ASE.hu kosárlabda

Frissen kinevezett vezetőedzőnk mesélt szerződtetéséről, illetve értékelte a csapat helyzetét.

A Körmendi lemondásodat követően azt nyilatkoztad, hogy pihenésre van szükséged. El is telt 3-4 hét, majd egyszer csak az ASE edzője lettél. Mi történt?

Vicces ez a szituáció, mert valóban nem voltak konkrét terveim a folytatásra nézve, de persze továbbra is követtem a magyar bajokság alakulását, ahogy sok másikat is. De tudod, ilyen az élet, így mikor megtörtént, én magam is meglepődtem. Vasárnap reggel hívott az ügynököm, hogy lenne ez a lehetőség itt Pakson, majd pár órával később, talán tizenegy körül már Jannal is beszéltem. Érdeklődött, hogy vagyok, mi van velem, illetve hogy lenne-e kedvem elvállalni a csapatot. Többször is beszéltünk ezt követően a nap folyamán, a nap végére pedig gyakorlatilag meg is történt a megegyezés. Hétfőn foglaltam a repülőjegyet, kedden pedig már itt is voltam. Minden annyira gyorsan történt, de tudod én amúgy is egy olyan típusú ember vagyok, aki nem bír megülni otthon, akinek szüksége van a napi adrenalin adagjára.

Három hét otthonlét elég volt. Persze nagyon hirtelen jött ez a szituáció, nem is voltam igazán felkészülve rá, de ilyen az edzők élete. Lett volna egyébként lehetőségem a lengyel ligába szerződni, de arra még legalább 2-3 hetet kellett volna várni, ezt viszont nem akartam. Így amint adódott a paksi lehetőség, megbeszéltem a családommal és eldöntöttem, hogy belevágok.

A múlt évben a kupahétvégén, illetve a bronzcsatában is legyőztetek minket, majd egy hónappal ezelőtt egy 40 pontos ASE ellni sikerrel búcsúztál Körmendtől. Azt hiszem, eddig is kedvelted az új csapatodat – legalábbis ellenfélként!

Határozottan furcsa és különös ez a szituáció, sőt mondhatni hihetetlen. Egyébként az elmúlt másfél szezon során többször találkoztam a paksi vezetőkkel, edzőkkel, hiszen vagy tíz alkalommal összecsapott a Körmend és az ASE. Bélát és Jant is jól ismertem már, illetve a klub körüli helyzettel is tisztában voltam. Ismertem a csapat múltját, illetve hogy összességében mindig stabilan és jól mentek itt a dolgok, így ez is segítségemre volt a döntésem meghozatalában.

Szerdán kezdtél el a csapattal dolgozni, milyen volt az első edzés, mi a véleményed a srácokról?

A srácok jól dolgoznak, mindent beleadnak az edzésen és próbálják felvenni az általam diktált ritmust, illetve elsajátítani az általam megkövetelt játékszemléletet. Ez soha nem egyszerű, de ez is része a profi játékosok életének. Az edzés tisztességes volt, nem kimondottan jó vagy rossz, de tisztességes. Értékelem, hogy a srácok mennyi energiát adnak bele, mert jelenleg ez a legfontosabb. Minden energiánkra szükségünk lesz, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből. Nem lesz egyszerű, vannak problémák bőséggel, de nincsenek kifogások, mennünk kell előre és lépésről-lépésre fejlődni. Olyan, mintha az előszezonban lennénk, újra fel kell építenem a csapatot.

Határozottan nem vagyunk jó passzban, lehet ezen változtatni?

Három győzelme van a csapatnak, ez ugye elég kevés. Persze, ha mondjuk, nyolc lenne, akkor nem lennék most itt és nem beszélgetnénk. A menedzsment határozott szándéka, hogy előre lépjünk. Nem akarok hazudni, nagyon kemény lesz ezen változtatni. Extrém kemény munkát kell végeznünk, főleg fizikálisan, napról-napra szinte a túlélésért küzdeni, csak így lehet esélyünk elérni bármit is.

Mik lehetnem a céljaink a szezonban? Elég vegyes a szurkolók véleménye ezzel kapcsolatban, van aki rájátszást, mások kiesést emlegetnek.

Három-négy hét múlva sokkal reálisabban tudunk majd erről beszélgetni. Meglátjuk, akkorra hogy nézünk majd ki. Persze, vannak céljaink, de hogy mennyire reálisak, az már más kérdés. Reálisan jelenleg nemhogy a meccsről-meccsre, de a napról napra való túlélés és fejlődés lehet az egyetlen célunk. Vannak sérültjeink, így a keretünk is meglehetősen szűk, ez sem könnyíti meg a dolgunkat. Ryan már a csapattal dolgozik, sőt pályára is lépett legutóbb, de egy ilyen sérülés után idő kell a teljes felépüléshez. Ez hatványozottan igaz a magasemberekre. Ryan mindent megtesz, és ezt nagyra értékelem, de eltelik még némi idő, mire újra formába jön. Máté is kiesett másfél hónapra, estében még nem tudjuk, mikor léphet pályára. Mindettől függetlenül a lényeg az, hogy felébredjünk és felismerjük, hogy mennyire súlyos és komoly is ez a szituáció, amiben most vagyunk. Mert az.

Mit várhatunk a Zalaegerszeg ellen?

A ZTE ott van a tabella élmezőnyében, így meglehetősen nehéz találkozóra számítok, főleg idegenben. Nyolc győzelemmel állnak, mi hárommal, ez mindent elmond. Kemény meccs lesz, de számunkra innentől kezdve mind az lesz, még itthon is, mindegy is ki az ellenfél. De ha mindent beleadunk edzéseken, és összeszorított fogakkal megyünk előre minden nap, akkor biztos vagyok benne, hogy kilábalunk ebből a helyzetből.

Fotó: Molnár Gyula