ASE.hu kosárlabda

A 26 éves Mantas Valčiukaitis a játékosok fizikai felkészítésében vállal majd szerepet.

A klubvezetés úgy határozott, hogy megerősíti a csapat szakmai stábját, így szezon végéig szóló szerződést kötöttünk a litván Mantas Valčiukaitis-szal. Vezetőedzőnk így nyilatkozott  újonnan igazolt honfitársáról:

"Mantast már ismerem egy ideje, tavaly együtt dolgoztunk a litván Siauliai gárdájánál. Igazi munkamániás edzőt igazoltunk személyében, aki nem számolja az órákat, ha munkáról van szó, mondhatni igazi fanatikus. Úgy vélem nagy segítségünkre lesz a játékosok fizikai felkészítése és az adottságok fejlesztése terén, illetve a sérülések megelőzésében, ami legalább olyan fontos. Természetesen a sérülésből visszatérők rehabilitációjában is fontos szerepel lesz majd, például mikor Ryan visszatér a csapathoz. A napi munkánkban is fontos feladatai lesznek majd, amitől azt várjuk, hogy frissebben és felkészültebben futunk neki a mérkőzéseknek. Úgy vélem, Mantas-szal a fedélzeten jobbá válhat a csapatunk."

Valčiukaitis vasárnap érkezik meg Magyarországra, hétfőn pedig be is kapcsolódik a munkába.