Williams show az első bajnokin

2011.10.09, 08:47 Kosárlabda
Zo hibátlanul játszott

-
93 : 80

93-80-ra győzött az Atomerőmű SE a 2011-2012-es bajnoki évad nyitófordulójában hazai pályán a Naturex SZTE-Szedeák ellen. Völgyi Péter együttesében a legeredményesebb a dobást sem hibázó Lorenzo Williams volt, aki 23 pontot ért el.
A nyitó fordulóban a Gesztenyés úti sportcsarnokban az Atomerőmű SE a Szegedet fogadta. A találkozó főpróbája jól sikerült a hazaiaknak, mivel a hétközi nemzetközi kupameccsen magabiztos 22 pontos győzelmet aratott az ASE az osztrák Arkadia Traiskirchen ellen. A vendégeknél az ex-paksi Farkas Attila sérülés miatt nem játszhatott, ott volt viszont két másik korábbi sikerkovács- Fodor Péter a jelenlegi vendégtréner, valamint az a Kiss Zsolt, aki hét szezont húzott le piros kékben és számos bajnoki és kupaarany fűződik nevéhez. Az összecsapás első 10 perceben jól tartotta magát a Tisza-parti együttes, mindössze öt pontos paksi vezetést mutatott a nyitó szakasz után az eredményjelző tábla. A meccs ezen részében a vendégeknél Dukic, míg Völgyi Péter alakulatában Wilson és Kámán volt ponterős. A folytatásban hamar 10 egység fölé hizlalta a különbséget az Atom, köszönhetően a Williams és Nailon duónak. Az egyetemisták Ivosev révén próbálták faragni hátrányukat, kevés sikerrel. A nagyszünetben 49:34-re vezetett a négyszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes. A térfélcsere után a Fodor egylet rövid idő alatt 10-en belülre került. A paksi tréner időkérése után azonban rendeződtek a sorok és a mérkőzés végéig a meccs képe már nem változott. A harmadik negyedet 24-22-re a Naturex nyerte, míg a záró etap 22:22 lett. A mezőny legtöbb pontot elérő játékosa a vendégek centere Dukic lett 27 egységgel, míg a legeredményesebb a 44 IBM ponttal záró a paksi hetes Williams volt, aki úgy érte el 23 pontját -6 duplát, 3 triplát és 9 büntetőt süllyesztett el-, hogy nem hibázott dobást a találkozón. Atomerőmű SE- Naturex SZTE-Szedeák 93:80.
A következő mérkőzését az Atomerőmű SE Ausztriában játssza. Az EuroChallenge kupa selejtezőjének visszavágója az Arkadia Traiskirchen ellen október 11.-én kedden 19.30-kor kezdődik, melyet a DigiSport Televízió élőben közvetít.

 

2011.10.08. Szombat 18:00 Paks, Atomerőmű Sportcsarnok
Játékvezetők: Kapitány G., Ádám J., Szabó G., Ellenőr: Várhalmi Zs.,
(23:18, 26:16, 22:14, 22:22)

ASE: L. Williams 23/9, D. Wilson 14, Vojvoda 8, Kámán 17/9, Tóth Á. 6,
Cserék: Nailon 11, Morgen 4, Kovács Ákos 2, Körtélyesi 5/3, Kerpel-Fronius -, Kovács Ádám -,

Szedeák: Drahos 10, Ivosev 21/6, Kiss Zs. 5/3, Tanács 13, Dukics 24/6,
Cserék: Molnár -, Vida 4,

Völgyi Péter: Az első félidőben kilenc eladott labdánkból hatot emberelőnyös szituációban vétettünk, sajnos ezért nem alakult ki nagyobb különbség. A második félidőben nagyon kapaszkodott a Szeged, a győzelmünk nem forgott veszélyben, de megszenvedtünk a győzelemért.

Fodor Péter: Azt gondolom, hogy jelenlegi helyzetünkben - hiszen hét felnőtt játékosunk közül Molnár a meccsen sérült meg – tisztességgel helyt álltunk a nagyon jó erőkből álló, és kiváló egyéni képességű játékosokat felvonultató paksi csapattal szemben. Folytatjuk a munkát, remélem hamarosan kiegészülünk.

 

{morfeo 115}


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%