnye az Atomerőmű mellett szól, de m is nyerni utazunk Paksra. Anthony Myles betegség miatt a héten még nem edzett, csak a mérkőzés előtt derül ki, hogy tudja-e vállalni a játékot.

Kép: bb1.hu